2026. május 23. szombat

máj. 23
14:14
Komoly egészségi gondokról beszélt Fábry Sándor, de kemény véleményt mondott a Heti Hetesről is (SzMo)
Fábry Sándor egy kaposvári interjúban elmondta, szédül és bizonytalan a járása, ami miatt neurológushoz fordult. A humorista az RTL-en újraindult műsorról is nyilatkozott, és határozott nemmel felelt arra, hogy szerepelne-e benne.
máj. 23
14:18
Bemutatta közigazgatási államtitkárát Vitézy Dávid (Infostart)
Nemzetközi építési jogban jártas szakember kapja a feladatot.
máj. 23
14:18
Baloldali tüntetőket vertek Budapesten, halálos áldozatokat követelt a váratlan rajtaütés (Blikk)
Szombaton, május 23-án éppen 114 éve, hogy – mint oly sokszor a történelem során – csatatérré változtak a magyar főváros utcái. A munkásmozgalom addig sosem látott méretű megmozdulást szervezett Budapesten, ráadásul számos más város lakossága csatlakozott a tiltakozáshoz. Az Országgyűlés épülete felé menetelő demonstrálókra végül tízezer fegyverest
máj. 23
14:18
Ipari mák a konyhában? A betakarítási technológia rejtett veszélyeire figyelmeztetnek a laboratóriumok (Agroinform)
Mennyire biztonságos a mákfogyasztás?
máj. 23
14:18
Több mint másfél órára a felforrósodott autóban rekedt egy kisgyerek, a rendőrök törték be az ablakot (Autószektor)
A kocsi mindkét kulcsa bent maradt, nem tudták kinyitni az ajtókat. A szülők szerint gyermekük már több mint 90 perce az autóban volt, miközben odabent egyre melegebb lett. A rendőrök azonnal cselekedtek. Betörték a hátsó oldalsó ablakot, amely a legtávolabb volt a gyermektől, majd kinyitották az autót és kivették a felforrósodott járműből. A kisgy
máj. 23
14:18
Kőrishajtás-pusztulás fenyegeti a hazai eredőket (Magyar Mezőgazdaság)
Az idegenhonos gombafaj okozta betegség, a kőrishajtás-pusztulás már 2010-es évek óta jelen van hazánkban, azonban a 2022-es nagy aszályt követő évtől vált igazán nagy problémává.
máj. 23
14:18
Halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt nyomoznak a tiszaújvárosi robbanás ügyében (Telex)
A vizsgálat hetekig, hónapokig is eltarthat.
máj. 23
14:18
Az ELTE rektora megszavaztatja a kutatóközpontok jövőjét (Telex)
Az MTA erre reagálva azt közölte, nyitott a korábban leválasztott kutatóhálózat visszafogadására.
máj. 23
14:18
Már 50 ezer rendelés érkezett a debreceni elektromos BMW-re (Öko-drive)
A vártnál sokkal erősebb a kereslet a Debrecenben gyártott iX3 modell iránt.
máj. 23
14:18
5 csillagjegy, akit a nyár párkapcsolati átgondolásra késztet (Bien)
A 2026-os nyár több csillagjegy számára is érzelmi és párkapcsolati fordulópontokat hozhat, ahol a stabilitás, a szabadság és az őszinte szembenézés kerül előtérbe.
máj. 23
14:18
Az erdők már nem csak faanyagot jelentenek, átfogó reformot javasolnak (Zöld Trend)
Új nemzeti erdőprogramot sürgetnek erdészeti szakemberek.
máj. 23
14:24
Gaudi-Nagy Tamás feljelenti a miniszterelnököt (ATV)
Gaudi-Nagy Tamás büntető- és polgári pereket indít Magyar Péter ellen, mert állítása szerint a miniszterelnök alaptalanul hozta őt összefüggésbe a K. Endre-féle kegyelmi üggyel.
máj. 23
14:24
Elmúlt a fagyveszély? Most jön a májusi kertészkedés legfontosabb időszaka (Agrofórum)
A májusi fagyosszentek elmúltával a kertben végre igazán felgyorsulhatnak a munkák. A melegigényes zöldségek és dísznövények most már biztonságosan kiültethetők, a talaj pedig kellően felmelegedett a vetésekhez is.
