2026. július 26. vasárnap

júl. 26
0:36
Antonelli nem úszta meg, Hamilton után ő is rajtbüntetést kapott a Magyar Nagydíjra (Racing)
A sportfelügyelők háromhelyes hátrasorolással, valamint 1 büntetőponttal sújtották Kimi Antonellit a hungaroringi kvalifikáció után.
júl. 26
0:36
Autós hajtott emberek közé a berlini Pride-on, egy ember meghalt, sok a sérült (Telex)
A Christopher Street Day nevű rendezvénybe hajtott be valaki a kocsijával, a gyanúsítottat még keresik. Úgy tudni szemtanúktól, egy fehér furgon gázolta el az embereket, a sofőr késsel támadt rá emberekre, aztán elmenekült. Nagy erőkkel érkeztek ki a rendőrök és mentők is.
júl. 26
0:36
Annyian jelentkeztek Tóth Gabi új iskolájába, hogy máris nagyobb helyszínt kell keresnie (Sassy)
Tóth Gabi bejelentette, hogy a vártnál jóval többen érdeklődnek az ősszel induló előadó-művészeti mentorstúdiója iránt. Az énekesnő egy Instagram-videóban reagált egy kritikus kommentre, ahol megmutatta a beérkezett e-maileket.
júl. 26
0:40
Vállalja-e a Tisza-báb címkéjét? (Gondola)
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció - jelentette be Facebook-oldalán Bujdosó Andrea, a képviselőcsoport vezetője szombaton.
júl. 26
0:40
Kiderült, miért állt meg Russell a pályán a hungaroringi kvalifikáció végén (Racing)
George Russell és Toto Wolff is elmondta, miért kellett a brit versenyzőnek leparkolnia utolsó gyorsköre után.
júl. 26
0:40
Két hónapja majdnem meghalt, most újra kórházba került Simone Biles (Sassy)
Simone Biles egy beavatkozás után jelentkezett be a kórházból, ahol férje is vele volt. A sportoló nem árulta el a beavatkozás okát, sem azt, hogy van-e köze a júniusi, életveszélyes rosszullétéhez.
júl. 26
0:44
Forma-1 Nagydíj - Norrisé a pole pozíció a Körmagyaron (Gondola)
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41.
júl. 26
0:44
Carson Hocevar szerezte meg a Brickyard 400 pole-ját (Racing)
credit: David Jensen/Getty Images A Spire Motorsports 77-es számú Chevyjét vezető Carson Hocevar kezdheti meg...
júl. 26
0:48
Az ötös lottó nyerőszámai (Gondola)
A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón: Nyerőszámok: 2 (kettő) 11 (tizenegy) 31 (harmincegy) 34 (harmincnégy) 47 (negyvenhét) Joker: 538116
júl. 26
0:48
Így néz ki a Magyar Nagydíj rajtrácsa Hamilton és Antonelli büntetése után (Racing)
Lewis Hamilton és Kimi Antonelli is ugyanolyan büntetést kapott a Magyar Nagydíj időmérő edzése után, aminek a legjobban Oscar Piastri és Max Verstappen örülhet.
júl. 26
1:12
Külön élnek? Egy fillért sem örökölhet! (ProfitLine)
Sokan biztosra veszik, hogy az elhunyt gyermekei mellett a házastárs minden esetben törvényes örökös. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Bizonyos körülmények között ugyanis a férj vagy a feleség nem jogosult örökségre – és nem kizárólag akkor, ha erről végrendelet rendelkezik.
júl. 26
1:24
Sminkelni tanulnak 9–11 éves kislányok egy orosházi táborban (rtl.hu)
Különleges nyári táborban sajátítják el a sminkelés alapjait 9–11 éves kislányok Orosházán. Bár a szakemberek szerint a játékos próbálkozás természetes, a közösségi médiában terjedő trendek és a kozmetorexia komoly kockázatot jelentenek a gyermekek bőr egészségére és
júl. 26
1:28
Diákmunkából megfizethetetlen a saját lakás – megtorpant a bérleti díjak emelkedése (rtl.hu)
Kihirdették az egyetemi ponthatárokat, a felvételt nyert diákok számára azonban azonnal megkezdődött a harc a megfizethető lakhatásért. Budapesten átlagosan 260 ezer forintba kerül egy albérlet, ami jelentősen meghaladja az idei minimálbért és a diákmunkával kereshető jövedelmet. Bár a díjak emelkedése idén megtorpant, sok fiatal számára így is szi
júl. 26
1:32
95. évadát ünnepli a Szegedi Szabadtéri Játékok – csaknem egy évszázad legendás előadásait idézik fel (rtl.hu)
Idén a 95. évadát ünnepli a Szegedi Szabadtéri Játékok, Közép-Európa egyik legnagyobb szabadtéri színháza. Az 1931 óta működő fesztivál jubileumát egy különleges színháztörténeti kiállítás is kíséri, amely archív fotókon, plakátokon, jelmezeken és díszleteken keresztül idézi fel a Dóm tér legendás előadásait.
