Az Atmedia Kft. 2025-ben 54,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye azonban 1,08 milliárdról 648 millió forintra csökkent. A Mészáros Lőrinc érdekeltségében lévő cég többek között az MTVA és a TV2 Csoport, valamint az ATV Csoport és a HírTV reklámidejét is értékesíti.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara országos ESG programjának részeként elkészült egy ESG eszköztár kiadvány, amely kiemelten a hazai kis- és középvállalkozások igényeire szabott gyakorlati segítséget nyújt az ESG felkészüléshez - olvasható az MKIK közleményében.
Két népszerű tartalomgyártó (TikTok) akadt fenn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kockázatelemzőinek szűrőjén, több millió forintos bevételük után nem fizettek adót, a platformok üzemeltetőitől érkezett összegeket gyermekeik bankszámlájára utaltatták - közölte a hatóság pénteken.
Lewis Hamilton új frizurával jelent meg csütörtökön a barcelonai Nagydíj előtti napon, amikor megérkezett a paddockba. A Forma-1 sztárjának haját azonban egyből "szétszedték" a kommentelők.
Három év alatt 1 százalékról 48 százalékra emelkedett azoknak a diákmunkásoknak az aránya, akik 2500 feletti órabért várnak el munkáltatójuktól – derül ki a Meló-Diák felméréséből. Az elvárások egyáltalán nem túlzóak, az idei átlagos diákmunka-órabérek régiótól függően 2100 és 2450 forint között szóródnak – mondja Kováts Balázs vezérigazgató.
Nyolc izgalmas kérdéssel vár ez a kvíz, ahol már az is komoly teljesítmény, ha öt-hat helyes válasz összejön. A kérdések változatosan mozgatják az elmét, és garantáltan lekötik a figyelmedet, miközben próbára teszik a tudásodat. A feladatok között felbukkan az űr magassága, egy híres görög hős neve, vagy a Pál-völgyi-barlang helye. De a kérdések kö
Bemutatta a Fehér Ház csütörtökön a Claw névre keresztelt hatalmas arénát, ahol vasárnap vegyes harcművészeti (MMA) küzdelmeket rendeznek az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat 250. évfordulója alkalmából, amely egybeesik Donald Trump 80. születésnapjával.
A tejágazat szereplői attól tartanak, hogy a jelenleg alkalmazott harmadik országbeli munkavállalók elvesztése tovább súlyosbíthatja az amúgy is jelentős munkaerőhiányt.
Még úgy is, hogy többen önmérsékletet tanúsítottak. Összesen közel 28 milliárddal szórták meg magukat, ám a leggazdagabb magyar ezúttal a dobogóra sem fért fel.
Első megszorításként értékelte a kamatstop tervezett átalakítását Németh Balázs. A politikus szerint a 2022 óta működő rendszer módosítása sok családot érinthet, és úgy véli, a lépésnek további folytatása is lehet.
Ünnepélyes gálaműsorral zárult a 2026. június 4–7. között megrendezett, első La Femme International Film Festival Europe (Lafiffe), amelyen átadták a díjakat a kategóriák győzteseinek. A négy nap alatt inspiráló szakmai beszélgetések és folyamatos tapasztalatcsere zajlott a vetítéseken és a kísérőrendezvényeken. Egy rendkívül pezsgő nemzetközi fil
Havasi Bertalan, a párt kommunikációs igazgatója reagált Magyar Péter Facebook-bejegyzésére, amelyben a Gripenek riasztásáról számolt be. Szerinte ez egy rutinesemény volt, évente 10-15 hasonló eset történik.
Azok után, hogy bokszutcai sebességtúllépés miatt kapott büntetéseivel visszaesett a 7. helyre, a felügyelők úgy döntöttek, Pierre Gasly a Monacói Nagydíj 3. helyezettje.
Nyolc ember vesztette életét péntek hajnalban az M1-es autópályán Győr közelében. Egy kigyulladt kamion és egy torlódásba rohanó kisbusz okozta a kettős tragédiát. Részletek az rtl.hu-n.
A nyári manikűrök között gyakran a legegyszerűbb árnyalatok működnek a legjobban: a tejfehér köröm tiszta, fényes és visszafogott, mégis azonnal frissebbnek mutatja a kezet.
