Orbán Viktor, a Fidesz elnöke korábban közösségi oldalán jelentette be, hogy a Fidesz új frakcióvezetőjével közösen tart sajtótájékoztatót szerdán. A bejegyzés óta az is kiderült, hogy a Fidesz új frakcióvezetője - Gulyás Gergely távozása után - Bóka János lett. Mutatjuk a szerdai sajtótájékoztató legfontosabb részleteit!
Ritka és különleges tengeri állat bukkanhatott fel az Adria észak-dalmáciai részén, a horvátországi Pasman szigetének keleti partjainál: egy szemtanú szerint a hétvégén egy mintegy két méter hosszú, szürke mediterrán barátfókát látott. A tengeri medvének is becézett állatfaj eltűnőben van erről a vidékről.
Kormányciklusokon átívelő, tízéves vasúti fejlesztési program indul, amelynek teljes kerete megközelíti a 3500 milliárd forintot – jelentette be Magyar Péter szerdán, a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet bemutató budapesti sajtótájékoztatón.
Andoni Iraola már az első liverpooli edzésein egyértelművé tette, milyen hozzáállást vár el a fiatal játékosoktól. A spanyol vezetőedző Dominik Szoboszlait emelte ki követendő példaként, akinek szerinte vezérszerepet kell betöltenie az öltözőben. Eközben úgy tűnik, hogy a magyar kapus, Pécsi Ármin fejlődését más úton kívánja segíteni a klub: a Live
Megtörte a csendet Hankó Balázs, aki most egy hosszú interjúban reagált a személyét ért vádakra és a Nemzeti Kulturális Alapot (NKA) érintő súlyos botrányra. A volt miniszter szerint az ügy hátterében koncepciós eljárás áll, amelynek keretében már hat egykori munkatársát is jogtalanul tartóztatták le. Hankó azt is kijelentette, a források felszabad
Kína idén júniusban évtizedes mélypontra csökkentette nyersolaj-importját, ezzel jelentősen tompítva az iráni háború okozta áremelkedést. A világ legnagyobb olajimportőre eddig becslések szerint 1,2-1,4 milliárd hordós tartalékaiból pótolta a hiányzó mennyiséget. A készletek csökkenése és a magas finómítói marzsok miatt azonban egyre inkább az a ké
Sokan a Synology nevét a tévé vagy a számítógép mellett lapuló hálózati tárolókkal (NAS) azonosítják, amelyek egyszerű megoldást nyújtottak fotók és személyes adatok mentésére. A tajvani vállalat mára azonban globális szolgáltatóvá fejlődött: integrált adatkezelési és adatvédelmi megoldásaikat világszerte használják a vállalatok – köztük a Fortune
A saját márkás termékek térnyerése, a speciális étrendekhez igazodó kínálat, a friss áruk széles választéka és a hazai beszállítókra épülő rendszer együtt alakították át a vásárlói elvárásokat.
Számítógépes szimulációkkal bizonyították be, hogy egy törpegalaxis, ami több mint a tízmilliárdszorosát tette ki a Nap tömegének, átrendezte a galaxist.
A torna történetében először fordul elő, hogy a világbajnokság négy elődöntőse foglalja el a FIFA-ranglista első négy helyét. Európa a legjobb 15 helyezés közül kilencet tudhat magáénak, miközben a hatodik helyen álló Marokkó Afrika legjobb csapata.
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2430 forint volt a második negyedévben, ami 8,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért 2240 forintos szintet – közölte a Trenkwalder és az RSM Hungary az MTI-vel.
Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően júliusban is 25 bázisponttal 5,75%-ra csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank. A mai döntés egyhangú volt, más lehetőséget nem tárgyaltak. A kedvező folyamatok fennmaradása esetén a nyár folyamán az alapkamat további csökkentésére lát lehetőséget a Monetáris Tanács. A továbbiakról a sze
A forint erős, az uniós források felszabadultak, az euró bevezetése napirendre került. Rég nem látott optimizmussal nézünk a jövőbe. A közeljövőbe legalábbis, mert már a középtávú kilátásaink sem biztatóak. A magyar az Európai Unió nemcsak egyik legszegényebb, de legsebezhetőbb gazdasága is. Az automatizáció és a német ipar globális piacvesztése a
Úgy tűnik, egyáltalán nem szándékoznak békülni gyermekei Brad Pittel, olyannyira nem, hogy most a színész legfiatalabb lánya, Vivienne is kérelmet nyújtott be, miszerint szeretné megváltoztatni vezetéknevét.
Gáspár Laci a horvát tengerparton kapcsolódik ki, ahonnan egy hajón készült fotóval jelentkezett be. Bár most a pihenésé a főszerep, gondolatai már a következő időszak körül járnak, erről pedig követőinek is mesélt.
A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) vizsgált szerencsejátékonként 2,5–2,5 millió, tehát mindösszesen 10 millió forint közigazgatási bírságot szabott ki a Szerencsejáték Zrt.-re a Skandináv lottó, a Hatoslottó, az Ötöslottó és a Joker sorsolásokhoz kapcsolódó, jóváhagyott játéktervektől történő eltérés miatt.
A túlzott kalóriamegvonás, a szénhidrát teljes törlése és az erősítő edzés hiánya a változókorban az izomból is fogyást okoz. Ez hosszú távon éppen a veszélyes zsigeri zsír felhalmozódásához vezet.
