Új stratégiával próbálja behozni lemaradását az Apple a világ egyik legfontosabb okostelefon-piacán. A cég saját mesterségesintelligencia-modellt fejlesztett Kínára, miközben az Alibaba technológiájára is támaszkodik. Mi történt? Az Apple kifejezetten a kínai piacra szánt saját nagy nyelvi modellt (LLM) tanított be az Alibaba támogatásával – írja h
Lilu elárulta, hogyan teltek legjobb napjai. A műsorvezető családi utazásra indult, ahol számos közös élménnyel gazdagodtak, miközben a nyaralás minden pillanatát igyekeztek kiélvezni. Most azt is megmutatta, hogyan teltek a közösen töltött napok.
A jó kenyér első látásra egyszerű: liszt, víz, só. Augusztus 20-án ennek a csodás sztorinak eredhetünk a nyomába a Kenyérlelke Fesztiválon, ami idén a szentendrei Skanzenben várja a látogatókat.
A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
Különös eredményt hozott egy friss közvélemény-kutatás Baka András megítéléséről. A megválasztott köztársasági elnök támogatottsága már most kedvezőbbnek tűnik, mint az elődjéé, Sulyok Tamásé valaha is volt, noha a megkérdezettek közel fele nem is ismeri.
Megnéztük a munkaerő-kölcsönzésben, -közvetítésben, fejvadászatban, toborzási rendezvényszervezésben és az álláshirdetési piacon meghatározó szereplők 2025. évi teljesítményét. Az árbevételi adatokból az látszik, hogy a szektornak tavaly is nagyon meg kellett küzdeni a megbízásokért. A vizsgált 60 cégből csak 25-nek nőtt az árbevétele.
Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz-KDNP által beadott indítványt. A testület többsége szerint a kifogás nem eljárási, hanem tartalmi jellegű volt, márpedig az AB alkotmánymódosítás esetén kizárólag az elfogadás és kih
Bejárta a világot művészeti ösztöndíjakkal, amelyeket szorgalommal, sok-sok munkával és némi szerencsével ért el. Minden projektjére hosszú éveket szán, nem fél beletenni az időt és az energiát, hogy majd beérjen az a gyümölcs, amiért elkezdte őket. Csoszó Gabriella fotóssal beszélgettünk a pályáját kísérő hívószavakról, az alkotáshoz való jogról,
Az állóképességi sportok világában létezik egy kevésbé népszerű igazság: a krónikusan túlhajtott, regeneráció nélküli kardióedzés nem véd meg az öregedéstől, hanem bizonyos esetekben felgyorsíthatja azt.
Hónapok után jelentkezett újra Gulyás Márton, aki elárulta, komoly szívműtét és az azt követő rehabilitáció miatt tűnt el a nyilvánosság elől. A Partizán alapítója egyúttal azt is bejelentette, hogy lemondott főszerkesztői posztjáról, utódja szeptember 1-jétől Földiák Vince lesz.
A magyar határtól mindössze mintegy 500 méterre fogtak egy japán cserebogarat (Popillia japonica) a szlovéniai Pince település autópálya melletti pihenőhelyén. A kiemelt zárlati károsító észlelése miatt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi szakemberek haladéktalanul megkezdték a szükséges növényegészségügyi intézkedések
Az orosz nukleáris fűtőanyag esetleges kitiltása körüli uniós bizonytalanság jelentősen visszafogja az európai urándúsító kapacitások bővítésével kapcsolatos elképzeléseket az Urenco vezérigazgatója szerint. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság már lépett, Brüsszel azonban a korábbi ígérete ellenére sem állt elő javaslatával. A teljes tilal
Komoly feszültség alakult ki a Nemzeti Színház körül, miután Vidnyánszky Attila arról beszélt, hogy péntekre behívták a kulturális minisztériumba, és szerinte felmenthetik igazgatói posztjáról. Az ATV-ben tett kijelentéseire előbb Alföldi Róbert, majd Tarr Zoltán is élesen reagált.
A világbajnokság és az esküvője után újra edzésre jelentkezett a szaúdi al-Nasszr labdarúgócsapatánál Cristiano Ronaldo. A portugál futballsztár új frizurával hívta fel magára a figyelmet. Az ötszörös aranylabdás húzott egy merészet, és aranyos-rézszínűre festette a haját.
