Megnéztük, hogyan alakultak az ALDI árai az elmúlt egy évben, és több terméknél is azt találtuk, hogy ma kevesebbet kell értük fizetni, mint tavaly ilyenkor.
Leköthető szabad pénz bőven van a lakosságnál: 14 800 milliárd forint feletti összeget tartunk a bankszámláinkon lekötés és így jellemzően kamat nélkül.
A Budapesttől néhány kilométerre fekvő Veresegyházon egyértelmű döntést hoztak a lakosok: a voksolók 87 százaléka nem akart tűzijátékot idén augusztus 20-án. Az erre szánt pénzt inkább a helyi egészségügyi intézmények fejlesztésére fordítják.
Palvin Barbara és Dylan Sprouse újabb fontos mérföldkőhöz érkeztek a kapcsolatukban: a harmadik házassági évfordulójukat ünneplik együtt. A jeles alkalomról a magyar modell egy Insta-posztban emlékezett meg, és egy olyan esküvői fotót osztott meg, amit eddig még nem láthattunk.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete csütörtök délután háromig hirdetett munkabeszüntetést az összes hazai IKEA áruházban. Az akció azután kezdődött, hogy szerda éjjel a logisztikai részleg dolgozóinak többsége is letette a munkát.
A főváros körüli hegyekben eltűnnek a patakok, felfoghatatlan méretű a talajpusztulás. Állatfajok költöznek el, a Velencei-tavi Madárrezervátumból ki lehet húzni a tavi és a madár szót. Baj van a vízzel, a talajjal, az erdőkkel, a helyzet kezelése pedig számos konfliktust fog hozni, mondja interjúnkban Selmeczi-Kovács Ádám, a Duna–Ipoly Nemzeti Par
Mi köze a kékestetői szanatóriumhoz Weöres Sándornak? Hogy kerül a képbe egy indiai guru és egy citera? A Kaláka alapítója olyan művet választott, ami befelé figyelésre ösztönöz. Az ő válaszával folytatódik az Életem könyve sorozat.
A nyár sokak számára egyet jelent a gyors fogyókúrákkal és a különféle divatdiétákkal. Pedig a tartós eredmény nem néhány hét alatt, hanem hosszú távú, kiegyensúlyozott életmóddal érhető el. Ráadásul az sem mindegy, hogyan működik a bélrendszerünk, hiszen az emésztés az immunrendszerre és még a mentális jóllétünkre is hatással van.
Egy ritka természeti jelenség, a meteocunami okozott váratlan tengerszint-ingadozást az Adriai-tenger több pontján. A légnyomás hirtelen változásai által kiváltott jelenség a hullámok érkezési irányába nyitott öblökben erősödhet fel. A helyiek által scigának nevezett jelenség ezúttal a Hvar szigetén található Stari Gradban és az Isztriai-félszigett
A gáztárolók feltöltése jelentősen felgyorsult: az előzetes adatok szerint július közepére a hazai tárolók töltöttsége elérte az 55 százalékot, ami gyakorlatilag megegyezik az egy évvel korábbi szinttel - olvasható Ferencz I. Szabolcs, az FGSZ Zrt. elnök-vezérigazgatójának posztjában.
Több modell árát is megnyirbálta a Toyota, bizonyos típusok most akár 1,6 millió forintos árelőnnyel vihetőek haza, de nemcsak a magánszemélyek, a flottavásárlók is olcsóbban juthatnak autóhoz. Íme a részletek!
A 2025-ös Agritechnica kiállításon mutatták be a teljesen új generációs New Holland T7 Standard Wheelbase (Swb) traktorcsaládot, amely új mércét állít fel a középnehéz univerzális traktorok kategóriájában. A kompakt felépítést, a kimagasló fordulékonyságot és a prémium kategóriás kényelmet ötvöző szériát kifejezetten a sokoldalúan használható erőgé
2026 I. negyedévében 318,8 ezer fő alkotta a potenciális munkaerő-tartalékot, 14,4 ezer fővel több, mint az előző negyedévben és 7,8 ezer fővel több, mint egy évvel korábban – derül ki a statisztikai hivatal adataiból.
Badics László a távozó Bugár Csabát váltja, a bankár egyszerre marad a DHK és az MFB szervezetében, hiszen valójában a diákhitelek menedzselése döntő részt már az MFB-be integrálva történik.
Július 10-ével megszűnt Bugár Csaba elnök-vezérigazgatói megbízatása – írja közleményében a Diákhitel Központ Zrt. A tulajdonosi jogok gyakorlója Badics Lászlót nevezte ki a posztra.
Nincs tervben, hogy Orbán Viktor találkozzon Donald Trump amerikai elnökkel - közölte Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-vel csütörtökön annak kapcsán, hogy Németh Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese ezzel ellentétesen nyilatkozott.
Ha nem csak két hétre szeretnéd élvezni a nyaralás szabadságát, hanem nap mint nap átélnéd a felhőtlen kikapcsolódást, akkor alakítsd át otthonodat a staycation lehetőségei szerint. Az otthoni nyaralás még mindig nagyon népszerű, amit te is bevezethetsz életedbe, mindössze egy masszázsmedencére lesz szükséged, a többi már megoldja a profi wellness
Első fokon elveszítette a Magyar Hang ellen indított sajtóhelyreigazítási pert Krausz Ferenc és az Élvonal Alapítvány. A bíróság szerint ugyanis az alapítvány „titkolta”, hogy szerződést kötött az állammal.
