A Pfizer és a Valneva bejelentette, hogy a Lyme-kór elleni vakcinájuk a fázis 3-as vizsgálatokban is hatásosnak bizonyult. Az európai engedélyezés után az oltás Magyarországon is elérhetővé válhat, véget vetve egy két évtizedes szünetnek.
Főként a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhetően újabb árbevételi rekordot döntött a Wallis Csoport. A magyar tulajdonú befektetési csoport portfólióvállalatainak összesített árbevétele közel 30 százalékkal 912 milliárd forintra emelkedett 2025-ben. A 18 európai országban jelen lévő, több meghatározó vállalatot tulajdonló és működtető t
Minden sérült kollégájuk hazatérhetett családjához a kórházból, és otthon folytathatják a rehabilitációs időszakot, amihez továbbra is minden támogatást megadnak a gyógyulás teljes időtartama alatt. Két kolléga már vissza is tért a munkába. A tiszaújvárosi Olefin–1 üzem szénhidrogén-mentesítését befejezték, így fokozatosan megkezdődhetnek a biztons
K+R parkolóhelyeket jelöltek ki a zalaegerszegi kórház rendelőintézete előtt, amelyek rövid idejű megállásra szolgálnak. A kórház kéri, hogy hosszabb idejű várakozás esetén máshol hagyják az autót a sofőrök, ugyanis a kocsik sokszor állják el a mentők útját.
Órák alatt omlott össze a Humanity Protocol natív tokenje, miután a projekt egyik alapítványi tagjához köthető privát kulcsok kompromittálódtak. A biometrikus Proof-of-Humanity azonosításra építő blokkláncprojekt körüli támadás több tízmillió dolláros veszteséget okozott, miközben a $H token árfolyama a közelmúltbeli csúcsokhoz képest csaknem 90%-o
A közlekedési és beruházási miniszter elmondása szerint Lázár János két héttel a választás előtt írta alá azt a szerződésmódosítást, amelyben már 98 százalékos előlegfizetést rögzítettek. Vitézy hosszan beszélt arról, hogy a 451 milliárdos beruházás méretét semmilyen szakmai tanulmány nem támasztja alá, sőt, a meglévő dokumentumok indokolatlannak t
A Központi Nyomozó Főügyészség összehangolt akcióját követően a bíróság nyolc gyanúsított, köztük több ismert budapesti politikus letartóztatásáról döntött. A gyanú szerint egy parkfenntartó cég vezetője 13 éven át vesztegetett meg önkormányzati szereplőket, a kifizetett kenőpénz összege pedig meghaladja a kétmilliárd forintot. Az ügy jogi következ
Nemrégiben elstartoltak a Megasztár kilencedik évadának felvételei, a válogatókra pedig a TV2 tehetségkutatójának néhány korábbi sztárja is visszatért: Tóth Abigél, Gudics Máté, valamint Lengyel Johanna és PYFU is közösen nosztalgiáztak a színfalak mögött.
Csütörtökön kezdetét veszi a labdarúgó-világbajnokság, amely a 2026-os esztendő legjobban várt sporteseménye. A szurkolók egészen július 19-ig élvezhetik az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezendő mérkőzéseket. Kedden az M4 Sport bejelentette, hogy kik fogják majd közvetíti a találkozókat.
A nagy klasszikusoktól a limitált kollaborációs darabokon át egészen a "future vintage" modellekig most divatszakértővel vettük végig, hogy milyen táskákat, kiegészítőket és cipőket fogunk hordani 10-15 év múlva.
Nevét 1984-ben jegyezte meg a világ, Johnny Depp pedig a mai napig Hollywood egyik ikonikus különce. Születésnapján készítettük ezt a kvízt filmjeiről, életéről.
