Július első hetében ugyan mérsékelt árcsökkenés volt megfigyelhető Lengyelországban a belföldi termésű paprika nagykereskedelmi árában, de úgy tűnik, hogy ez a lefelé tartó tendencia egyelőre megállt. Ennek oka egyértelműen a változékony, szeszélyes időjárás: a június végi hőhullámot hirtelen lehűlés követte, ami kifejezetten kedvezőtlen hatással v
Füst, gőz, a 100 évvel ezelőtti időket felidéző ruhák és csillogó szemű vonatrajongók várták a budapesti Nyugati pályaudvaron az indulást, ahol a magyar vasút 180. születésnapját ünnepelték. A megemlékezés és koszorúzás után egy nosztalgiautazás vette kezdetét: a vonat Vácra indult, éppen azon a szakaszon, ahol 1846-ban elstartolt az első hazai vas
A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint gyengén teljesített májusban az építőipar. A részletekről Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza beszélt az InfoRádióban.
Az utóbbi évtizedek legnagyobb edzőegyéniségét gyászolja a magyar ökölvívás. Szántó Imre, azaz Öcsi bácsi 82 éves korában, hosszú betegség után hunyt el. A korábbi szövetségi kapitány klasszisok sorát segítette sikerekhez, köztük Kovács "Kokó" Istvánt és Erdei Zsoltot is.
A Szerencsejáték Zrt. igazgatóság tagjává és elnökévé választotta Olajos Marcellt Kármán András pénzügyminiszter. A személyi változás szerdai hatállyal lép életbe.
Ismét kritikusan alacsony a Rajna vízállása a tartós hőség és szárazság miatt, ami egyre komolyabb gondokat okoz az európai áruszállításban. A teherhajók csökkentett rakománnyal közlekednek, emiatt nőnek a szállítási költségek és lassulnak a beszállítások. A helyzet már a német ipar legnagyobb szereplőit is érinti, és a szoros gazdasági kapcsolatok
A Transparency jogi igazgatója bírálta Szijjártó Pétert, amiért a kínai BYD autógyárnál vállalt vezetői pozíciót. Azt is elmondta, gond, hogy Magyarországon a hatalomból kilépve egyből magáncéghez lehet igazolni, nincs lehűlési időszak.
A jogállamiság nem politikai értékelés függvénye, hanem a matematikához hasonlatosan objektív ténykérdés, a törvények uralmát jelenti – írta az államfő.
A reggeli ma már gyakran a telefon kijelzőjén kezdődik: látványos szendvicsek, ropogós péksütik, gyors receptek és tökéletesre komponált falatok versenyeznek a figyelemért. De amikor ténylegesen választani kell, a magyaroknál nem az influenszer neve, és nem is feltétlenül az akciós ár dönt, hanem egy sokkal ösztönösebb szempont: az aktuális vágy. A
A Lidl német áruházlánc nemrég arról értesítette németországi, belga és holland vásárlóit, hogy az informatikai szolgáltatójukat ért kibertámadás következményeként az elkövetők hozzáférést szerezhettek a személyes adataikhoz.
A Siemens stratégiai együttműködésre lépett a HighByte ipari szoftverfejlesztő vállalattal annak érdekében, hogy egyszerűbbé tegye az ipari adatok kezelését és a mesterséges intelligenciára épülő alkalmazások fejlesztését. A közös megoldás a gyártóüzemekben keletkező adatok egységes kezelésével segítheti a digitalizáció és az ipari MI gyorsabb beve
A "Zsolti bácsi" ügyben Magyar Márton és Bangó Sándor ügyvédje, Litresits András szerepének tisztázását várja el a Fidesz – erről Panyi Miklós és Pócs János, az ellenzéki párt országgyűlési képviselői tartottak sajtótájékoztatót szerdán.
Szerdán, július 15-én nulla órától visszatért a Kossuth Rádió, amely új műsorstruktúrával folytatja adását. Az is kiderült, mi kap majd nagyobb hangsúlyt és mi kerül vissza az adó kínálatába.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
2026 minden kétséget kizáróan a Neue Klasse bevezetésétől hangos a BMW életében. Egyáltalán nem finomkodnak és már a 60-as évekből visszahozott padlólemez elnevezéssel is utalnak rá, hogy egy új korszakot kívánnak nyitni a BMW életében az új modellcsaláddal, aminek az első tagja történetesen az első magyar építésű BMW is egyben. Ez az iX3, amire ol
A jogállamiság nem politikai értékelés függvénye, hanem a matematikához hasonlatosan objektív ténykérdés, a törvények uralmát jelenti - közölte a köztársasági elnök szerdai Facebook-bejegyzésében.
Az európai uniós források lehívása érdekében államháztartási szabályok módosítását kezdeményezte a kormány. Az Országgyűlés honlapján olvasható törvényjavaslat szerint az ország költségvetését a kormánynak ismét ősszel kell majd benyújtania a parlamentnek – tette közzé az MTI.
