Skepta 43 évesen is úgy rappel, mintha az élete múlna rajta. Első magyarországi koncertjét némi késéssel kezdte, ami miatt rohanós lett a vége, de megmutatta, miért tiszteli több rapgeneráció. Pogány Induló is ott pogózott a tömegben.
Molnár Áron új videójában keményen nekiment Vidnyánszky Attilának. A színész-aktivista korábbi interjúrészletekkel szembesítette a Nemzeti Színház vezérigazgatóját, miközben hosszasan sorolta mindazt, amit szerinte Vidnyánszky az elmúlt években a magyar színházi életben elrontott.
Egy friss kutatás szerint az 1000 főnél többet foglalkoztató cégek munkavállalóinak 41 százaléka érzi úgy, hogy az elmúlt egy évben nőtt rajta a mentális nyomás. A legfőbb stresszforrást a változó prioritások és a munkahelyi bizonytalanság jelentik.
Megkezdte a magyar állam a 4iG-vel kötött kapcsolatok teljes körű átvilágítását – jelentette be Tanács Zoltán Tudományos és Technológiai Miniszter Facebook-oldalán.
Mondjuk ki: a Sziget javában egy popfesztivál. Természetesen diverz, izgalmas produkciókat hoz évről évre, de a nagyobb színpadokon ritkán látunk extrémebb dolgokat. De mi történik, amikor egy rockfesztiválokon edzett abszolút óriást rászabadítanak a Szigetre? A Bring Me The Horizon elhozta magával a választ.
Párizs romantikája, Disneyland mesebeli világa és Versailles királyi pompája egyetlen négynapos utazásban? A TravelBay új programjának éppen ez a legnagyobb előnye: nem kell egyetlen élmény mellett dönteni, az utazás mindenki számára a saját érdeklődése szerint alakítható. Városi kalandok, ikonikus látnivalók és mesebeli élmények – egyetlen rugalma
Beindult a gyümölcsszezon és vele együtt a cefrézés, azonban a házi pálinkafőzéshez nemcsak jó gyümölcsre, hanem pontos jogszabályismeretre is szükség van. A Nav összefoglalta a legfontosabb bejelentési kötelezettségeket, amelyeket minden gazdának és magánfőzőnek ismernie kell a bírságok elkerüléséhez.
A csimpánzok genetikailag rendkívül közel állnak hozzánk: DNS-ünk közvetlenül összehasonlítható szakaszai mintegy 98,8 százalékban azonosak. Hosszú barátságokat alakítanak ki, szövetségeseket választanak, és pontosan emlékeznek arra is, ki segített vagy ártott nekik korábban. A társadalmuk azonban jóval sötétebb oldalt is rejt: területekért harcoln
Műszaki pályája mellett kezdett el a művészet világával foglalkozni: műtárgy- és festménybecsüsként indult, ma pedig már kortárs galériát épít. Jelenleg a tokaji családi vállalkozásukat építi szállodavezetőként, és a borászat munkájában is aktívan részt vesz, mindezt a kortárs művészet szemléletével összekapcsolva. Berger Anna munkájának középpontj
Augusztusra végre beérett a sok munka gyümölcse (és zöldsége), amit beletettünk a kertbe az elmúlt hónapokban, és arra gondoltam, itt a tökéletes alkalom egy gasztrokihívásra. Egy hétig csak olyan ebédet készítettem, aminek a fő hozzávalóit a veteményesből szedtem. A pénztárcám kicsit fellélegezhetett, plusz a vitaminraktárainkat is feltölthettük,
Átfogó egészségügyi reformot, jelentős többletforrást és a rendszer teljes átszervezését tartja szükségesnek Tótth Árpád, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) új vezetője. A szakember tervei között szerepel a korábbi, gyanús beszerzések kivizsgálása, a sürgősségi osztályok tehermentesítése az alapellátás megerősítésével, valamint az összes kórh
Az MKFI Zrt. azt írta, a sajtóból értesült arról, hogy újra megversenyeztetnék az érintett szakasz üzemeltetését, és állítja, a szerződés és a hatályos jogszabályok szerint járt el.
A nyári időszakban gyakran jelennek meg darazsak a kertben vagy a teraszon, zavarva a kikapcsolódást és az étkezéseket. Szerencsére van megoldás: bizonyos illatos növények természetes módon riasztják el a hívatlan rovarokat. Most megmutatjuk, mely nö
Megkezdődött a Duna vízszintjének ideiglenes megemelését célzó műszaki beavatkozás Paks és Dunaszentbenedek között. A két 80 méteres bárkát a helyére állították, és irányított süllyesztésük is elkezdődött. Magyar Péter szerint már az atomerőmű szivattyútelepénél is egy centiméterrel emelkedett a vízállás.
Európa több pontján küzdenek tűzvészekkel, ezért Orbán Anita külügyminiszter figyelmeztette az utazni készülőket, hogy legyenek körültekintők, és indulás előtt tájékozódjanak. A külügyminiszter szombati közleményében hangsúlyozta, hogy a Konzuli Szolgálat és a külképviseletek folyamatosan figyelik a helyzetet.
Rendkívüli beavatkozás kezdődött a Duna vízszintjének megemeléséért a Paksi Atomerőműnél. A munkálatok első eredményeként már egy centiméterrel magasabb a vízállás a szivattyútelepnél.
Megkezdődött a bárkák irányított süllyesztése, és a szivattyútelepnél már egy centit emelkedett a vízállás, amikor a fő Dunában folyamatos apadás tapasztalható – mondta Magyar Péter kormányfő szombaton Pakson, az erőmű hidegvizes csatornája mellett tartott sajtótájékoztatón.
