A rendkívüli hőség a hajléktalanok számára is komoly veszélyt jelent. Az InfoRádió Romhányi Tamást, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetőjét kérdezte.
A kétszeres Oscar-jelölt amerikai színész, Woody Harrelson is átveheti a Tiszteletbeli Szarajevó Szíve díjat az augusztus 14. és 21. között megrendezendő 32. Szarajevói Filmfesztiválon. A fesztivál közleménye szerint Woody Harrelson azon kevés színészek közé tartozik, akik a legkülönlegesebb szerepekben is hitelesek tudnak maradni, tehetsége, kariz
Egyelőre még csak álcafólia alatt mutatta meg az Audi az új A2 e-tront, ám emellett azt is elárulta, milyen fogyasztást tud majd az újdonság. Íme a részletek!
Eva Longoria ismét Marbellán élvezte a nyarat, ahol egy élénkpiros bikiniben kapták lencsevégre. A színésznő kisfiával, Santiagóval töltötte a napot, és ezúttal is remek formában tündökölt.
Egy Wehrmacht által használt jármű került elő az alacsony vízállás miatt. Egy szemtanú szerint robbanótesteket is találtak a motor mellett, amelyeket a tűzszerészek hatástalanítottak.
Bár a lépcső vagy a lift közötti választás első pillantásra jelentéktelennek tűnik, jól példázza, hogy a mindennapok apró döntései gyakran összhangban állnak azzal, hogyan gondolkodunk önmagunkról, a céljainkról és a kihívásokról.
A Kall Ingredients Kft. hétfőn időben megküldte önkéntes energiafogyasztás-csökkentési vállalását a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. részére – közölte a Mészáros Csoport kedden az MTI-vel, Magyar Péter miniszterelnök nyilatkozatára reagálva, amely szerint a nagyipari energiafelhasználók közül egyedül a Kall Ingredie
Georgina Rodríguez mallorcai nyaralásukról osztott meg látványos fotókat. Cristiano Ronaldo menyasszonya mesélt a világsztár legidősebb fiához fűződő kapcsolatáról. A pár napokon belül tarthatja esküvőjét Madeirán.
Nemcsak jogi és technikai, hanem lelki segítségre is szükségük lehet azoknak, akik online visszaélés áldozataivá válnak. Erre hívja fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Internet Hotline szolgálata és a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány, amelyek négy ingyenesen elérhető segédanyagot készítettek az érintettek és családtagjai
A nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első szakaszának eredményei alapján a legtöbb ellenőrzött termék és vállalkozás megfelel az előírásoknak, ugyanakkor a szakemberek több súlyos szabálytalanságot is feltártak. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a június 22-től zajló akció során eddig több tonnányi él
Javította a 2026-2027-es pénzügyi évre vonatkozó eredmény-előrejelzését a Toyota Motor, miután az április-júniusi negyedévben a gyengébb jen hatására jelentősen nőtt a nettó nyeresége, miközben üzemi eredménye csökkent. A vállalat egyúttal legfeljebb ezermilliárd jen értékű sajátrészvény-visszavásárlási programot is bejelentett.
A Rajna és más németországi folyók rendkívül alacsony vízállása miatt az idei gazdasági növekedés akár 0,4 százalékponttal is elmaradhat a korábbi várakozásoktól, ami kedvezőtlen esetben stagnáláshoz vagy akár recesszióhoz is vezethet. Erre figyelmeztetett a Német Gazdasági Intézet (IW) a Bild keddi beszámolója szerint.
A Trump-kormányzat az amerikai adatközponti infrastruktúra védelmében tervezi betiltani az új kínai optikai adóvevők (transceiverek) importját – értesült a Reuters.
A "Kliket" és a tankerületeket sokan a magyar közoktatás egyik legnagyobb kudarcának tartják, ezért a teljes felszámolásukat remélték a rendszerváltástól. De valóban ez lenne a megoldás? Szia, Tanárnő, azaz Polyák-Pásztor Diána neveléstudományi kutató a földig rombolás helyett másfajta megközelítést javasol.