A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) a társszervezetekkel partnerségben elindította átfogó, társadalmi célú kampányát „Hazaiban Hirdetünk” címmel. A kezdeményezés célja, hogy tudatosítsa a hazai és nemzetközi hirdetők körében: a magyar tartalomgyártás, a sokszínű tájékoztatás és a helyi kultúra hosszú távú fenntarthatósága közv
Már öt igazolt fertőzésnél tart az amerikai csavarféreg terjedése az Egyesült Államokban, miután alig egy héttel ezelőtt - hat évtized után először - kimutatták a kártevőt egy texasi borjúban. Az élősködő megjelenése és esetleges elszaporodása súlyos gazdasági károkkal fenyeget, és komoly állatjóléti aggályokat vet fel - írta meg a Reuters.
A 2025 őszi-téli lakásár-robbanás 2026 tavaszára kifulladt: a Duna House havi tranzakciós követése szerint az átlagos négyzetméterárak az év eleje óta lényegében oldalaznak, miközben a vevők egyre nagyobb alkura képesek, az eladók pedig egyre inkább hajlandóak csökkenteni a hirdetési árakat. A piac ezzel a tavalyi felfokozott időszak után kiegyensú
A legnagyobb meglepetés: Ecuador nyeri a focivébét egy "egyedi" szakmai elemzés alapján. Az Erotik.com című oldal máris kihirdette a 2026-os labdarúgó-világbajnokság győztesét, pontosabban "péniszvilágbajnokát". Eszerint Németország a nyolcaddöntőben búcsúzik, Ecuador azonban olyan magasra kerül, amire a futballrajongók aligha tippelnének.
Hétfőn is folytatódott a tőkekiáramlás az amerikai spot bitcoin ETF-ekből azután, hogy a június 5-ével zárult héten összesen 1,72 milliárd dollárnyi nettó visszaváltást regisztráltak ezeknél a termékeknél. Ez már a negyedik egymást követő hét volt, amikor több pénz távozott, mint amennyi beérkezett. A folyamat május közepén kapott igazán erőre, azó
Különösen jelentős értékre bűnszervezetben elkövetett pénzmosás miatt letartóztattak hét embert; a bűnszervezet két vezetője még szökésben van – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kedden a police.hu oldalon.
Az Apple idei fejlesztői konferenciáján (WWDC) nem csupán az operációs rendszerek menetrendszerű frissítéseit mutatták be, hanem hivatalosan is lezárult egy korszak, miközben a vállalat a Google technológiájára támaszkodva próbálja behozni lemaradását a mesterséges intelligencia piacán.
Katy Perry és Justin Trudeau láthatóan boldogan, egymáshoz érve pózolt a fotósoknak a New York-i Tribeca Filmfesztiválon. És közben a politikus keze furcsa helyeken járt.
Átalakítja európai kártyás cashback programját a Bybit EU. A változás lényege, hogy a nem VIP felhasználóknál megszűnik a korábbi sávos rendszer, és helyette egységes visszatérítés lép életbe a vásárlások után. A módosítás egyszerűbbé teszi a rendszert, de a visszatérítés mértéke a Bybit EU kereskedési platformját nem aktívan használó felhasználókn
Alapjaiban változhat meg a Fidesz szervezeti felépítése, megszűnhet a választókerületi rendszer és kibővülhet az országos elnökség is, valamint egy évre ismét elnökké választhatják Orbán Viktort a párt június 13-i, tisztújító kongresszusán - közölte Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója.
A DH Group sikeresen lezárta a Pusztakúti 12. Kft. 100 százalékos üzletrészének értékesítését, amellyel a cégcsoport mintegy 210 millió forintos nyereséget realizált.
Lezárult a 26. Arany Penge Kreatív Fesztivál shortlist zsűrizése, a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (Maksz) nyilvánosságra hozta az idei döntős pályamunkák listáját. Az Arany Penge továbbra is a hazai kreatívipar egyik legfontosabb szakmai megmérettetése, amely évről évre átfogó képet ad a magyar reklám- és marketingkommunikációs
Megdöbbentő állatkínzás történt a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Cibakházán, ahol egy helyi lakos beváltotta korábbi véres fenyegetését, légpuskával lőtte le a szomszéd udvaráról átszökő, nyolc hónapos tacskókölyköt. A lövedék szinte elképzelhetetlen pusztítást végzett az apró állat testében, az orvosok órákon át küzdöttek az életéért.
