Mi okozhatja a meggy leveleinek, vesszőinek képen is látható száradását? Itt súlyos aszály van, néha kap vizet. A monília támadt fel a legyengült fában, vagy ez a gutaütésnek hívott jelenség?
Egy évtizedek óta ismert földközeli égitest tavaly egyszerűen nem ott bukkant fel, ahol a számítások szerint lennie kellett volna. A rejtély végül egy különleges felfedezéshez vezetett: kiderült, hogy a kutatók nem kisbolygót, hanem egy ritka, úgynevezett sötét üstököst figyeltek meg, amelynek halvány csóváját szinte lehetetlen észrevenni.
Júliusban a fogyasztók és az üzleti szféra hangulata egyaránt javult a GKI Gazdaságkutató felmérése szerint. Az általános optimizmusból csak az építőipari és a szolgáltató szektor maradt ki.
Az elektromos légi taxi hosszú ideje a futurisztikus városi közlekedés egyik legnagyobb ígérete, és az úttörő gyártók (pl. Archer, Joby, Eve) első modelljei láttán kijelenthetjük, hogy az elterjedését már nem
Pánik helyett nyugodj meg, amikor nyáron potyogni kezd az alma! A júniusi gyümölchullás nem kár, hanem a természet okos „üzemmódja”, hogy csak a legjobb termések érjenek be.
Szeptember 1-től változnak a nyugta-adatszolgáltatási kötelezettségek, több tízezer vállalkozás lehet érintett - figyelmeztet a Számlázz.hu. Magyarország legnagyobb, több százezer vállalkozást segítő fintech cége többféle megoldást fejleszt azok számára, akik jelenleg kézi, vagy számítógéppel előállított nyugtát használnak. Őket érinti a változás.
Horvátország nyáron is milliókat vonz türkiz öbleivel és hangulatos kikötővárosaival. A legismertebb szigeteken ilyenkor gyakran egymást érik a turisták, az Adrián azonban még mindig akad néhány hely, ahol a természet és a nyugalom az úr. Összegyűjtöttünk öt olyan horvát szigetet, ahol a főszezonban is könnyebb megtalálni a csendes strandokat és az
A növények életének egyik legfontosabb feltétele a megfelelő vízellátás. A víz nem egyszerűen „ital” a növény számára, hanem az életfolyamatok alapvető résztvevője. Részt vesz a fotoszintézisben, biztosítja a sejtek feszességét, segíti a tápanyagok szállítását, valamint szabályozza a növény hőháztartását.
Mindenkinek vastagon fog a ceruzája, aki jogdíjból, jegyértékesítési jutalékból vagy a felújítás jelentős vállalkozójaként bevételhez jut a Hungaroringen. Az állam pedig évente tízmilliárdokat fizet.
Döntött a bíróság: rács mögé került 30 napra Hankó Balázs legbizalmasabb embere, Konczos Nóra exkabinetfőnök. Harminc napra letartóztatta a bíróság Hankó Balázs legbizalmasabb emberét. A Telex úgy tudja: Konczos Nóra egykori kabinetfőnökét. Ha így van, akkor ő az NKA-botrány hetedik gyanúsítottja. A kényszerintézkedés ügyében a Kecskeméti Járásbíró
Kiderült, hogy a 2026-os felsőoktatási felvételi eljárásban kit és hová vettek fel, ezzel pedig több tízezer fiatal és családja életében kezdődik el a felkészülés az egyetemi évekre. A bankok versenyeznek azért, hogy az újdonsült hallgatók náluk nyissák meg az első saját bankszámlájukat, például több tízezer forint ajándékpénzt adnak. A BiztosDönté
A helyi közösségi tanácsok mandátuma három éve lejárt, mégsem tartottak új választást. A megszólaló szabadkaiak szerint ez nem normális, sokan mégsem foglalkoznak vele.
Amikor egy gyereket megkérdeznek, mi szeretne lenni, ritkán hangzik el válaszként, hogy víz- és csatornarendszer-szerelő. Pedig, ha egyetlen napra eltűnnének ezek a szakemberek, nagyon gyorsan rájönnénk, milyen fontos szerepet töltenek be az életünkben. Ez a szakma valójában nem csövekről, idomokról és szerelvényekről szól, hanem az életminőségről.
Egy magyar aperitivo is felkerült a világ legjobbjai közé. A Rozante Bitter Raspberry Aperitivo a 2026-os International Wine & Spirit Competition (Iwsc) londoni világversenyen kiemelkedő, 95 pontos Gold minősítést szerzett.
