Palácsik Lilla és Visváder Tamás szerencsésnek érzik magukat, amiért már fiatalon egymásra találtak és családot alapíthattak. Nyolc éve már, hogy férj és feleség lettek, és most elárulták, akadtak kétkedők, akik nem hittek abban, hogy hosszú távon együtt maradnak.
A Tisza-kormány lecserélte a Gondosóra programot az uniós helyreállítási tervben és más projektet tett a helyére, hogy ezzel elkerülje a biztos forrásvesztést, erősítette meg Magyar Péter a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
Megbeszélést tartottunk Dr. Sulyok Tamás volt köztársasági elnök úrral a Sándor-palotában az elnöki feladatok folytatásáról - írta facebook oldalán Forsthoffer Ágnes kijelölt államelnök.
Sok párkapcsolat nem egyetlen nagy konfliktusból adódóan fut zátonyra, hanem apró, ismétlődő hibák miatt. A férfiak gyakran nem mondják ki egyenesen, mi bántja őket, így könnyű félreérteni, mi vezetett a szakításhoz. Mutatjuk, mely viselkedések taszíthatják el a másik felet, és mit érdemes inkább másképp csinálni.
Második párként búcsúzott az Exek csatájától Zsigmond Angi és Mészáros Bende, akik a műsor előtt még abban reménykedtek, hogy sikerül megmenteniük a kapcsolatukat. Bár ez nem történt meg, a kiesésük után őszintén meséltek a szakításukról, arról, hogyan alakult a kapcsolatuk azóta, és miért maradtak fontos részei egymás életének.
Az elnöki feladatok folytatásáról egyeztettek. Sulyok Tamás a találkozón kiemelte a Sándor-palotában dolgozók felkészültségét, Forsthoffer pedig arról posztolt, "rendben megy minden tovább".
Átalakulóban van a magyar villamosenergia-rendszer: az okosmérők terjedésével a szolgáltatók már nemcsak azt látják, hogy egy háztartás mennyi áramot használ el, hanem azt is, hogy pontosan mikor történik a fogyasztás.
Legnehezebb időszakában 207 kilogrammot nyomott, ma pedig már 61 kilóval kevesebbet mutat alatta a mérleg. Barbara hosszú évek sikertelen fogyókúrái után életmódot váltott, és azt mondja, a fordulatot nem a koplalás vagy a tiltások hozták meg, hanem az, hogy megtanult másként gondolkodni az evésről. Az átalakulás minden fontos állomását videókon is
Az extrém alacsony Duna-vízállás miatt egymás után kerülnek elő a második világháborúból származó robbanótestek Százhalombattánál. Az elmúlt napokban már 28 lőszert, aknát és gránátot találtak, amelyeket a tűzszerészek elszállítottak. A szakemberek arra figyelmeztetnek: aki hasonló tárgyra bukkan, semmiképpen ne nyúljon hozzá, hanem értesítse a hat
2026 első félévében 3739 darab eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le Magyarországon az ajánlatkérők, összesen 1866,5 milliárd forint értékben. Ez 8288 darab szerződés megkötését jelentette - derül ki a Közbeszerzési Hatóság első félévre vonatkozó gyorsjelentéséből. A hazai kis- és középvállalkozások továbbra is meghatározó szerepet tölten
Felejtsd el a bonyolult vegyszereket! Most megtudhatod, hogyan lehet kristálytiszta és algamentes a kerti tó vize csupán tőzeggel, árpaszalmával és némi növénytrükkel!
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium szerint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) alapos leltárt készített a magyar gazdaságról friss országjelentésében, amely alátámasztja a kormány gazdaságélénkítési céljait.
Jennifer Lopez, aki nem mellesleg most ünnepli 57. születésnapját, szinte pár év leforgása alatt vált a vörös szőnyeges események egyik legnagyobb stílusikonjává!
Andrej Babiš cseh miniszterelnök kétnapos belgrádi látogatását hivatalosan a gazdasági együttműködés határozta meg, a tárgyalások fókuszába pedig a cseh repülőgépek kerültek, amiről a szerb média - kevés kivétellel - általában lemaradt. A prágai kormányfő nyíltan kampányolt az L–39 Skyfox kiképző repülőgépek és az L–410-esek szerbiai értékesítése m
Az asztrológiában időről időre olyan bolygóállások alakulnak ki, amelyek sokak szerint lezárnak egy hosszú életszakaszt, és új lehetőségeket nyitnak meg.
