Mit jelent az epevezeték-szűkület, milyen tünetek utalhatnak rá, hogyan történik a kivizsgálás és milyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre? Részletes, közérthető útmutató a legfrissebb szakmai ajánlások alapján.
A legtöbb diák elsődleges célja a nyári vagy tanév közbeni munkával egyszerű: pénzt keresni. Egy új telefon, fesztiváljegy, jogosítvány, utazás vagy egyszerűen egy kis anyagi önállóság sokakat motivál arra, hogy már középiskolásként munkát vállaljanak. Pedig a diákmelók egyik legnagyobb értéke gyakran nem a fizetésben rejlik.
A Transparency International által peres úton kikért dokumentumok szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda a piaci árak többszörösét fizette ki Balásy Gyula cégeinek különféle kommunikációs és grafikai feladatokért. Az irreálisan túlárazott tételek között többmilliós logóterv, animációs videó és webes visszaszámláló is szerepel, miközben a vállalkozó
2025-ben az EU-ban a 16–24 éves fiatalok 74,6 százaléka rendelkezett legalább alapvető digitális készségekkel. Az uniós országok közül Dániában volt a legmagasabb – 92,1 százalékos – a legalább alapvető digitális készségekkel rendelkező fiatalok aránya; a következő Csehország 91,7 százalékkal, majd Málta 91,5 százalékkal.
Még a legnagyobb sztároknak is volt egy olyan időszak az életükben, amikor nem ragyogtak annyira. Gondolkoztál már azon, hogy a tinédzser szerepbe bújt hírességek milyenek voltak tiniként?
Kuna Tibor, a NER korábbi kommunikációs guruja, a Válasz Podcastnak adott interjúban beszélt arról, hogy bukása után közel kétmilliárd forintot kellett "előlegként" a Mediaworksnek utalnia. Állítása szerint a kérés egy kollégáján keresztül érkezett, miután egy régi adóügyet vettek elő ellene.
Drámai pillanatok játszódtak le az M3-as autópályán Gödöllőnél, ahol egy kigyulladt kamion fogságába esett egy sofőr és 13 éves fia. A tragédiát csak a közelben pihenő kamionosok bátor fellépése akadályozta meg, akik az utolsó pillanatban emelték ki az áldozatokat a roncsból.
Egy új pszichológiai megközelítés szerint az olyan apró feladatok, mint a zoknik párosítása, hatékonyabban tanítják meg a gyereket az értékekre, mint a zsebpénz. A szakértő szerint a gyerekek így a saját hasznosságukon keresztül értik meg az erőfeszítés és a részvétel fontosságát.
Erős és sok munkával telt fél évet követően általában júliusban van annak az időszaka, hogy többen elmennek szabadságra a Gyulakonyhánál. Ettől függetlenül az élet nem áll meg – fogalmazott Asztalos Gyula. Az ügyvezető igazgató kiemelte, a nyári szünet ellenére rengeteg munkájuk van, hiszen többek között az óvodákba, idős otthonokba, nyári táborokb
A nyári hónapokban a panellakások déli vagy nyugati fekvésű erkélyei gyakran valóságos katlanná változnak, ahol a legtöbb zöld szempillantás alatt megadja magát.
Egy felújított, már meglévő ipari szivattyútelep bevonásával pótolnák a Dunából a Velencei-tó hiányzó vizét egy újragondolt szakmai javaslat szerint. Ez a korábbi terveknél jóval olcsóbb és gyorsabban kivitelezhető megoldás nemcsak a tó kiszáradását akadályozná meg, hanem a Mezőföld vízellátását is javítaná - számolt be a Pénzcentrum.
Drónflottát vet be a MÁV a vonatokra mászó tinédzserek ellen. A vasúttársaság így állítaná meg azt a veszélyesen terjedő trendet, amely csak az idei év első felében hét áldozatot szedett. Új, életveszélyes kihívás terjed a fiatalok között: felmászni a vonatok és tehervagonok tetejére.
Kilenc év után ismét értékesíthet Microsoft-licenceket és felhőszolgáltatásokat a 4iG Informatikai Zrt., miután megszerezte a Microsoft CSP-partneri státuszt és az AI Cloud Partner minősítést.
A közösségi médiában terjedő állítások miatt adott ki állásfoglalást az országos tisztifőorvos, aki szerint az ilyen készítmények alkalmazása veszélyeztetheti a betegek egészségét és a gyógyulás esélyét.
Úgy tűnik nem kell sokat várni, hamar megszülethet a döntés, hogy ki veszi majd át a jövőben a francia válogatott irányítását. Sokak örömére egy igazi legenda térhet vissza: ismét az edzői székben láthatjuk Zinédine Zidanet.
A Hunyadi sorozat főszereplője, Kádár L. Gellért a széria sanghaji premierjén vett részt. A színész elmondta, a legnagyobb meglepetést nem a vörös szőnyegen, hanem egy helyi szupermarketben élte át.
Kőnig Róbert miniszteri biztos logójáért 6,4 millió forintot fizetett az állam. A tervezést hét szakember 246 órás munkájaként számolták el, holott egy profi logó piaci ára 300-600 ezer forint.
A tajvani TSMC, a világ vezető mesterségesintelligencia-chipgyártója és az Nvidia egyik legfontosabb beszállítója újabb, 100 milliárd dolláros beruházást jelentett be arizonai üzemeiben, és ezzel párhuzamosan megemelte az idei beruházási keretét is. A társaság előrejelzése szerint a mesterséges intelligencia vezérelte kereslet egészen 2030-ig rendk
Megérkezett az Alex North azonos című bestsellerén alapuló A Suttogó feszültséggel teli első előzetese a Netflix oldalára. Robert De Niro exnyomozót alakít.