máj. 23
14:24
Határozatlan időre leállt a vasúti forgalom Szerbiában (Magyar Hírlap)
Röszke és Szabadka között is szünetel a vonatforgalom.
máj. 23
14:24
Ezzel a lépéssel komoly veszélynek teszi ki a Tisza a nemzetközi kapcsolatokat (Demokrata)
Az ICC teljesen elveszítette morális iránytűjét, tevékenysége átpolitizálódott, és nemzetközi tekintélye is súlyosan erodálódott.
máj. 23
14:24
Magyarország első cross-industry mentorprogramja indul az Industry Hub szervezésében (Gyártástrend)
Az iparágfüggetlen készségfejlesztés és egy unikális vállalati Ai-transzformációs verseny kerül fókuszba a 2026 júniusában rajtoló féléves programsorozatunkban.
máj. 23
14:30
Tiszaújvárosi robbanás: halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanújával indult nyomozás (Portfolio)
Egy ember életét vesztette, négyen pedig súlyosan megsérültek a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén péntek reggel történt robbanásban. A hatóságok halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanújával indítottak nyomozást a BOON információi szerint, a kórházban ápolt sérültek állapota időközben stabilizálódott.
máj. 23
14:30
Kvíz: Hírességek, akik az Ikrek csillagjegy szülöttei - felismered őket? (Sassy)
Igazi kettős csillagjegy tele energiával és vidámsággal - ők az Ikrek csillagjegy szülöttei. Íme 12 híresség közülük - felismered őket?
máj. 23
14:30
K&H;: szombati csúcsokat produkáltak a bankkártyások (Digital Hungary)
Jön a pünkösdi hosszú hétvége, amelyen a húsvéti időszakhoz hasonlóan változik a bankkártyások forgatókönyve. Miközben az ünnepi vasárnapokon a boltzár miatt visszaesik a vásárlások száma és összege, az azt megelőző szombatokon jelentős élénkülés látható. A K&H saját adatai szerint 2025-ben különösen a pünkösdi hosszú hétvégét megelőző szombat emel
máj. 23
14:32
Hiába keresel jól, mégis állandó pénzszűkében vagy - íme a hibák, amiket elkövetsz (Sassy)
A pénzügyi kudarcok mögött gyakran nem nagy hibák, hanem apró, mindennapi beidegződések állnak. Ezek a viselkedésminták észrevétlenül szabotálják a gyarapodást a mindennapokban.
máj. 23
14:36
Vállalati elkötelezettség: Nem hátrálnak meg a cégek a sokszínűség kérdésében (HR Portál)
A növekvő szabályozói és kulturális ellenszél ellenére a szervezetek többsége továbbra is alapértéknek tekinti a sokszínűséget és a befogadást. A friss adatok szerint a stratégiai irányváltások mögött nem a visszavonulás, hanem az alkalmazkodás és a fenntarthatóbb módszerek keresése áll.
máj. 23
14:36
A kutatóközpontok jövőjéről szavaz az ELTE (Portfolio)
Az ELTE szavazást tart a hozzá tartozó kutatóközpontok jövőjéről, miután több intézmény jelezte: vissza szeretne térni a Magyar Tudományos Akadémiához (MTA). Bár az egyetem vezetése biztosítani kívánja a véleménynyilvánítás lehetőségét, a váratlan döntés, az időzítés és a kérdések megfogalmazása komoly aggályokat vet fel a kutatók körében - írta a
máj. 23
14:36
Tovább robog a mémgyár, Tóth Gabi és Nagy Feró közös képen, miközben vallomástételre várnak (Promotions)
A fideszes celebeknek egy perc nyugtuk sincs, a poéngyárosok nem hagyják, hogy feledésbe merüljenek.
máj. 23
14:36
Az omega-3 szedése felgyorsíthatja az időse emberek demenciáját (Magyar Hírlap)
Új kutatások szerint nem mindenkinek hasznosak az omega-3 kiegészítők.
máj. 23
14:36
Íme a világ legjobban fizetett sportolója! (Demokrata)
A vb-résztvevő portugál válogatott ötszörös aranylabdás csapatkapitányának teljes éves jövedelme 300 millió dollár.