Az otthonod védelme mindig is fontos szerepet játszott, ám manapság a technológia robbanásszerű fejlődése új eszközöket kínál a megfigyelőrendszerek terén. A modern kamerarendszerek már nem csupán rögzítik az eseményeket, hanem valós időben megfigyelheted és akár a telefonodról is vezérelheted azokat. Vajon mennyire könnyű ezeket a rendszereket tel
Az Európai Unió biztosításfelügyeleti hatóságának vezetője szerint a versenyképesség javítható a bürokrácia csökkentésével, ám a biztosítókra vonatkozó tőkekövetelmények enyhítése aligha segítené érdemben a fogyasztókat. Petra Hielkema, az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (Eiopa) elnöke a Luxembourg Timesnak adott interjújában e
Bár a napsütötte, 2026-os wimbledoni teniszbajnokság már véget ért, nem mehetünk el szó nélkül amellett, mennyi stílusos híresség tűnt fel a lelátókon. Wimbledon ma már sokkal több, mint egy sportesemény. Természetesen, mint mindig, a pályán most is izgalmas játék zajlott, de legalább annyira érdekes volt az is, mit viseltek az All England Clubba é
Péter Szijjártó volt magyar külügyminiszter bejelentette, hogy lemond parlamenti mandátumáról, és nemzetközi pozíciót vállal a kínai elektromos járműgyártó BYD-nél.
A párthoz közel álló források szerint a volt kormányfő támogatta a döntést, és kiemelte, hogy a világgazdaságban ritkán jut magyar ember ilyen kiemelt pozícióba, és az autóiparban ez a legmagasabb beosztás, amit magyar szakember valaha betöltött.
A hajnal igazán különleges időszak, amikor a város még csendes, és a levegő is hűvösebb. Szedjetek össze egy kosarat friss croissant-nal, lekvárokkal és gyümölcsökkel, majd irány a Margitsziget! Itt, a Duna közepén, a napfelkeltében gyönyörködve élvezhetitek egymás társaságát.
Az Agroinform online konferenciája gyakorlati megoldásokat mutatott be a repcetermesztés kihívásaira: hibridek, vetésidő, technológia és piaci kilátások.
Christian Mumssen, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) stratégiai igazgatója szerint az világ kormányainak a költségvetési és monetáris politika hitelesség megőrzésére van szükségük az árstabilitás fenntartásához. A szakember szerint a világgazdaságot egyszerre érik jelentős sokkhatások – a kereskedelmi feszültségektől a háborúkon át a mesterséges intell
Oroszi Beatrix országos tisztifőorvos szerint az állatoknak szánt féreghajtók emberi alkalmazása nem engedélyezett és súlyos egészségügyi kockázatokkal jár. A hatóság azért lépett, mert a médiában "felelőtlen nyilatkozatok" jelentek meg, amelyek hamis reményt keltenek a daganatos betegekben.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A K-pop démonvadászok új mérföldkövet ért el a streaming világában: a Netflix történetének legnézettebb filmjévé vált, ezzel olyan produkciókat előzött meg, mint A szürke ember vagy a Madarak a dobozban. Az animációs musical fantasy ráadásul egy olyan műfajban aratott kiemelkedő sikert, amelyet hosszú éveken át szinte teljes egészében a Disney ural
Eltérő irányba mozdultak el a hazai tojásárak 2026 első felében: miközben a ketreces tartásból származó étkezési tojás csomagolóhelyi ára csökkent, a mélyalmos tojásé enyhe emelkedést mutatott.
Warren Buffett szerint a részvénypiacot manapság egyre inkább a spekulatív kereskedés vezérli a hosszú távú, értékalapú befektetői szemlélet helyett. A Berkshire Hathaway elnök-vezérigazgatója a CNBC-nek adott interjújában rámutatott, hogy rendkívül nehéz valódi értéket találni egy olyan piaci környezetben, ahol a szereplők többsége inkább a szeren
Hektáronként 14 tonnát meghaladó átlagtermést ért el az a gazdálkodó, aki extrém szűk sorközben vetette a búzáját, ráadásul nem a szokványos térállásban.
Pekárik János, a PMT East Kereskedelmi Kft. értékesítő mérnöke közel öt évtizedes gépgyártási tapasztalata alapján azt vizsgálja, mi lassítja az elektromos alakítógépek terjedését, és mi kellene ahhoz, hogy a vállalatok bátrabban váltsanak.
A Fidesz kommunikációs igazgatója a párt belső állapotáról beszélt Szijjártó Péter lemondása után. Havasi azt mondja, Orbán tudott arról, hogy Szijjártó távozik.
Egyikükbe beleszeretett XIV. Lajos, másikuk az angol király szeretője lett, két testvér neve pedig a francia udvar hírhedt mérgezési botrányában merült fel. Az Itáliából Párizsba érkező Mancini nővéreknek nagybátyjuk előnyös házasságokat szánt, azonban hamar kiderült: ők egészen más életet képzeltek el maguknak.