2026. június 9. kedd

jún. 9
9:33
Régóta zavarba hozza a kutatókat: tényleg nem látták a kék színt az ókoriak? (Hamu és Gyémánt)
Ma természetesnek vesszük, hogy az ég és a tenger kék, az ókori szövegekben azonban ez a szín sokáig alig jelent meg önálló kategóriaként. Homérosznál például a tenger "borsötét", ami nem azt jelenti, hogy az ókori emberek más szemmel látták a világot, de az biztos, hogy másként fogták fel a színeket.
jún. 9
9:33
A budapesti V. kerületi önkormányzat támogatná a vezetőváltást a Gyilkos-tó partját kezelő cégben, és eladná a részét (Telex)
A gyergyói önkormányzat ismét kezdeményezte a Monturist ügyvezetőjének leváltását, Budapest V. kerületi önkormányzata pedig elvileg megválna a Gyilkos-tó partját kezelő cégben birtokolt többségi részesedésétől. A kérdés csak az, hogy ki tudná-e fizetni a város a több százezer eurós vételárat.
jún. 9
9:33
Ariana Grande és Ethan Slater három év után szakítottak – ezért ért véget a románc (in.hu)
Bár a nyilvánosság számára csak most derült ki, Ariana Grande és Ethan Slater kapcsolata valójában már hónapokkal ezelőtt véget ért.
jún. 9
9:33
Manpower: Óvatos optimizmust tükröznek a hazai cégek toborzási tervei (Digital Hungary)
Noha a formálódó új gazdaságpolitika körül még sok a bizonytalanság, a foglalkoztatási tervek alapján a hazai cégek pozitív várakozással tekintenek a következő hónapokra. 2026 harmadik negyedévében a magyar munkáltatók 33 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 18 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magya
jún. 9
9:39
Így indult a nap a budapesti tőzsdén (Privátbankár)
A hétfői záró értékéhez képest minimálisan gyengült.
jún. 9
9:39
Ppwr rendelet: így alakulnak át a csomagolási előírások és az EPR-kötelezettségek (ProfitLine)
2026. augusztus 12-től általánosan alkalmazandóvá válik az a közvetlenül hatályos uniós szabályozás, amely Magyarországon is új keretbe helyezi a csomagolásokra és a csomagolási hulladékra vonatkozó előírásokat.
jún. 9
9:39
Tisza-kormány: Búcsút int Magyar Péter a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak, jogszabállyal korlátozzák a gyűlöletkeltést (Portfolio)
Kedden folytatódik az Országgyűlés munkája, ahol várhatóan több részlet is kiderülhet az uniós források felszabadításához kapcsolódó korrupcióellenes reformcsomagról, a hétfőn létrehozott vizsgálóbizottságok működéséről, valamint az alaptörvény tervezett módosításai is sorra kerülhetnek. A parlament már a hét elején is jelentős horderejű döntéseket
jún. 9
9:39
Tudtad, ki volt az első magyar pilótanő? Olvass bele a Csók, Lilly című regénybe! (Könyves Magazin)
A Gardedám nélkül-sorozat főszereplői új kalandra indulnak az első világháborúban: barátnőjük, az első magyar pilótanő, Steinschneider Lilly segítségére sietnek. Olvass bele Madarász Éva legújabb regényébe!
jún. 9
9:39
Csütörtökön kezdődik a foci-vb, mikor nézzünk meccseket? (Magyar Hírlap)
A labdarúgó-világbajnokság teljes menetrendje.
jún. 9
9:39
Grósz Judit lesz a közmédia miniszteri biztosa (MMonline)
Grósz Judit fogja össze miniszteri biztosként a közmédia körüli teendőket – ezt Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter jelentette be Facebook-oldalán. Jelezte azt is, hogy a közmédia vezetésére a pénzügyi és működési auditot követően nyilvános pályázatot írnak ki, addig átmeneti vezetése lesz a szervezetnek. (kiemelt
jún. 9
9:39
Felrobbantottak egy gépkocsit Moszkva közelében (Demokrata)
Robbanószerkezet lépett működésbe egy gépkocsiban a Moszkva melletti Balasihában.
