Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága 69 012 milliárd forint, a GDP 77,9 százaléka volt az első negyedév végén, 3,3 százalékponttal magasabb a tavaly év végi 74,6 százaléknál. A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási igénye 4964 milliárd forint, a GDP 5,6 százaléka volt a márc
Akár el is maradhat az országos horgászverseny bajnoki középdöntője Lukácsházán, miután rákeltő azbesztet találtak az Abért-tó parkolójában. A horgászszövetség kénytelen más helyszínt keresni, mert a tó partján a sportolók biztonsága került veszélybe.
„Szeretném megérni, hogy Magyarország egyszer olyan ország legyen, ahol az emberek nyíltan – bármilyen ügyben – ki merjék mondani, ha valakit, vagy valamit támogatnak.
Az aszály korábban jött, mint valaha, a májusi eső pedig már sok búzaföldnek túl későn érkezett. Az állattartásban szenázsként hasznosult jó néhány, reménytelennek tűnő hektár.
Az új kormány a programja alapján több ponton is hozzányúlna a magyar adórendszerhez. Ezek közül az egyik legnagyobb figyelmet kiváltó elem a vagyonadó bevezetése lehet, amely a magyar adórendszerben eddig nem ismert, klasszikus formájában új típusú közteher lenne. Fajcsák Gáborral, az RSM adóüzletágának vezetőjével arról beszélgettünk, milyen nemz
A koreai demilitarizált övezet közelében lévő kisvárosban valami nem oké. A helyiek először azt hiszik, hogy egy tigris irtja a népet, de aztán kiderül, hogy ennél sokkal rosszabb a helyzet: egy idegen lény tombolása dönti káoszba a környéket, majd hamarosan a krízis globálissá fokozódik.
Mellbevágóan merész, mégis végtelenül elegáns fotóval jelentkezett közösségi oldalán a magyar szupermodell. Mihalik Enikő legújabb fotóján egy egészen bátor, textúrákkal és a meztelenséggel játszó szettet villantott meg, amellyel azonnal lázba hozta a követőit.
Az elmúlt években a digitális eszközök és a kriptovaluták a popkultúra, a politika és a társadalmi felelősségvállalás szintjén is megállják már a helyüket – erre az egyik legjobb példa Liberland története, ahol az önjelölt mikronemzet jelenlegi elnöke, Justin Sun, állami kitüntetést osztott ki az Ethereum alapítójának, Vitalik Buterinnek. Ahogyan a
Sulyok Tamás a dicstelen kétéves elnöki ciklusa során megbukott az emberi, jogi és a politikai alkalmassági vizsgán is - írta Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon.
Az ukrán hírszerzés jelentése szerint az orosz bankrendszerben a nemteljesítő eszközök aránya meghaladta a 10 százalékot. Ez a Nemzetközi Valutaalap módszertana alapján a rendszerszintű válság küszöbértékének számít. A mutató immár harmadik hónapja tartózkodik a kritikus szint felett – írja az Ukrinform.
Elon Musk, az X közösségi platform tulajdonosa ellen elfogatóparancsot adhatnak ki Franciaországban, amennyiben vádat emelnek ellene, és legközelebb sem tesz eleget a bírósági idézéseknek – közölte Laure Beccau párizsi főügyész egy interjúban. Az ügy hátterében az X platformon a mesterséges intelligencia által generált holokauszttagadó és gyermekek
Donald Trump amerikai elnök első negyedéves vagyonnyilatkozatából kiderült, hogy a technológiai óriások – mint az Nvidia, az Amazon vagy az Apple – részvényei mellett egy japán, futószalagos sushiétterem-hálózatban is részesedést szerzett - jelentette a Bloomberg.
Lestár Ágnes, a decemberben elhunyt Kálloy Molnár Péter özvegye, több mint öt hónap után beszélt arról, hogyan küzd meg a gyásszal a mindennapokban. Mint mondta, egyáltalán nem kerüli néhai férje emlékeit, sőt, a mindennapi gyászfeldolgozás része, hogy kapcsolatban maradjon vele.
A keleti eredetű szemléletek egyre gyakrabban jelennek meg a nyugati hétköznapokban is, főleg azoknál, akik a folyamatos rohanás mellett nyugodtabb figyelmi állapotot keresnek. A zen ebben a közegben sokak számára nem vallási gyakorlatként, hanem a jelenlét és a lecsendesedés egyik útjaként vált ismertté. Egy rövid, légzésre épülő módszer segíthet
A "matek" a leállások mögött: miért a "tűzoltás" a legdrágább modell? Sok vállalat még mindig elkerülhető költségként kezeli a karbantartást – ez azonban a legdrágább üzleti tévedés. Az ipari üzemek átlagosan évente több mint 800 órányi termelési időt veszítenek nem tervezett gépleállások miatt. A jelenség széles körű: a gyártóvállalatok közel 80%
Colin Mochrie szerint Robin Williams elképesztő energiákat vitt a kamerák elé, amelyek az egész stábot magukkal ragadták. A néhai Oscar-díjas színész nemcsak humorával, hanem közvetlenségével is lenyűgözte kollégáit, a forgatás során pedig egy egészen intim részlet is kiderült róla.
