Zenei album készült Kiss Tibor Noé tavaly megjelent, Rommer Vilmos-díjas regényéhez, az Olvadáshoz. A szerző felkérésére tizenkét zenei formáció írt a regény hangulatához illeszkedő dalt, a Leukémia együttes pedig hozzájárult, hogy a regény címét adó kultikus száma megjelenhessen az albumon.
Több mint 160 millió viselhető okoseszköz, valamint több mint 100 millió személygépkocsi használta a Pejtou navigációs és helymeghatározási szolgáltatásait.
Megérkezett a rotterdami kikötőbe hétfő délelőtt a hantavírus-járvány által érintett holland MV Hondius óceánjáró, a legénység egy részét karanténba helyezik – írta az NlTimes hírportál.
Hivatali visszaélés miatt feljelentést tett Magyar Péter miniszterelnök ellen Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Kabinetiroda hétvégén azonnali hatállyal felmentett helyettes államtitkára. Orbán Viktor korábbi sajtófőnöke beszélt a szombati minisztériumi incidensről, a Megafonba "öntött" és szerinte kidobott pénzekről, a Fidesz ellenzéki megújulásá
Megerősítették a hantavírus-fertőzést annál a romániai férfinál, akit jelenleg az Arad megyei sürgősségi kórházban kezelnek. Az ügy miatt egy pszichiátriai intézmény nyolc betegét karanténba helyezték, miután kapcsolatba kerültek a fertőzöttel.
Harry Kane – noha korábban arról lehetett olvasni, hogy a Barcelona kiszemelte Robert Lewandowski helyére – állítólag készen áll arra, hogy meghosszabbítsa a Bayern Münchennel kötött szerződését. Ugyanakkor az angol válogatott csapatkapitánya súlyos pénzügyi feltételt szabott az aláírásához. Hasonló összeget szeretne kapni, mint csapattársa, Jamal
Óriási bulit tartottak vasárnap délután Győrben. A város futballcsapata, az ETO FC 13 év után nyert újra bajnoki címet az NB I-ben. Borbély Balázs vezetőedző a kislányával is megünnepelte a sikert.
Éppen időben: a budapesti koncert előtt két héttel megérkezett az Anthrax új, elsöprő energiájú dala. Az It’s For The Kids a szeptemberben megjelenő Cursum Perficio lemezen lesz rajta, de június 1-én élőben is elhangzik majd a Barba Negrában. Az amerikai thrasherek előtt a Decapitated is fellép.
A Top Gun a nyolcvanas évek legendás mozija, kultuszfilmje, emberek millióiban lobbantotta lángra a repülés iránti szenvedélyt. A történetet ugyanis háttérbe szorították az elképesztő légi felvételek, a jó kiállású, férfias pilóták, a jó zene, a fénykorában lévő Kelly McGillis, és persze Hollywood ifjú titánja, Tom Cruise. Május 29-én lesz negyven
Az európai kriptopiac sokáig olyan volt, mint egy globális alkalmazásbolt. Letöltöttünk egy tőzsdei appot, regisztráltunk majd vettünk bitcoint, ethert vagy solanát. A legtöbben legfeljebb akkor kezdtek el gondolkodni a háttérben lévő céges struktúrán, amikor valami baj történt. Ez a korszak hamarosan lezárul. 2026. július 1-jén jár le a MiCA, vagy
A mai kormányülést követő sajtótájékoztatón kiderült, hogy a végrehajtók legrosszabb rémálmát valósítja meg a kormány, de nem csak az ő kivételezett státuszukat szüntetik meg. A felszámolók, sőt a közjegyzők sem élvezhetik majd tovább jelentős privilégiumaikat.
A magyar televíziózás mélypontjainak egyike volt a Família Kft., amely 385 részen keresztül rombolta a közízlést. Emlékszel, kik alakították a Szép családot és barátaikat?