jún. 9
9:39
A Hungaroringre akarják átvinni a MotoGP-t, de ez jövőre még biztosan nem fog megtörténni (Racing)
Gyulay Zsolt elárulta, a Hubgaroringre szeretnék költöztetni a MotoGP-t, ám ez 2027-ben még nem fog összejönni.
jún. 9
9:39
Nézz be Fluor Tomi klipforgatásának kulisszái mögé! (rtl.hu)
Fluor Tomi ismét saját zenei irányába fordult legújabb projektjével. A friss megjelenéshez most a forgatás háttérpillanatai is napvilágot láttak – ne maradj le róluk!
jún. 9
9:39
Egyre több az eladó ingatlan, de mi a helyzet a vevőkkel? (Biztos Döntés)
Ellentmondónak tűnhetnek a június elején közölt adatok a vevők jelenlétéről az ingatlanpiacon. A tranzakciók becsült száma tovább esett, de közben áprilishoz képest nőni kezdett az érdeklődés. Mi történik a vevőkkel, visszatértek vajon az érdeklődők már a piacra, vagy még várni kell rájuk, és ha igen, meddig?
jún. 9
9:41
Ráskó Eszter megosztotta a legnagyobb álmát – De mi köze ehhez Magdi anyusnak? (rtl.hu)
A Barátok közt több mint két évtizeden át volt a magyar televíziózás egyik legmeghatározóbb sorozata. A napi széria nemcsak hatalmas nézettséget hozott, hanem olyan karaktereket is adott a közönségnek, akik máig velünk maradtak – köztük például Magdi anyust, akinek neve mára önálló popkulturális jelenséggé vált. Nem véletlen, hogy még ma is sokan h
jún. 9
9:45
Van vagyonnyilatkozat a Fideszen túl is (Infostart)
Van, akinek könyvei vannak és Horthy-szobja, van, aki
jún. 9
9:45
Kiderült, hogy van a székesfehérvári kollégium ötödik emeletéről kizuhant diák (Blikk)
Csodával határos módon túlélte a zuhanást az a tizenhat éves diák, aki vasárnapról hétfőre virradó éjszaka kizuhant a székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégium ötödik emeleti ablakából. A fiú társai azonnal értesítették a mentőket, a fiatalt kórházba vitték, ahol azóta megműtötték.
jún. 9
9:45
MNB működése, állami vagyon elvesztése, kegyelmi botrány, gyermekvédelem: megalakult négy parlamenti vizsgálóbizottság (Adózóna)
Az Országgyűlés hétfői ülésén megválasztotta négy parlamenti vizsgálóbizottság tagjait, valamint elnökeit és alelnökeit, az erről szóló határozatok már meg is jelentek a Magyar Közlöny 65. számában. A végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság tagjait későbbi ülésén választja meg a parlament.
jún. 9
9:45
Vámmentesen jöhetnek az örmény agrártermékek is (Agroinform)
Örményország is Ukrajna útjára lépett: a háborúval való fenyegetés dacára folyamatosan közeledik az EU-hoz. Oroszország agrárembargójára válaszul vámmentes uniós piacot kaptak az örmény termékek.
jún. 9
9:45
Új fejezet kezdődhet az OpenAI-nál: nagy dobásra készül a ChatGPT fejlesztője (Pénzcentrum)
Bizalmas tőzsdei bevezetési kérelmet nyújtott be az Egyesült Államokban az OpenAI. A ChatGPT fejlesztője ezzel a nyilvános piacok felé fordul, miközben a mesterséges intelligencia körüli befektetői érdeklődés továbbra is rendkívül erős, szemlézte a Portfolio.
jún. 9
9:45
Biró Ferenc minden állítását fenntartja, de nem tesz feljelentést, szerinte az ügyészség dolga, hogy hivatalból üldözze a bűnt (444.hu)
Az Integritás Hatóság elnöke elismerte, hogy az ő javaslatairól egyeztettek, de megismételte, hogy a volt miniszterek kezdeményezték a találkozót.