máj. 23
14:42
Online növekedés okosan: ezt tanácsolják a kisvállalkozásoknak (Piac és Profit)
Sok kisvállalkozás számára a digitális jelenlét kiépítése bizonytalansággal kezdődik: hol érdemes elkezdeni? Elindul egy közösségi média oldal, érkezik némi fizetett hirdetés, ami már önmagában előrelépésnek tűnik. De hogyan tovább?
máj. 23
14:42
Kiderült, ki a világ legjobban fizetett sportolója (Portfolio)
A szaúdi al-Nasszr futballistája, Cristiano Ronaldo vezeti a világ legjobban fizetett sportolóinak listáját a Forbes magazinnál.
máj. 23
14:42
Kvíz: 10 kérdés Kylie Minogue életéről, munkásságáról (SzMo)
Kylie Minogue, az ausztrál zsebbombázó, avagy a Pop Hercegnője. Negyven évnyi filmes és zenei pályafutás van a háta mögött, teszteld, mennyire ismered őt?
máj. 23
14:42
Az omega-3 szedése felgyorsíthatja az időse emberek demenciáját (Magyar Hírlap)
Új kutatások szerint nem mindenkinek hasznosak az omega-3 kiegészítők.
máj. 23
14:48
Alapjaiban írják át a jogosítványok szabályait: rengeteg magyar autósnak kell felkészülnie a változásra (Pénzcentrum)
Komoly változások jönnek a jogosítványok rendszerében az Európai Unióban. Bevezetik a digitális vezetői engedélyt, módosulnak a B kategóriás jogosítvány szabályai, és az elektromos autók miatt emelik a megengedett tömeghatárokat is. A kezdő sofőrökre közben szigorúbb előírások várnak, írja a Világgazdaság.
máj. 23
14:48
Levéltetű rózsán: ezt tedd, mielőtt ellepik a hajtásokat (Agroinform)
A levéltetvek gyorsan ellephetik a rózsákat, ha nem figyelsz időben. Megmutatjuk, mikor és hogyan lépj közbe, hogy virágaid egészségesek maradjanak!
máj. 23
14:48
Három óriáskiadást felejtett el beírni a kormány a költségvetés kiadási oldalára, állítja Vitézy (444.hu)
Autópálya-koncesszió, Budapest-Belgrád vasút, iváncsai akkugyár vasúti bekötése.
máj. 23
14:48
Vidéki prókátor: Sok kártékony figurája volt ennek a görénykurzusnak, de Balog kétségkívül a legkártékonyabbak közé tartozik (SzMo)
Fülöp Botond ügyvéd szerint Balog Zoltánt nemcsak a kegyelemért, hanem a bicskei bűncselekmények megtörténtéért is felelősség terheli. Tragédiák, bűnök és botrányok maradtak csak utána, semmi más" – fogalmazott az ügyvéd.
máj. 23
14:48
Barackfronton fordulat jöhet idén (Mezőhír)
Az agrárium figyeli, hogyan nőhet a francia baracktermés úgy, hogy közben tovább csökken a termőterület.
máj. 23
14:48
Orbán Anita szerint rövid időn belül megindulhatnak a vizsgálatok az ellopott EU-s pénzek ügyében (Helló Magyar)
Az új magyar kormány a korábbi által elkövetett állítólagos közpénzekkel és uniós forrásokkal való visszaélések kivizsgálására készül; Orbán Anita külügyminiszter szerint a jogi eljárások napokon belül megkezdődhetnek.
máj. 23
14:48
"Nem vagy fontos" – ezt üzened a gyerekednek, ha folyton a telefonodat nyomkodod (Sassy)
A szülői phubbing, vagyis a telefonozás a gyerek jelenlétében, az elhanyagoltság érzését kelti a fiatalokban. Egy friss kutatás szerint ez serdülőkorban okostelefon-függőséghez vezethet.
