A brokkoli sikeres termesztéséhez kulcsfontosságú a palántázás időzítése és módja. Megmutatjuk, hogyan kerülheted el a magszárba menést, és miként érhetsz el bőséges, egészséges termést.
A kivitelezők bő egy hete megkezdték az építőanyagok elszállítását a kormányzati kommunikációs tendereken ismertté vált Balásy Gyula máriaremetei ingatlanáról. A források szerint 5-7 milliárd forintba kerülő, 1500 négyzetméteres ingatlan építését az építésvezető utasítására állították le.
A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója arról beszélt, mely döntéssel biztosította a helyét a naptárban a mogyoródi pálya az F1 tulajdonosváltása után is.
A hétvégén átadták a jubileumi Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál díjait: David Bim rendező-operatőr a To the West, in Zapata című filmje nyerte a legjobb operatőri munkáért járó Zsigmond Vilmos-díjat. A legjobban fényképezett film a Csendes barát lett, amelynek operatőre Pálos Gergely.
A piac figyelme egyre inkább az iráni háború és annak gazdasági hatásai felé fordul, az olaj ára nő, a globális kockázatvállalási étvágy csökken. Ez a környezet a forint számára sem kedvező, az euró árfolyama 360, a dolláré 310 forint körül jár. Eközben az MNB friss adatokat tett közzé, amiből kiderült, hogy négy és fél éves csúcson van a magyar ál
Gyökeres fordulatot vett a II. kerületi luxusberuházás sorsa: a hírek szerint Balásy Gyula nem építi tovább a mintegy 6 milliárd forintra becsült máriaremetei álomvilláját, a kivitelezők sorra vonulnak le a helyszínről, hogy elszállítsák az építőanyagokat.
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn tájékoztatta az Európai Tanács elnökét azokról az egyeztetésekről, amelyeket a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak garantálása érdekében kezdett a magyar kormány Ukrajnával.
A személyi kölcsönöknél általában magasabb hitelösszegeknél érhetők el a legjobb kamatok, azonban a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatok szerint most már azok is találhatnak 10 százalék körüli kamatokat, akiknek csak egymillió forintra vagy ennél is kisebb összegre van szükségük. Májusban már megjelent egy 9 százalékos ajánlat is. Mindez akár
Végrehajtási eljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Balásy Gyula állami kommunikációs tendereken meggazdagodott cégei, a New Land Media és a Lounge Design Kft. ellen. Bár a vállalatok bankszámláin milliárdok pihennek, a felhalmozott tartozásokat vélhetően azért nem tudják rendezni, mert a rendőrség pénzmosás és hűtlen kezelés gyanúja
Egymást követően hatodszor nyert a Nürburgring 24 órás TCR kategóriájában a Hyundai Motorsport, mind a két Elantra N TCR pilótái keményen harcoltak. Izgalmas volt a futam, melyen a versenyzőknek, Mikel Azconának, Marc Bassengnek, Nico Bastiannak és Manuel Laucknak többször kellett megküzdeniük a vezetésért és csak a verseny utolsó óráiban szerezt
A KR NNI jelzésére a NAV tartóztatta fel az illegális szállítmányt. A 24 éves szerb sofőrt különösen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklásával gyanúsítják.
Hódos Hajnalka újságíró rövid, méltósággal viselt betegség után 51 éves korában elhunyt. A hírt családja osztotta meg, akik mély gyászban búcsúznak tőle. Hajnalka pályafutását gasztrobloggerként kezdte, női portáloknál is dolgozott, írásait a bátorság, a társadalomra való érzékenység határozta meg, melyért díjjal jutalmazták.
A hazájában válogatottsági rekordernek számító Neymar kijelentette, megérdemli a helyét a labdarúgó-világbajnokságra nevezett kibővített brazil keretben.
Egy átlagos, 34 millió forintos, 20 évre felvett lakáshitel esetében a jelenlegi piaci és a kedvezményes kamatszint közötti különbség havi szinten mintegy 56 ezer forintos eltérést jelenthet a törlesztőrészletben. A money.hu elemzése szerint ez összességében akár 13,5 millió forintos többletkiadást is eredményezhet azok számára, akik nem tudják igé
Meghan Markle újabb titokzatos Instagram-posztja ismét felkavarta az állóvizet. Vajon egy új divatmárka bevezetésére készül, vagy csak egy jól időzített családi pillanatot osztott meg követőivel? Egy biztos: a fotó tündéri, mindenképpen figyelemre méltó!