jún. 9
9:45
Összejöhet a nagy felvásárlás a CIB anyabankjának (Portfolio)
Az Intesa Sanpaolo hétfőn váratlan, 30 milliárd eurós felvásárlási ajánlatot tett a világ legrégebbi bankjára, a Monte dei Paschi di Sienára (MPS). Az olasz bankcsoport bízik a tranzakció sikerében, mivel jó kapcsolatot ápol a társaság meghatározó részvényeseivel, és az olasz kormány ezúttal, úgy tűnik, nem gördítene akadályt a felvásárlás elé - ír
jún. 9
9:45
Szakértő szerint ez a legnagyobb hiba, amit elkövethetsz a párkapcsolatban (Glamour)
A szerelem kezdetén természetesnek tűnik, hogy egyre több időt, figyelmet és energiát fordítunk a másikra. A probléma ott kezdődik, amikor a kapcsolódás lassan önfeladássá válik, és szinte észrevétlenül háttérbe szorulnak a saját igényeink, határaink és vágyaink. De honnan tudhatjuk, hogy egészséges kompromisszumot kötünk, vagy már túl messzire sod
jún. 9
9:45
Új vezető a Digitális Magyarország Ügynökségnél (Mínuszos)
A digitális fejlesztésekért felelős állami társaságok működésének áttekintését követően az érintett szervezetek vezetői struktúrájának megújításáról
jún. 9
9:45
Magyar Péter a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről beszélt napirend előtt a Parlamentben (Telex)
A miniszterelnök a napirend előtti felszólalásában arról is beszélt, a gyűlöletkeltő plakátok a legnagyobb kárt a gyerekekben okozták.
jún. 9
9:45
Szilágyi István „Sziszi” tiszteletére rendeztek főzőversenyt (Gyulatelevízió)
Tavaly novemberben váratlanul hunyt el Szilágyi István „Sziszi”. Az ő emlékére rendeztek főzőversenyt szombaton. A program megemlékezéssel kezdődött, melyen Tóth József, az esemény életre hívója felidézte közös emlékeiket, illetve a gyászoló feleség üzenetét. A néma főhajtást követően vette kezdetét a készülődés, a hozzávalók előkészítése a főzéshe
jún. 9
9:45
A magyar nők 48 százaléka küzd menstruációs fájdalommal – mikor kell orvoshoz fordulni? (EgészségKalauz)
A menstruációs fájdalommal, rendszertelen ciklussal vagy hormonális panaszokkal élő nők jelentős része még ma is természetesnek tekinti a tüneteit, miközben azok akár komoly nőgyógyászati vagy endokrinológiai betegségek jelei is lehetnek.
jún. 9
9:45
5 kánikulaálló elviteles snack – A gyerekek hálásak lesznek érte a strandon (Bien)
Öt olyan elviteles snack ötletet mutatok, amelyek kánikulaállók és garantáltan elnyerik még a legválogatósabb gyerekek tetszését is.
jún. 9
9:47
Kiderült, mikor megy tőzsdére a Perplexity (Portfolio)
A Perplexity vezérigazgatója, Aravind Srinivas a CNBC-nek adott interjújában megerősítette, hogy a mesterséges intelligenciával működő keresőmotor-fejlesztő vállalat 2028-ban tervezi a tőzsdére lépést, függetlenül attól, hogyan fogadja majd a piac az Anthropic és az OpenAI nyilvános részvénykibocsátását - jelentette a Cnbc.
