2026. június 30. kedd

jún. 30
13:23
Vitézy Dávid bejelentette: bővíti a balatoni napijegyet (Portfolio)
Kísérleti jelleggel kibővül a Balaton24 napijegy érvényessége július 1. és augusztus 30. között, így a főszezonban már a siófoki és a balatonfüredi helyi autóbuszjáratokon is utazhatnak azok, akik megvásárolják - jelentette be Facebook-posztjában Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
jún. 30
13:27
A csókkirály és az anyatigris – fenntarthatóság az AI korában (Kreatív Online)
A digitális fenntarthatóság és a mesterséges intelligencia kapcsolatáról beszélgettünk Virágh Miklóssal, a Kantar Media ügyvezetőjével, a CleanWashers etikus zöld- és klímakommunikációval foglalkozó összefogás tagjával, a Pannon Egyetem doktori iskolájának hallgatójával és Huszics Györggyel, a Carbon.Crane társalapítójával és vezérigazgatójával.
jún. 30
13:27
Balogh Edina háromszor is megmutatta magát bikiniben, csak így bírja a forróságot (Promotions)
Balogh Edina is teljesen kivan a hőségtől.
jún. 30
13:27
Akár 12 milliárd éves is lehet a 3I/Atlas csillagközi üstökös (Magyar Hírlap)
Összetétele nem hasonlít semmihez a Naprendszerünkben.
jún. 30
13:27
Halász Rita tárlatot vezet, Cserna-Szabó főz a Művészetek Völgyében (Telex)
Idén 2026. július 24. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. Művészetek Völgyét.
jún. 30
13:27
Itt a bizonyíték arra, hogy nem kell elutazni ahhoz, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból (Roadster)
A W Budapestben egyetlen nap alatt átélhető mindaz, amiért elutaznánk egy hosszú hétvégére. Kiváló gasztronómia, nyugodt wellnessélmények és különleges koktélok várják a vendégeket.
jún. 30
13:27
A hőség miatt több EU-országban kifogyóban van az ivóvíz (Magro)
A kontinens felett megrekedt hődómok tartósan 40 Celsius-fok fölé emelik a hőmérsékletet, és miközben bizonyos északi területeken egyelőre egyensúlyban van a mérleg, addig Dél-, Közép- és Kelet-Európa több államában már a mindennapi működést és az agrártermelés biztonságát veszélyeztető, kritikus vízhiány alakult ki.
jún. 30
13:33
Vízhiány: biztosra mentek egyes lakosok, inkább a kannás vizet választják (Infostart)
Míg az ország több pontján a víztározók kiürülése, a Nógrád vármegyei Erdőkürtön az elöregedett, szétrepedt csővezetékek okoztak drámai napokat. A településen vasárnap reggeltől hétfő délutánig egyáltalán nem volt víz.
jún. 30
13:33
Meglepő eredmény: Nem csak a pénz számít, ha jobb munkahelyet keresünk (HR Portál)
Az amerikai Munkaügyi Statisztikai Hivatal (BLS) elemzése szerint a munkavállalók értékelésében a feladatok érdekessége döntő faktor. A kutatás rámutat, hogy a bér mellett a munka tartalma és a rugalmasság teszi igazán vonzóvá az új pozíciót.
jún. 30
13:33
Erre a napra fel kell készülni: teljesen leáll az általános orvosi ellátás (Portfolio)
Július 1-jén, a Semmelweis-napon a rendelők és a gyógyszertárak többsége zárva tart, mivel ez a nap az egészségügyi ágazatban dolgozók számára munkaszüneti nap, így a betegellátást és a gyógyszerkiváltást kizárólag az ügyeleti rendben működő szolgáltatók biztosítják.
jún. 30
13:33
Még több embert küldene el a Volkswagen (autopro)
A Volkswagen vezetése közölte a szakszervezeti vezetőkkel, hogy a korábban megállapodott leépítések nem elegendők.
jún. 30
13:33
Lakótársa cserélik a magányt az amerikai idősek, és ezzel bérlő és kiadó is jól járhat (WMN)
Milliók keresnek megfizethető lakást az Egyesült Államokban, miközben rengeteg idős ember elmagányosodik otthonában. Miért ne lehetne őket összehozni?
jún. 30
13:33
Kitört a belharc a Tisza Pártban? (Demokrata)
Radnai Márk nyilvánosan üzent a háttérből támadóknak.