Magyar Péter a hétfői kormányülés előtt António Costával egyeztetett telefonon. A miniszterelnök közlése szerint az Európai Tanács elnöke világossá tette az ukrán elnöknek, hogy az Ukrajnában élő magyar kisebbség jogainak tiszteletben tartása minden további lépés előfeltétele.
A nyári szünidő közeledtével számos cég már aktívan toborozza a diákmunkásokat az idei szezonra. Az Elte-Trenkwalder Iskolaszövetkezet legfrissebb adatai szerint a munkáltatók idén átlagosan 2350 forint körüli órabért kínálnak a diákoknak, ami 8–9 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az egyes szektorok között azonban továbbra is jele
Tóth Andi hétfő reggel kamerák és újságírók kereszttüzében érkezett meg a Fővárosi Törvényszékre. Az énekesnő hangsúlyozta: tanúként hallgatják meg, nem vádlottként. ByeAlexet is tanúként idézik majd be az ügyben.
Az egyesület tapasztalatai szerint az érintett családok számára az egyik legnagyobb nehézséget sok esetben nem maga a kezelés, hanem az jelenti, hogy hová fordulhatnak biztonságos, speciális igényeket is figyelembe vevő fogászati ellátásért.
Egy nemzetközi tengerjáró hajón történt fertőzés ismét ráirányította a figyelmet a hantavírusra. A kórokozó bizonyos körülmények között súlyos betegséget okozhat – főként akkor, ha zárt közösségben üt fel a fejét.
A miniszterelnök szombat délután felmentette Havasi Bertalant a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkári posztjáról, ám a Magyar Közlöny szövege olyan személyt jelöl meg javaslattevőként, aki ebben a pillanatban már nem létezik.
Sokan elfordulnak a márkáktól a gyenge ügyfélkezelés miatt. A magyar vásárlók számára sokkal fontosabb az emberi ügyfélkezelés, mint azt a cégek többsége feltételezi. Egy friss, 2000 fős reprezentatív kutatás szerint különösen a pénzügyi szektorban okoz komoly elégedetlenséget, ha az ügyfelek kizárólag automatizált rendszerekkel tudnak kapcsolatba
Kína beleegyezett abba, hogy 2028-ig évente legalább 17 milliárd dollár értékben vásárol amerikai mezőgazdasági termékeket. Ez az összeg a korábbi szójabab megegyezésen felül értendő és főként sertéshúsra, marhahúsra és tejtermékekre vonatkozik. Emellett kereskedelmi és befektetési tanácsot is létrehoznak – közölte az Egyesült Államok. A két tanács
A megemelkedett energiaárak miatti rendkívüli körülményekre hivatkozva Giorgia Meloni olasz kormányfő a stabilitási és növekedési paktum ideiglenes felfüggesztését kérte az Ursula von der Leyennek az Európai Bizottság elnökének küldött levelében – jelentette az olasz sajtó hétfőn.
Egyre több fogyókúrás trend bukkan fel minden nyár előtt, de a "sárga diéta" most különösen nagy figyelmet kap, mert látványos eredményeket ígér rövid idő alatt.
A kislány az óvodai élményeiről, a barátairól és a lovaglásról is mesélt édesanyja jelenlétében. Katona Renáta lánya óvodájáról és szabadidős tevékenységeiről is beszélt.
A rhododendronokat sokan még mindig kényes, nehezen tartható dísznövénynek tartják, pedig ma már számos olyan fajta érhető el, amely jól viseli a hazai időjárási szélsőségeket is. A télálló rhododendron fajták között akadnak alacsonyabb termetű bokrok és nagyobb, impozáns díszcserjék is, amelyek tavasszal szinte teljesen virágba borulnak.
Az immerzió korát éljük. Azt az élményt keressük, amely nem pusztán leköt, hanem magába ránt; amelyben a néző többé nem kívülálló szemlélő, hanem a történet résztvevője lesz