Itt a jó idő, végre előkerülhetnek a grillek, és hivatalosan is elstartolhat a kerti partik szezonja! Ha már most a könyökötökön jön ki a bolti pácos hús meg a megszokott saslik, akkor épp itt az ideje egy kis újításnak, amivel egykettőre megalapozhatjátok azt a hamisítatlan nyári hangulatot.
Az elmúlt időszakban megjelent hírekkel összefüggésben több vállalkozás is súlyos aggodalmát fejezte ki a Tej Terméktanács felé annak kapcsán, hogy elveszíthetik a termelésben és a tejfeldolgozásban kulcsfontosságú, gyakorlott munkaerőt, amelynek pótlása sem hazai, sem külföldi forrásból nem biztosított. A közlemény szerint a mezőgazdaság, ezen bel
Cikkünkben az EU által 2026. május 19-én konzultációs céllal közzétett magas kockázatú MI-rendszerekre vonatkozó iránymutatás tervezetének legfontosabb tudnivalóit ismertetjük.
Dél-Európában általános jelenség, hogy a kevéssé jövedelmező gabonatáblák helyét értékes ültetvények foglalják el. Az állataikat pedig importgabonából etetik. Nálunk is ez lesz?
A négyéves Patrick elveszítette imádott plüssmackóját közvetlenül a családi utazás előtt, de az American Airlines munkatársai olyan csodát tettek a játékkal, ami milliókat hatott meg a neten.
Ha ránézünk Makk Adri TikTok-videóira, egyértelműen megállapíthatjuk: a haja egyszerűen varázslatos. De vajon milyen trükköket vet be annak érdekében, hogy mindig makulátlanul ragyogjon, és melyek azok a termékek, amik sosem hiányoznak a neszesszeréből? A tartalomkészítő most erről is lerántja a leplet, sőt azt is elárulja, hogyan készíti fel bőrét
⚠️ Még mindig a régi személyidet használod? Nemsokára végleg érvényüket vesztik, de vigyázz, az érintettek nem kapnak külön értesítést, ezért érdemes mielőbb ellenőrizni az okmányokat.
A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. Pest vármegyei gyártóbázisán megvalósított mintegy 14 millió euró értékű fejlesztés keretében a Forgógépgyár gyártóeszközeinek és gépeinek korszerűsítését és a gyártás kulcsfolyamatainak modernizálását végezte el. A két éven át tartó beruházásnak köszönhetően növekszik az üzem automatizáltsága,
Sokan szeretnék, ha párjuk jobban kivenné a részét a házimunkából, de nem mindig egyszerű rávenni őket. Az alábbi tippek segíthetnek abban, hogy hatékonyan osszátok meg a feladatokat.
Kocsis Máté bocsánatot kért dr Erőss Mónika bírótól, Magyar Péter miniszterelnök édesanyjától a kampányban elhangzott durva mondataiért, miután az Országgyűlés korábban nem függesztette el a mentelmi jogát.
Kettesével veszi a lépcsőfokokat. Egyszer csak ott áll előtte a nő, a kezében kicsi, műanyag locsolókanna. A növényeket öntözi a két emelet közti lépcsőfordulóban. Azóta nem találkozott vele, hogy utoljára elmentek bevásárolni, és utána csókolóztak. – Olvass bele David Szalay Booker-díjas regényébe.
Baleset miatt torlódik az M7-es autópálya forgalma a Balaton felé vezető oldalon, Székesfehérvár közelében - közölte a katasztrófavédelem péntek délelőtt.
Mindössze hat hétig alkotott egy párt, ám ez idő alatt a házasságot és a válást is megjárta Kovács Renáta és Wollner Péter Brumi. Az Exek csatája új évadának szereplői a válásuk óta szóba sem álltak egymással, a szennyest is csak a közösségi oldalaikon teregették ki. Most az RTL+-on hamarosan induló reality birtokán kényszerülnek újra egy levegőt s
A NASA régóta fejleszti a "Concorde fiaként" is ismert repülőgépet, amivel újra tapintható közelségbe került a szuperszonikus repülés. Ráadásul az X-59 egy kellemetlen mellékhatás nélkül képes átlépni a hangsebességet.