máj. 23
14:48
Vitalik Buterin szerint az AI átírhatja a kriptobiztonság szabályait (KriptoMagazin)
Vitalik Buterin május 18-án közzétett blogbejegyzésében arról írt, hogy a mesterséges intelligenciával támogatott formális verifikáció a kiberbiztonság egyik meghatározó eszközévé válhat. Az Ethereum társalapítója az Arklib projektet emelte ki példaként, amely egy formálisan ellenőrzött STARK-megvalósításon dolgozik. Buterin a vitalik.eth.limo olda
máj. 23
14:48
2026-os kerti trendek, ha te is utálsz gazolni – imádni fogod őket (Bien)
A 2026-os kerti trendek a minimális beavatkozást éltetik, így a kert a nyugalom szigetévé válik. A természetes vadság és a fenntarthatóság előtérbe kerül, miközben a kertet a lakás szabadtéri szobájaként tekinthetjük.
máj. 23
14:54
Max Verstappen nem tervezi távozását a Forma-1-ből (Magyar Hírlap)
Jó irányba haladnak a dolgok.
máj. 23
14:54
Wellness, terápia és veszteség: erről szól a gyászturizmus (Hamu és Gyémánt)
A gyász sokáig csendes, magányos folyamatnak számított, ma viszont egyre többen keresnek olyan utazásokat, ahol támogatott közegben dolgozhatják fel a veszteséget. A gyászutazások a wellnessipar egyik legmeglepőbb új irányát jelzik: terápiás programok, közösségi beszélgetések és természetközeli elvonulások épülnek arra, hogy az érintettek ne maradj
máj. 23
14:54
Lannert Judit bemutatta a közoktatásért felelős államtitkárt (Telex)
Bejelentette a közoktatási tartalomfejlesztésért felelős miniszteri biztost is.
máj. 23
15:00
Erős földrengés volt a hawaii Nagy-szigeten, hamarosan a Kilauea is kitörhet (Telex)
A világ egyik legaktívabb vulkánja az előrejelzések alapján akár már a hétvégén kitörhet.
máj. 23
15:06
Itt a friss lista Budapest legjobb randihelyeiről – 11 biztos pont csak szerelmeseknek (SzMo)
Megjelent egy új toplista, amely a megszokott budapesti randihelyszínek helyett kevésbé ismert alternatívákat mutat be.
máj. 23
15:06
Tanulhatunk a patkósdenevérektől? (Magyar Hírlap)
Mesterien képesek szűrni a zaj különböző formáit.
máj. 23
15:06
Verstappent dühíti, ha valaki hülyeséget beszél és még pénzt is kap érte (Racing)
Max Verstappen visszaszólt Juan Pablo Montoyának, aki szerinte csak a feltűnést keresi a paddockban.
máj. 23
15:06
Épp csak kidugtuk a fejünket a bajból (Telex)
Az utolsó pillanatban érkezett esőknek hála már csak kis területen van aszály, de a fellélegzés csak átmeneti lesz. Már működik az új kormány által felállított Országos Vízügyi Koordinációs Központ, az elmúlt időszakban 10 millió köbméter vizet tartottak vissza, és még többet szeretnének. Megtudtuk azt is, mire fordítják a Magyar által vízügyi fejl
máj. 23
15:12
Desszertnek álcázott fagylaltok hódítják meg a Balatont (Piac és Profit)
A Balaton új kedvence nem a lángos lehet, hanem a tejbedara-fagyi.
máj. 23
15:12
Novák Katalin kabinetfőnöke: Balog Zoltán kérte, hogy K. Endre kapjon kegyelmet (Infostart)
Schanda Tamás úgy fogalmazott, hogy a püspök határozottan és nyomatékosan kérte ezt. Magyar Péter úgy reagált: dől a dominó.
máj. 23
15:12
A gépek végre megtanulnak látni, nem csak nézni.” – Elképesztő jövőképpel indult az AI Symposium 2026 (ProfitLine)
…a világhírű Marc Pollefeys már a nyitónapon fellebbentette a fátylat a gépi látás új korszakáról.
máj. 23
15:12
Nagyon fontos jelzés jött az Nvidia vezérétől (Portfolio)
Az Nvidia vezérigazgatója, Jensen Huang szombaton Tajpejben megerősítette, hogy a központi processzorok (CPU-k) piacára vonatkozó, 200 milliárd dolláros előrejelzése Kínát is magában foglalja. Ezzel jelezte, hogy a vállalat az amerikai-kínai technológiai feszültségek ellenére is komoly, hosszú távú keresletre számít a kínai piacon.

Keresés