60 éves korában elhunyt Gazsi Zoltán, a salátákat készítő, forgalmazó Eisberg Magyarország korábbi ügyvezetője (2007-24), inspirációs előadó, a hazai menedzsment szakmai nyilvánosság ismert alakja. Egykori munkatársai búcsúznak tőle az alábbi írással.
Rendezhetik a Colt CZ Hungary Zrt. tőkehelyzetét és átalakítják a társaság tulajdonosi szerkezetét, ezzel a fegyvergyártó cég 100 százalékban magyar tulajdonba kerülhet – tette közzé a 4iG Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Egy átlagos magyar még mindig közel 21 kilogramm elkerülhető élelmiszerhulladékot termel évente, amely bár közel negyven százalékos csökkenés az elmúlt kilenc évben, amióta a méréseket végzi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, mégis azt mutatja, hogy hazánk 2025-ben is az uniós átlag alatt teljesített.
A Budapest Airport nyolc évre szóló keretmegállapodásra keres tervezőket a Liszt Ferenc Repülőtér hosszú távú fejlesztéséhez. A programban új terminál és vasútállomás is szerepel, a munkákat mini-tendereken osztják ki.
Harry herceg és Meghan Markle hamarosan hazalátogatnak az angol királyi családhoz, a várva várt esemény körül továbbra is forrnak az indulatok. Most Károly király ajánlata sem nyerte el Harry herceg tetszését, és állítólag nyomós oka van rá, miért mondott nemet.
Elindult a regisztráció a 64. Közgazdász-vándorgyűlésre, a hazai közgazdász szakma legrangosabb éves konferenciájára, amelyet 2026. szeptember 10-11-én Egerben, a Hotel Eger & Parkban rendez meg a Magyar Közgazdasági Társaság.
Tavaly a növekedés régiónként jelentősen eltért: míg az Európai Unióban az újautó-regisztrációk csak 1-2 százalékkal nőttek, addig Kína közel 10 százalékos bővüléssel tovább erősítette domináns szerepét a globális piacon, amelynek már több mint egyharmadát adja. A kínai termelési kapacitások bővülése a lassuló belföldi kereslet mellett egyre erőtel
A tengeri élőállat-szállításban használt hajók többsége több évtizedes, átalakított teherhajó, amelyek műszaki állapota nemcsak az állatok jólétét, hanem a személyzet és a tengeri környezet biztonságát is veszélyezteti.
Pikó András VIII. kerületi polgármester és Jámbor András korábbi országgyűlési képviselő is kritikusnak írta le a közbiztonság helyzetét agresszív, kábítószerfüggő fiatalokat említve.
A NIS2 bevezetése és az egyre szigorodó kiberbiztonsági szabályozási környezet alapjaiban alakítja át a hazai nagyvállalatok IT-üzemeltetési stratégiáját – a június 30-i határidő után azonban a valódi kérdés már nem a megfelelés, hanem a hosszú távú működési modell fenntarthatósága lesz. Kovács Krisztián, a Magyar Telekom Enterprise Solutions divíz
A Whatsapp frissítés lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy egyedi felhasználóneveket hozzanak létre, így mások anélkül is kapcsolatba léphetnek velük, hogy megnéznék a telefonszámukat, egy opcionális biztonsági kulccsal pedig blokkolhatják a kéretlen első üzeneteket. Tizenhét évvel az indulása után a WhatsApp megváltoztatja egyik alapelvét. A
Eljött az a pont, amikor a hőhullámokat nem nyári problémaként, hanem állandó gazdaságpolitikai tényezőként kellene kezelnünk. Magyarország különösen érintett a gazdaság szerkezete és a fokozott melegedés miatt.
A márciusban elhunyt költő, nyelvész, műfordító korszakos jelentőségű Shakespeare-fordító volt, de mai magyar nyelvre ültette át a Bánk bánt és Az ember tragédiáját is.
Az autonóm mesterségesintelligencia-ágensek súlyos piaci összeomlást idézhetnek elő, ezért szigorúbb szabályozásra lehet szükség – figyelmeztetett Sarah Breeden, a Bank of England alelnöke az Európai Központi Bank portugáliai, sintrai konferenciáján. Az aggodalom forrása, hogy ezek az ágensek a hasonló utasításokra nagyon hasonló módon reagálhatnak
Az Európai Központi Bank (EKB) idei portugáliai fórumán egészen más hangulat uralkodik, mint négy évvel ezelőtt, hiszen a döntéshozók ezúttal magabiztosan és a sürgetettség érzése nélkül kezelik az újabb inflációs sokkot. Bár egy újabb kamatemelés még elképzelhető, az árnyomás már mérsékeltebb, az európai gazdaság pedig ellenállóbbnak mutatkozik a
Durva vita alakult ki az Parlamentben, miután Panyi Miklós fideszes képviselő a kormányváltás utáni közigazgatási eljárásokról, minisztériumi kirúgásokról, önkormányzati nyomásgyakorlásról, valamint a 11 éves Martin ügyéről kérdezte Magyar Péter miniszterelnököt. A vita során több súlyos állítás is elhangzott, Magyar Péter pedig rendkívül élesen re
Aki kertészkedik, ismeri a helyzetet: reggelre újra ki van kaparva az ágyás, nyoma maradt egy éjszakai látogatónak, vagy éppen a frissen ültetett palánták körül látszik, hogy valaki járt ott. A macskákat különösen vonzza a fellazított talaj és a csendes, zavartalan kert.
