Az Anthropic mintegy 7 milliárd dolláros felvásárlásról tárgyalt a MatX nevű chipstartuppal saját hardverfejlesztéseinek felgyorsítása érdekében. Az egyeztetések azóta partnerségi megbeszélésekké alakultak, ám jelenleg szünetelnek. A lépés a mesterségesintelligencia-laboratórium azon törekvését jelzi, hogy csökkentse függőségét az Nvidia processzor
Hogyan állt össze egy-egy adás? Miben lesz más a második évad, mint az első? Mit tudtak kezdeni a készítők azzal, hogy az elfogásokról lépten-nyomon posztoltak a műsor rajongói?Az augusztus 31-től látható Most Wanted – A Hajsza többnapos forgatásáról az RTL egyik kreatív vezetője, Kónya Gergely mesélt a Blikknek.
Tízmilliárdok mennek el pereskedésre, pedig sok vita bíróság nélkül is lezárható. Közjegyző előtti egyezséggel akár egy nap alatt jogerős megállapodás köthető.
A befektetők ma elsősorban Kevin Warsh Fed-elnök Jackson Hole-i beszédére várnak; bár a felszólalás nem kapcsolódik hivatalos kamatdöntő üléshez, a piacok minden olyan jelzésre közelről figyelnek, amelyből következtetni lehet a kamatpálya várható alakulására. A határidős kamatpiac jelenleg mintegy 64 százalékos valószínűséget áraz arra, hogy a Fed
"Az üres hivatkozás a nemzetbiztonságra nem ad szabad kezet ahhoz, hogy megtorolják a kormányzat kritikusait" – áll a bírósági döntésben. Mi történt? Nem teheti feketelistára a többek között a Claude MI-modell mögött álló Anthropicot a Trump-adminisztráció, mondta ki egy kaliforniai bíró csütörtökön. A Reuters beszámolójában azt írja, a bíró "jogel
Klaus Zellmer, a Škoda Auto vezérigazgatója így nyilatkozott: "Az Octavia három évtizede a Škoda márka meghatározó ikonja. Legyen szó kombi vagy liftback kivitelről, modelljeink mindig azt adják, amire az ügyfelek vágynak: lenyűgöző helykínálatot, praktikumot, magas szintű biztonságot és sokoldalú felszereltséget, különösen kedvező értékarány melle
A magyar édesanya és lánya két órával a katasztrófa előtt érkezett Nepálba egy zarándokcsoporttal, rajtuk kívül még egy magyar is eltűnt. Egy magyar édesanya és lánya is eltűnt Nepálban a villámárvíz következtében, amely a Bhotekoshi folyó áradása miatt alakult ki. A 77 fős zarándokcsoport tagjai mindössze két órával a katasztrófa előtt érkeztek m
10 százalékkal növelte adózott eredményét az első félévben a CIG Pannónia, a javulás még az első negyedévnek köszönhető, a második negyedévben ugyanis alulmúlta tavalyi önmagát a már külföldön is terjeszkedő biztosító. A díjbevételek 5%-kal visszaestek az év első felében, elsősorban az egyszeri díjas unit-linked termékek gyengébb banki csatornás ér
Egyetlen, mindössze hatezer forintos tippel mesés összeget, 600 ezer forintot nyert egy borsodi férfi a Tippmixen. Amikor azonban a játékos bement a fogadóirodába, hogy felvegye a hat számjegyű nyereményt, kiderült, azt nem fizetik ki neki. A Szerencsejáték Zrt. adatbeviteli hibára hivatkozik, és érvénytelenítette a fogadást. A játékos azonban nem
Nagyot gyengült a forint az euróval és a dollárral szemben is: az euró-forint árfolyam 365 fölé emelkedett, míg a dollár-forint 313-314 között mozog. Az euró eközben apránként gyengül a dollárral szemben, ami a piac kivárásának tudható be a Jackson Hole-i konferencia előtt. A mai napon Kevin Warsh Fed-elnök tart beszédet a rendezvényen, amelyen kor
Van az a furcsa érzés, amikor még szinte el sem kezdődött a nyár, máris augusztus közepén találjuk magunkat. Gyerekként egy nyári szünet szinte végtelennek tűnt, felnőttként pedig néha azt érezzük, hogy egyik pillanatban még június van, a másikban már az ősz közeledik. Pedig az idő objektíven ugyanúgy telik, a megélésünk mégis egészen más lehet.
