2026. június 11. csütörtök

jún. 11
8:15
Végre haza is viheti az Oscar-díjat Ridley Scott (Médiapiac)
Tiszteletbeli Oscar-díj jár több kiemelkedő színésznek és Ridley Scott rendezőnek az idei 17. Governors Awards átadón, két producert pedig Irving G. Thalberg-emlékdíjjal ismernek el. A híres direktor már számos jelölést kapott, de sosem nyerte el a díjat.
jún. 11
8:15
Eszenyi Enikő lemondta rendezését egy budapesti színházban is (Librarius)
A Ghost című előadásról való lemondás azt jelenti, hogy jelenleg két jelentős színházi projekt sem valósul meg Eszenyi Enikő közreműködésével.
jún. 11
8:15
Napi tudáspróba 8 kérdéssel: Nézzük meg, hány pontot sikerül ma összegyűjtened (Kvízguru)
Néha nem az a legfontosabb, hogy hibátlan lesz-e az eredmény, hanem az, hogy alaposan megmozgasd az agytekervényeidet és akár új tudást szerezz. Ez a napi tudáspróba pontosan erre ad lehetőséget: nyolc változatos kérdésen keresztül mérheted fel, mennyire vagy formában ma. Tudod például, melyik város nem található Heves vármegyében, vagy hogy mi vol
jún. 11
8:21
Több forintot kaphat az eurójáért csütörtök reggel (Privátbankár)
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, az euró már 356 felett jár.
jún. 11
8:21
Váratlan fordulat: mégsem kell milliárdokat befizetnie Budapestnek, itt a kormány döntése (Pénzcentrum)
Megjelent a Magyar Közlönyben az iparűzésiadó-többlet idei befizetéséről szóló rendelet, amely jelentősen enyhíti az önkormányzatokra háruló terheket. Budapestnek, a fővárosi kerületeknek és a megyei jogú városoknak egyáltalán nem kell hozzájárulást fizetniük.
jún. 11
8:21
Fenntartható megoldásokat díjazott az MBH Bank – Zöld ötletek a reflektorfényben (ATV)
Első alkalommal adta át az MBH Bank a "Fenntartható Jövő Útja" Díjat. Az elismeréssel olyan vállalati és agrár-élelmiszeripari ügyfeleket díjaztak, amelyek innovatív és fenntartható megoldásaikkal mutatnak példát a gazdaság szereplői számára.
jún. 11
8:21
Figyelem: mától nyílik a pályázati lehetőség! (Agroinform)
Június 11-én megnyílik a „Generációs megújulás gazdaságátvevő támogatásával” című pályázat negyedik benyújtási szakasza.
jún. 11
8:21
Elszabadulnak a viharok az országban: Brutális fordulatot hoz a mai időjárás, 8 vármegyére adták ki a riasztást (Femcafe)
Csak néhány órára lélegezhetünk fel az átvonuló hidegfront mögött, a HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint ugyanis délutántól újra lecsapnak az intenzív zivatarok és a jégeső. [Banners]
jún. 11
8:21
Vitézy Dávid: Magyar Péter kemény főnök, a Tisza-kormány nyomokban sem emlékeztet arra, ahogyan az Orbán-kormány működött (SzMo)
A közlekedési miniszter a 444-nek adott interjújában mondta el, mi az alapvető különbség az előző és a mostani kormány működése között. Élesen bírálta elődjét, Lázár Jánost, aki szerinte mindent lerombolt, és arról is beszélt, hogy az előző vezetés után szinte csak anomáliákat talált.
jún. 11
8:21
A bevásárlás mint tanulási tér: szemléletformáló programot indított a Hintalovon Alapítvány és a SPAR (Márkamonitor)
Egyedülálló, szemléletformáló együttműködés indult a Hintalovon Alapítvány és a Spar Magyarország között, amelynek célja, hogy a mindennapi bevásárlási helyzeteken keresztül nyújtson gyakorlati támogatást a szülőknek. A "Mindennapi helyzetek, valódi válaszok" kampány abban segít, hogy az üzletben átélt, sokszor kihívást jelentő pillanatok ne feszül
jún. 11
8:21
Lázár – Olvass bele a magyar arisztokratákról szóló családregénybe, ami meghódította a világot! (Könyves Magazin)
Nelio Biedermann bestsellere egy igazi modern családregény, amely az Osztrák–Magyar Monarchia korától egészen a 20. századig vezeti végig az olvasót a magyar történelmen, méghozzá pörgős tempóban, tele szerelemmel és érzékiséggel. Olvass bele a Lázár című regénybe!
