Ma délutántól elsősorban a Dunántúl északnyugati felén, illetve az Északi-középhegység térségében alakulhatnak ki zivatarok, amelyeket viharos, 60-70 kilométeres vagy akár nyolcvan kilométeres erősségű szél is kísérhet. Diónyi jég, tetőket bontó orkán csaphat le néhány megyére.
A honvédelmi miniszter egy Facebook-posztban kritizálta elődje protokolligényeit. A ciprusi EU-csúcsra a korábbi vezetés a 6 fős keret helyett 11 fős delegációt küldött, és különleges törölközőt kért.
Azonnali hatállyal elbocsátották a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. beszerzési igazgatóját, Szabó Gábort, aki korábban Orbán Viktor győri kampánygyűlésén keveredett konfliktusba tiltakozókkal. Szabó vezető állású munkavállalónak számított, ezért a portál információi szerint a minisztériumnak nem kellett indokolnia a döntést.
A gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról, a gazdasági reklámok településképi illeszkedésének biztosításáról, valamint egyes beruházási szabályok módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájával folytatta munkáját az Országgyűlés.
Egy hét alatt, június 1. és 6. között 334 gyorshajtót mértek be a a főváros X. kerületében, Kőbányán a rendőrök - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (Brfk) az akció eredményének összesítése után kedden a police.hu-n.
A dinamikusan növekvő Debrecen egyszerre szembesül az energiaintenzív beruházások, a hálózati korlátok, a munkaerőpiaci feszültségek és a technológiai átállás kihívásaival – hangzott el a Debrecen Economic Forumon. A szakértők szerint a vállalatoknak tudatosabban kell kezelniük energiafogyasztásukat, fel kell készülniük az áramárak gyors változásár
Az előttünk álló időszak nem minden csillagjegy számára lesz zökkenőmentes. Bár a horoszkópok nem kőbe vésett jóslatok, sokan mégis iránymutatásként tekintenek rájuk – főleg akkor, amikor úgy érzik, valami „nem stimmel” az életükben.
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a közelmúltban – a Dohányzásmentes Világnap alkalmából – "következetes fellépést" ígért a megelőzésben, a szabályozásban és az egészségfejlesztésben. A dohányipar közismert állhatatossága, a fiatalok körében egyre népszerűbb cigaretta-alternatívák (hevített dohánytermék, elektronikus cigaretta (vape), nikotinpá
Az európai fogyasztók egyre borúlátóbbak, az emelkedő energiaárak, a geopolitikai feszültségek tovább súlyosbítják az évek óta tartó inflációs nyomást, a pesszimizmus a harmadik egymást követő évben nőtt, mértéke 2026-ban elérte az 56 százalékot a 2025-ös 54 és a 2024-es 49 százalék után - közölte a Boston Consulting Group (BCG) a fogyasztói hangul
Megtörte a csendet Joey Mawson autóversenyező, akit azzal vádoltak, hogy megerőszakolta Michael Schumacher egyik ápolónőjét a hétszeres F1-es világbajnok autóversenyző villájában. A minden vádpont alól felmentett ausztrál sportoló bejelentette, visszatér a versenyzéshez.
Jelentős adótartozás miatt több mint 180 millió forint értékben foglaltak le vagyontárgyakat egy játékkereskedőnél: a pénztárgép és a széf tartalma mellett az árukészlet jelentős részét is végrehajtás alá vonták – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A Biró Ferenc Pál elleni vádemelés nyomán az Állami Számvevőszék elnöke ismét mérlegeli az Integritás Hatóság vezetőjének elmozdítását célzó eljárás megindítását. Az eredetileg szolgálati autóját feleségének kölcsönadó intézményvezető ugye a vádemelésre 140 millió forintos károkozásra duzzadt. A törvény szerint a végső döntést ebben az esetben a Fő
Valósággal felrobbantotta az internetet Jennifer Lopez legújabb filmes felbukkanása, amelyben minden eddiginél merészebb oldalát mutatta meg a kamerák előtt. Az 56 éves világsztár jelenleg a Netflix legnézettebb filmjében tündököl, és egy pikáns, tengerparti jelenetnek hála megcsodálhattuk hibátlan alakját is!
A politikus szüleitől kapta ajándékba a vagyonnyilatkozatában szereplő 53 négyzetméteres lakást és a két BMW-t. A párt szerint az ingatlant a nagyszülői ház eladása után vették, az autók pedig tízévesek, és már korábban is Radnai Márk használta őket.
Már nem kell sokat várniuk a rajongóknak: június 22-én érkezik a Sárkányok háza harmadik évada az HBO Max kínálatába. Az új szezon rögtön egy különösen hosszú, 72 perces epizóddal indul, amely a sorozat egyik legfontosabb és leglátványosabb csatáját hozhatja el a képernyőre.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve az év hátralévő részében várhatóan változatlanul hagyja irányadó kamatát, mivel a közel-keleti konfliktusok nyomán erősödő infláció tartósabbnak bizonyul a korábban vártnál - derült ki a Reuters június 4. és 9. között készített felméréséből.