júl. 26
1:36
A legbizarrabb kerti fegyver a levéltetvek ellen: egy sárga vödör! (Agroinform)
A levéltetvek titkos gyengéje: a sárga! Egy vödör, egy kis mosogatószer, és a kertedet ellepő tetvek szó szerint maguktól csapdába sétálnak. Eláruljuk a részleteket.
júl. 26
1:36
Saját pénzéből tanít hátrányos helyzetű gyerekeket Ugandában az ELTE volt oktatója (rtl.hu)
Saját megtakarításaiból oktat hátrányos helyzetű gyerekeket Ugandában Mekis Péter. Az ELTE BTK egykori oktatója digitális tantermet hozott létre, ahol a 7 és 16 év közötti fiatalok számítógépes ismereteket, programozást és robotikát tanulnak, miközben az alapvető írási, olvasási és számolási készségeiket is fejlesztik.
júl. 26
2:12
Elfogadták a törvényt! Korhatár előtti nyugdíj lehetséges módjai Magyarországon (ProfitLine)
Nyugdíj korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségei Magyarországon 2026-ban.
júl. 26
3:30
A nő, aki 80 felett is a kortalan elegancia szimbóluma - Helen Mirren stílusnapló (InStyle)
Szinte hihetetlen, de a csodás Helen Mirren most ünnepli 81. születésnapját!
júl. 26
3:54
Zseniális trükk: így duplázhatod meg a fűszernövények hozamát! (Agroinform)
Nyár közepén egy egyszerű ollóval csodát művelhetsz: a bazsalikom, rozmaring és kakukkfű rendszeres, szakszerű visszavágásával sokszorosára nőhet a fűszernövények hajtása – így egész szezonban friss zöldfűszerrel dobhatsz fel minden fogást!
júl. 26
4:12
Meddig marad zárva a Hormuzi-szoros? Egy elemző szerint 2027-ig is elhúzódhat a válság (ProfitLine)
A Kpler árupiaci elemzőcég szerint a Hormuzi-szoros teljes újranyitása akár 2027-ig is késhet, ami tartósan magas olajárakat eredményezhet. Matt Smith, a vállalat vezető elemzője a CNBC-nek nyilatkozva azt mondta, hogy a közel-keleti konfliktusban egyelőre nem látszik a rendezés lehetősége.
júl. 26
4:12
Napi horoszkóp július 26.: a Bikáknak hatalmas elismerésben lehet részük, a Halak új projektben gondolkodnak (Joy)
A hét utolsó napja is bővelkedik majd izgalmakban, azt azonban, hogy pontosan mit tartogatnak számodra a csillagok, csak akkor tudhatod meg, ha néhány percet szánsz a vasárnapi horoszkópra!
júl. 26
4:18
Romlottan kerülhetett a boltokba ez a sajt, termékvisszahívást rendelt el a hatóság (ATV)
Újabb termékvisszahívásról adott tájékoztatást a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH). Egy bio, kesudió alapú, camembert jellegű sajtkészítményt vontak ki a forgalomból, mert a terméknél romlásra utaló eltérést észleltek.
júl. 26
4:18
Mai horoszkóp – július 26.: Ez a vasárnap könnyen félresiklik, ha elsieted a következtetést (Promotions)
Mai horoszkóp és részletes asztrológiai áttekintés a csillagjegyeknek.
júl. 26
4:18
Visszatér a kánikula, 35 fokos hőség lesz ma (Növekedés)
Visszatér a kánikula: a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között várható - mutatja a HungaroMet mai napra vonatkozó előrejelzése. A Balaton Siófoknál 22, a Velencei-tó Agárdnál 25 fokos. Meleg jellegű fronthatás várható.
júl. 26
4:24
A transzferszezon legnagyobb dobására készül az Arsenal: A Real Madridból akarják Vinícius Júniort (Player)
Az angol bajnok nagyot dobbanthat az átigazolási piacon.