A mellkas felső részén elhelyezkedő csecsemőmirigyet sokáig főként a gyermekkori immunrendszer fejlődésével hozták összefüggésbe. Mivel az életkor előrehaladtával fokozatosan összezsugorodik, a kutatók évtizedeken át úgy gondolták, hogy felnőttkorban alig van jelentősége. Egy új, nagyszabású vizsgálat azonban arra utal, hogy a szerv állapota összef
Két hét után láthatta viszont kislányát Szoboszlai Dominik. Az angliai otthonába, feleségéhez, Buzsik Borkához és az első születésnapját ünneplő lányukhoz a Liverpool egyesült államokbeli edzőtáborából visszatért labdarúgó a jelek szerint nem is várt sokat, hogy ezúttal a pályán kívül lendüljön játékba.
A SpaceX egyre nagyobb arányban foglalja le saját Falcon 9 hordozórakétáinak kapacitását a Starlink műholdak pályára állítására. Ez komoly nehézséget okoz a versenytársaknak és az űripar kisebb szereplőinek, amelyek eddig nagyrészt Elon Musk cégére támaszkodtak a műholdak feljuttatásában.
A "Reimagine the Familiar" fejlesztési koncepció mentén megalkotott, vadonatúj Mazda CX-5 megőrizte mindazokat az értékeket, amelyeket a vezetők eddig is nagyra értékeltek, miközben átgondolt fejlesztésekkel alkalmazkodik a változó mindennapi igényekhez. A modellt úgy tervezték, hogy a hétköznapi utazásokat még kényelmesebbé, magabiztosabbá és öröm
A darált hús az egyik leggyakrabban használt alapanyag a konyhában, és sokan ugyanazzal a módszerrel készítik el: serpenyőbe kerül, fűszerezik, majd addig sütik, amíg elveszíti nyers, rózsaszínes színét. A tapasztalt szakácsok szerint azonban létezik egy egyszerű trükk, amellyel jelentősen javítható az íze – ráadásul egy olyan hozzávaló segítségéve
Ariana Grande a jelenlegi koncertkörútját még befejezi, de utána hosszabb szünetet tart. A döntése hátterében részben az áll, hogy a közönség egyre élesebb kritikákat fogalmaz meg a külsejével kapcsolatban.
Országos ellenőrzési program indult augusztus 1-től az akkumulátoripar teljes működési láncának vizsgálatára - közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
Az európai gazdák a hőség, aszály és erdőtüzek miatti terméskiesésre figyelmeztetnek. Az EU már 6-7 százalékkal csökkentette a kukorica és napraforgó hozamkilátásait.
Hétfőn az ország nagy részén 36 és 40 Celsius-fok közötti csúcsértékeket mértek, a napi középhőmérséklet pedig 27-30 fok között alakult. A rendkívüli hőségben a fővárosban a hajnali és a nappali melegrekord is megdőlt.
Mintegy harmadával növelte árbevételét az Alteo Csoport 2026 első félévében a bázisidőszakhoz viszonyítva. A kedvezőtlen piaci körülmények ellenére érdemben nőtt a vállalat Ebitda-ja is, melyet az átadott energiatároló rendszerek, a MOL-lal való szinergiák kihasználása, illetve a Körforgásos gazdálkodás szegmens növekedése okozott.
Meredeken emelkednek a Palantir részvényei a keddi nyitás előtti kereskedésben, miután a vállalat a várakozásokat jelentősen meghaladó második negyedéves gyorsjelentést tett közzé, a kiemelkedő teljesítményt pedig a mesterséges intelligenciával kapcsolatos szuverenitási igények hajtották - számolt be a CNBC.
Mikor volt utoljára olyan napod, amikor tényleg semmit sem csináltál? Nem mostál ki egy adag ruhát, nem válaszoltál az üzeneteidre, nem hallgattál podcastot főzés közben, és nem gondoltad azt este, hogy "ma azért igazán lehettem volna eredményesebb". Ha nehezen tudsz válaszolni erre a kérdésre, nem vagy egyedül. Kertész Lilla szervezetpszichológus