Az elmúlt évhez képest drasztikus, mintegy 30 százalékos növekedés történt a csoportos leépítések tekintetében – írja a Népszava Nógrádi József, a Trenkwalder stratégiai kapcsolatokért felelős igazgatójának kutatása és a KSH adatai alapján.
A belugák kivételes hallásuk és echolokációjuk segítségével vadásznak és tájékozódnak a sarkvidéki vizekben, de az emberi zajszennyezés veszélyezteti ezt a képességüket.
Mint lapunk megírta, Szabó Zsófi, az ismert műsorvezető gyermekáldás elé néz, miután titokban férjhez ment a párjához, egy szír üzletemberhez, Bassam Abouwatfához. Azóta a közvéleményt az foglalkoztatja, ki a műsorvezető párja, milyen szerepet tölt be az üzleti életben. Most az üzletember is megszólalt az ügyben.
Az új miniszterelnök görcsös erőlködéssel akarja posztjáról elmozdítani az államfőt. Noha ez a kísérlet látványosan alkotmányellenes, saját pártjából senki nem figyelmezteti arra, hogy jogi dilettantizmus, amivel kísérletezik.
A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energ
Sok kertész szembesül azzal, hogy növényei nem fejlődnek megfelelően, pedig a gondos öntözés kulcsfontosságú. Cikkünkben bemutatjuk a tipikus öntözési hibákat, a helyes időzítést, és gyakorlati tanácsokat adunk, hogy kertedben minden növény egészségesen növekedhessen.
A kommunikációba, a márkaépítésbe, a kampányokba és a teljes működésbe is integrálni kell az egyre nagyobb teret nyerő AI-t – hangsúlyozta Beke Zsuzsanna. A Richter Gedeon Nyrt. Csoportszintű PR, SCR és Kormányzati kapcsolatok vezetője is részt vesz a Marketing&Media Top 50 Leaders Forum „Hogyan építhetünk sikeresen nemzetközi brandet?” című kereka
Az Allegro, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb európai hátterű online piactere erős csoportszintű növekedéssel, nemzetközi piacain pedig, így Magyarországon is növekvő lendülettel kezdte 2026-ot.
A térség muzeális intézményei, műemléki helyszínei, és kiállítóhelyei számára rendezett szakmai műhelymunkát a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria a gyulai Erkel Ferenc Múzeum közreműködésével hétfőn, az Almásy-kastélyban. A Művészetet a hétköznapokba! elnevezésű program a különböző kulturális intézmények közötti szakmai közösségépítés
Egy frissen felbontott szósz furcsa illata, egy enyhén savanykás tejtermék vagy egy szokatlan utóízű készétel sokszor már azelőtt elárulja, hogy valami megváltozott, mielőtt a probléma látványossá válna.
A tudósok szerint a szőlőben található antioxidánsok és polifenolok javíthatják a bőr természetes védekezőképességét és csökkenthetik az UV-sugárzás okozta károsodást.
A tudósok műholdas adatokkal vizsgálják, hogyan változik a levelek hőmérséklete a klímaváltozás hatására, és ez hogyan befolyásolja a növények túlélését.
A tudósok szerint a hőhullámok, árvizek és egyéb szélsőséges időjárási események gyengíthetik a közösségeket és ronthatják az emberek mentális egészségét.
A világ legfiatalabb milliárdosainak szinte mindegyike örökölte vagyonát. A 30 év alatti milliárdosok közül sokan Németországban és Olaszországban élnek, akik ipari, kiskereskedelmi és luxusvagyonokhoz kötődnek.
Az amerikai külügy hétfőn jelentette be, hogy a kubai belügyminisztériumot, a forradalmi rendőrséget, a hírszerzést, valamint tizenegy kormányzati vezetőt is szankció alá von.
„A kormány átvilágítja az MTVA gazdálkodását, szerződésállományát, vezetői döntéseit, beszerzéseit, hírszerkesztési gyakorlatát, valamint a Duna Médiaszolgáltatóval és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal fennálló intézményi kapcsolatokat.”– mondta el Szondi Vanda kormányszóvivő.
A rozmaring, a kakukkfű és a levendula rengeteg magyar kertben és balkonládában megtalálható, ám sokan nem tudják, hogy ezeknek a mediterrán növényeknek teljesen más gondozásra van szükségük, mint a legtöbb fűszernövénynek.