júl. 26
4:24
Kíváncsiságot igen, félelmet nem kelt az ELTE felszolgáló robotja (Integrator FM)
Ha egy robot kínál cukorkát, nehéz ellenállni a kíváncsiságnak. Az ELTE etológusainak kísérlete szerint a rendezvények látogatói gyakrabban figyeltek fel egy önállóan működő robotra, mint egy emberi felszolgálóra, és gyorsabban el is fogyasztották a tálcájáról az édességet. A vizsgálat arra is rámutatott, hogy a robotok jelenléte a társas viselkedé
júl. 26
4:30
Az OpenAI egyik saját modellje hackelt meg magától egy másik céget (FinTechRadar)
Az OpenAI történetének egyik legszokatlanabb biztonsági incidensét hozta nyilvánosságra.
júl. 26
4:30
Eladni vagy beszámíttatni éri meg jobban a használt autót? Ezt nem kötik az orrodra a kereskedők (Hóvége)
A használt autó beszámítás vagy a privát eladás éri meg jobban? Elmondjuk, mit hallgatnak el a kereskedők, és mit mutat a valóság!
júl. 26
4:36
A pezsgő éjszakai élet, a homokos part és a kultúra találkozása: a bolgár tengerparton jártunk (Éva Magazin)
Félig kényszerűségből látogattuk meg Napospartot, Neszebart és Burgaszt, de egyáltalán nem bántuk meg. Úti beszámoló Bulgáriáról.
júl. 26
4:42
Ezeken a helyeken fogadják a legkedvesebben a turistákat (Roadster)
Több mint százezer utazói értékelés alapján állították össze a világ legbarátságosabb városainak rangsorát, melyet idén egy európai főváros nyert meg.
júl. 26
4:42
Ez a legrosszabb magyar édesség a külföldiek szerint, mi mégis imádjuk (Drive)
Az itthon megszokott és kedvelt ízek a külföldieket korántsem mindig győzik meg.
júl. 26
4:48
Látványos napfogyatkozás lesz hamarosan Magyarországon – ekkor kell kémlelni az eget (ATV)
Augusztus 12-én látványos részleges napfogyatkozás látható Magyarországon. A ritka jelenség kora este, közvetlenül napnyugta előtt éri el a csúcspontját, ráadásul az éjszaka folyamán a Perseidák hullócsillagai is megérkeznek.
júl. 26
4:48
Vitézy Lázár után Navracsicsnak is nekiment, újabb háború robbant ki a vasút miatt (Promotions)
Vitézy Dávid újabb politikai csörtébe keveredett: ezúttal Navracsics Tibort vette célba a balatoni vasút fejlesztése miatt. Szerinte a korábbi miniszter akkor hallgatott, amikor Lázár János leállított több vasúti beruházást.
júl. 26
4:48
Ő lehet a tökéletes Freddy Krueger? Új Rémálom az Elm utcában-film készül (Hamu és Gyémánt)
Freddy Krueger több mint másfél évtized után visszatérhet a mozivászonra: készül a Rémálom az Elm utcában új feldolgozása. A főszereplőt egyelőre nem választották ki, filmes körökben viszont máris felmerült egy meglepő név. Egyes találgatások szerint a csíkos pulóvert és a pengés kesztyűt ezúttal Tim Robinsonnak kellene magára öltenie.
júl. 26
4:48
Új életet kaphat minden műhold – Robotizált szerelőműhely nyílik a világűrben (newtechnology.hu)
Amikor egy több száz millió dolláros műholdnak kifogy az üzemanyaga vagy elromlik egy alkatrésze, az eszköz legtöbbször használhatatlan űrszemétté válik, mivel a Földtől távol szinte lehetetlen megjavítani őket. A Northrop
júl. 26
4:48
A történelem legrondább királynéjának tartották – Európa egyik legveszélyesebb nője lett (in.hu)
Bourbon Sarolta Johannát már életében szörnyetegként emlegették. Kegyetlenül gúnyolták a külseje miatt, tartottak a hatalomvágyától, és idegenként kezelték abban az országban, amelynek végül királynéja lett. A spanyol hercegnő azonban nem érte be az uralkodó feleségének háttérszerepével: valódi hatalmat akart, ezért még saját férje ellen is összees
júl. 26
4:48
Napi horoszkóp 2026. július 26. – Gondold át a céljaidat (Bien)
Napi horoszkóp 2026. július 26-ra minden csillagjegynek. Nézd meg, mit tartogat a mai nap a szerelemben, a munkában és a hétköznapi pillanatokban!
