A Fidesz kommunikációs igazgatója a párt belső állapotáról beszélt Szijjártó Péter lemondása után. Havasi azt mondja, Orbán tudott arról, hogy Szijjártó távozik.
Egyikükbe beleszeretett XIV. Lajos, másikuk az angol király szeretője lett, két testvér neve pedig a francia udvar hírhedt mérgezési botrányában merült fel. Az Itáliából Párizsba érkező Mancini nővéreknek nagybátyjuk előnyös házasságokat szánt, azonban hamar kiderült: ők egészen más életet képzeltek el maguknak.
Az RTL Koviról és pornós lányairól szóló, „a Birodalom” című, fikciós elemekkel bővített szórakoztató sorozata után már elérhető a Meztelen Igazság is, amely dokusorozatban mutatja be a magyar felnőttfilmes éra kiszolgáltatottságát.
A Fidesz országos elnöksége jövő heti ülésén foglalkozik majd a frakcióval kapcsolatos személyi döntésekkel – közölte Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója, arra reagálva, hogy Szijjártó Péter lemondott parlamenti mandátumáról.
A Nemzeti Kommunikációs Hivatal felmondta a Lounge-csoporttal kötött, összesen 150 milliárd forint keretösszegű megállapodásait. Pósfai Gábor belügyminiszter bejelentette a jövőben meg kívánják szüntetni azt a gyakorlatot, hogy egyetlen cégcsoport lássa el monopolhelyzetben a teljes állami kommunikációs és rendezvényszervezési feladatkört.
Mi történik akkor, ha egy új megoldást nem zárt kutatói környezetben fejlesztenek, hanem ott, ahol annak később működnie kell? Egy városfejlesztési projektben, egy egészségügyi applikáció felhasználói körében - vagy éppen egy gazdaságban, közétkeztetési rendszerben. Erre épít az Élő Laboratórium (Él) módszere, amely világszerte egyre fontosabb szer
Az utóbbi években alapjaiban változtak meg a lakossági és vállalati tőzsdézési szokások. A gyorsaság, a stabilitás és a közvetlen tőzsdei elérés ma már alapelvárás a befektetők részéről. Részben erre a digitális igényre reagálva indította el a hitelintézet az OTP SingleMarketet, amely saját fejlesztésű befektetési platformként most egy újabb hatalm
Emelkedéssel indult a szerdai kereskedés a vezető amerikai értéktőzsdéken, miután a vártnál kedvezőbb amerikai termelői árindex-adat és a vállalati gyorsjelentések javították a befektetői hangulatot. A piacokat ugyanakkor továbbra is befolyásolják a közel-keleti geopolitikai feszültségek és az azok nyomán emelkedő energiaárak.
Számos magyar filmet mutatnak be a július 18-án kezdődő palicsi filmfesztiválon: Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje a rendezvény fődíjáért indul, míg öt alkotást vetítenek a magyar filmek válogatásában, illetve több film is helyet kapott a különböző kategóriákban.
Fontos változás lépett életbe a kibercsalások elleni védelemben: bizonyos esetekben már nem az ügyfélnek, hanem a banknak kell viselnie a kárt. A szabály szerint ha egy fizetési műveletnél elmarad az előírt erős ügyfélhitelesítés, a pénzforgalmi szolgáltató felel a visszaélés miatt elveszett összegért. A Magyar Nemzeti Bank szerint az intézkedések
Kapitány Istvánnal ellentétben Szijjártó Péter a politikai szolgálatát követően helyezkedik el egy külföldi nagyvállalatnál – írta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
A nyári kerti partik új sztárjai a sós gyümölcssaláták, amelyek az édes és sós ízek fúziójával hódítanak. Fedezd fel a legjobb recepteket, amelyek garantáltan lenyűgözik a vendégeidet!
Anglia és Argentína mérkőzése mindig igazi csemegének számít a két ország terhelt politikai múltja és korábbi legendássá vált világbajnoki párharcai miatt, s különösen igaz ez most, amikor a fináléba kerülés lesz a tét a labdarúgó-világbajnokságon.
A svájci központú energiavállalat, a MET Csoport trading divíziója, a MET International és a Fortinbras Asset Management GmbH sikeresen zárta a magyar nagykereskedelmi villamosenergia-piachoz kötött pénzügyi áramswap (TBx) tranzakcióját.
Egy évtizede halt meg a kortárs irodalom egyik legmeghatározóbb alkotója, Esterházy Péter. Hiányáról, jelenlétéről, fontosságáról és pótolhatatlan személyéről emlékeztek meg kortárs írók, barátok, pályatársak. Ezekből szemezgettünk.
A Fidesz-frakció rendkívüli ülést tart kedden, ahol a leköszönő Gulyás Gergely helyére új vezetőt választhatnak. A 24.hu úgy tudja, hogy Bóka, a volt uniós ügyekért felelős miniszter a legesélyesebb jelölt, akit a pártelnök, Orbán Viktor is támogat.
