Megtörte a csendet Schanda Tamás, méghozzá egy sajtómegkeresés hatására: érdemben nyilatkozott a 2024-es kegyelmi ügyről és arról, hogy ki nyomult ennyire Kónya Endre kegyelme érdekében.
Tóth Ildikó is az Éttermek csatája Finálé zsűrijét erősíti ma este. A befektetőt megkérdeztük arról, milyen élmény volt számára végigkóstolni a menüt, melyik elem volt a személyes kedvence, és azt is elmesélte, hogyan jutott el a rántott hústól a kaviárig. Kihangsúlyozta, a csirkeláb még mindig tabu számára.
Oroszország és Belarusz újabb közös hadgyakorlatot tartott, amelynek során a nukleáris fegyverek szállítását, előkészítését és esetleges bevetését is szimulálták.
Az elmúlt napok csapadékos időjárása meglátszik a természeten – mondta Boldog Gusztáv. A természetvédelmi őrkerület-vezető úgy fogalmazott, olyan az erdő, mint a szivacs. Több növény is elkezdett virágozni, de ami a legjobban szembe, illetve fülbetűnő, hogy egyre több madárhangot lehet hallani a mindennapokban, a szaporodási időszak közepén. Egy er
Egy frissen felbontott szósz furcsa illata, egy enyhén savanykás tejtermék vagy egy szokatlan utóízű készétel sokszor már azelőtt elárulja, hogy valami megváltozott, mielőtt a probléma látványossá válna. A Laborhírek.hu legfrissebb anyagában egy független laboratórium szakértőinek segítségével jártak utána, miért nélkülözhetetlenek ma is az érzéksz
Magyar Péter tegnap arra szólította fel Novák Katalint, hogy három év hallgatás után adjon magyarázatot a kegyelmi ügy részleteire, miután a Sándor-palota által közzétett iratok alapján K. E. kegyelmi eljárásában nem látszik egyértelműen, milyen szempontok vezettek a kedvező döntéshez. Novák Katalin kabinetfőnöke ma elárulta, hogy Balog Zoltán refo
Az ukrán zöldségtermesztő gazdaságok egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a szállítási nehézségek, a piacok beszűkülése és a korszerű tárolók hiánya miatt, ami a termelés visszaeséséhez vezethet.
Novák a leköszönő beszédében azt mondta: "abban a hiszemben döntöttem a kegyelem mellett, hogy az elítélt nem élt vissza a rá bízott gyermekek kiszolgáltatottságával". A neki készített feljegyzésekben azonban pontosan le volt írva, hogy miért ítéltek el K. Endrét.
Tizenhárom, ifjúságüggyel és ifjúságpolitikával foglalkozó egyetemi tanár, kutató és szakértő közös levélben fordult az új kormányhoz, amelyben a gyermekvédelem és az ifjúságügy összehangolt kezelésének szükségességére hívták fel a figyelmet.
Schanda Tamás, a volt köztársasági elnök kabinetfőnöke, írásban nyilatkozott a 24.hu-nak. Elmondása szerint sem ő, sem a Sándor-palota jogi igazgatósága nem javasolta Kónya Endre kegyelmét. Balogon kívül más nem kérte K. Endrének a kegyelmet.
A prémium ginpiac az elmúlt években látványos átalakuláson ment keresztül. A klasszikus borókás karakter mellé ma már egyre gyakrabban társulnak virágos, citrusos vagy akár desszertszerű aromák is.
Május és a nyár eleje több egészséges és tápláló zöldség, valamint gyümölcs szezonja, így ezt kihasználva érdemes olyan recepteket kipróbálni, amelyekkel kihasználhatjuk a tavasz utolsó, és a nyár első ízeit. A következő öt recept bizonyítja, milyen sokoldalúan felhasználható egy-egy alapanyag, és hogy még a jól megszokott fogások is lehetnek izgal
Magyar Péter újabb határozott üzenetet tett közzé közösségi oldalán, amelyben kormánya célkitűzéseit és politikai irányvonalát foglalta össze. A miniszterelnök szerint, miközben a Fidesz-KDNP tagjai szimbolikus ügyekkel foglalkoznak, kabinetje az ország működésének helyreállítására és a nemzetközi kapcsolatok újjáépítésére összpontosít. Magyar hang
A Tisza- kormány dilettáns adatkezelése ellenére a Sándor-palota nyilvánosságra hozta a kegyelmi ügy dokumentumait. A botrányt okozó Novák Katalin volt államelnök továbbra is élvezi a kiemelt állami juttatásokat.
A kronológiai életkorod sokszor csak egy puszta szám a személyi igazolványodban, hiszen a tényleges fizikai állapotodat és a szerveid elhasználódottságát mutató biológiai korod drasztikusan eltérhet ettől. Orvosi kutatások most rávilágítottak arra, hogy egy mindössze hatvan másodperces, otthon is elvégezhető vizsgálat tűpontosan képes előre jelezni
Megtörte a csendet Schanda Tamás, méghozzá egy sajtómegkeresés hatására: érdemben nyilatkozott a 2024-es kegyelmi ügyről és arról, hogy ki nyomult ilyen erősen Novák Katalinéknál Kónya Endre kegyelme érdekében.
