Továbbra sincs megállapodás a Detroit Pistons és Jalen Duren között, pedig a 22 éves center pályafutása eddigi legerősebb idényén van túl. A tárgyalások jelenleg holtpontra jutottak, és könnyen előfordulhat, hogy csak augusztusban rendeződik a játékos jövője. A Detroit Pistons számára az idei nyár egyik legfontosabb feladata Jalen Duren hosszabb tá
Buga László, az Egészségügyi Minisztérium fekvő- és járóbeteg-szakellátásért felelős államtitkára elárulta, melyek a legkritikusabb pontjai az egészségügynek.
Nagy tervet szőtt Kína a következő öt évre, mely alaposan felforgathatja az elmúlt hónapokban jócskán lesajnált nemesfém kilátásait. A távol-keleti ország már így is vezető szereppel rendelkezik a platina globális piacán; ezt a dominanciát pedig tovább erősítheti a szuperhatalom jól felfogott stratégiai víziója, ami jelentősen felverheti a megugró
Hat vb-n is szerepelt, mint rajta kívül csak Messi és Ronaldo: ahogy előre jelezte, a vasárnap zárult világbajnokság után hivatalosan is bejelentette visszavonulását Guillermo Ochoa, a mexikói labdarúgó-válogatott legendás kapusa.
Fordulóponthoz érkezett a hazai divatipar. A kormányváltás után a szakmabeliek bizakodva tekintenek a jövőbe, és konstruktív vitát akarnak elindítani arról, hogyan lehetne átláthatóbb, szakmailag megalapozottabb, belföldön és nemzetközi szinten is versenyképesebb, valamint hosszú távon fenntarthatóbb kreatív ökoszisztémát építeni Magyarországon. Lő
Világszerte egyre több Y- és Z generációs fiatal dönt úgy, hogy félreteszi okostelefonját, és helyette ismét nyomógombos vagy kinyitható mobiltelefont használ.
A melegebb nyarak és az enyhébb telek azt jelenthetik, hogy új gyümölcsök jelennek meg a kertekben, miközben néhány régi kedvencünktől búcsút kell vennünk.
Bizonytalanná vált a Keszthelyi Kutyás Park, Piknikkert és Strand jövője, miután az üzemeltetők szerint az önkormányzat felbontaná a még közel három évig érvényes bérleti szerződésüket. A népszerű kutyabarát fürdőhely megmentéséért petíció indult, az azonban egyelőre nem tudni, hogy milyen új célra hasznosítanák a területet.
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) erdélyi alapítójának meggyőződése szerint a magyar kormány képviselőinek és a nyílt, érdemi vitának egyaránt helye van Tusványos sátrai alatt, és a szervezők reményei szerint jövőre már az ő jelenlétükben vitatkozhatnak – Toró T. Tibor erről a Krónika.ro hírportálnak adott interjúban beszélt
Amikor Kovács Kati ikonikus slágerében az 1972-es táncdalfesztiválon az ég felé kiáltott esőért, az ember még tehetetlen volt az időjárással szemben. Ma viszont a jégkárelhárító berendezésekkel már bárki Istent játszhat, és befolyásolhatja az időjárást anélkül, hogy akár csak be kellene azt jelentenie valamilyen hatóságnál. A magyar gazdák szerint
A mentafélék gyors föld alatti terjedése sok kertész számára okoz kihívást. Cikkünk részletesen bemutatja, miként védekezhetsz a menta túlburjánzása ellen, ha vödrös vagy fóliás gyökérhatárolókat alkalmazol – így a fűszerkert rendezett és termékeny marad.
Sulyok Tamás volt köztársasági elnök szerint az elmozdítását eredményező alkotmánymódosítással lényegében megszűnt a jogállamiság Magyarországon - nyilatkozta a napokban távozott államfő a Mandinernek. Sulyok Tamás úgy véli, hogy a Magyar Péter miniszterelnök vezette, kétharmados parlamenti többséggel rendelkező új kormányzat lépése alaptörvény-ell
Az európai piacon egyre erőteljesebben törnek előre a kínai autómárkák, amelyek a múlt hónapban már a frissen értékesített plug-in hibridek több mint harmadáért feleltek, miközben igyekeznek megelőzni az esetleges újabb uniós védővámokat - jelentette a Bloomberg.
A mezőgazdasági robotika fejlődése új szintre lépett: ma már nemcsak a paradicsom leszedésére képesek az automatizált rendszerek, hanem egyre több olyan feladatot is ellátnak, amelyeket korábban kizárólag emberek végeztek.