jún. 30
13:33
Ötödször is világcsúccsal nyerte meg a Széchenyi István Egyetem hallgatói csapata Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyét (Gyártástrend)
Sorozatban ötödször diadalmaskodott Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén a győri Széchenyi István Egyetem elektromos járművet fejlesztő hallgatói csapata.
jún. 30
13:39
Egy korábbi országgyűlési képviselő fedőneve "Róka" volt: elstartolt az ügynöktörvény módosításának vitája (Infostart)
Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló törvény módosításának általános vitájával folytatta munkáját az Országgyűlés kedden.
jún. 30
13:39
Van magyar munkaerő? - Mit tanultunk 180 000 rugalmas munkavállalótól (ProfitLine)
Az elmúlt hetek vendégmunkás-vitáinak egyik legtöbbször ismételt mondata, hogy "nincs bevethető magyar munkaerő". A kijelentés első hallásra tényszerűnek hangzik, valójában azonban egy rejtett feltételezést tartalmaz: csak azt tekinti munkaerőnek, aki a hagyományos, teljes munkaidős foglalkoztatási modellben azonnal munkába állítható.
jún. 30
13:39
Már az AI is formálja, hova megyünk nyaralni (MMonline)
Hova megyünk nyaralni? Mire költünk többet egy nyaralás alkalmával? Utazási irodával, saját magunk, vagy a mesterséges intelligencia segítségével szervezzük a szabadságunkat? Egyáltalán, miért akarunk elmenni nyaralni, mi motiválja az embereket? A 2026-os KPMG Consumer Pulse Survey pontosan ezekre a kérdésekre adja meg a választ. A kutatásban több
jún. 30
13:39
Szulák Andrea kitálalt: hobbipénzt kap a színházi munkáért (AC News)
Szulák Andrea szerint a színházi fizetések alig érzékelhetők, megélhetését elsősorban az éneklésből származó bevételek biztosítják.
jún. 30
13:39
A magyarok közel fele elrejti valódi érzéseit: az érzelmi álarcok mögött mélyül a társas magány (Digital Hungary)
A magyarok jelentős része nap mint nap megéli a "társas magányt", miközben közel 45%-uk úgy érzi, el kell rejtenie valódi érzéseit a külvilág elől. A bizalmatlanság erősödése és az őszinte beszélgetések hiánya tovább mélyíti az érzelmi elszigeteltséget. A Hedepy online mentális egészségügyi platform friss, reprezentatív kutatása a bizalmatlanság és
jún. 30
13:39
Felfedezték a növények rejtett kapcsolóját, amely szabályozza a faanyag képződését (PlanetZ)
Egy új kutatás szerint két sejtfelszíni receptor együtt szabályozza, mikor kezdenek a növények faanyagot képezni. A felfedezés hozzájárulhat a fenntartható erdőgazdálkodáshoz, a faanyag-termelés fejlesztéséhez és a szénmegkötés jobb megértéséhez.
jún. 30
13:45
Magyar Péter közös képet osztott meg Forsthoffer Ágnessel, Török Gábor azonnal reagált (ATV)
Magyar Péter miniszterelnök kedd délelőtt közös képet osztott meg a Facebook-oldalán Forsthoffer Ágnessel, az Országgyűlés elnökével.
jún. 30
13:45
Nem várt fordulat a parlamentben: még egy ellenzéki képviselő is megszavazta a polgármesteri bérek befagyasztását (Pénzcentrum)
Elfogadta az Országgyűlés a polgármesterek és a vármegyei közgyűlési elnökök javadalmazását befagyasztó törvényt. A szabályozás az automatikus béremelést akadályozza meg, miközben a tisztségek ellátásának feltételei változatlanok maradnak.
jún. 30
13:45
"Hazug, embertelen trógernek" nevezte Magyar Péter Panyi Miklóst a parlamentben (SzMo)
A vita azután robbant ki, hogy Panyi a kormányt önkényes kirúgásokkal és egy 11 éves fiú propagandacélú felhasználásával vádolta meg. A miniszterelnök éles szavakkal reagált minderre, és azt üzente a fideszes politikusnak, hogy szégyellje magát.
jún. 30
13:45
Felfüggesztett börtönre ítélték a terrorcselekményekkel fenyegető férfit (Magyar Hírlap)
A férfi üzeneteiben azt írta hogy "lángba borítom ma éjjel a várost", "felrobbantom az egész várost.
