Tóth Gabi a VIASAT3 műsorában beszélt arról, hogy a Krausz Gáborral való válása után miért romlott meg a kapcsolata az édesanyjával. Az énekesnő szerint az anyja nehezen fogadta el az új párját és azt, hogy ő ki mert lépni egy rossz házasságból.
Már a fenékküszöb építésének első lépései is eredményt hoztak Paksnál: a bárkák elhelyezése után az erőműnél egy centiméterrel emelkedett a vízszint. A munkálatok éjjel-nappal zajlanak, szombaton 5000 tonna követ szállítanak Paksra és Dunaszentbenedekre, ugyanakkor további kőszállító teherautókra is nagy szükség lenne. A helyszíni sajtótájékoztatón
A Fidesz kommunikációs igazgatója, Havasi Bertalan élesen bírálta a miniszterelnök paksi sajtótájékoztatóját, miután a párt elnöke nem fogadta el a meghívást. Az eseményre a Duna rekordalacsony vízállása miatt szükséges beavatkozás helyszínén került sor.
Vannak könyvek, amik tökéletesek a délutáni strandoláshoz, és vannak azok, amelyek észrevétlenül szippantanak be úgy, hogy nem eresztenek egészen napfelkeltéig.
Megkezdődött a Duna vízszintjének ideiglenes megemelését célzó műszaki beavatkozás Paks és Dunaszentbenedek között. A két 80 méteres bárkát a helyére állították, és irányított süllyesztésük is elkezdődött. Magyar Péter szerint már az atomerőmű szivattyútelepénél is egy centiméterrel emelkedett a vízállás.
Lehet-e majd konfliktus az új köztársasági elnök, Baka András és az őt megválasztó kétharmados többségű Tisza Párt frakciója között a jövőben bizonyos törvények kapcsán? Ezt is megbeszélték a szokásos résztvevők a Szabadsajtó Klub legújabb adásában.
Az Indonézia, Malajzia és a Fülöp-szigetek térségében élő bajau népcsoport tagjai generációk óta szoros kapcsolatban élnek a tengerrel, és sokan közülük naponta órákat töltenek a víz alatt halászattal és gyűjtögetéssel. A hosszú idő alatt szervezetük is alkalmazkodott ehhez az életmódhoz, ami a szabadmerülésben komoly előnyt jelent számukra. A kuta
Toroczkai László szerint Magyar Péterrel előre egyeztetett arról, hogy a héten szabadságon lesz, ezért nem utazott Paksra. A miniszterelnök Orbán Viktort is meghívta.
A magyar női 4x100 méteres váltó 42.84 másodperces országos csúccsal bejutott a szombat esti döntőbe a birminghami atlétikai Európa-bajnokság szombati versenynapján.
Tragikus hír rázta meg a golfvilágot: mindössze 18 éves korában meghalt Jessica Bang, az ausztrál női golf egyik nagy reménysége. A fiatal sportoló Thaiföldön lett rosszul, ahol egy fontos nemzetközi viadalon vett volna részt. Agyvérzést kapott, az életét a sürgős műtét ellenére sem tudták megmenteni.
Parádés teljesítménnyel lett Európa-bajnok 200 méteren Owen Ansah péntek este, ám a német sprinter öröme korántsem lehet felhőtlen. A 25 éves atlétát azzal vádolják, hogy júliusban megtagadott egy doppingtesztet, így akár az érmeit is elveszítheti. A birminghami döntő előtt mindenesetre különleges útravalót kapott: hároméves kisfia mondta meg neki,
Hétfőn egy hidegfront éri el Magyarországot, amely először a Dunántúlon és a középső országrészben hoz enyhülést, míg a keleti területeken csak keddtől mérséklődik a hőség – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. Facebook-bejegyzéséből.
Magyar Péter miniszterelnök szombat délelőttre Paksra hívta az ellenzéki pártok vezetőit, köztük Orbán Viktort, Semjén Zsoltot és Toroczkai Lászlót, hogy bemutassa nekik a fenékküszöb építésének jelenlegi állapotát. A meghívottak nem jelentek meg az eseményen. Magyar Péter ezt a sajtótájékoztatón meg is jegyezte, ahol elmondta, hogy tudomása szerin
Eddig 770 ezer hektáron jelentettek be aszálykárt, 31 ezer bejelentés alapján - közölte a kormányszóvivő kérdésre válaszolva pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége ajánlásokat adott ki a magas energiaköltségek miatt, amelyek a wellness-részlegeket is érintik. A belföldi turizmus helyzetét egyszerre nehezíti a hőség, a magas energiaár és az erős forint, ami a külföldi vendégeket tartja távol.