Orbán Viktort a magyarok több mint kétharmada nem látná szívesen újra a politikában, ám a volt kormányfő népszerűsége a Fidesz-szavazók között továbbra is elsöprő. Az új kormánytagok közül Magyar Péter és Ruszin-Szendi Romulusz a legismertebb, van azonban, ahol ők is rosszul teljesítenek. A volt és a jelenlegi miniszterelnök elutasítottsága is extr
Nincs tervben, hogy Orbán Viktor találkozzon Donald Trump amerikai elnökkel – közölte Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-vel csütörtökön annak kapcsán, hogy Németh Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese ezzel ellentétesen nyilatkozott.
A Fővárosi Főügyészség tiltott piacbefolyásolás miatt emelt vádat egy volt banki alkalmazottal szemben, aki tiltott tőzsdei megbízásokkal befolyásolta a Budapesti Értéktőzsde egyik Standard kategóriába tartozó részvényének árfolyamát – közölte az MTI.
Minimális gyengüléssel kezdi a csütörtöki napot a forint az euróval szemben, így a 360-as lélektani határ közeléből fut neki a napnak. A befektetők továbbra is elsősorban a közel-keleti hírekre figyelnek a háború kiújulása után, kérdés, hogy van-e reális esély egy újabb amerikai-iráni alkura vagy tovább eszkalálódik a helyzet
Magyar Péter a Facebookon számolt be arról, hogy a TISZA-kormány egy nagyszabású vasúti beruházásról döntött. A Baross Gábor Program részleteit a politikus szerint a jövő héten ismertetik Vitézy Dáviddal.
Felmondja a Lounge-csoporttal kötött két, egyenként nettó 75 milliárd forintos összegű keretmegállapodását a Nemzeti Kommunikációs Hivatal. A felmondásra a Lounge-csoportot érintő büntetőeljárásra, a bankszámlák zárolására, a végrehajtási intézkedésekre, a cégcsoport pénzügyi és teljesítési helyzetével kapcsolatos kockázatokra, valamint a közpénzek
Miközben a világ görögdinnye-termelése új rekordot ért el, a magyar ágazat a 2022-es mélypont után ismét növekedési pályára állt, és az export is megerősödött. Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (Food and Agriculture Organization, FAO) legfrissebb, 2024-ig terjedő termelési adatbázisa szerint a világ görögdinnyetermése 2024-ben megköz
Az MBH AgrárPartner Platformon már online is elindítható a támogatás-előfinanszírozás igénylése, emellett új jogcímekkel és hosszabb finanszírozási időszakkal bővül a szolgáltatás - olvasható az MBH Bank közleményében.
Új kutatási, technológiai és ipari együttműködésekről állapodott meg az Európai Unió a másfél milliárd lakost számláló Indiával, így megkezdődhetnek a tárgyalások a Horizon Europe kutatási programhoz való csatlakozásról is. A felek többek között startup-partnerséget indítanak, közös innovációs központot hoznak létre, és fokozzák az együttműködést a
Anglia 2–1-re kikapott Argentínától a foci-vb elődöntőjében, miután a vezetés birtokában összeomlott. Thomas Tuchel szövetségi kapitány a meccs után megvédte a védekező cseréit.
Egy lekésett csatlakozás néhány perc alatt felboríthatja az egész utazást. Bár a késések egy részét lehetetlen kivédeni, sokan már a foglaláskor olyan döntéseket hoznak, amelyek jelentősen növelik annak esélyét, hogy nem érik el a következő gépet.
Magyarország rezsimváltása címmel tett közzé részletes elemzést ma a Financial Times. A lap szerint a következő évek döntik el, hogy a reformok tartós demokratikus változásokat eredményeznek-e, illetve hogy az új kormány képes lesz-e a gazdasági kihívások kezelésére. A magas költségvetési hiány kezelését, az orosz energiafüggőség csökkentését és a
Elkezdődött A renitens negyedik évadának forgatása, amely rögtön egy hatalmas rejtéllyel folytatja a történetet: Renáta gyermeket vár, de azt egyelőre ő sem tudja, ki a baba édesapja. Borbély Alexandra szerint az új részekben tovább emelik a tétet, miközben a korábbi évadokból ismert apajelöltek is visszatérnek.
Az 54 éves Carmen Electra új fotósorozattal emlékezett meg a Playboyban indult karrierje kezdetéről. A három merész, teljesen áttetsző összeállításban készült képekkel egyszerre idézte fel a ’90-es évek korszakát és mutatta meg, hogy még mindig pontosan tudja, hogyan kell vonzani a figyelmet.
A Mol nem látja indokoltnak extra kőolaj-tartalékok felhalmozását és vásárlását, mivel a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) szerint elegendőek a hazai stratégai készletek is - tájékoztatott a Mol.
A nyár elvileg a feltöltődés évszaka, mégis könnyen éppen ilyenkor hajszoljuk túl magunkat. A sűrű programok, az utazások, a családi szervezés és a „minden élményt bele kell sűríteni” nyomása észrevétlenül vezethet nyári kiégéshez. Mutatjuk, milyen jelekből ismerheted fel, ha a pihenésnek szánt hónapok valójában egyre inkább kimerítenek, és azt is,