jún. 11
8:21
Tízszeres elismeréssel, az Apple TV+-on Stephen King-krimije meghódította a szakmát (Promotions)
Stephen King története lenyűgözte a kritikusokat. Az Apple TV+ alkotása tíz jelölést kapott.
jún. 11
8:21
A Laimburgi Kutatóintézet a gyümölcstermesztés szolgálatában (Agrofórum)
Mi a titka annak, hogy Dél-Tirol hosszú idő óta meg tudta őrizni vezető szerepét a világ almatermesztésében? A termesztők szakma iránti elkötelezettsége és szorgalma, a hagyományok ápolása, a fejlett termesztési infrastruktúra, a környezeti adottságok jó kihasználása, a piaci kapcsolatok kiépítése mellett kell hozzá egy jó kutatóintézet is.
jún. 11
8:21
Újabb zavargások Észak-Írországban (Magyar Hírlap)
Hétfő éjjel egy 30 éves szudáni állampolgár Belfastban több késszúrással megsebesített egy helyi férfit.
jún. 11
8:21
Zöldebb útra térhet a csomagolóipar (Transpack)
A csomagolás területén új, vízalapú technológia segítheti a komposztálható műanyagok ipari méretű gyártását.
jún. 11
8:21
Defenderből épített 430 lóerős különlegesség (GépMax)
A Defenderből épített Flying Huntsman 105 Longnose V8-as motorral és hosszabb orral készült különleges terepjáró.
jún. 11
8:21
Tudod, mennyi pénzt hozott a gazdaságod? (Mezőhír)
A mezőgazdaságban nem az számít, mennyi jött be, hanem hogy a gazdaság profitja végül mennyi lett.
jún. 11
8:21
A tudományos csoda talajaink jótevőit veszélyezteti (Magyar Mezőgazdaság)
Az elmúlt hetekben több hazai kertészeti és növényes Facebook-csoportban is feltűntek a szárazföldi planáriáról készült fotók. A különös laposféreg tudományos szempontból lenyűgöző, ugyanakkor komoly ökológiai kockázatot is jelenthet
jún. 11
8:21
Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport (Helló Sajtó!)
A Budapest Airport a nyári szezonra több mint 7000 parkolóhellyel és közel 90 elektromos töltőponttal készül, új Relax Parkolóval bővítve a hosszú távú parkolási lehetőségeket. A repülőtér fejleszti a közlekedést, támogatja a 100E Airport Express buszjárat sűrítését, és külön zónát biztosít a gyors ki- és beszálláshoz.
jún. 11
8:21
Ilyen hatással vannak a szervezetünkre a nagy hőingások (EgészségKalauz)
Egyik nap 12 fok és eső, másnap 30 fokos nyári meleg, majd újra lehűlés – az utóbbi években egyre gyakoribbak a szélsőséges hőmérséklet-ingadozások. Sokan ilyenkor fejfájásra, fáradtságra, vérnyomás-ingadozásra vagy alvászavarokra panaszkodnak, és ez nem véletlen. A szervezetünk ugyanis folyamatosan alkalmazkodni próbál a változó környezethez, ami
jún. 11
8:27
A Balatonon hadat üzentek a közterületen italozásnak (Infostart)
A népszerű város azt reméli, hogy így az ott élőknek és az üdülőknek is egyaránt sikerült biztonságos és nyugodt körülményeket teremteni.
jún. 11
8:27
Szigorúbb ellenőrzéseket sürget a mérnöki kamara az akkumulátorgyáraknál (Alternatív Energia)
A Magyar Mérnöki Kamara megalapozottnak tartja a kormány akkumulátoripari szabályozásának szigorító intézkedési tervét.
jún. 11
8:27
Hatalmas pusztulás a nyírbátori húsüzemben: több mint 1000 tonna áru égett el a lángokban (Agroinform)
A nyírbátori húsüzem raktárában keletkezett tűz miatt jelentős anyagi kár keletkezett, de személyi sérülés nem történt.
jún. 11
8:27
Indul a foci-vb, érkeznek a legfontosabb adatok a Portfolio-ra (Portfolio)
Focilázban ég a világ. Csütörtökön rajtol ugyanis a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, és a Portfolio ezúttal is reagál a meghatározó világeseményre, ismét adatalapú megközelítéssel. Két új fejlesztéssel gondoskodunk arról, hogy az olvasók a tornáról szóló legfontosabb adatokat könnyedén elérhessék, miközben a színvonalas gazdasági-üzleti-geopolitik
jún. 11
8:27
"Ha megnyitod a csapot, víz folyik. Nálunk megnyitottad a csapot és gáz jött" – a közmédia jövőjéről vitatkoztak a Múosz szervezésében (SzMo)
16 elvesztegetett év után ideje egy 21. századi közmédiát létrehozni – ebben egyetértett Hardy Mihály, Kert Attila, Veiszer Alinda, Sükösd Miklós és Cseh Gabriella. Az új intézménynek szerintük a hiteles tájékoztatás mellett a kultúraközvetítésre és a modern platformokra is fókuszálnia kell.