Az egyetemről sokan úgy gondolkodnak, mint az élet egyik legszabadabb időszakáról. Új város, új emberek, nagyobb önállóság, kevesebb kontroll. És ez részben igaz is. Csakhogy az egyetem egyszerre szabadság és terhelés is: teljesítménykényszer, bizonytalanság, folyamatos döntések, új közösségek és sokaknál először valódi felelősség a saját életükért
A brit kormány hamarosan részletesebb javaslatokat terjeszt elő a banki szabályozások lazítására – jelentette a Sky News. Az új intézkedések azokat a "ring-fencing" előírásokat érintik, amelyeket a 2008-as pénzügyi válság megismétlődésének elkerülése érdekében vezettek be. A lépés várhatóan jelentősen csökkentené a bankok működési költségeit.
Az új országgyűlési képviselők zömének van diplomája, és nagy többségük ért valamilyen idegen nyelven is. A parlament honlapjáról gyűjtöttük össze, ki mennyi papírt szerzett életében.
Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter kedden kihirdette a vis maior helyzet bekövetkezését az ország szinte teljes területére, tekintettel a 2026. március 1. és május 3. között észlelt tavaszi fagykárokra.
A megemelkedett energiaárak miatti rendkívüli körülményekre hivatkozva Giorgia Meloni olasz kormányfő a stabilitási és növekedési paktum ideiglenes felfüggesztését kérte az Ursula von der Leyennek az Európai Bizottság elnökének küldött levelében – jelentette az olasz sajtó.
Néző László nem bánja, hogy nem mondják meg felülről, mit csináljanak, de 16 év alatt elfelejtették, ezt hogyan kell csinálni. Bayer Zsolt pedig azt mondta a Sajtóklubban, hogy minden túlzás nélkül olyan a helyzet, mint 1919-ben.
Sulyok Tamás nem hajlandó lemondani. A vita most már nemcsak személyekről, hanem arról szól: hogyan lehet közjogi intézményt védeni egy politikai korszakváltás közepén?.
Nincs olyan, hogy "normális" szezon, kilengések mindig lesznek, de ami 2025/26-ban történik, az a sokat látott szakemberek szerint sem hétköznapi. Szokatlanul tele vannak almával a tárolók, és minden erőfeszítés ellenére tovább nő a kínálati többlet.
Az ázsiai-csendes-óceáni tőzsdéi piros tartományban várták a zárást a kereskedés utolsó órájában ma reggel. Erősödtek a közel-keleti konfliktus eszkalációjával kapcsolatos aggodalmak a hétvégén és tovább emelkedett a nyersolaj jegyzése. A várakozásoktól elmaradó áprilisi konjunktúra indikátorok érkeztek ma reggel Kínából; az ipari termelés és a kis
Az energia- és adatintenzív gazdaság új korszakában az energetikai és a digitális érettség összeforr. 2026. május 27-én a Marriott Hotel Budapestban megrendezésre kerülő legújabb Portfolio konferencia, az AI in Energy azt mutatja be, hogyan válik az adat és az energia konkrét üzleti erőforrássá.
A külügyminiszter bejelentése szerint kedden online formában megindulnak a szakértői egyeztetések a magyar és ukrán delegációk között. A tárgyalásokba bevonják a kárpátaljai magyarság képviselőit is.
A Barcelonának köszönhetően gyorsabban épülhet a bizalom az új piacokon, és olyan hitelességet ad, mint száz másik influenszer együtt – nyilatkozta lapunknak Tóth Szabolcs Attila. A BioTechUSA cégcsoport marketingigazgatójával a további növekedési lehetőségekről, Pedriről és más sztárokról, valamint a brand sikersztorijáról beszélgettünk. - Az FC B
A kárpátaljai magyarság képviselőinek bevonásával megkezdődnek a magyar-ukrán szakértői szintű egyeztetések a kárpátaljai magyar közösség jogainak rendezése érdekében.
Nem fesztiválra vágysz, csak egy jó programra? Május 18. és 22. között meglepően erős az ingyenes kulturális kínálat országszerte. Városházi bejárások, különleges kiállítások, könyvcsere és nosztalgiakoncertek várják azokat, akik nyugodtabb, tartalmasabb kimozdulást keresnek.
Az AI eszközök segítségével jelentős időt takaríthatsz meg a mindennapi feladatok során. Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan nyerhetsz vissza heti 5 órát az életedből.
A Bridgerton család hatalmas sikerére tekintettel már küszöbön az 5. évad, sőt készül a 6. etap is, s most óriási hírnek örülhetnek a széria rajongói: az 5. szezon a vártál előbb megérkezhet.
Rengeteg esőt, illetve apró szemű jeget is kaptak a délkeleti megyék az elmúlt napokban. Rákapcsoltak a zivatarok, Makón a hétvégén több mint 50 mm esett - írta meg az Időkép.hu.