A magyar export fejlesztésére létrehozott HEPA pénzügyi hálózatát nehéz átlátni, a Telex viszont beleásta magát a dokumentumokba. Kiderült, hogy a Magyar Exportfejlesztési Ügynökségen keresztül jelentős pénzek landoltak Tiborcz István török üzlettársánál, illetve a Nyugat-Balkánon. Mi történt? A Telex fejtette fel a szálait annak a hálónak, amit a
A fő vádlottak mellett 22 stróman ellen is nyomozás folyik, akik a feltételezések szerint a teljes projektérték 10–15 százalékának megfelelő jutalék fejében járultak hozzá ahhoz, hogy nevükben csalárd támogatási kérelmeket nyújtsanak be.
Zsákszámra talált ledarált dokumentumokat és Fidesz-kampányanyagokat Magyar Péter a korábbi Építési és Közlekedési Minisztérium alagsorában. A Tisza Párt elnöke szerint a leletek súlyos bűncselekmények gyanúját vetik fel, ezért az ügyben feljelentést tesznek.
Az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztese már korábban is feltűnt az RTL képernyőjén. Az énekesnő a bolgár X-Faktorban indította karrierjét, néhány éve pedig Magyarországon is színpadra lépett. Mutatjuk, honnan lehet ismerős az idei győztes!
Az autó tulajdonosa azt mondta a Híradónak, hogy a rendőrök megmutatták neki a kamerafelvételeket, de nem ismerte fel a gyújtogatókat. A rendőrség rongálás miatt nyomoz.
A Heti Hetes legújabb adásában Hajós András cirkuszi kikiáltóként indította el a show-t, míg Linczényi Márkó szerint a műsorban komoly verseny zajlik a szereplők között. Thuróczy Szabolcs a felvételről sietve távozott egy fellépésre és azt is elárulta, miért nem hajlandó soha visszanézni a saját szerepléseit vagy a filmjeit.
Magyar Péter bejelentette, hogy kedden hozzák nyilvánosságra a kegyelmi ügy dossziéját. Ebben nincs benne, hogy Varga Judit miért írta alá a megváltoztatott döntést. A miniszterelnök szerint a fő felelős az, aki rávette Novák Katalint, hogy adjon kegyelmet.
Musk azért indított pert a cég és alapítói ellen, mert szerinte azok feladták az OpenAI küldetését, amikor óriásvállalattá alakították át a nonprofitként induló szervezetet.
Meghan Markle új, meghitt fotót osztott meg kislányáról, Lilibetről. A képen a négyéves hercegnő édesanyja lábánál térdel, és úgy tűnik, éppen abban segít neki, hogy felvegye a cipőjét.
A fintech szektor az elmúlt években elképesztő sebességgel változott meg. Miközben a technológiai innovációk, a mesterséges intelligencia és a Web3 megoldások új szintre emelik a pénzügyi szolgáltatásokat, a cégeknek egyre nehezebb kitűnniük a zajból. A Fintech Világa legutóbbi adásában Érczfalvi András műsorvezető Siklós Bencével, a Peak tanácsadó
Megházasodott Patkós Márton, az Örkény Színház tagja, A besúgó című sorozat sztárja. A színészt a közönség az És mi van Tomival? című filmben is láthatta – esküvőjén Till Attila is megjelent.
Európában jelentősen emelkedtek a csomagolópapír-árak áprilisban. A nagy gyártók egységesen áremeléssel reagáltak a dráguló alapanyagokra és energiára - írta meg a FruitVeB.
Tízmillió forinttal dobta meg a Rétvári Bencének kampányoló alapítványt a Magyar Villamos Művek leányvállalata, az MVM Energetika Zrt. A lapunkhoz eljuttatott közadatkérés alapján a volt államtitkár választási kampányát támogató Dunakanyari Védegylet Alapítvány székhelye egy olyan épületben van, amit az állam Váctól sajátított ki.
Azzal helyet foglal két asztallal odébb. / Tudjuk, te is, én is, hogy tovább nincs, / Hogy ez vagy az, de valami közénk / Állt, vagyunk vagy voltunk akármik. – Paul Muldoon ír költő két verse Spiegel Máté fordításában.
Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Kos
Az iráni háború és a Hormuzi-szoros lezárása miatt gyors ütemben csökkennek a globális kereskedelmi olajkészletek, amelyek a jelenlegi felhasználás mellett már csak néhány hétre elegendőek – figyelmeztetett hétfőn Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezérigazgatója Párizsban.