Bár sokan esküsznek a tökéletesen sötét hálószobára, a legfrissebb alváskutatási adatok szerint a redőnyök teljes leengedése éjszakára többet árt, mint használ. Ha a szoba reggelre teljes sötétségbe burkolózik, a szervezetünk téves biológiai jeleket kap, ami nehézkes ébredéshez, krónikus fáradtsághoz és akár fejfájáshoz is vezethet. Az osztrák és s
A magyar idősek többségét a betegségek, a demencia, valamint a pénzügyi gondok foglalkoztatják, de 70%-ukat nyugtalanítja az egészségügyi ellátás minősége, a megkérdezettek fele pedig tart a magánytól - derült ki az Irmák Nonprofit Kft. és az Europion közös felméréséből.
A fiatal felnőttek borválasztási szokásai konkrét irányt mutatnak a magyar borászatoknak, megszólításuk pedig kulcskérdés az ágazat jövője szempontjából. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) friss kutatása szerint az Y és Z generáció döntéseiben az íz, az ár, az adott alkalom és az élmény különösen fontos, a borvidékek, a szakmai díjak és a termelő
Az alvás életünk egyik legalapvetőbb biológiai szükséglete, mégis sokan bizonytalanok abban, hogy naponta hány órát kellene aludniuk. Egyesek hat óra után is frissnek érzik magukat, mások nyolc-kilenc óra pihenés után is fáradtan ébrednek. Az alvásidő kalkulátor abban segíthet, hogy életkorunk, napi tevékenységünk és megszokott alvási időnk alapján
Az Opten adatai szerint lassult a társas vállalkozások fogyása az első öt hónapban, a megszűnések szerkezete azonban kedvezőtlenebb irányba tolódik, egyre több cég tűnik el érdemi vagyon vagy piaci potenciál nélkül, ami növeli a megtérülési kockázatokat.
A Kos maradjon őszinte és nyitott, a Halak ne élje bele magát érzelmileg a munkába! Karrier horoszkóp: 2026.06.11. Kos Ne próbálj meg valakit ma bemártani annak érdekében, hogy színben tűnj fel a főnköd előtt. Az igazság az, hogy a cselekedeteid motivációja felszínre fog kerülni és rosszabb helyzetbe kerülsz mint valaha. Maradj őszinte és nyitott.
Az elmúlt években már nyár elején is erős napsütést tapasztalhattunk, így nem csoda, ha sokan a rövid, szabadban töltött idő után is azt látják, hogy kipirult az arcuk vagy az orruk. Ha azonban ez a jelenség tartósan fennmarad, érdemes orvossal ellenőriztetni, nem rozácea okozza-e a pirosságot.
A munkahely az egyik utolsó tér, ahol különböző generációk nap mint nap együtt dolgoznak. Mégis egyre több cég külön „Gen Z-stratégiákban” gondolkodik. Egy friss véleménycikk szerint a generációs címkézés nemhogy segítené, hanem inkább mélyíti a fiatalok és idősebb munkavállalók közötti szakadékot.
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még lehet kérni öthavi pótlékmentes részletfizetést, aki azonban nem fizet és részletet sem kér, annak késedelmi pótlékkal kell számolnia - figyelmeztetett szerdán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A James Webb űrteleszkóp legújabb felvétele nemcsak a csillagászat egyik legnagyobb rejtélyét ábrázolja lenyűgöző részletességgel, de mintha maga a világegyetem is egy stílusos poénnal üzent volna a kutatóknak."
A gépi lélegeztetés az intenzív terápia egyik legfontosabb életfenntartó beavatkozása. Olyan állapotokban alkalmazzák, amikor a beteg saját légzése már nem képes biztosítani a megfelelő oxigénfelvételt vagy szén-dioxid-eltávolítást, illetve amikor a légzés fenntartása aránytalanul nagy energiafelhasználással járna.
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfontosabb infókkal.