Splitben már biztosan, de valószínűleg Zadarban és Makarskán is csak vendéglátóegységekben lehet majd a nyári estéken alkoholhoz jutni. A felkapott turisztikai célpontok lakosságánál ugyanis betelt a pohár, a kormány pedig a minap lehetőséget teremtett arra, hogy a települések egyénileg szabályozzák, mikor, hol lehet alkoholt vásárolni.
A minap a Whirlpool gyereknapi pizzasütő partiján Pintér Tibor és Agárdi Szilvi is részt vett, ahol az Ülj fel mellém című új podcastjuk különleges forgatásáról meséltek. A lóháton készült interjú során megható és humoros pillanatokból sem volt hiány: Pintér Tibor még azt is bevállalta, hogy bekötött szemmel vágtázzon, hogy átélhesse, milyen kihívá
A döntés a teljes szerb vasúti hálózatot érinti, így várhatóan a Szabadka és Szeged közötti határmenti forgalmat is. A hallgatók korábban bejelentették, hogy a résztvevők több helyszínről vonulnak majd a központi térre.
A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter elmondta, hogyan élte meg a Fidesz propagandakampányát, milyen elvek alapján akarja átalakítani a kultúrát és a közmédiát, illetve hogyan képzeli el a Tisza-kormány működését.
A 3018 méter magas Schwartzkogel csúcsára a Langeggbahn felvonó 2663 méteren fekvő felső állomásától indul a túra, ami egy alpesi tó mellett is elhalad.
A budai Várhegy mélye mindig is lenyűgözte a történelem iránt érdeklődőket, de a Karmelita kolostor alatti rejtett járatok most új megvilágításba helyezik a területet. Egy több mint százéves térkép és egy 18. századi metszet alapján a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a kolostor alatt húzódó földalatti folyosók stratégiai jelentőségge
A Titanic első útja a kor technikai magabiztosságának jelképeként indult, majd néhány óra alatt a modern történelem egyik legismertebb katasztrófájává vált. A hajó 1912. április 14-én éjjel jéghegynek ütközött, április 15-én hajnalban pedig elsüllyedt az Atlanti-óceán északi részén. A fedélzeten több mint 2200 utas és személyzeti tag tartózkodott,
Szalay-Berzeviczy Attila szerint az uram-bátyám világ és a széteső költségvetés felelősei is egyértelműek. Létre lehet-e hozni egy nemzeti konszenzust?
Egy oroszul beszélő, egyedül dolgozó kiberbűnöző egy feltört Google Gemini‑modellt vetett be egy csalásra és adatlopásra épülő kampányban, amely kifejezetten a hardcore Trump‑támogatókat és összeesküvés‑hívőket célozta. 2025 szeptembere és 2026 májusa között a magát bandcampro néven nevező, elvileg alacsony képzettségű támadó a nagy nyelvi modell s
A Pünkösd nemcsak vallási ünnep, hanem egyben a tavasz és a bőséges, közös étkezések időszaka is. Ilyenkor a magyar családok asztalára olyan fogások kerülnek, amelyek mögött évszázados hagyományok és szimbolikus jelentések állnak. De vajon mit és miért eszünk ilyenkor? Mutatjuk.
Ültem és sírtam a partján. Végtelen. / Befogva húsz percbe, tekintetekbe. / Hűség, ilyesmik. És hogy most mi lesz. – Az Inspiráció e heti részében Mesterházi Mónika szövegei olvashatók, amelyek André Kertész és Paul Cézanne alkotásaira reflektálnak.
A kapor vetésének helyes időzítése és módszere kulcsfontosságú a folyamatos, friss zöld kaporhoz. Cikkünkben bemutatjuk az ideális talajigényt, vetési mélységet, térállást, valamint a gyakori hibákat és a biztosabb kelés titkait.
A héten került a magyar mozikba az Utazó című horror, melyben egy fiatal pár egy borzalmas baleset szemtanúi lesznek, azonban nem csak egy rossz emléket szednek össze a helyszínen. Egy halálos átok szegődik a nyomukba, a címszereplő démoni entitás, ami valamiért nem nyugszik, amíg hőseink is holtan nem végzik az út mellett.
A fügefa az egyik legősibb és legkedveltebb gyümölcstermő növény, amelyet már az ókori civilizációk is nagyra becsültek ízletes termése miatt. Ám sok kertbarát és háziasszony felteszi a kérdést: a fügefalevél mérgező-e? Egyesek gyógyító hatásairól beszélnek, míg mások kellemetlen bőrreakciókat tapasztaltak a levelek érintése után. Ez a kettősség ér
Stabil annak a négy betegnek az állapota, akiket súlyos égési sérülésekkel szállítottak a Debreceni Egyetem Klinikai Központ (DEKK) égési centrumába pénteken a tiszaújvárosi Mol-üzemben történt robbanás sérültjei közül - tájékoztaott az egyetem sajtóközpontja.