Gabriela Bolohan azután fordult bírósághoz, hogy munkaadója egészségügyi okokból felfüggesztette az állásából, miután a dolgozó szívleállással fenyegető veszélyre hivatkozott a hideg miatt. A munkajogi bíróság azonban kimondta, hogy a vállalat jogszerűen és a munkavállaló biztonságát szem előtt tartva járt el.
A San Franciscó-i katolikus főegyházmegye több mint 500 szexuális visszaélési ügyet rendez egy történelmi megállapodással. Ennek értelmében az érseknek minden egyes túlélőnek személyes bocsánatkérő levelet kell írnia.
Bardóczi Sándor szerint a főváros el tudja látni a környező települések egy részét is, azonban annyian költöztek az agglomerációba, hogy egyre többször alakulhat ki nagy baj.
A stabilcoinok eredetileg azt ígérték, hogy a dollár, a font és más hagyományos pénzek digitális változatai gyorsan, olcsón és határok nélkül mozoghatnak majd a blokkláncokon. Ehelyett egyre több kibocsátó, hálózat, csomagolt token, eltérő fedezeti modell és szabályozási rendszer jelent meg. A jegybankok attól tartanak, hogy a növekvő fragmentáció
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Apelso Capital Alapkezelő írása olvasható.
Tegnap újabb földmozgást regisztráltak Indonéziában: a Richter-skála szerinti 5,2-es erősségű földrengés rázta meg az ország északi részét, Észak-Szulavézi térségét.
Mély szomorúsággal búcsúzik az Eisberg Magyarország Gazsi Zolitól, a vállalat korábbi ügyvezető igazgatójától és cégvezetőjétől, aki életének 60. évében távozott közülünk.
Óvatosabbá vált a feltörekvő piaci részvényekkel szemben a BlackRock kutatórészlege, miközben kedvezőnek ítéli meg az euróövezet rövid és középtávú államkötvényeit, írja a Bloomberg. Mindez a vállalat 2026-os év közbeni globális befektetési kitekintéséből derül ki. A világ legnagyobb vagyonkezelője szerint a feltörekvő piacokon a mesterséges intell
Harminc év után új fejezet kezdődhet a budai éjszakai élet egyik ismert helyszínének történetében: eladóvá vált a legendás Káplár sörözőnek otthont adó üzlethelyiség a Széll Kálmán tér közelében. Bár a jelenlegi bérlő tovább működtetné a vendéglátóhelyet, az új tulajdonos akár teljesen más funkciót is adhat az évtizedek óta ismert törzshelynek. Így
Idén is elstartol a Telekomosok Fesztiválja, amely öt ikonikus hazai helyszínen hozza el a sport, a kultúra és a digitális világ fúzióját. A rendezvénysorozat első állomásán Szoboszlai Dominik írja alá a róla készült közel 200 négyzetméteres falfestményt, a többi helyszínen pedig többek között a Carson Coma Akusztik Trió, az Analog Balaton, a Honey
Az olasz tojásos kávé, vagyis a zabaglione al caffè, egy különleges kávétrend, amely az olasz nagymamák konyhájából származik. Ez a krémes különlegesség egyszerre kínál megfizethető luxust és egy zseniális módszert a kávé természetes kesernyésségének lágyítására.
A hőhullámok idején nem önmagában az jelenti a legnagyobb problémát, hogy sokan használnak klímát, hanem az, hogy a fogyasztás éppen akkor ugrik meg, amikor a naperőművek termelése gyorsan visszaesik. Szabó László, a Budapesti Corvinus Egyetem kutatója, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) vezetője a Portfolio Checklist hétfői adásába
A holland labdarúgó-válogatott tizedik alkalommal vett részt története során tizenegyes-párbajban világbajnoki, Európa-bajnoki vagy Nemzetek Ligája-mérkőzésen. A mérleg lehangoló: húsz százalékos siker, nyolc vereség a két győzelem mellett.