A fenntarthatóság ma már nemcsak a vállalatok működésében, hanem az események szervezésében is egyre fontosabb szempont. A helyszínválasztástól az étkezésen át a résztvevők utazásáig számos tényező határozza meg, hogy egy rendezvény valóban csökkenti-e környezeti terhelését, vagy csak zöldnek tűnik. A konferenciák rejtett környezeti hatása Amikor e
A budapesti Hotel Moments Budapest a világ 9. és Európa 3. legjobb szállodája lett a Tripadvisor Travelers’ Choice Best of the Best 2026 rangsorában – értesült a Spabook.net. A rangos…
Az OpenAI bejelentette, hogy bizalmas formában benyújtotta az elsődleges nyilvános részvénykibocsátáshoz (IPO) szükséges S-1 regisztrációs dokumentumot az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletnek.
Budapest ad otthont októberben a körforgásos gazdaság egyik legjelentősebb európai eseményének, a Circular Economy Hotspotnak, amely a világ vezető szakértőit, vállalatvezetőit és döntéshozóit hozza Magyarországra. A háromnapos rendezvény azonban jóval több lesz egy hagyományos konferenciánál: a szervező Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható F
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Olaszország gasztronómiája bár világhírű, ma is léteznek olyan receptek, amelyeket szinte senki sem ismer egy-egy régió lakosain kívül. Ilyen az abruzzói celli pieni is, ami egy csokis-diós-lekváros keverékkel töltött apró tésztasütemény. Most egy helyi nagymama mutatta meg, hogyan kell elkészíteni a finomságot.
A gyermekes családok jövedelmi helyzetét vizsgálta legfrissebb elemzésében a GKI Gazdaságkutató Zrt. A kutatóintézet szerint az elmúlt másfél évtizedben jelentősen nőtt a magyar háztartások jövedelme, ugyanakkor a különböző családtípusok eltérő mértékben részesültek a javulásból. A támogatási rendszer fokozatos átalakulása elsősorban a két- és több
A One 2026. június 30-tól módosítja a TV Family csomagban elérhető RTL+ Premium szolgáltatást: az eddig reklámmentes verzió helyett automatikusan reklámokat tartalmazó csomagra váltanak az előfizetők. Aki továbbra is megszakítások nélkül szeretné használni a streamingplatformot, annak felárat kell fizetnie.
Jelentős digitalizációs lépés előtt áll az európai áruszállítási és logisztikai szektor: 2027. július 9-től teljeskörűen alkalmazandóvá válik az elektronikus teherszállítási információs keretrendszer, az eFTI. A változás célja, hogy az áruszállításhoz
A japán minimalizmus jóval több egyszerű lakberendezési trendnél: egy olyan életfilozófia, amely a rend, a tudatosság és a felesleges tárgyaktól való megszabadulás révén segíthet csökkenteni a stresszt. Mutatunk kilenc könnyen alkalmazható szabályt, amelyekkel harmonikusabbá és átláthatóbbá teheted az otthonodat.
Június 11-én a Nyilas jegyében haladó Hold tüzes, optimista és távlati energiákat hoz, amelyek a tanulást, a belső fejlődést és a nagyobb célok kitűzését támogatják.
A Novum Informatikai Kft. egyike azon cégeknek, akik idén elnyerték az Ipar Napjai Nagydíjat. Ezt a NOVUM CNC szerszámgép szimulátor termékcsaláddal érdemelte ki a cég. A fejlesztésről a vállalat ügyvezetőjét, Sándor Károlyt kérdezte az autopro.hu. Az 1992-ben alakult Novum Kft. tevékenysége a CNC technika számítógépes támogatásának különféle terül
Országos élelmiszer-biztonsági ellenőrzést tartott a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalok bevonásával, az akcióban 413 mozgó vendéglátó egységet, büfékocsit és food truckot vizsgáltak meg. Az ellenőrzések több esetben tártak fel higiéniai és dokumentációs hiányosságokat, a kiszabott bírságok összege pedig megha