Közel került az Egyesült Államok ahhoz, hogy végleg szakítson az évente kétszeri óraátállítással, miután a képviselőház energiaügyi és kereskedelmi bizottsága elsöprő, 48-1-es arányban támogatta (nem mellesleg Donald Trump ajánlása mellett) az állandó nyári időszámítás bevezetését célzó törvényjavaslatot. A "Sunshine Protection Act" nevű kezdeménye
A pünkösdi hosszú hétvégére végre megérkezik a nyárias idő, ezzel együtt országszerte megnyitnak a strandok és szabadtéri medencék. Több népszerű fürdővárosban már ezen a hétvégén elindul a strandszezon, bár néhány attrakcióra még várni kell.
Hatalmas utat tett meg Szabó Réka, az Exatlon Hungary legújabb évadának női győztese, aki a minap tért haza a Dominikai Köztársaságból. A 24 éves óvónőt Abonyban egy ünnepélyes közönségtalálkozóval fogadták, ahol a legkisebbektől kezdve a legidősebbekig minden szurkoló gratulálhatott neki. A bajnok hihetetlen élményként írta le a fogadtatást.
A BBC World Service a Media1.hu-hoz eljuttatott pénteki közleményében bejelentette, hogy a következő hetekben elindítja magyar és román nyelvű új hírszolgáltatását.
A Keller András vezette Concerto Budapest és Szabó Stein Imre producer-rendező új, a MEZZO TV-n bemutatott, Bartók-koncertfilmje megnyerte a New York Festivals TV & Film Awards Bronz Trófeáját. A rangos elismerés egy rendkívül erős, nemzetközi mezőnyben kapta a zenekar a koncertfilmért.
Egy ember meghalt és több súlyosan megsérült, amikor péntek reggel robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében. Beszéltünk egy olyan férfivel, aki az üzem területén dolgozik, és menekülés helyett 150 méterről vette a füstöt és a lángokat.
Zach Cregger a Barbár és a Fegyverek után jelenleg a horror csodagyereke, épp ezért rendesen derült az arcunk, amikor megtudtuk, hogy emberünk készítheti el a népszerű videójáték-franchise, a Resident Evil legújabb filmváltozatát.
Két héttel hosszabb balatoni szezon, garantáltan felejthetetlen bulit kínáló arénasztárok, visszatérő hazai legendák és a világ legmenőbb koncertturnéi – idén nyáron egyszerűen képtelenség lesz otthon ülni. Mutatjuk a legizgalmasabb hazai és környékbeli szabadtéri helyszíneket, fesztiválokat és kihagyhatatlan arénabulikat, ahol júniustól szeptember
A Netflix új, június 26-án érkező Kisöcsém (Little Brother) című buddy-vígjátékában John Cena és Eric André egy klasszikus, bosszantó testvér- és baráti dinamikára épülő, pörgős és humoros történetben csap össze.
Az elmúlt hetekben több új részlet, belső kommunikáció és minisztériumi háttérinformáció is előkerült arról, hogyan születhetett meg a kegyelmi ügy döntése, kik tudhattak róla, és próbálta-e valaki megakadályozni vagy eltussolni az ügyet. A Sándor palota Magyar Péter nyomására közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait, majd a miniszterelnök Novák Kat
Egyre kevesebben mernek fiatalon belevágni a családalapításba. Pedig a sztárvilágban is előfordul, hogy egy-egy híresség a huszas évei első felébe vállal gyermeket. Így tett most Horváth Csenge és még néhány ismert hölgy.
Tragikus üzemi baleset történt a MOL tiszaújvárosi üzemében: az RTL Híradó információi szerint egy háromgyermekes édesapa életét vesztette, akinek legkisebb gyermeke mindössze néhány napja született meg. A robbanásban további kilenc ember megsérült, miután felrobbant egy vezeték az üzemben. A történtek részleteiről sajtótájékoztatón számolt be Hern
A kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter nemcsak a filmekben él tovább, hanem most már könyv formájában is. Az ismert írónő, Karsa Tímea ugyanis róla mintázta legújabb regénye főhősét.
A tagállami kormányok is elfogadták, így húsz napon belül életbe lép a jogszabály a kutyák és macskák azonosíthatóságáról, amely fokozatosan vezeti be a csipbeültetési kötelezettséget.
Az Európai Unió 2026. május 11-én hatályba léptette vízvédelmi szabályozásának frissítését, amely erősíti a felszíni és felszín alatti vizek védelmét, valamint növeli a szennyezésmentességre és a vízállóságra vonatkozó törekvéseket. A módosítás egyik fő eleme a vízszennyező anyagok listájának felülvizsgálata volt, melyet a legfrissebb tudományos ku
Elfogadta Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatójának, Dr. Matusovits Andreának a lemondását. A távozást a vérellátási rendszer problémáira korábban nyilvánosan figyelmeztető Vérlovagok üdvözölték, ugyanakkor a vérkészletek problémája továbbra sem rendeződött teljesen.
Romániában egyre komolyabb politikai és geopolitikai vihart kavar a doicești-i mini-atomerőmű ügye, miután Ilie Bolojan ideiglenes miniszterelnök megkérdőjelezte az amerikai támogatással megvalósuló projekt gazdasági értelmét. A liberális kormányfő szerint a beruházás túl drága, nem térül meg, és tovább növelheti a rekordméretű költségvetési hiányt
Tettrekésznek érezzük magunkat a Szűz Hold fénye alatt. Ha az apró részletek mellett a nagy egészet is észrevesszük, bámulatos eredményeket érhetünk el a napi horoszkóp alapján.
Negyed évszázaddal Zámbó Jimmy halála után Zámbó Árpy elmondta, mi bántja. A felejthetetlen énekes testvére szomorúan beszélt a Blikknek arról, hogy Jimmy gyermekei közül csak Krisztiánnal tartja a kapcsolatot, tárgyi emlékként pedig mindössze egy szájharmonika és egy mobiltelefon maradt nála a bátyja után. Árpy szerint az elmúlt 25 év fájdalmai, t
Belső irányelvet adott ki a portugál Állatorvosok Szövetsége (OMV) azután, hogy az országban több külföldi fiatal állatorvosi klinikákon próbált gyógykezelést kérni magának. Az érintettek az úgynevezett "therianok" közé tartoznak, akik állatokkal azonosulnak pszichésen vagy spirituálisan. A szövetség nyomatékosította: az állatorvosok jogilag nem ke
Ausztriában keresi Magyar Péter az azbesztbotrány felelőseit Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnökkel és egy közös vizsgálóbizottsággal. Magyar Péter azt ígérte, benyújtja a sokmilliárdos kárelhárítás számláit, vagyis a kármentesítés költségeit a szennyező osztrák cégekkel fizettetik kii.
Vasárnap végéhez ér az angol labdarúgó-bajnokság 2025/26-os kírása. A szezonfinálé alkalmából a Liverpool magyar válogatott sztárja, Szoboszlai Dominik mesélt a SpílerTV kamerái előtt a számára felemásra sikeredett idényről. Szóba került, hogy miért volt meglepő, hogy az idény végén távozó Mohamed Szalahval ilyen közvetlenné vált a kapcsolata, a sz