júl. 26
4:54
Egy három évig tartó kutatás eredménye kimutatta, hogy Lionel Messi az argentin válogatott helyett a brazil válogatottban is játszhatna (Player)
Lionel Messi brazil származású, már ha hihetünk ennek a kutatásnak.
júl. 26
4:54
Mikor kezdjük az almamoly elleni permetezést ősszel érő fajtánál? (Agrofórum)
Mikor kell elkezdeni az almamoly elleni permetezést ősszel érő fajta esetében? Köszönöm a válaszukat!
júl. 26
4:54
Hiába is ellenőrizték indulás előtt az időjárási körülményeket, villám csapott a rakétába felszállás közben (Rakéta)
A villámcsapás ellenére sem a rakéta, sem a hasznos teher nem szenvedett olyan sérülést, amely veszélyeztette volna a küldetést.
júl. 26
4:54
Robotszüret: visszafordíthatatlan változás az agráriumban? (Haszon.hu)
Válogat, osztályoz, adatot gyűjt és jelentést készít, vagyis egy egész munkacsapat feladatait képes átvenni. Bármennyire is úgy tűnhet, ez nem egy jól képzett idénymunkás, hanem a szüretrobot, amely hamarosan ugyanúgy hozzátartozhat a gazdaságok mindennapjaihoz, mint ma már a traktor.
júl. 26
5:00
Most dől el, ki keres pénzt napjaink technológiai forradalmán (Telex)
A jelenlegi trendek alapján a chip- és memóriagyártók a mesterséges intelligencia előretörésének egyértelmű nyertesei. De sokszor előfordult már, hogy az egy ilyen helyzet végül túlkínáltba fordult.
júl. 26
5:06
Kétmillió gumiabroncsot süllyesztettek el, hogy megmentsék a tengert: 50 évvel később ökológiai katasztrófának bizonyult (Blikk)
Kétmillió gumiabroncsot süllyesztettek el Floridában egy mesterséges zátony létrehozása érdekében, ám fél évszázaddal később a projektet az egyik legnagyobb ökológiai katasztrófának tartják és azt sem tudják, hova kapjanak a kármentesítéssel: a gumiabroncsokból épített korallzátony a világ legrosszabb ötletének bizonyult. Az ökológiai katasztrófát
júl. 26
5:06
Négyesikrek születtek Csíkszeredában (Vital)
Négyesikrek születtek Csíkszeredában, az újszülöttek - három leány és egy fiú - kedden 11.39 órakor császármetszéssel jöttek a világra, ők és édesanyjuk is egészségesek
júl. 26
5:12
A tejpiaci válság kezelésére kamattámogatást hirdetett az agrágminiszter (ProfitLine)
A tejpiaci válsághelyzet kezelése érdekében 100 százalékos, illetve 70 százalékos mértékű kamattámogatást hirdetett meg a tejhasznúszarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozó gazdaságok és a tejfeldolgozó vállalkozások likviditási, jövedelmezőségi helyzetének javítása érdekében Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a friss Magya
júl. 26
5:12
A feleségem elmondta, miért nem kíván, azóta egy szót se beszéltem vele, és lehet válni fogunk (Femcafe)
István különleges történetet osztott meg, és szerinte a felesége most olyan dolgot mondott neki, amire rámehet a házasságuk.
júl. 26
5:12
Megdőlt egy népszerű tévhit a zsíros tejtermékekről (Magyar Hírlap)
Fontos kutatás.
júl. 26
5:18
Kitálalt a magyar űrhajós: Kapu Tibor szerint Orbán Viktor megsértette a NASA szabályait (ATV)
Kapu Tibor szerint Orbán Viktor teljes mértékben megsértette a NASA-val kötött megállapodást, amikor a Nemzetközi Űrállomásról folytatott videóbeszélgetés során politikai utalást tartalmazó kérdést tett fel neki.
júl. 26
5:18
Forró nyári napok, érkező záporok – időjárás a hét elejére (Agroinform)
Az előttünk álló napokban túlnyomórészt napos, forró nyári időre készülhetünk, de nyugat, délnyugat felől egyre több felhő érkezik, melyek helyenként záporokat, zivatarokat is hoznak magukkal.
júl. 26
5:18
Fotón a jelenség, amiről az emberiség történetében eddig egyszer sikerült felvételt készíteni (Player)
Még 2006-ban volt hozzá szerencséje a Hubble-nek.

Keresés