Májusban 9,0 százalékkal emelkedtek a hazai reálkeresetek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentése szerint. A dinamikus bérnövekedés és az alacsony infláció megalapozhatja a lakossági fogyasztás növekedését, ami idén a teljes magyar GDP fő húzóereje lehet. A mediánkeresetek kiugró emelkedése pedig azt mutatja, hogy a béremelések legink
Céltudatosan építi a jövőjét Kóbor János lánya. A 19 éves Léna az Omega legendás slágerének feldolgozásával robbant be a köztudatba, de az énekelés mellett a tanulást sem hanyagolja el: édesapja egykori kívánsága szerint egyetemi diplomát szeretne szerezni.
A globális zöldmezős beruházási projektek száma 17,5 százalékkal csökkent éves összevetésben 2026 márciusa és májusa között. Észak-Amerika volt az egyetlen régió, ahol növekedést regisztráltak: a bejelentett projektek száma 4,2 százalékkal emelkedett.
Felesége értékszámláját felhasználva végzett tiltott tőzsdei megbízásokat egy budapesti banki alkalmazott, aki így több tízmillió forintos kereskedéssel tévesztette meg a tőzsdepiaci szereplőket. Az ügyben Fővárosi Főügyészség felfüggesztett börtönbüntetést és 3 millió forintos pénzbírságot indítványozott vádiratban
Harry Kane, az angol labdarúgó-válogatott csatára megtörten nyilatkozott az argentinoktól a világbajnoki elődöntőben elszenvedett 2-1-es vereség után, ugyanakkor nem zárta ki a lehetőséget, hogy a 2030-as tornán is pályára lépjen.
A választás szabályainak átalakításáról beszélt Melléthei-Barna Márton. A Tisza Párt frakcióvezető-helyettese szerint másfél-két éven belül új választási törvényt fogadhatnak el, amelynek célja a tisztességesebb politikai verseny feltételeinek megteremtése.
A Sziget idén egy különleges időutazással indítja a fesztivált: a Nulladik Napon olyan ikonikus fellépők térnek vissza a Nagyszínpadra, akik korábban már felejthetetlen pillanatokat szereztek a közönségnek, az estét pedig hajnalig tartó afterparty koronázza meg.
Jordan Pickford kapott egy részletes eligazítást arról, melyik argentin hova szokott lőni. A kapusnak végül nem volt erre szüksége, de az érintettek jól szórakoztak rajta.
Július 15-én a Haris Park adott otthont a Futureproof Challenge második negyedéves fordulójának döntőjének, ahol hét versenyző mutatta be, mit lehet ma kihozni a mesterséges intelligenciából, ha az ember nem a technológiából, hanem egy valódi, hétköznapi problémából indul ki. A döntőbe jutott pályamunkák között volt igazolványügyintézést gyorsító r
A fiatal munkavállalók digitális kompetenciáit az idősebb korosztályok is elismerik, a munkatempójukról és a munkához való hozzáállásukról azonban már eltérően gondolkodnak. A Profession.hu reprezentatív kutatása szerint a generációs konfliktusok jelentős része kommunikációs különbségekre és egymással kapcsolatos feltételezésekre vezethető vissza.
Több száz koncert, világsztárok, színház, gasztronómia és családi programok várják idén is a Balatonhoz látogatókat – megjelent a Best of Summer kiadvány, amely összegyűjti a MOL Nagyon Balaton programsorozat legfontosabb eseményeit.
Több száz koncert, világsztárok, színház, gasztronómia és családi programok várják idén is a Balatonhoz látogatókat – megjelent a Best of Summer kiadvány, amely összegyűjti a MOL Nagyon Balaton programsorozat legfontosabb eseményeit.
A tervek, az árbevételek teljesültek, sőt volt, ahol kimagaslóan sikeres évet zártak. A top 50 full service és reklámügynökségek vezetői a tavalyi év mellett beszéltek arról is, hogy a piaci átrendeződés mellett mire számítanak idehaza és mi a helyzet a nemzetközi terjeszkedéssel. A nemzetközi terjeszkedés a stratégiai irány Blaskó Nikolett / ACG
Megünnepelték a kezdést. Fotók: Volkswagen A piaci bevezetést egy nemzetközi fórumon ünnepelték Taskentben. A jelenlévő vendégek között volt Frank-Walter Steinmeier, a Német Szövetségi Köztársaság elnöke, Shavkat Mirziyoyev, az Üzbegisztán Köztársaság elnöke és Robert Cisek, a Volkswagen China vezérigazgatója. "Örömmel tölt el, hogy a Volkswagen úg
Hiába ért véget a mérkőzés, a feszültség csak fokozódott az Argentína–Anglia elődöntő lefújása után. Jude Bellingham sportszerűtlen mozdulata újabb lökdösődéshez vezetett.
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium által megörökölt szerződéseket teljes körűen átvilágítjuk - fogalmazott a gazdasági és energetikai miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
A mesterséges édesítőszerek elhagyása után sokan az agyköd csökkenéséről és a sóvárgás enyhüléséről számolnak be. A szervezet jutalmazórendszere ugyanis újra egyensúlyba kerül, mivel az édes ízhez ismét valódi energia társul.