Bojár Iván András legújabb kötete, A Tisza áradása – A rendszerváltás rövid története egy rendkívüli politikai és társadalmi fordulat krónikája. A szerző naplószerű formában követi végig azt a több mint két éven át tartó folyamatot, amelynek eredményeként Magyarország politikai térképe gyökeresen átalakult. A kötet Hann Endre ajánlásával jelenik me
Társadalmi egyeztetést kezdeményezne a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok, valamint a középiskolai felvételi rendszer helyzetéről Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A tárcavezető szerint a csökkenő gyereklétszám miatt a jelenlegi felvételi szisztéma demográfiailag céltalanná vált, a kutatások pedig nem igazolják, hogy ezek az intézmén
Azonnali hatállyal megszűnt Almási-Tóth András vezetői megbízatása a Zeneakadémián – erről Varga-Tóth Attila operaénekes számolt be nyilvános Facebook-bejegyzésében. Almási-Tóth a Zeneakadémia Opera Tanszakának vezetője volt, miközben a Magyar Állami Operaházban művészeti igazgatóként dolgozik.
Minden sérült kolléga hazatérhetett családjához a kórházból és otthon folytathatják a rehabilitációs időszakot, amihez továbbra is minden támogatást megadnak a gyógyulás teljes időtartama alatt; két dolgozó pedig már a munkába is visszatért - közölte a Mol kedden az MTI-vel.
Sikeres és növekedéssel teli évet zártak a hazai baromfiipar meghatározó vállalatai 2025-ben. Miközben a Master Good, a Gallicoop, a Taravis és a SáGa Foods egyaránt növelni tudta az árbevételét – a legnagyobb profitot az első, a leglátványosabb eredményjavulást pedig a második társaság érte el –, addig a Hungerit számára az év komoly visszaesést é
Ha kirívó és polgárpukkasztó divatról van szó, Doja Cat egyszerűen nem ismer határokat. A Grammy-díjas énekesnő ezúttal Párizsban mutatta meg, hogyan kell egy egyszerű márkamegjelenést egyetlen mozdulattól sokkoló, merész performanszművészetté alakítani. Legújabb, teljesen átlátszó latex szettje láttán a Champs-Élysées-n sétáló járókelőknek és a fo
Egy nemrég közzétett publikációban 20 év után az első fényképes bizonyíték került nyilvánosságra, hogy egy kis testű szürkeróka még mindig létezik a vadonban.
Bianca Censori egy testszínű, szinte második bőrként funkcionáló latex bodyban ünnepelte férje, Kanye West 49. születésnapját Amszterdamban. A nap folyamán egy g-stringes fotóval is köszöntötte a rappert az Instagramon.
Pelé rekordjaitól az Aranycsapat bravúrjáig, a 2026-os vb újdonságaitól a legemlékezetesebb csúcsokig. Vajon mennyire ismered a világbajnokságok történetét?
Utolsó frissítés: 2026-06-03 Túl sok a kérdőjel a kukák körül? Ez a gyakorlatias útmutató pontosan tisztázza a szelektív hulladékgyűjtés szabályait, hogy elkerüld a leggyakoribb hibákat, és valóban zöldebbé tedd a háztartásodat. Sokan úgy gondolják, hogy a környezettudatosság ott kezdődik és ér véget, amikor a kiürült tejesdobozt bedobjuk a színes
A közmédia élőben közvetíti a 2026-os FIFA Labdarúgó-világbajnokság mind a 104 mérkőzését: az M4 Sport, a Duna World, az M4 Sport+ és az online felületek teljes körű közvetítésekkel, visszanézhető összefoglalókkal, stúdióműsorokkal és helyszíni beszámolókkal készülnek a torna történetének legnagyobb vb-jére.
Sokan hiszik, hogy a csillagjegyek csak a személyiségünk felszínét karcolgatják. Van azonban 2 csillagjegy, amelynek szülöttei kritikus helyzetben elképesztő belső erővel és kíméletlen igazságérzettel reagálnak. Akárcsak Hollywood ikonikus igazságosztója. John Wick. Amikor a mindennapok viharai elérik a kritikus szintet, a legtöbb ember meghátrál,