Az év első öt hónapjában a tavalyinál több, 4,5 millió turista látogatott Horvátországba, és több mint 14 millió vendégéjszakát töltött el az országban, ugyanakkor a júliusi és augusztusi kereslet valamivel visszafogottabb, mint az előző években – közölte kedden a Horvát Turisztikai Közösség (HTZ).
Minden sérült kolléga hazatérhetett családjához a kórházból és otthon folytathatják a rehabilitációs időszakot, amihez továbbra is minden támogatást megadnak a gyógyulás teljes időtartama alatt; két dolgozó pedig már a munkába is visszatért - közölte a Mol.
Ma délutántól elsősorban a Dunántúl északnyugati felén, illetve az Északi-középhegység térségében alakulhatnak ki zivatarok, amelyeket viharos, 60-70 kilométeres vagy akár nyolcvan kilométeres erősségű szél is kísérhet. Diónyi jég, tetőket bontó orkán csaphat le néhány megyére.
A "100 nap – 100 vállalkozás" programban a feladatunk nem csupán az információk összegyűjtése, hanem annak szakmai értelmezése és továbbítása is – mondta a vosz.hu-nak adott interjúban Gláser-Katona Zsuzsanna, a Vosz Szolgáltatási Tagozatának új elnöke.
Két héttel a parlamenti választások előtt a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium 76 milliárd forinttal növelte meg az új mohácsi Duna-híd építési költségeit. Ezzel a döntéssel több mint 450 milliárd forintba fog kerül az adófizetőknek az ország toronymagasan legdrágább és az előzetes tanulmányok szerint is felesleges és soha meg
A gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról, a gazdasági reklámok településképi illeszkedésének biztosításáról, valamint egyes beruházási szabályok módosításáról szóló, a Tisza Párt képviselői által benyújtott törvényjavaslat általános vitájával folytatódott az Országgyűlés ülése kedden.
A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (Meme) a társszervezetekkel partnerségben elindította átfogó, társadalmi célú kampányát "Hazaiban Hirdetünk" címmel. A kezdeményezés célja, hogy tudatosítsa a hazai és nemzetközi hirdetők körében: a magyar tartalomgyártás, a sokszínű tájékoztatás és a helyi kultúra hosszú távú fenntarthatósága kö
Goztola Lorent Kristina újabb rangos nemzetközi elismerés küszöbére érkezett: a RED Movie Awards gálán a legjobb színésznő díjára jelölték. A Franciaországban élő színésznő a reimsi vörös szőnyegen is feltűnést keltett, ahol egy magyar tervező egyedi ruhájában jelent meg. A Soft Floating in the Fields of Spheres című film eközben tovább gyűjti a fe
Az ausztriai Gmündben, a mindössze 2500 fős karintiai kisvárosban áll a világ egyik legfurcsább épülete, a Geteilte Kirche am Kreuzbichl, a megosztott vagy kettévágott templom. A különleges, kétrészes épületet szó szerint kettévágja egy keskeny, ám ma is használt aszfaltút, ahol az egyik oldalon a padokban ülnek a hívek, a másikon meg a pap beszél
Aki gyakran utazik, az repülés közben biztosan összefutott már olyan utasokkal, akikkel inkább nem szeretett volna. Így járt egy férfi is, akit felszállás után arra kért egy pár, hogy adja át egyikőjüknek az előre lefoglalt ülését. A történetet végül megosztotta a közösségi médiában, ahol reakciójáért hideget és meleget is kapott.
A mesterséges intelligencia térnyerése, a túlterhelt diákok, a gimnáziumi felvételik okozta stressz, az iskolai szegregáció és a felsőoktatás átalakítása is felmerült abban az interjúban, amelyet Lannert Judit oktatáskutató, Magyarország oktatási és gyermekügyi minisztere adott a Balzac diákmédiának. Az oktatáspolitikus szerint az iskolarendszernek
Idén még több nehéz sorsú gyermek kap lehetőséget arra, hogy a sporton keresztül közösséget, önbizalmat és jövőképet találjon. Új szakaszba lép a Provident Pénzügyi Zrt. és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet esélyteremtő sportprogramja: az Álombajnokság 2.0 a labdarúgás mellett már az ökölvívóedzésekkel is támogatja a hátrányos helyzetű települése
A mexikói elnök a tiltakozások ellenére békés megnyitót ígér csütörtökre, amikor megkezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság. Az időjósok viszont nagy vihart sem zárnak ki abban az időben.
A JP Morgan Asset Management elemzése alapján az amerikai részvénypiac további emelkedési potenciállal bír, mivel a vállalati profitok növekedése továbbra is szilárd alapot biztosít a befektetői bizalomnak, még a túlárazottsággal kapcsolatos aggodalmak ellenére is - írta a Bloomberg.