Mik a HR és bérszámfejtés legfontosabb gyakorlati teendői külföldi – EGT- vagy harmadik országbeli – állampolgár magyarországi foglalkoztatása esetén? Milyen bejelentési kötelezettsége van a munkáltatónak? Milyen engedélyekre van szükség? Hol keletkezik adókötelezettség és tb-jogviszony a külföldi foglalkoztatott után? Érvényesíthető-e adókedvezmén
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) visszautasította Magyar Péter miniszterelnök kritikáját a volt Építési és Közlekedési Minisztérium pincéjében talált dokumentumokkal kapcsolatban. A hivatal hangsúlyozza, hogy a hatályos jogszabályok értelmében a kampányfinanszírozás ellenőrzése kizárólag a választások után, a pártok által kötelezően benyújtott elszámol
A miniszterelnök szerint nyár végén, ősz elején ülhet össze a kegyelmi ügyet vizsgáló parlamenti bizottság, jelentősen kibővített jogkörökkel. Igazmondási kötelezettségük lesz a beidézetteknek, aki nem jelenik meg, azt a rendőrség viszi az Országgyűlés elé.
Erdélyi Mónika szerint sokan bírálják Magyar Péter kommunikációját, amelyet többen túl agresszívnek tartanak. A műsorvezető úgy véli, a miniszterelnök viselkedése mögött egyértelműen az elmúlt években őt ért támadások állhatnak. Mutatjuk a részleteket!
A kegyelmi ügy Igazságügyi Minisztériumnál lévő, kedden nyilvánosságra hozott dossziéjának dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét - jelentette ki a miniszterelnök rendkívüli, a dokumentumokat bemutató sajtótájékoztatóján.
Összesen 91 millió forintot fizetett ki Kopasz Bálint egy építési cégnek, ám az olimpiai bajnok könnyűszerkezetes álomházából végül semmi sem lett. A félig felépült ingatlanról kiderült, hogy életveszélyes, így el kellett bontani, a sportoló pénze pedig elúszott. A kajakos mentális egyensúlya felborult a csalás miatt, és a 2024-es párizsi olimpia é
Keressük a kampányidőszak legbizarrabb történetét, a legunalmasabbak már lemorzsolódtak, innentől repülőrajt! Melyik volt furább: Gundalf sztorija vagy Lázár János bakiparádéja?
Teljes tulajdont szerzett a DreamJobs Zrt.-ben a Mobility Group Kft.; a tranzakcióval Balogh Petya STRT Holdingja is kiszállt az állásportálból. Az új tulajdonos AI-alapú HR-tech fejlesztésekkel és regionális terjeszkedéssel számol
A hazai élelmiszeriparnak számos kihívással kell szembenéznie, de a precíziós gazdálkodással és élelmiszer-előállítással sikeresen le tudja küzdeni ezeket - mondta el Kovács Zoltán, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) tudományos és nemzetközi rektorhelyettes a Portfolio AgroFood 2026 Konferencián, Kecskeméten. A szakember emellett beszé
Nyilvánosságra hozta a kormány a kegyelmi ügy Igazságügyi Minisztériumban fellelt dokumentumait. Magyar Péter szerint az iratokból az látszik, hogy K. Endre kegyelmét sem a minisztériumi szakapparátus, sem Répássy Róbert államtitkár, sem Varga Judit akkori igazságügyi miniszter nem támogatta, Novák Katalin mégis pozitív döntést hozott, amit Varga m
Megőrizné az alapítványi fenntartású kétkamarás irányítási struktúrát a Budapesti Corvinus Egyetem rektora. Bruno van Pottelsberghe a Portfolio-nak adott interjúban elmondta: széles körű egyeztetéseket követően a héten új, szintetizált javaslatot készít a Corvinus jövőbeni irányítására vonatkozóan, amelyet a 2019-es modellváltás előtti állami fennt
Európa egyetlen footgolf pályáján rendezték meg tucatszor a Footgolf Csúcs Kupát. Újságíró nyerte az egyéni versenyt, míg csapatban a színészek diadalmaskodtak.
A Tisza Párt országgyűlési képviselője szerint hosszú távon fenntartható működési modell kialakítása cél, amit csak a helyi, tapasztalattal és szakértelemmel rendelkező munkavállalókra építve lehet létrehozni.
A Nyomda stabil alaptevékenységet mutatott az első negyedévben, ugyanakkor az angolai projekt teljesítésének lassulása érdemben visszafogta az árbevétel növekedését – értékel a Concorde a hétfői első negyedéves gyorsjelentést követően.
Nyolc hónap után május közepén Stohl András és Kiss Kriszta bejelentették, hogy már nem alkotnak egy párt. Követőik közül sokan sajnálkoztak, mások cinikus megjegyzéseket tettek, és voltak, akik azt fejtegették, hogy a kapcsolat nem is volt valódi. Most megszólalt A Nagy Ő másik esélyese, Kiara Lord is.
Az a megállapodás, amelynek értelmében Kína több amerikai mezőgazdasági terméket vásárolna, arra ösztönözheti Brazíliát, hogy kihasználja az átirányított amerikai szállítmányok okozta piaci réseket – mondták iparági szakértők.