Az Etna vulkáni hamuja még most is lehetetlenné teszi járatok indulását és fogadását: Szicília legforgalmasabb repülőtere harmadik napja van zárva, az induló járatok többségét törölték,egy részét pedig más repülőterekre irányítják át. A hamufelhő elérte Máltát és Észak-Afrikát. A korábbi évekhez képest a mostani kitörés okozta eddig a legnagyobb ki
A Twitch alapértelmezetté tette, hogy az Amazon generatív mesterségesintelligencia-modelljeinek fejlesztéséhez felhasználható legyen a streamerek csatornatartalma. A felhasználók ugyan letilthatják ezt a lehetőséget, a hozzá szükséges beállítás azonban nem a készítői irányítópulton, hanem a fiók adatvédelmi menüjében található. A döntés azért is fo
A 21 Kutatóközpont vezetője a Telexnek készített exkluzív felmérésüket ismertette az új köztársasági elnökről, de Magyar Péter helikopterezéséről és a miniszterelnöki bullyingról is beszélgettünk a 2026 élő adásában.
A magyar piacon elsőként alkalmazott, valós idejű meteorológiai adatokra épülő programmatic digital out-of-home (Pdooh) kampányt indított a Nescafé a WPP Media médiaügynökséggel, valamint az IK Outdoorral együttműködésben. A kommunikáció májustól júliusig tartott, és célja a Nescafé Cold 3in1 ismertségének növelése volt, a fogyasztók leginkább rele
Magyar Péter az évszázad belpolitikai fricskáját találta ki, amikor Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit, ahol a Duna vízszintjének emelése érdekében folytatott munkálatokról tájékoztatja őket.
A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Górnik Zabrze vendégeként a labdarúgó-Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójának csütörtöki visszavágóján, így 2-1-es összesítéssel jutott a playoffkörbe, ahol már a főtáblára jutás a tét. A rájátszásban a Mohamed Szalaht is foglalkoztató Trabzonspor lesz a Fradi ellenfele. Ha a zöld-fehérek elveszít
Csütörtökön nagyobb emelkedést láthattunk Amerikában, különösen a chipgyártó cégek esetében: nagyot ment a Micron és a Sandisk is. Ezt követően ma reggel Ázsiában többnyire az emelkedésé volt a főszerep. Európában is jó hangulatú kereskedést láthatunk. A magyar tőzsdén ma különösen a Rábát érdemes figyelni, ugyanis a tegnapi, közel 62 százalékos ra
A beadványt érdemi vizsgálat nélkül utasították vissza. Polt Péter és Handó Tünde írt csak különvéleményt, akik szerint igenis vizsgálni kellett volna a fideszes indítványt.
Magyar Péter a parlamentbe be sem ülő Orbán Viktornak is szeretné megmutatni, mi zajlik Pakson. Mi történt? Holnap 10:00 órára meghívom Paksra a parlamenti pártok elnökeit, hogy ott tájékoztassam őket az évtizedek óta nem látott építkezés részleteiről, továbbá a korábbi évek mulasztásairól, amelyek szükségessé tették a beavatkozást – írta Magyar Pé
Hosszú idő után először láthatták a nézők egy péntek reggeli videóban Gulyás Mártont. A néhány perces bejelentésében tudatta, hogy az elmúlt időszakban nyílt szívműtéten esett át, illetve hogy szeptember 1-jétől nem ő lesz a Partizán főszerkesztője. Az általa életre hívott csatornától ugyanakkor nem távolodik el, csak kissé más szerepben tűnik majd
A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
Alig két hónappal a kinevezése után már nem Stefán Attila Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter kabinetfőnöke. A tárca ugyanakkor tagadja, hogy a férfi valaha is betöltötte volna a posztot, noha a miniszter korábban nyilvánosan így mutatta be.
Kevés koffeines ital néz ki annyira látványosan, mint a dalgona kávé, amelynek tetején szinte megáll a kanál a sűrű, fényes habtól. Bár a látványos frissítő elkészítéséhez mindössze néhány egyszerű alapanyag kell, meglepően sok múlhat a részleteken.
Van már olyan ügy, ami vádemelésig jutott. Elképesztő, hogyan működhetett a Klebelsberg Központ. Mi történt? Jelenleg négy, tankerületi központokat vagy iskolákat érintő korrupciós ügyben nyomoz a rendőrség – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a Népszavával. Januárban még öt folyamatban lévő eljárásról lehetett tudni. Mi lett az ötödik
Az ellenzéki képviselők azt szerették volna, hogy semmisítsék meg az Alaptörvény 16. módosításának több passzusát. A testület azonban nem vizsgálhatta ezt, mert a Fidesz korábban eltörölte az Alkotmánybíróság tartalmi kontrollját.
Az endometriózis nemcsak a mindennapokat nehezítheti meg, hanem a munkavégzésre és a keresetre is komoly hatással lehet. Az érintett nők a menstruációs szabadságot és a rugalmas munkavégzést tartanák a legnagyobb segítségnek a fájdalommal és kimerültséggel járó napokon.
Az Alkotmánybíróság (Ab) érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP által beadott indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők kapcsán az időkorlát és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.