jún. 11
8:27
XIV. Leó pápa felavatta a Sagrada Familia Jézus Krisztusról elnevezett tornyát (Demokrata)
A pápa hálát adott mindazoknak, akik közreműködtek a templom építésében.
jún. 11
8:27
Váratlan fordulat a devizapiacon: gyengüléssel indította a napot a forint (naphire.hu)
Gyengüléssel indította a csütörtököt a forint: az euró, a dollár és a svájci frank is drágább lett a reggeli órákra. Bár az év eleje óta még mindig jelentős erősödést mutat a magyar deviza, a mostani visszaesés megtörte a kedvező trendet.
jún. 11
8:27
Figyelmeztet a Nav: több mint 170 ezer magyar autó kerülhet ki a forgalomból (Drive)
170 ezernél is több autósnak még nem sikerült rendeznie az idei gépjárműadót. Aki ezt elmulasztja, annak pótdíjat kell fizetnie, de járművét akár a forgalomból is kivonhatják.
jún. 11
8:27
Kemény vihar lehet ma ebben a 8 megyében: itt a figyelmeztetés (Agrárszektor)
Nyolc megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatarok veszélye miatt Magyarországon. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés és jégeső előfordulhat.
jún. 11
8:27
Horváth Éva újra szingli, szakított két fia apjával (Kárpátmedence)
Sokkolta az országot Horváth Éva vallomása: az RTL Reggeli műsorában elárulta, hogy válik két gyermekének édesapjától. Horváth Éva az RTL Reggeli című műsorában elárulta, hogy férjétől elválik, véget ért a kapcsolata két gyermeke édesapjával. Az egykori modell szerint a súlyos motorbaleset pecsételte meg a sorsukat. Horváth Éva minden különösebb fe
jún. 11
8:33
Gigantikus uniós forrás indul az energiahálózat fejlesztésére (Piac és Profit)
Júniusban 500 milliárd forintos keretben megnyílnak az energetikai uniós pályázatok áramhálózati és okosmérős fejlesztésekre, ez azt jelenti, hogy végre érdemi forrás jut a magyar villamosenergia-rendszer korszerűsítésére – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
jún. 11
8:33
Megtorpant a forint menetelése: drágult az euró és a dollár csütörtök reggelre (Pénzcentrum)
Gyengült a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon. Az euró, a dollár és a svájci frank jegyzése egyaránt magasabb szintre emelkedett az előző délutáni árfolyamokhoz képest. Az idei teljesítmény ugyanakkor továbbra is kedvező képet mutat a magyar fizetőeszköz számára.
jún. 11
8:33
Kína gyakorlatilag rávágta az ajtót az Európai Unióra, napokra lehetünk a gazdasági háborútól (Portfolio)
Kína indoklás nélkül lemondott két, júniusra tervezett magas szintű diplomáciai egyeztetést az Európai Unióval, miközben egyre élesebb a vita a kínai export megugrása és az EU készülő kereskedelmi korlátozásai miatt. Peking különösen az Industrial Accelerator Act ellen lobbizik, amely kínai termékeket zárhat ki közbeszerzésekből és korlátozhatja a
jún. 11
8:33
Alig hitt a szemének a rendőr Borsodban: az utánfutón állva utazott egy férfi (Autónavigátor)
Nincs baj a látásoddal, a rendőrök szerint sem volt szabályos állóhely az Ignis mögé akasztott utánfutón. Íme az eset részletei!
jún. 11
8:33
A sikeres robotizáció kulcsa: gyártó és integrátor (autopro)
Hogyan válik egy ipari robotból valódi termelési megoldás, és milyen szerepet játszanak ebben a gyártók, valamint a rendszerintegrátorok? Többek között erről beszélgettünk az Integrator FM legújabb epizódjában.
jún. 11
8:33
Kincsvadászat indul Lappföldön, a fődíj egy 7 millió forintot érő aranyrög (Hamu és Gyémánt)
Lappföldről legtöbbünknek a havas táj, a sarki fény és a Mikulás jut eszébe, Finnország északi része azonban nyáron is szeretné felhívni magára a figyelmet. Levi térségében ezért különleges kincsvadászat indul, amelyben bárki részt vehet.