jún. 30
13:45
Közzétette a Sándor-palota Sulyok indítványát, ami kiverhette a biztosítékot az alkotmánybíráknál (Telex)
Sulyok Tamás a közjogi méltóságok elmozdítását célzó alaptörvény-módosítások miatt fordult az Alkotmánybírósághoz, mire hét alkotmánybíró kizáratta magát az ügyből.
jún. 30
13:45
Az amerikai belbiztonsági miniszter örömtáncot járt Irán vb-kiesése miatt (Telex)
Markwayne Mullin szerint egy csapattal sem volt annyi gondjuk a világbajnokság alatt, mint az iráni válogatottal.
jún. 30
13:45
Kalifornia állami szervei 50% kedvezményt kapnak a Claude-ra (KriptoMagazin)
Kalifornia állam az Anthropic céggel aláírt egy megállapodást, amelynek értelmében az állami hatóságok, városok és megyék 50%-os kedvezménnyel vehetik igénybe a Claude nevű asszisztens szolgáltatásait. A megállapodást Gavin Newsom 2026. június 29-én jelentette be, és a szövetség elsőként jellemzett együttműködésként szerepel a közleményekben. A ked
jún. 30
13:51
Új rendszerrel kísérleteznek két balatoni városban – ha beválik, máshol is bevezethetik (Infostart)
A közlekedési és beruházási miniszter tett bejelentést.
jún. 30
13:51
Több új szabály is egyszerre érkezik – aggódik a sertéságazat (Agroinform)
A termelők szerint az új uniós előírások jelentős beruházásokat és adminisztratív feladatokat hozhatnak a sertéstartó gazdaságok számára.
jún. 30
13:51
Bírói kontroll nélkül működne a vagyonvisszaszerzési hivatal, a Helsinki Bizottság szerint ez elfogadhatatlan (SzMo)
A Magyar Helsinki Bizottság elküldte a kormánynak a vagyonvisszaszerzési hivatalról szóló véleményét, amelyben a bírói felülvizsgálat hiányát kifogásolják. A szervezet szerint erre a szokatlanul széles nyomozati jogkörök miatt lenne elengedhetetlenül szükség.
jún. 30
13:51
WorldStar-díjat nyert a DS Smith és a Schneider Electric ipari csomagolási innovációja (newtechnology.hu)
A DS Smith és a Schneider Electric közösen fejlesztett, nagyteljesítményű elektromos kapcsolóberendezésekhez készült csomagolási rendszere elnyerte a 2026-os WorldStar Global Packaging Awards „Electronics” kategóriájának díját. A megoldás a termékek biztonságos
jún. 30
13:51
Nem csodaszer, de kulcseszköz: drónok az aszálykárok mérséklésében (Agrárágazat)
A mezőgazdaságban a drónok időben mutatják meg, hol okoz stresszt az aszály a növényállományban.
jún. 30
13:51
Programokban gazdag félévet zár az MKT (Növekedés)
Programokban gazdag első félévet zár a Magyar Közgazdasági Társaság: az év első felében nem kevesebb, mint 65 szakmai rendezvényt, konferenciát, előadást vagy kerekasztal-beszélgetést szerveztek. Új elnököt és főtitkárt választott az MKT, és számos szakosztályuk, illetve megyei szervezetük is megtartotta tisztújítását.
jún. 30
13:51
A magyar földeken is a víz megtartása a döntő az elsivatagosodás elleni küzdelemben (Magro)
Az Elsivatagosodás és Aszály Elleni Küzdelem Világnapja ráirányítja a figyelmet a klímaváltozás, a vízhiány és a talajromlás egyre súlyosbodó hatásaira.
jún. 30
13:57
Független bírói kontrollt kér a vagyonvisszaszerzési hivatal fölé a Magyar Helsinki Bizottság (Menedzsment Fórum)
Legitim cél a közvagyon visszaszerzése.
jún. 30
13:57
Soha nem terhelték még ennyire nyáron a magyar villamosenergia-hálózatot (Piac és Profit)
Rekordterhelést kapott az áramhálózat.
jún. 30
13:57
Ösztöndíja nevezési rekordjával igyekszik hangsúlyozni szerepét az MMA (Kreatív Online)
A kormányváltás után jóformán azonnal politikai felütéssel indult vita középpontjába került, a Fidesz-érában kiemelt kormányzati támogatást élvező Magyar Művészeti Akadémia (MMA) e héten a Művészeti Ösztöndíjprogramja sikerének hangoztatásával állt ki ismét a nyilvánosság elé. Az üzenet lényege: meghaladta a tízezret a programra benyújtott érvényes
jún. 30
13:57
Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal (Adózóna)
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés mai ülésén.