A megváltozó fogyasztási szokásokra reagálva a nagy sörgyártók kínálatában egyre többfajta alkoholmentes, egészséges és funkcionális ital tűnik fel. A Z generációs fogyasztók elérése is új megoldásokat kíván: felértékelődnek az élmények, a hiteles tartalom és az MI is szerepet kap a marketingben. A tavalyi év jó néhány ágazat számára komoly kihívás
Újabb, nettó 150 millió forintos szerződést kötött a Magyar Államkincstár a New Age Software (NAS) Kft.-vel a nyugdíjbiztosítási informatikai rendszer üzemeltetésére és támogatására. A társaság évek óta meghatározó szereplője a GovSys rendszer működtetésének, miközben tulajdonosi köre családi szálakon keresztül kapcsolódik a májusban leköszönt NAV-
Módosította a vádat a Fejér Vármegyei Főügyészség abban a büntetőügyben, amely az Agrárminisztérium egyik korábbi háttérintézményénél történt állítólagos milliárdos visszaélések miatt folyik a Székesfehérvári Törvényszéken. Nobilis Kristóf üzletembert a korábbi költségvetési csalás helyett immár különösen jelentős értékre elkövetett pénzmosással vá
A Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervvel megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása, világos, a magyar emberek érdekeit szolgáló program indul, amelyre a jelenlegi munkaterv alapján 2035-ig 3550 milliárd forintot lehet felhasználni - ismertette Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán sajtótájékoztatón a budapest
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen megjelent Magyarország, 2025 című összefoglaló kiadványa szerint tavaly tovább romlott a hazai mezőgazdaság teljesítménye.
A szervezők váratlanul, egy héttel az időpont előtt törölték a július 29-re meghirdetett fellépést. Az énekesnő első önálló, teljes estés magyarországi koncertjét adta volna a Budapest Parkban.
Filipánics Bálint június elején nősült meg, és azóta is a mézesheteket tölti feleségével, Nikivel. A pár először Tenessee-be utazott nászútra, ám ezzel nem fejeződött be számukra a vakáció, most egy második nászútra indultak, és szintén a tengerentúlra.
A következő hetekben közel 30 nemzetközi felkészülési mérkőzést közvetít a Network4. A kínálatban Szoboszlai Dominik és a Liverpool öt találkozója mellett többek között a PSG, a Bayern München, az Arsenal, a Manchester City, a Juventus és a Milan meccsei is szerepelnek. Mutatjuk a menetrendet.
A hazai kajszitermesztés továbbra is komoly kihívásokkal küzd: a tavaszi fagyok évről évre jelentős terméskiesést okoznak, miközben az ültetvények egy részén a nem megfelelő fajtaválasztás is rontja a termésbiztonságot. Bár az idei szezonban egyes dombvidéki termőtájakon kedvezőbb termés várható, országosan továbbra is jelentős különbségek mutatkoz
Míg Magyar Péter hétfőn egy napirend előtti felszólalásra reagálva ismét kijelentette, hogy el fogják indítani az eutanáziáról szóló szakmai és társadalmi egyeztetést, addig Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a minap arról beszélt, hogy az aktív eutanáziát jelenleg nem tudja elképzelni. A napokban Franciaország lett a nyolcadik állam a 27 tagú Eu
Az idősödő társadalmak a következő évtizedek egyik legnagyobb gazdasági és társadalmi kihívását jelentik világszerte. Miközben Japán már a demográfiai fordulat következményeivel küzd, Európa is gyors ütemben halad ugyanebbe az irányba: az Európai Unióban ma már minden ötödik lakos 65 év feletti, és a népesség medián életkora folyamatosan emelkedik
Észtország, Lettország és Litvánia az orosz-ukrán háború eleje óta bírálja következetesen Oroszországot. Mi történt? "Egyelőre nem kaptunk semmilyen dokumentumot a tervezett tranzakcióról, de a tény, hogy a csoport Oroszországban is jelen van, jogos aggályokat vet fel" – reagálta a litván jegybank a Reutersnek azt követően, hogy hivatalossá vált: a
Egy munkahelyi megbeszélés tökéletes terep arra, hogy láthatóvá tedd az eredményeidet, és kiépítsd a bizalmat a feletteseidben. Az azonban nem mindegy, hogyan szólalsz fel. A túlbonyolított szakzsargon vagy a felesleges időkitöltő mondatok helyett a sikeres vezetők sokkal kifinomultabb kommunikációt használnak. Melody Wilding, az Amazon és a Google
A piros szín idén nyáron különösen népszerű, és számos módon beilleszthető a mindennapi öltözködésbe. Fedezd fel, hogyan viselheted ezt az élénk színt stílusosan és magabiztosan.
Akkor adunk borravalót, ha elégedettek voltunk a szolgáltatással, vagy ha kaptunk egy kis extrát – ezt állapította meg a SimplePay megbízásából készült reprezentatív kutatás. Amelyből az is kiderül, hogy jelentősen csökkent azok aránya, akik a bankkártyás vagy okostelefonos fizetés esetén nem adnak borravalót.
A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tartott tájékoztatót. Orbán Viktor a tájékoztatón ismertette a párt Ellenállási nyilatkozatát, majd újságírói kérdésekre válaszolt, kommentálta Polgár Judit államfőjelölti epizódját, Bóka János SZDSZ-es múltját, de nem árulta el, kivel találkozott amerikai út
Az MNB kamatcsökkentését követően továbbra is 360 forint felett mozog az euró árfolyama. A magyar deviza gyengülése mögött főként az iráni háború újabb eszkalációja és az olajárak újbóli emelkedése, a dollár erősödése és az MNB iránymutatása állhat. Az emelkedő olajárak és az amerikai állampapírhozamok növekedése által támogatott dollár eközben nég
Vannak olyan betegségek, amelyek létezéséről tudunk, de alig ismerjük a tüneteiket és a lefolyásukat. Jaksity Kata és lánya élete hosszú évekre megváltozott egyetlen kullancscsípés miatt.