Ez a vegyes kvíz ismét nyolc olyan kérdést tartogat, amelyekhez széles körű műveltségre és jó memóriára lesz szükség. Bár elsőre néhány feladat egyszerűnek tűnhet, a legtöbben csak a kérdések egy részére tudnak hibátlanul válaszolni. Felismered, melyik matematikus tette ismertté Európában az arab számokat, vagy melyik görög istennő szent madara vol
A Budapest–Belgrád vasútvonalon kizárólag a kínai kivitelező szoftveres javításai és a sikeres biztonsági tesztek után indulhat meg a személyszállítás – fogalmazta meg Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. A BALK-on már korábban is figyelmeztettünk arra, hogy problémák vannak a vasútállomások körül is, amire most újabb példákat hozunk,
Négy évvel imádott felesége elvesztése után ismét mosolyog a Kossuth-díjas operaénekes. Leblanc Győző 79 évesen sem lassít: új párja mellett bejárta a fél világot, egymást érik a fellépései, és azt mondja, végre újra van miért terveznie a jövőt. A művész őszintén mesélt a Vasárnapi Blikknek a gyászról, a sorsfordító ausztráliai találkozásról és arr
Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai; elkészült a közzététel módszertana – olvasható a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ oldalán.
Felmentették pénteken tisztségéből a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét, Karim Khant - közölték diplomáciai források New Yorkban.
Lewis Hamilton három helyes rajtbüntetést kapott a Magyar Nagydíjra, amiért feltartotta a McLaren pilótáját, Oscar Piastrit annak utolsó gyorskörén. A Ferrari hétszeres világbajnok brit versenyzője így hiába lett második a szombati időmérő, a futamot csak az ötödik helyről kezdheti meg. A pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli szintén hátrasorol
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója élesen bírálta Forsthoffer Ágnest, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, amiért az visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést. Az igazgató szombaton közzétett Facebook-bejegyzésében kifogásolta, hogy Forsthoffer nemcsak elutasította a felkérést, de ezt
Bűncselekmény a kizárólagos hatalomgyakorlásra való törekvés - rögzítette Orbán Viktor a Tusványoson. A jogállam helyreállításakor ennek nagy jelentősége lesz - vetítette előre.
59 éves korában elhunyt Lou Koller, a Sick Of It All hardcore zenekar alapító frontembere, aki testvérével, Pete Kollerrel együtt 1986-ban indította útjára a New York-i hardcore-mozgalom egyik legmeghatározóbb együttesét. A hírt a zenekar hivatalos közösségi oldalán jelentették be, ahol megható szavakkal búcsúztak az ikonikus énekestől, aki hosszan
Egy brit felmérés szerint a Z generáció tagjai gyakran azért részesítik előnyben a home office-t, mert az irodai környezet nem képes felvenni a versenyt az otthoni nyugalommal. A zaj, a privát szféra hiánya és a rossz megvilágítás jelentősen rontják a teljesítményüket és a mentális egészségüket.
A nyári hónapok varázslatosak: a hosszú, napsütéses nappalok és a lágy, meleg esték ideálisak arra, hogy kilépjünk a mindennapok monotonitásából, és új élményekkel gazdagítsuk a kapcsolatunkat. Ilyenkor a természet is hozzájárul a romantikus hangulathoz, legyen szó egy festői naplementéről, egy csillagos éjszakáról, vagy a szabadban töltött, gondta
Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a volt miniszter Facebook-oldalán kiváló jelöltnek nevezte Sonnevend Pált. Vagy ez már a KDNP saját arcéle lenne?
Igazi lélekmelengető történet van kibontakozóban! Ki hitte volna, hogy egy júliusi hétvégén egy hírben szerepel Mihajlo Fedorov volt ukrán védelmi miniszter, Oszama Bin Laden és egy új élet reménye az örök városban?
Az első korty a Földanyáé, meséli a Peruban élő Heller Csilla az inkáktól örökölt chichaivás szokásáról. A pszichológus Csilla három éve telepedett le Peruban, aminek szélsőségessége nap mint nap lenyűgözi és próbára is teszi. De miben segítette gyógyulását az, ahogyan az andoki kultúra viszonyul a női testhez? Mi volt a cuscói polgármester reakció
A kriptotőzsdék már rég nem kizárólag digitális eszközök kereskedésére szolgálnak, egyre több platform kínál hozzáférést hagyományos részvényekhez is. A Binance Research friss elemzése azt vizsgálta, hogy a Z generáció (az 1997 és 2012 között születettek) mely vállalatok részvényeivel kezdi a részvénybefektetést, és milyen kereskedési szokások jell
A volt miniszterelnök szerint a Tisza őszre meggyengül, és ahogy fogalmazott, el fog takarodni az életünkből. Orbán szerint nem most van itt az ideje az önkritikának, mert az a feladatuk, hogy visszaállítsák a jogállamot.