A jövőbeli események kimenetelére épülő platformok világa az utóbbi időben messze túlmutat a hagyományos sportfogadásokon vagy a gazdasági mutatók előrejelzésén. Az egyik legújabb és egyben legvitatottabb tendencia az úgynevezett mention markets, magyarosan csak említés-alapú fogadási piacok terjedése, ahol a kereskedők milliós tétekben fogadnak ar
Európa több pontján is tűzvészekkel küzdenek, ezért utazás előtt és közben is mindenki tájékozódjon, illetve legyen körültekintő – tanácsolta Orbán Anita külügyminiszter szombati Facebook-posztjában.
A talajvédelemmel, a szőlőültetvények szerkezetátalakítási, valamint a szőlő-és bortermelés, támogatásával, továbbá a zöldség- és gyümölcstermesztés kárenyhítésével összefüggő kormányrendelet, illetve több miniszteri rendelet jelent meg augusztus 14-én a Magyar Közlöny 2026/113. számában. A határozatok közt szerepel egy hárommilliárd forintos azbes
A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret
A pillangók jelenléte nem pusztán dísz: ha megjelennek, az azt jelzi, hogy a kertben van nektár, van menedék, van meleg, és talán van valami abból az élő sokféleségből is, amely nélkül a kert lassan csak növényekkel berendezett tér maradna.
Király Viktor és felesége, Király-Virág Anita nemcsak a hazai sztárvilág egyik legnépszerűbb párja, de a közösségi médiában is gyakran engednek humoros, önironikus bepillantást a mindennapjaikba. Legújabb, rövid videójukban ismét a párkapcsolati dinamikájukat figurázták ki – nem kis sikerrel.
A középkorú magyarok több mint fele – 53 százalékuk – elképzelhetőnek tartja, hogy nyugdíjas korában nélkülöznie kell majd. Ez 5 százalékpontos csökkenés a tavalyi 58 százalékhoz képest, bár továbbra is meghaladja a 2018–2020 között mért 40–44 százalékos szintet. A K&H biztos jövő felmérés legfrissebb eredménye azt is megmutatja, hogy a nyugdíj
Reagált az MKIF Zrt. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tegnapi állításaira, aki azt mondta, hogy az előző kormány túlárazott szerződéseket kötött a társasággal, ezért feljelentést tesz.
Ellie Goulding visszatér bikiniben ragyog öt hónappal a szülés után. Az énekesnő nemcsak a zenei világot, hanem a rajongókat is lenyűgözte legújabb Instagram-fotójával, amelyen egy luxusjacht fedélzetén pózol. Ellie Goulding élete új fejezetet nyitott, és ezt nem fél megmutatni!
Többek között a szőlő aranyszínű sárgaság betegségével kapcsolatos szerdai kormánydöntéseket ismertette Szondi Vanda kormányszóvivő pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Egy 9000 éves terhes nő és magzata került elő egy svédországi barlangból Rendkívül ritka régészeti leletre bukkantak a Svédországhoz tartozó Lilla Karlsö szigetén: egy barlang üledéke alatt egy fiatal nő és egy 32–34 hetes magzat maradványait találták meg. A leletek akár 8000–9500 évesek is lehetnek, így a felfedezés a várandós nők és magzatuk egyi
James Harden továbbra is szabadügynök, a Cleveland Cavaliers azonban folyamatos kapcsolatban áll a 11-szeres All-Star képviselőivel, és a felek egy új, többéves szerződésen dolgoznak. Közben a Cavaliers más fronton sem tétlen: Peyton Watson és Jonathan Kuminga megszerzését is komolyan fontolgatja, a Dennis Schröder-cserével pedig újabb pénzügyi moz
Ki hinné, de már 73 éves Szűcs Judith! Az ünnepelt diszkókirálynőn nem fog az idő. Már a 70-es évektől imádta az egész ország, és villámgyorsan beindult a karrierje, meg sem állt a csúcsig. A közönség ma is ropja a legnagyobb slágereire. A Táncolj még! egyetlen retró házibuli zenei listájáról sem maradhat ki.
Venyercsán Bence fantasztikus versenyzéssel az utolsó kilométer elején még második volt, ám egy négyperces büntetés után végül a hatodik helyen ért célba szombaton a férfi gyaloglók maratoni távján a birminghami atlétikai Európa-bajnokságon.
A méret az egyetlen dolog, amit később nem lehet megváltoztatni. Hány ülőhely kell valójában, mekkora hely kell a lépcsővel és a termotetővel, és mit jelentenek a HotSpring és Caldera sorozatok.
Így haladnak a munkálatok az atomerőműnél, Magyar Péter meghívta az ellenzéki pártok elnökeit a szombati tájékoztatóra, tudomása szerint "mindegyikük külföldön nyaral."
A történelem tele van sorsfordító eseményekkel, de vajon emlékszel arra is, hogy melyik mikor történt? Ebben a kvízben nem évszámokat kell bemagolnod, hanem azt kell eldöntened, melyik esemény volt korábban. Magyar és világtörténelmi események egyaránt szerepelnek a kvízben, így széles körben tesztelheted az ismereteidet. Készen állsz, hogy bebizon
Lindsay Lohan fiatalos megjelenése régóta foglalkoztatja a rajongókat. A színésznő most elárulta, melyik megfizethető hidratáló kapott állandó helyet a rutinjában.