Szűcs Judith több mint öt évtizede van a pályán, mégis akadnak olyan történetek az életében, amelyekről jóval kevesebbet hallani. A diszkókirálynő nemcsak a színpadon volt merész: pályája során különleges fordulatokat, komoly egészségügyi nehézségeket és egészen meghökkentő helyzeteket is megélt.
Az ugatás a kutyák természetes kommunikációs eszköze, ezért önmagában nem jelent problémát. Ha azonban kedvence szinte minden zajra, járókelőre vagy vendégre ugat, az hosszú távon nemcsak a gazdit, hanem a környezetet is megterhelheti. A szakértők szerint ilyenkor nem az ugatást kell elnyomni, hanem azt kell kideríteni, mi váltja ki ezt a viselkedé
A Duna augusztusi rekordalacsony vízállása miatt ismét a felszínre kerültek a volt Óbudai Gázgyár területén elásott rákkeltő, mérgező anyagok. Bár a terület tulajdonosa, az MVM megkezdte a kárelhárítást, a szakértők szerint ez csupán tüneti kezelés, amely nem akadályozza meg a folyó folyamatos szennyezését. A mintegy 200 ezer tonnányi szennyezett t
Régen szégyellték, ma viszont már nemcsak elfogadott, de kifejezetten menő is pszichológushoz járni. És nem véletlenül, hiszen az önfejlesztés a lehető legkifizetődőbb befektetés, amit magunkba invesztálhatunk. Négy év önismereti munka után elmondhatom: az életem gyökeresen megváltozott. Íme az a 3 rendkívül hasznos dolog, amit a terápiás folyamat
A széchenyis hallgatók a dinamikus versenyszámokban is remekeltek: Endurance-ban ezüstérmet, Autocrossban bronzérmet szereztek, Efficiencyben pedig a negyedik helyen végeztek. A Skidpad és a különleges, éjszakai Acceleration versenyszámot egyaránt a hetedik helyen zárták. A nemzetközi Formula Student-versenyen elért újabb nagyszerű eredmény jól
Luka Dončić egy évvel ezelőtt látványos fizikai átalakulással válaszolt a kondícióját érő kritikákra, majd 33,5 pontos átlaggal a liga pontkirálya lett. A sérüléseket azonban így sem tudta maga mögött hagyni, a rájátszás teljes egészét kihagyta, LeBron James távozása után pedig már egyértelműen az ő kezében van a Los Angeles Lakers jövője. Zach Low
A legtöbb cégvezető tudja, merre szeretne haladni. A kérdés inkább az, mi lassítja le közben. A Vosz Barométer 2026-os második negyedéves felmérése három visszatérő akadályt azonosított: a szakképzett munkaerő hiányát, a csökkenő vásárlóerőt és a megrendelések kiszámíthatatlanságát. Nem újkeletű problémák – de a hatásuk ma is érezhető.
A Femcafé csapata idén is kilátogatott a Sziget fesztiválra, ahol ismét bebizonyosodott, hogy a fesztiválozás ma már nem csupán a felhőtlen bulizásról, hanem a társadalmi felelősségvállalásról és az egymásra figyelésről is szól.
Az idei Sziget fesztivál a végéhez közeledik, de a pénteki, úgynevezett metál-napon egyáltalán nem lehetett érezni, hogy fáradna a közönség. Becsületesen tolongtak a Lazarvs, Sigrid, Baby Lasagna, Beton.Hofi és a Bring Me The Horizon koncertjén is.
Az üzleti hangulat évek óta nem volt ilyen jó. A Vosz Barométer 63 százalékos rekordot mért, és a cégvezetők kétharmada kedvező évre számít. Ugyanakkor a vállalkozások harmada árbevételi elmaradással kalkulál, a tartalékok szintje pedig csökken.
A felhasználói bejelentések probémát jeleznek az OTP-nél és a NetBanknál. Az egyik budapesti Auchanban teljes a leállás, csak készpénzzel lehet fizetni.
Fodor Zsóka, akit az egész ország csak Magdi anyusként ismer és szeret, kénytelen elhagyni imádott otthonát, így 84 évesen már a kilencedik alkalommal kell költöznie. A népszerű színésznőnek egyáltalán nem volt könnyű dolga az elmúlt hetekben, de a nehéz helyzetben azonnal a segítségére siettek a barátai.
A spanyol határőrség hetekkel a ceutai tömeges illegális határátlépések előtt figyelmeztette Madridot, hogy a közösségi médiában megjelent hírek nyomán tömegek indulhatnak a tengeren át a város felé – jelentette szombaton a Reuters hírügynökség a spanyol határőrök szakszervezetére hivatkozva.