jún. 9
9:51
Drogkereső kutya, stábtaggal üvöltöző rendőr – Megalázták a foci-vb-re érkező válogatottat (Blikk)
Csütörtökön kezdetét veszi a 2026-os labdarúgó-világbajnokság. Az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban megrendezésre kerülő torna több szempontból is rendhagyó lesz, hiszen először rendez három ország vb-t, valamint szintén első alkalommal szerepel azon 48 csapat. Többnek viszont nehezen sikerül bejutnia az Egyesült Államokba, ahol elképeszt
jún. 9
9:51
Hivatalos, bosszantó adónemet töröltek el Magyarországon: rengetegen lélegezhetnek fel (Pénzcentrum)
Hivatalosan is eltörölték a tavaly tavasszal bevezetett, a köznyelvben csak dísznövényadóként emlegetett marketing- és innovációs hozzájárulást. A hétfő éjszakai Magyar Közlönyben megjelent agrárminiszteri rendelet nemcsak megszünteti az adminisztrációs terhekkel járó kötelezettséget, hanem elrendeli a 2026-ra vonatkozó, már befizetett összegek vis
jún. 9
9:51
Látványos szakasz küszöbén: ilyen létesítmények másfél évtizede nem épültek Magyarországon (NRGreport)
A tervezett ütemezés szerint haladnak az MVM Csoport Mátra és Tisza CCGT-projektjei. A beruházások rendelkeznek a jelenlegi megvalósítási szakaszukhoz szükséges engedélyekkel, a kivitelezés előkészítése több ponton már lezárult, a legfontosabb berendezések gyártása pedig megkezdődött.
jún. 9
9:51
Műtrágya: Európa le akar szakadni az importról (Mezőhír)
A műtrágya akcióterv az agrárium egyik legnagyobb gondjára keres választ: hogyan legyen olcsóbb és biztosabb az ellátás.
jún. 9
9:51
Érkezik a szupergyors Starlink-internet a Wizz Air járataira (Autószektor)
Ez a lépés a társaság közleménye szerint nemcsak a Wizz Air számára mérföldkő, hanem a megfizethető és mindig online utazási élményben is hatalmas előrelépés. A jó minőségű fedélzeti internetszolgáltatás évek óta luxusnak számított és csak a prémium repülőjegyek mellé volt elérhető – teszik hozzá. Azzal, hogy a Wizz Air is bevezeti a Starlinket, me
jún. 9
9:51
Gálvölgyi-ügy: vádat emeltek egy mentésvezető, két mentésirányító, és egy betegszállítás-felvevő ellen (Telex)
A színművész három évvel ezelőtt, az otthonában lett rosszul, ekkor hívtak hozzá mentőt. Végül a gyerekei vitték kórházba. A vádlottakat eltiltanák a foglalkozásuktól.
jún. 9
9:51
Benedict Cumberbatch és Kate Moss is szerepel Madonna új, rövidfilmszerű videóalbumában (Telex)
A projekt több vendégelőadót felvonultat, köztük Sabrina Carpentert is.
jún. 9
9:51
Precíziós takarmányozással és 12 fejőrobottal termelnek magas szinten a tehenek a Paks melletti Földespusztán (Magro)
Összesen 12 fejőrobottal és precíziós állattartási megoldásokkal dolgozik a Milkmen Kft. Paks-Földespuszta telephelye.
jún. 9
9:51
Jól fizetett a bulvár: megkapták a lányok a megérdemelt jussukat (Kontroll.hu)
Egymilliárd forint osztalék kifizetéséről döntött Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata médiacége, amely 2025-ben is 1,3 milliárd forintos bevételt ért el az egy évvel korábbi 1,1 milliárd forint után.
jún. 9
9:57
Lecsapott a NAV: százmilliós vagyont vittek el egy játékboltból (Piac és Profit)
Jelentős adótartozás miatt a NAV végrehajtói több mint 180 millió forint értékben foglaltak le vagyontárgyakat egy játékkereskedőnél. A pénztárgép és a széf tartalma mellett az árukészlet jelentős részét is végrehajtás alá vonták – közölte az adóhatóság.
jún. 9
9:57
Fábry Sándor nem folytatja az együttműködést a közmédiával (Kreatív Online)
A Médiapiac szerint nem tudni, hogy a NER-közeli humorista távozását ki kezdeményezte.