A különböző korcsoportba tartozó munkavállalók számos kérdésben hasonlóan látják saját generációjukat, mint ahogyan a többiek látják őket, bizonyos témákban azonban jelentős eltérések mutatkoznak. A legtöbb félreértés és véleménykülönbség a Z generáció megítélése körül van, viszont mégsem nekik adódik a legtöbb nézeteltérésük: a harmincas-negyvenes
A hazai fagylaltpiac az elmúlt években jelentős változásokon ment keresztül. A magas infláció különösen érzékenyen érintette az ágazatot: egyszerre drágultak az alapanyagok, az energia, a munkaerő, a csomagolás és a szállítás. Mindez tartósan magasabb költségszintet alakított ki, amelyhez a gyártóknak és a vendéglátóhelyeknek is alkalmazkodniuk kel
A mesterséges intelligencia amellett, hogy növeli a termelékenységet és hozzájárul a munkaidő hatékonyabb kihasználásához, alapjaiban formálja át a munkavégzést, a vezetői szerepeket és a munkavállalói élményt is, állapítja meg a Boston Consulting Group (BCG) friss kutatása. A kérdés: mit tegyenek a munkavállalók heti egy munkanappal, amit megspóro
Látványos, felfelé ívelő tendenciát mutat a kis- és középvállalkozások várakozásai a kormányzati intézkedések vállalkozásbarát mivoltával kapcsolatban – derül ki a legfrissebb K&H bizalmi index negyedéves kutatási adataiból. A szektor szereplőinek visszajelzései alapján 40 százalékkal többen vannak azok, akik bizalommal tekintenek a következő egy é
A német kormány nem gördít akadályt a Commerzbank és az olasz UniCredit fúziója vagy felvásárlása elé, ám a folyamat módját elutasítja – jelentette ki Friedrich Merz kancellár szerdán.
Újabb front nyílt Rákosrendező ügyében: a XIII. kerület polgármestere szerint a terület környékén egy korábban nyugodt városrészben mára súlyos közbiztonsági és köztisztasági problémák alakultak ki. Tóth József nyílt levélben szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert, Vitézy Dávid minisztert és Budapest rendőrfőkapitányát, hogy haladéktalanu
Pontosan 100 évvel ezelőtt Dr. Bittera Gyula létrehozott egy olyan értéket, amely a mai napig szerves részét képzi Tihany, a helyi bencés rend és egész Magyarország kulturális örökségének. Egy évszázad elteltével most a Tihanyi Levendula Manufaktúra Kft.-nek köszönhetően újabb legalább 100 évig továbbélhet ez az örökség.
A HUN-REN SZTAKI és a Semmelweis Egyetem kutatói olyan kamerás rendszert fejlesztettek, amely vezetékek nélkül monitorozza a koraszülötteket. A technológia célja a babákat érő stressz csökkentése és az orvosok folyamatos, objektív adatokkal való ellátása.
A Yettel a Media1 érdeklődésére elárulta, melyik vállalat hálózatán nyújtja új vezetékes internetszolgáltatását, és hogyan ellenőrizhetik az ügyfelek, hogy az adott lakcímen elérhető-e az optikai internet.
Az osztrák mezőgazdasági kamarák az Európai Unióhoz intézett követeléscsomagban az élelmiszer-ellátás biztonságának erősítését, a mezőgazdasági vállalkozások pénzügyi stabilitásának megőrzését, valamint a közös agrárpolitika (Kap) forrásainak védelmét sürgették a kamarák elnökeinek karintiai nyári találkozóján. Josef Moosbrugger, az Osztrák Mezőgaz
A szerdán (ma) este az argentinokkal világbajnoki elődöntőt játszó angol labdarúgó-válogatott két legnagyobb sztárjának tiszteletére Harry Kane és Jude Bellingham nevét viseli átmenetileg a londoni metró két állomása.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterként beszédet mond a BYD autóátadó ünnepségén. Archív fotó: MTI/Balogh Zoltán "A BYD az elmúlt húsz év egyik legnagyobb autóipari sikertörténete és egyben az új energiájú járművek világelső gyártója is. A mai naptól a vállalatcsoport külső kapcsolataiért és az új üzletágak fejlesztéséért felelős vezető
A világbajnokság meccseit követő volt miniszterelnök focis hasonlattal, méltatva búcsúzott volt külügyminiszterétől, aki ma jelentette be, hogy egy kínai cégnél folytatja pályafutását. Értesülések és a Fidesz közlése szerint Orbán már régebb óta tudott arról, hogy Szijjártó le fog mondani parlamenti mandátumáról.
Ágyi poloskák miatt volt szükség átszervezésre a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórházban; a rovarok a szülészeti-nőgyógyászati osztály gyermekágyas részlegén jelentek meg – közölte az intézmény szerdán a Facebook-oldalán, hozzátéve: haladéktalanul megtették a szükséges járványügyi intézkedéseket, az ellátás folyamatos, a szülészet és újszülött
Új fejezet kezdődhet a BYD európai terjeszkedésében, miután Szijjártó Péter bejelentette, hogy lemond parlamenti mandátumáról, és a kínai autógyártó vállalatcsoportnál folytatja pályafutását.
Ezek az egykor nélkülözhetetlen használati tárgyak ma már inkább múzeumokban vagy bolhapiacokon bukkannak fel – pedig a maguk idejében megkönnyítették az emberek mindennapjait.
Tenerife, Szantorini és Capri kétségtelenül gyönyörű úti célok, népszerűségük miatt azonban legalább annyira zsúfoltak, mint amennyire drágák. Európában ugyanakkor még mindig találni olyan kevésbé ismert szigeteket, amelyek hasonlóan látványos tájakat, karakteres helyi hangulatot és jóval nyugodtabb környezetet kínálnak. Mutatunk öt alternatívát az
A világ még mindig emlékszik a porcelánbőrű, különleges tekintetű Renesmee-re, az Alkonyat-filmek legendás gyermekkarakterére, Mackenzie Foy azonban mára gyönyörű, 25 éves nővé érett.