A német autóipar válsága miatt a BMW Group 2027 végéig globálisan mintegy 8000 munkahely megszüntetését tervezi, hogy javítsa versenyképességét az elektromos átállás és a kínai piaci lassulás közepette. A konszern az üzemi tanáccsal együttműködve önkéntes távozási programmal karcsúsítja adminisztrációs struktúráját, elkerülve a közvetlen gyártósori
Ha nem igazán gondolkodtál még a borospoharakon, akkor egy-egy nevesebb pohárgyártó weboldalának képsora sokkoló hatású lesz. Böngészve a híres üvegkészítők kínálatában, több mint 20 különböző típus jelenik meg.
A Magyar Bankszövetség üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását. A 2026-os év rendkívüli kihívások elé állította az agrárgazdaságot, ezért a bankszektor a termelők, a kormány és a finanszírozók szoros együttműködésében látja a megoldást.
Leülsz két percre a telefonoddal, aztán felnézel, és fél óra eltűnt. Közben nem emlékszel egyetlen videóra sem, amit végignéztél, csak egy homályos érzésre, hogy pörgött valami a szemed előtt.
Nem kapja meg a neki járó, közel 600 ezer forintos nyereményt egy borsodi férfi, pedig a szelvénye szerint minden rendben volt – a Szerencsejáték Zrt. ugyanis egy elgépelt odds miatt utólag érvénytelenítette a fogadást.
A nyár végével nem ér véget a kerti szezon: a gyeptelepítés szempontjából éppen most kezdődik az egyik legkedvezőbb időszak. A még meleg talaj és az ősszel általában mérséklődő párolgás jó feltételeket teremthet a fűmag csírázásához és a fiatal növények megerősödéséhez.
Az újabb alapkamat-csökkentés után 5,50 százalékon áll az irányadó mutató. Felmerül a kérdés, hogy a kamatvágás hogyan hat a lakossági hitelek kamataira, várható-e kamatcsökkenés például a lakáshiteleknél vagy a személyi kölcsönöknél. A kérdés összetettebb egy egyszerű igennél, ezért megnéztük, hogyan befolyásolja az alapkamat változása a lakosságo
Több megyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki péntekre Magyarországon az érkező meleg miatt. Az érintett területeken a napi középhőmérséklet 25 fok felett alakulhat.
Sokk a Honvédkórházban: két nap alatt három kórházigazgatót rúgtak ki Magyarországon, csak tegnap kettőt Budapesten, egyet pedig Hatvanban. Sokk a Honvédkórházban: váratlanul kirúgták az igazgatót, ezzel két nap alatt három intézményvezetőt távolítottak el. Egy bennfentes osztotta meg a hírt, hogy kirúgták a XIII. kerületben található Észak-Pesti C
Ma, augusztus 28-án 53 éve, hogy véget ért az a hatnapos stockholmi túszdráma, amely után megszületett a 'Stockholm-szindróma' fogalma. Csakhogy ma már korántsem egyértelmű, hogy amit akkor felfedezni véltek, valóban szindróma volt-e.
Az óbudai-békásmegyeri polgármester szerint a kormánynak a fővárosi közbiztonság javítását célzó intézkedései csak átsöprik a problémát más kerületekbe, ahelyett, hogy megoldanák azt.
Mozgalmas napot zárt a magyar közélet: nyomozás indult a Paks 2-hez kapcsolódó 80 milliárd forint ügyében, miközben büntetőeljárás kezdődött Hatvanpuszta kapcsán is. Az Országgyűlésben Magyar Péter új törvényeket és átfogó felülvizsgálatot helyezett kilátásba őszre. Emellett komoly változások várhatók a Nemzeti Kulturális Alapnál, ahol visszavágják
A Magyar Péter által bejelentett emelés a legszegényebb rétegek helyzetén javíthat a szakértő szerint. Ennél azonban még jelentősebb tétel lenne a szintén beígért nyugdíjas Szép Kártya, csakhogy ez 550 milliárd forint pluszkiadást jelentene, aminek meg kell találni a fedezetét.
A Magyar Bankszövetség "üdvözli és szakmailag támogatja" az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását – írja a Bankszövetség közleménye.
Ausztrália több ezer pókfajnak ad otthont, ám közülük csak néhány jelent komoly veszélyt az emberre. A sydney-i tölcsérhálós pók különösen rettegett faj, mérge ugyanis rendkívül gyorsan hat, és akár már negyedórán belül halált okozhat.