A szúnyogszezonban évről évre megjelennek a piacon olyan szúnyogriasztóként kínált termékek, amelyek nem rendelkeznek a szükséges hatósági engedéllyel, hatásosságuk és biztonságosságuk pedig nem igazolt.
A SolServices Kft. a magyar megújulóenergia-szektor egyik legdinamikusabban fejlődő szereplője: közel 360 MW-os napelemes portfóliót üzemeltet, és már megkezdte Magyarország egyik legnagyobb, régiós szinten is kiemelkedő BESS-portfóliójának telepítését. A vállalat úttörőként dolgozik a biodiverzitás-kreditek hazai bevezetésén, és stratégiai szerepe
Kele János sportközgazdász az ATV-nek adott interjúban beszélt a Fradiváros projekttel kapcsolatos meglátásairól. Szerinte az állami milliárdokat nem arra költötték, amire a kormány adta. Nem késett a Ferencváros elnökének, Kubatov Gábornak a válasza.
Száraz István szerint cége működik és továbbra is működni fog, annak megszüntetése még csak fel sem merült. Mi történt? Kiköltöztette egyik cégét Száraz István (Forbes-gazdaglista: 20. hely) a számos érdekeltségében álló cég székhelyéül szolgáló Lövőház utcai irodaházból, szúrta ki a 444. A Dry Holding Kft. új székhelye így a Honvéd utcába került,
Hogy néz ki? Már a Renault 5 E-Tech is nagyon vagány, eszméletlenül jól néz ki, de a konszern testvér Alpine A290 GTS még erre is tesz egy jókora kanállal. Kitűnik az utcaképből, forgolódnak utána, érdeklődnek az emberek, kérdeznek, mosolyognak ― kortól és nemtől függetlenül. Igazi színes egyéniség, valódi jelenség ez a kocsi. A raliautókat idéző
Az egyik házikertészek által is gyakran alkalmazott megoldás a kávézacc, amely bizonyos növények számára igazi tápanyagforrás lehet, míg másoknak a végzetet jelenti.
Annak ellenére, hogy a Liverpool már több mint 100 millió eurót (36,2 milliárd forintot) elköltött nyári átigazolásokra a világbajnokság árnyékában, a frissen kinevezett spanyol vezetőedző Szoboszlai Dominik maradásának örül a leginkább. A sokoldalú magyar támadó 2031-ig hosszabbította meg szerződését, ami korábban 2028-ig kötötte az Anfieldhez. Ir
A volt köztársasági elnök egy interjúban beszélt arról, miért nem tudta meggyőzni őt Magyar Péter arról, hogy mondjon le, mit gondol az őt ért kritikákról, illetve arról is, hogy mire számít a jövőben.
A politikai ellentétek kifejezésének létezik egy olyan határterülete, ahol a transzparensek, a bekiabálások és a parázs viták átadják a helyüket a személyes sértegetésnek, a szimbolikus akcióknak és a fizikai atrocitásoknak. Bár a demokratikus intézményrendszer a kulturált párbeszédre épül, a magyar politikai életben újra és újra előfordulnak olyan
A Forma-1 Magyar Nagydíjának hete előtt még Belgiumban zajlott a versenyhétvége, néhány nappal később azonban már több száz kamion, ezer ember és rengeteg felszerelés dolgozott a Hungaroringen. A DHL és az F1 vezetői a mogyoródi pályán tartott sajtótájékoztatón avatták be az újságírókat abba, hogyan mozgatják meg a gigantikus vándorcirkuszt. Christ
A jövedelmezőség szempontjából a termésmennyiség mellett hasonlóan fontos a termésstabilitás, az alkalmazkodóképesség és az előállított áru minősége is.
Az Országgyűlés a tegnapi ülésnapon elfogadta a Közszolgálati Közalapítvány alapító okirata visszavonásáról, valamint a Független Közmédia Testület alapító okiratának elfogadásáról, induló vagyona megállapításáról szóló határozatot. A Független Közmédia Testület jelentős jogköröket kap: többek között megválasztja a közszolgálati médiaszolgáltatók v
Lengyelország egyre komolyabban készül azokra a hibrid fenyegetésekre, amelyek Oroszország felől érhetik az országot. A varsói kormány biztonsági bizottságának ülése után Władysław Kosiniak-Kamysz védelmi miniszter arról beszélt, hogy Moszkva akár olyan ukrán drónokat is felhasználhat provokációkra, amelyek a harcok során kerültek orosz kézre.
Tompa Andrea egy Facebook-posztban fejtette ki a véleményét arról, mit jelent az írás, mint szakma, és sokan miért is gondolhatják azt, hogy ez csak egyszerű láblógatás.
A miniszterelnök a kormány délelőtti sajtótájékoztatóján reagált arra, hogy a Nyugati pályaudvaron leköpte őt egy járókelő. Kijelentette, hogy nem fog feljelentést tenni a férfi ellen.
A budapesti központi rendezvény mellett tíz vidéki helyszínen várják programokkal azokat a fiatalokat, akik ezen az estén tudják meg, felvették-e őket a választott egyetemre.
Egyre többen döntenek úgy, hogy a nyaralásra sem hagyják otthon kedvencüket, ám a négylábúak utaztatása alapos felkészülést és odafigyelést igényel. Kajdi Csaba és Sári Évi elárulta, milyen kihívásokkal és praktikákkal jár, ha kutyával indulnak útnak, legyen szó órákig tartó autózásról vagy szigorú állatorvosi előírásokról.