Nyolcadik, egyben utolsó részéhez érkezett a Sárkányok háza harmadik évada, és a finálé végre megadta azt, amire régóta vártunk: egy monumentális, kegyetlen és látványos ütközetet, amely méltó a Trónok harca legjobb pillanataihoz. Nézzük, mi volt az utolsó részben!
Idén immár tizenkettedik alkalommal keresi a Margó-díj zsűrije a legjobb első prózakötetet. Az elismerés célja ezúttal is a kortárs magyar irodalom és az olvasás népszerűsítése, valamint természetesen az, hogy láthatóvá tegye a legerősebb pályakezdőket. Cikksorozatban mutatjuk be a pályázatra benyújtott könyveket.
A vállalatok évek óta egyre nehezebben találnak kész szakembereket a termelő és gyártószektorban, miközben a klasszikus kékgalléros munkakörök is átalakulóban vannak és egyre kevésbé írhatók le pusztán fizikai feladatokkal. A
Magyar, japán és ománi kutatók müonokkal vizsgálták először a Föld kérge és köpenye közötti átmeneti zónát. A méréshez magyar fejlesztésű detektort használtak Ománban, és 3,5 méteres felbontású sűrűségtérképet készítettek a Szamail-ofiolit egy részéről. Az eredmények szerint a Moho sokkal összetettebb, mint korábban gondolták.
Enola Holmes nemcsak egy ügyes detektív – egy olyan fiatal nő, aki a saját útját keresi egy olyan világban, amely pontosan tudja, minek kellene lennie. De mit tanulhatunk mi magunk is a történetéből?
Kedden 14 órától választ köztársasági elnököt az Országgyűlés. A voksolás előtt azonban még sok mindenről döntenek: nyolc törvényjavaslatról születik döntés, sorra kerül a legfőbb ügyész lemondási ideje, négy mentelmi ügy, és a kormány gyorsított eljárásban tárgyalja meg a gyógyszerek áfamódosítása is.
Duplájára növelt elektromos hatótáv, 272 lóerős teljesítmény és teljesen újragondolt, valóban prémium belső tér jellemzi az Audi Q3 harmadik generációját, ami nemcsak a Győrben gyártott kompakt szabadidő-autót emeli magasabb polcra, de végre valódi értelmet ad a konnektorról tölthető hibrid hajtásnak is.
Donald Trump szerint a FIFA óriási hibát követne el Gianni Infantino leváltásával, akit a valaha volt legsikeresebb elnöknek nevezett. A FIFA-elnököt az európai, ázsiai és észak-amerikai szövetség is támadja egy vitatott privatizációs terv miatt.
Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról hónapra csökken, júliusban az idei mélypontjára ért, miközben a téglalakásoké tovább emelkedett, és éppen az idei csúcsát érte el. Az eredmény: a két ingatlanfajta közötti árkülönbség, amely tavasszal átmenetileg összeszűkül
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda a veglegestorles.hu ügyében. A kormány július elején tett feljelentést, miután a Miniszterelnökség korábbi szerződéseinek átvizsgálásakor kiderült: több mint 15 millió adattörlő kódért csaknem nettó 31,2 milliárd, vagyis bruttó közel 40
L.L. Junior és Frey Tímea kapcsolatának a 24 év korkülönbség és az eltérő életcélok vetettek véget. A táncosnő ezt követően a közös munkát is befejezte, és felmondott Juniornál háttértáncosként és koreográfusként. A rapper a szakítás után durva vádakkal állt elő. Azt állította, Timi terhesen végigbulizta az éjszakákat, illetve alkoholt is fogyaszto
Vegyesen alakult, kevéssé változott kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Továbbra is a geopolitika és az olajár a fő mozgatórugó, a hét sztárja azonban az amerikai júliusi inflációs adat lesz, mely a szeptemberi Fed kamatemelési várakozásokat alapjaiban írhatja át. A forint most: 364,7-nél jár az euró, 315,8-nál a dollár, vagyis a tegnapi gyengülésből egyelőre semmit nem sikerült visszavenni.
Súlyos kibertámadás érte a Magyar Államkincstár (MÁK) informatikai rendszerét, amelynek során a hackerek a mezőgazdasági támogatások mellett a nyugdíj-, a családtámogatási és az önkormányzati számlavezetési adatokhoz is teljes hozzáférést szereztek - számolt be a Népszava.
Forró kedd vár Magyarországra. A HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint délután döntően 32 és 38 fok közötti értékekre számíthatunk, miközben kevés helyen zápor vagy zivatar is kialakulhat.
Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható, de több országrészben zápor, zivatar alakulhat ki, és viharos szélre is számathatunk. Túlnyomóan derült, csapadékmentes éjszaka jön, a levegő pedig többnyire 16 és 22 fok közé hűl le - számolt be a HungaroMet.
A Samsung Electronics bejelentette az új Galaxy Z széria és a Galaxy Watch termékcsalád globális elérhetőségét. A hazánkban is rendkívül népszerű készülékeket egész Európában rengetegen választották, az összes előrendelés közel 40 százalékát pedig az új formátummal érkező Galaxy Z Fold8-ra adták le. A Galaxy Fold8, a Fold8 Ultra, a Flip8, a Galaxy
Új mérföldkőhöz érkezett a hazai vállalati és önkormányzati zöldhitelezés: 2026 első negyedévének végére a zöld hitelállomány meghaladta az 1100 milliárd forintot. A teljes állomány egyetlen negyedév alatt 994,9 milliárd forintról 1105 milliárd forintra emelkedett, ami 11 százalékos növekedést jelent, éves összevetésben pedig közel 48 százalékos bő
Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
A Pulában nyaraló magyar férfi a lánya születésnapi vacsoráján lett rosszul, az életét a gyors orvosi segítség mentette meg. A segélyhívást egy ott szolgálatot teljesítő magyar rendőr vette fel, aki tolmácsolt is a kórházban.
Szeszélyes fordulatot tartogat az előttünk álló hét: bár a nyári kánikula továbbra sem engedi el teljesen szorításából az országot, a napokban egy hidegfront zavarja meg a megszokott nyugalmat. Viharos széllökésekre, mérséklődő csúcsértékekre, majd a hétvégén visszatérő robbanásszerű felmelegedésre kell készülnünk.
A Portfolio Signature szolgáltatása az elmúlt években sokat fejlődött, most pedig szeretnénk a következő szintre lépni, ehhez az olvasóink és előfizetőink visszajelzéseire is szükségünk van. Ezért készítettünk egy rövid, nagyjából 10 perces kérdőívet arról, milyen tartalmakat, szolgáltatásokat és előfizetői előnyöket látnának szívesen a Portfolio k
Néhány évvel ezelőtt olvastam egy cikket arról, hogy egy pingvin megtámadott egy ultramaratonista futónőt az Antarktiszon, verseny közben. Ez már önmagában is különleges történet volt, de hamar kiderült, Lubics Szilvia egész élete ilyen extrém szituációkkal van tele. Az ötvenes éveiben járó, háromgyerekes fogorvosnő ugyanis képes több száz kilométe
Románia 200 százalékot nőtt euróban mérve 15 év alatt. Magyarország 70 százalékot - a különbség nem véletlen. A GKI részletes elemzésben mutatja meg, miért nem folytatható tovább a jelenlegi magyar felzárkózás, és miért merültek ki a tartalékok.
Páratlan alapfelszereltség, rugalmasan kombinálható csomagajánlatokkal A 2027-es modellévben az Audi Q3 alapfelszereltsége első ízben tartalmazza a kényelmi kulcsot, az ülésfűtést, a kétzónás automata légkondicionálót és a tolatókamerát – ezek a funkciók korábban csak magasabb szintű felszereltségi csomagok választásával voltak elérhetők. Ezzel eg
A mezőgazdasági drónok munkáját jelentősen javíthatja egy új mesterségesintelligencia-alapú útvonaltervező algoritmus. A fejlesztés biztonságosabb repülést, pontosabb terepkövetést és alacsonyabb működési költséget ígér a precíziós gazdálkodásban.
A MATE Környezettudományi Intézet munkatársainak az Urban Science folyóiratban frissen megjelent tanulmánya elsőként határozta meg országos léptékben a magyarországi beépített területek alatt rejlő, kihasználatlanul maradó talaj-hidrológiai potenciált. Az aszály, a hőhullám és a kapcsolódó energetikai kihívások kiemelt aktualitást adnak az alig egy
A vegyes kvízmix változatos feladványokkal érkezik, ahol történelem, földrajz, tudomány és kultúra témakörei is előkerülnek. A jó eredményhez nem elég egyetlen területen jártasnak lenned, széles körű ismeretekre lesz szükséged. A Kvízguru segítségével játékosan tarthatod karban az elmédet, miközben érdekes kérdésekre keresed a válaszokat. Vágj bele
Felbecsülhetetlen az értéke Gergő hegedűjének, és nem is feltétlenül az ára miatt: a fiatalember ugyanis hegedűművésznek készül, ám a hangszere nélkül teljesen elveszett, és azt pótolni sem tudják. A hegedű egy Debrecen és Budapest között közlekedő vonaton maradt, a család pedig most mindent megtesz, hogy a megtaláló nyomára bukkanjanak.