Visszatér a kánikula a hétvégére, vasárnapra már 28-30 Celsius-fok körül alakul a csúcshőmérséklet. Vasárnap délutántól egyre többfelé alakulhat ki zápor, zivatar – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Egy évvel a fejbe lövős eset után Majka újra fellépett a fesztiválon, ahol felelevenítette a tavalyi eseményeket, és azt is elmondta, hogy most már nem aktuális a Csurran, cseppen, "de addig is isten áldja Bindzsisztánt".
Emberöléssel gyanúsított 17 éves ügyében zárult le a nyomozás, a rendőrség vádemelést javasol az ügyészségnek - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.
A pécsi betegbántalmazási ügyben megszólalt a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Sürgősségi Klinikájának vezetője. Dr. Kanizsai Péter László szerint nincs magyarázat arra, hogy négy ápoló ájulásig bántalmazott egy ittas beteget, ugyanakkor felvetette: a kiégés, a másodállások, a felhalmozódott frusztráció és a közbeszéd romló állapota is hozzáj
A klímaváltozás és az egyre elviselhetetlenebb nyári kánikula miatt a jövőben akár csökkenhet is a kötelező tanítási napok száma Magyarországon. Bár a 2026–2027-es tanév megszokott rendjén egyelőre nem változtatnak, az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) a szakmai szervezetekkel folytatott egyeztetéseken elismerte: hosszabb távon napirendre
Pénteken több helyen megerősödik a szél, északkeleten zivatarok és jégeső fenyeget! Tudd meg, milyen időjárás vár ránk július 24-én és a hétvégén, s enyhül-e végre a pusztító aszály!
Az OpenAI egyik kísérleti MI-ügynöke egy teszt során kilépett a számára kijelölt környezetből, majd hozzáférést szerzett egy másik vállalat rendszereihez.
Az Európai Unió egyik legnagyobb horderejű pénzügyi projektje egyre közelebb kerül a megvalósításhoz. A digitális euró bevezetéséről már zajlanak a végső jogalkotási egyeztetések, és ha minden a tervek szerint halad, néhány éven belül az euróövezet lakói egy teljesen új fizetőeszközzel találkozhatnak. Az Európai Központi Bank szerint a cél a készpé
Napos péntek, délutáni záporokkal – időjárás Magyarországon, 2026. július 24.: több helyen megvastagszik a felhőzet a délutáni órákban, a hőmérséklet elmarad az átlagtól.
Ha szeretnénk szaporítani kedvenc növényeinket, vagy egy különösen szép virágból a következő szezonban még többet nevelni a kertben, a tőosztás kiváló megoldás lehet. Ez a módszer nemcsak a szaporítást segíti, hanem a túlzsúfoltság megelőzésében is fontos szerepet játszik. Bár számos évelő és gumós növény jól viseli a tőosztást, vannak olyan fajok,
A nyarat az élénk, neon árnyalatok uralják évek óta, de idén ősszel sem maradunk izgalmas színek nélkül. A 2026-os koraőszi szezon egyik kedvence lesz a paprika nadrág, amit jól kombinálhatsz a klasszikus színekkel és darabokkal is.
Ki ne álmodna lédús, zamatos, édes görögdinnyéről? Létezik biztos szabályt, amivel mi is igazi dinnyevásárló profivá válhatunk és biztosan kiszemeljük az édes dinnyét! Végre itt a görögdinnye-szezon, a piacok megtelnek a
Egy mosógépszerelő szerint az elmúlt fél évben körülbelül 80 százalékkal csökkent az internetes elérése. Korábban rendszeresen csörgött a telefonja. Az emberek rákerestek a hibára, megtalálták a weboldalát vagy a Google Cégprofilját, majd időpontot kértek. Most is sokan eljutnak a keresőig, választ is kapnak, csak éppen a szerelőhöz nem érkeznek me
A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése azonnal beindítja az egyetemi városokban a hagyományos nyári rohamot a megfizethető albérletekért. Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, akinek nem jut kollégiumi férőhely, ráadásul a ponthatárok kihirdetését követően azonnali, 1-5 százalékos bérletidíj-emelkedésre lehet számítani.
Hiába fordultak elő az elmúlt napokban is záporok összességében többfelé az országban, az ezekből hullott csapadék a legtöbb helyen olyan kevés volt, ami legfeljebb a talaj nedvességvesztését lassította. Vasárnap estétől nő meg ismét a csapadékhajlam, és még hétfőn van esély némi esőre. Ezek a záporok azonban csak foltokban enyhítik az aszályt, a n
A mesterséges intelligencia fejlesztése és működtetése elképesztő összegeket emészt fel. A legnagyobb technológiai vállalatok új adatközpontokat építenek, egyre több chipet vásárolnak, és hosszú távú infrastrukturális beruházásokat vállalnak azért, hogy lépést tartsanak az MI-versennyel. Egy friss vizsgálat szerint azonban ennek a növekedésnek jóva