jún. 9
9:57
Macron bizalmas egyeztetésen igyekszik megpuhítani a kínai kihívót (Portfolio)
Emmanuel Macron francia elnök rendhagyó egyeztetést kezdeményezett a G7-országok és Kína között a világgazdasági egyensúlytalanságok kezeléséről. A lépés arra utal, hogy Párizs a konfrontáció helyett inkább párbeszéddel próbálná kezelni a Pekinggel fennálló kereskedelmi feszültségeket.
jún. 9
9:57
Szinte az egész testet megdolgoztatja, különösen a törzsizmokat (Magyar Hírlap)
A nyár slágere.
jún. 9
9:57
Bakács Tibor kitálalt: ennyi pénzért írta meg Csiszár Jenő szakdolgozatát (Sassy)
Havas Henrik története után Bakács Tibor is megszólalt, és megerősítette, hogy ő írta meg Csiszár Jenő diplomamunkáját. A kritikus szerint a ma főkonzulként dolgozó Csiszár a szóbelin alig tudott megszólalni, és ki is kéredzkedett pisilni.
jún. 9
9:57
A poszméhek olyan problémát oldottak meg, amelyet korábban csak nagyobb állatoktól vártak (PlanetZ)
Egy új kutatás szerint a poszméhek képesek egyszerű eszközhasználatra és spontán problémamegoldásra. A rovarok egy golyót mozgattak a megfelelő helyre, hogy elérjenek egy jutalmat.
jún. 9
9:57
Régi titkot árult el Havas Henrik, Csiszár Jenő is érintett az ügyben (Médiapiac)
Egy régi történetet idézett fel Havas Henrik, amelyben Csiszár Jenő és Bakács Tibor is szerepet kapott. A televíziós szerint egy váratlan beszélgetés során derült ki számára, hogy Csiszár Jenő szakdolgozatát nem ő maga írta.
jún. 9
9:57
Megjött a friss előrejelzés: nem sok jóval kecsegtet az időjárás itthon (Agrárszektor)
Hiába érkezett az elmúlt napokban több hullámban csapadék az országba, a legtöbb térségben továbbra sem enyhült érdemben az aszályhelyzet. A záporok és zivatarok rendkívül egyenetlen eloszlásban hoztak csapadékot, miközben a talaj mélyebb rétegei számos területen kritikusan szárazak maradtak. Az őszi kalászosok és a nyári kapás növények egyaránt me
jún. 9
10:03
Azonnali hatállyal kirúgták a Zeneakadémia egyik vezetőjét: súlyos ügyről rántotta le a leplet az egyik operaénekes (Blikk)
Varga-Tóth Attila operaénekes a közösségi oldalán jelentette be, hogy Almási-Tóth Andrást azonnali hatállyal eltávolították a Zeneakadémián betöltött vezetői pozíciójából. A hír kapcsán a Zeneakadémia egyelőre nem adott hivatalos választ, de az operaénekes bejegyzése komoly vádakat fogalmazott meg az intézményben és az Operában tapasztalt visszaélé
jún. 9
10:03
Meglépte az exportőr, amitől tartott a piac: elszállt a szén ára a háborús feszültség közepette (Portfolio)
A szén határidős jegyzése tonnánként 150 dollár fölé emelkedett, ezzel 2023 szeptembere óta nem látott csúcsot ért el. Az áremelkedést Indonézia szigorított exportellenőrzései váltották ki, amelyek várhatóan késleltetik az országból induló szénszállítmányokat.
jún. 9
10:03
Fidesz: A KEHI-elnök kirúgása Magyar Péter kicsinyes bosszúja (Demokrata)
A Fidesz felháborodással értesült a KEHI elnökének kirúgásáról.
jún. 9
10:09
Magyar Péter napirend előtt: vége a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak és a gyűlöletplakátoknak (Infostart)
Két témát tárgyal az Országgyűlés a keddi napon, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését és az utcai politikai plakátok ügyét. Ennek kapcsán Magyar Péter napirend előtt szólt a parlamentben, hosszan fejtegetve a hivatal haszontalanságának összetevőit és a plakáterdő gyerekekre gyakorolt mérgező hatását.

Keresés