A Rák sodródjon az árral, az Oroszlán koncentráljon magára, a Mérleg többet érdemel! Karrier horoszkóp: 2026.07.24. Kos Jelenleg nehéz időszakot élsz át, a körülötted lévő energiához való illeszkedésben.Az ötleteidre nem reagálnak, és nem érzed magad túl hasznosnak vagy produktívnak a munkahelyeden. Tarts ki, és ne aggódj. Ez a negativitás el fog m
A Kirchhoff Automotive sikeresen üzembe helyezett egy új napelemes rendszert Mexikóban, a querétarói üzemében. A 2024-ben indított és hivatalosan 2026 júniusában üzembe helyezett napelempark több mint 800 napelemből áll. Az első eredmények már biztatóak 35,9 MWh tiszta energiát állított elő a létesítmény az üzembe helyezésének első heteiben. Ez azt
Rettenetes, 50 fokos hőség érkezését jósolják a meteorológusok a jövő hétre, amilyet Európa eddig még soha nem látott. Soha nem látott, 50 fokos hőség sújtja Európát a jövő héten a meteorológiai modellek szerint. A várható értékek új európai melegrekordot jelentenek. Az idei nyár már eddig is rendkívül megterhelő volt Európa számos országának. De m
Sokan érzik úgy, hogy 50 év felett már késő új karriert kezdeni, pedig egyre több példa bizonyítja ennek az ellenkezőjét. Vannak, akik 60 vagy akár 70 évesen indítottak sikeres vállalkozást, szereztek diplomát vagy váltottak teljesen új pályára. Történeteikből 11 olyan tanulság rajzolódik ki, amely bárkinek segítséget jelenthet, aki újrakezdené a s
A diszmorfofóbia - mai nevén testdiszmorfiás zavar (Body Dysmorphic Disorder, BDD) - olyan pszichiátriai betegség, amelyben az érintett személy kóros mértékben foglalkozik egy vélt vagy minimális testi hibával. Gyakran órákon át aggódik külseje miatt, miközben környezete sokszor semmilyen vagy csak alig észrevehető eltérést lát rajta.
Összesen 2531 diákot vett fel a Budapesti Corvinus Egyetem a 2026/27-es tanévre a központi felvételi eljárásban. Ez 8 százalékkal több, mint tavaly: a kapacitást mind az alap-, mind a mesterszakokon növelték. Legnehezebben a nemzetközi gazdálkodás szakra lehetett bekerülni, itt minimum 477 pontot kellett elérni.
A 10-es lista több kontinens legkülönlegesebb tájait is felvonultatja. Szörfparadicsomok, sivatagi dűnék, sólepárlók, ősi romvárosok és látványos óceánpartok egyaránt helyet kaptak rajta.
A fák évszázadok óta az erő, a megújulás és a bölcsesség szimbólumai. Számos kultúrában úgy tartják, hogy minden fafajnak saját energiája és jelképes jelentése van. Bár természetesen nincs tudományos bizonyíték arra, hogy a születési hónapunk meghatározná, melyik fa illik hozzánk, mégis izgalmas játék lehet felfedezni, melyik tükrözi leginkább a sz
Dráma Szegváron: megtalálták az eltűnt bácsi holttestét a Tisza habjaiban, úgy döntött, a felesége után halt. Képtelen volt feldolgozni felesége halálát, ezért a Tisza habjaiba ölte magát az idős, szegvári bácsi. A 74 éves, szegvári férfi kedden nyomtalanul tűnt el az otthonából. Amikor utoljára látták, még a motorján ült, fején piros bukósisakjáva
A Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) 2026. július 17-én rendkívüli közgyűlést tartott Budapesten, a TRIBE Budapest Stadium Hotelben, az egyik alelnök lemondása miatt szükségessé vált elnökségi tag- és alelnökválasztás céljából. A választás a MaReSz Alapszabályában rögzített jelöltállítási és választási rend szeri