jún. 11
8:33
Az ügy, amely kettétörte Amerikát (Magyar Hírlap)
O.J. Simpson, a Netflix dokumentumsorozata és a bűnügyből lett kulturális sokk.
jún. 11
8:33
Az amerikai haderő újabb támadást indított iráni célpontok ellen (Demokrata)
Szerda délután negyed hatkor kezdődött a Donald Trump által kilátásba helyezett katonai művelet.
jún. 11
8:33
Ismét zavargások törtek ki Észak-Írországban egy késeléses támadás miatt (Demokrata)
Egy szudáni állampolgár Belfastban több késszúrással megsebesített egy helyi férfit,
jún. 11
8:33
Három éves csúcson az infláció, meglepő kijelentést tett Trump (Forbes)
Az amerikai elnök szerint félreértették a kijelentését. Mi történt? A BBC azt írja, hogy Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy "imádja az inflációt", miután kiderült: az Egyesült Államokban májusban 4,2 százalékra emelkedett az éves infláció, ami három éve a legmagasabb érték. Részletek. Áprilisban még 3,8 százalékos volt az infláció. Az á
jún. 11
8:33
Horváth Éva válik – másodszorra küzd meg egy hosszú kapcsolat után a szakítás fájdalmával (Sassy)
Korábban egy ma már milliárdos üzletember párja volt a modell.
jún. 11
8:33
Deczki Sarolta: Belső hexameterünk – Csehy Zoltán Üveggolyó-díjára (Litera)
Köszönjük Csehy Zoltánnak Ovidiust, az antikokat és a moderneket, az isteneket, az operát és Svájcot, a bájosságokat és a sikamlósságokat, és főként ezt a belső ritmust, a belső hexametert! – Az Üveggolyó-díjas Csehy Zoltánt Deczki Sarolta méltatta.
jún. 11
8:35
Csehy Zoltán: Az Üveggolyó-díjasok enumerációja a Hála eposzából (Litera)
Az Ünnepi Könyvhét előestéjén, június 10-én, szerdán este adták át az Írók Boltja Üveggolyó-díját, melyet 2026-ban Csehy Zoltánnak ítéltek a bolt munkatársai. A díjátadón Csehy Zoltán felolvasta hálaepigrammáját, amelyet most náluk is elolvashatnak.
jún. 11
8:39
Tűzoltók segítenek átszállni a vonatról – gázolás miatt megnőtt a vasút menetideje az egyik vonalon (Infostart)
Elgázolt egy embert egy személyvonat csütörtök reggel Kóny és Csorna között, ezért a Scarbantia és Savaria IC-k a GYSEV vonalszakaszán jelentős késéssel közlekednek.
jún. 11
8:39
Gyengült csütörtök reggelre a forint (ProfitLine)
A forint 0,2 százalékkal gyengült a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
jún. 11
8:39
Sok a baleset az autópályákon (Magyar Hírlap)
A főváros környéki utakon pedig igazi csúcsforgalom alakult ki.
jún. 11
8:39
Éjszaka több mint 220 drónnal és rakétával támadott az orosz hadsereg (Demokrata)
A légvédelem 195 drónt hatástalanított az ország északi, déli és keleti régióiban.
jún. 11
8:39
A Tisza Párt véget vet a magyarországi kriptovaluta-zsarnokságnak (BitcoinBázis)
2026 áprilisában Magyarország döntött, és véget vetett egy 16 éve tartó rendszernek, ahol egy szűk elit kényére-kedvére alakította át a piacszerkezetet és döntött komplett szektorok sorsáról. A Nemzeti Együttműködési Rendszer, vagyis a NER 2025-ben ugyanezt tette a kriptovalutákkal is, ahol egy nyári törvényjavaslatot követően év végén pillanatok a
jún. 11
8:39
Guy Ritchie exkluzív interjúban válaszolt a nagy kérdésre: lesz-e Sherlock Holmes 3? (rtl.hu)
Guy Ritchie brit filmrendező Berlinből adott exkluzív interjút a Fókusznak a héten mozikba kerülő, Szürke zóna című új akciófilmje kapcsán. A Blöff és a Sherlock Holmes alkotója mesélt a Henry Cavill, Jake Gyllenhaal és Eiza González főszereplésével készült filmről, korábbi budapesti reklámforgatásáról, valamint elárulta azt is, mekkora esély van a
jún. 11
8:39
Sokkal drágább lesz lemondani az orosz állampolgárságról, de azt megkapni is (Telex)
Egy törvénnyel sokszorosára emelik a belügyminisztérium migrációs díjait. Egy állami vezető szerint a bevándorlók minőségét tudják ezzel befolyásolni.

Keresés