A busz utasai hallották meg Borsodban a bőröndbe zárt állatok nyüszítését, ők hívtak segítséget, de már késő volt. A két kiskutya az oxigénhiány miatt elpusztult, a rendőrök állatkínzás miatt indítottak eljárást. Úgy tudni, hogy a gazdák nem először bántak így a kutyáikkal.
Dobó Ági meglepő felfedezést osztott meg követőivel. Az öregedés jeleit vette észre magán, a nem mindennapi tünet pedig sokak számára ismerős lehet. Ráadásul úgy tűnik, hogy a változást egyáltalán nem éli meg negatívan.
Bárdi Nándor történész arra figyelmeztetett Tusványoson: a látványos nemzetpolitikai kirakat mögött, amit a Fidesz rendezett be, a kisebbségi magyar társadalom törékenyebb, mint valaha.
Rácz Jenő egy tévéműsorban vallott arról, hogy a harmincas évei közepén egyre többet gondol a halandóságra. A séf szerint a gyerekkori traumákból fakadó hajtóerőt mára felváltotta a felelősség a családja iránt.
A saját családi ház továbbra is sok magyar számára az ideális otthont jelenti. Ha az anyagiak nem szabnának határt, a lakosság csaknem harmada építkezésbe kezdene, további 26 százalék pedig új építésű ingatlant vásárolna. A terveket ma már nem pusztán a pénzhiány fékezi: a kiszámíthatatlan költségek, a megbízható kivitelezők hiánya és az egész foly
„A jövő informatikusának nem csupán a fejlesztés és az elemzés képessége lesz fontos, tudnia kell együttműködni más szakterületek képviselőivel, meg kell értenie a felhasználói és üzleti igényeket, emellett felelősen kell alkalmaznia a technológiát” – mondta el Hajdu András, a Debreceni Egyetem Informatikai Karának dékánja.
Korda György és Balázs Klári, az ikonikus magyar zenei duó idén újra fellép a Sziget fesztiválon, amely immár 33. alkalommal nyitja meg kapuit Budapesten. A páros három év kihagyás után tér vissza a fesztivál színpadára, ahol már az első, 1993-as rendezvényen is hatalmas sikert aratott. Azóta több mint három évtized telt el, de a közönség iránti sz
Idén 76 mentési kivonulás során 133 ember életét mentették meg a vízirendőrök a Balatonon – közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a vízbe fulladás megelőzésének világnapján az MTI-vel.
Ismét Magyarországra figyel a motorsportvilág. A száguldó cirkusz, azaz a Forma–1 mezőnye szombaton már élesben is összemérte tudását a Mogyoród dombjai között kanyargó Hungaroringen. Ugyan a főszereplők az aszfaltcsíkon szolgáltatták a show-t, a kilátogatókra a pálya mellett még megannyi különböző szórakoztató program várt.
Történelmi mélypontra, alig 40-41 centiméterre esett a Velencei-tó vízszintje Agárdnál. Bögi Viktória, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese bejelentette: a Tisza-kormány leállította a NER-közeli Fiatalokért Központ sukorói, kiemelt tóparti beruházását, ahol négyszáz lakás is épült volna. Az államti
Az élvonalba három év után visszatérő Kispest-Honvéd a hajrában egyenlítve 1–1-es döntetlent játszott az előző idényben nyolcadik Kisvárda otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójának szombati mérkőzésén.
Hivatalos vizsgálat indult a "Bűnvadászok" akciói miatt. A nemzetiségi biztoshelyettes állásfoglalásában tisztázta: a hatóságnak a helyszínen azonnal vizsgálnia kell a csoport által elkövetett jogsértéseket, mint a magánlaksértést vagy garázdaságot.
Sokan azt hisszük, könnyen kiszúrjuk, ha valaki csak megjátssza magát, pedig a nem őszinte viselkedés jóval nehezebben felismerhető, mint gondolnánk. A szakértők szerint azonban a beszéd apró nyelvi jelei sokat elárulhatnak arról, ha valaki nem teljesen őszinte vagy épp takargat valamit.
Egy új sikerkönyv betekintést enged a kórosan titkolózó Trump-adminisztráció belső tereibe. Az a szabály, hogy nincs szabály, de ezt mindenkinek be kell tartania, különben megbánja. Röhej és rémület a hatalom csúcsain.