jún. 30
13:57
Könnyen lehet, hogy már csak pár óráig tart ki a magyar áramrekord (Portfolio)
Megdőlt a mindenkori nyári rendszerterhelési csúcsrekord Magyarországon: a Mavir hitelesített adatai szerint hétfőn a kora esti órákban 7488 MW-ra ugrott a rendszerterhelés, ami 452 MW-tal haladta meg az eddigi legmagasabbat. Az extrém igénybevétel azonban nem áll meg itt, és az előzetes adatok alapján kedden akár 7600 MW körül tetőzhet az áramfelh
jún. 30
13:57
Munkaszüneti nap lesz szerdán az egészségügyi dolgozóknak (Magyar Hírlap)
Az egészségügyi szolgáltatók ezen a napon ügyeleti rend szerint végzik az egészségügyi ellátást.
jún. 30
13:57
Megkapja a pénzt a főváros, Duna-parti korzó jöhet a pesti rakpartra (Telex)
Ahhoz, hogy fel tudják használni a részben uniós forrást, 2029-ig el kell készülnie a fejlesztésnek.
jún. 30
13:57
Anthony Davis sorsa egyetlen döntésen múlhat (nbanews.hu)
Anthony Davis jövője könnyen az offseason egyik legnagyobb történetévé válhat. A Washington Wizardsnak hamarosan döntenie kell arról, hogy hosszú távon is franchise-játékosként számol-e a rutinos magasemberre, vagy inkább egy újabb nagyszabású cserével folytatja az újjáépítést. Amerikai értesülések szerint Davis nyitott arra, hogy Washingtonban mar
jún. 30
13:59
Vegyes hírek érkeznek az iráni tárgyalásokról (Magyar Hírlap)
Steve Witkoff Dohába tart.
jún. 30
14:03
Lemondás az MBH-nál (Infostart)
Lemondott Kovács Árpád az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottsági tagságáról.
jún. 30
14:03
Átadták Budapest egyik legnagyobb napelemparkját egy belvárosi pláza tetején (Portfolio)
Az évi 18 millió fős látogatói létszámú Westend bevásárlóközpontban az elmúlt években átfogó fenntarthatósági program indult el, amelynek célja, hogy az épületegyüttes kevesebb energiával, alacsonyabb kibocsátással és a városi környezethez jobban alkalmazkodva működjön. Ennek részeként a mai napon hivatalosan is átadták az épület tetejére telepítet
jún. 30
14:03
Először találkozik a család Charlie Kirk feltételezett gyilkosával (Demokrata)
Az ügyészek halálbüntetést kérnek.
jún. 30
14:03
Citroën C3 Aircross a Francia Haditengerészet szolgálatában (GépMax)
A Citroën különleges C3 Aircross tanulmányautóval tiszteleg a Francia Haditengerészet 400 éves jubileuma előtt.
jún. 30
14:03
A jövő meggyültetvénye már nem ígéret (Mezőhír)
A mezőgazdaságban a meggyültetvény sikere ma már nem csak fajtán múlik, hanem technológián, gépesítésen és gyors döntéseken.
jún. 30
14:03
Az erős forint árnyoldala, ezek a cégek buktak miatta (Haszon.hu)
A forint idei, 10 százalék körüli erősödése az importköltségek csökkenésével mérsékelte az inflációt, ugyanakkor kedvezőtlenül érintette az exportorientált ipari vállalatok jövedelmezőségét, és a nagyobb szolgáltatócégek nyereségét is csökkentette. A GKI gazdaságkutató friss elemzésében részletesen is bemutatta, hogy melyik szektorok és vállalatok
jún. 30
14:03
Ezen a héten már olcsóbbak lesznek a legdrágább hitelek, de fél év múlva jöhet a komolyabb változás (Biztos Döntés)
Július 1-jétől 0,25 százalékkal csökkennek a fogyasztási hitelekre vonatkozó törvényi THM-maximumok a jegybanki alapkamat korábbi mérséklődése miatt. A változás egyelőre kicsi, de ha az MNB folytatja a kamatvágási ciklust, akkor 2027 elején ennél lényegesen nagyobb mértékben lesznek kénytelenek visszavenni a bankok a maximális THM-eket, éppen a leg

Keresés