Közvetlen gyalogos kapcsolat épülhet Óbuda és az Óbudai-sziget között. Erő Zoltán, Budapest főépítésze már jóváhagyta a Speciálterv által készített hídkoncepciót, így a szakhatóságokkal és közműszolgáltatókkal is leegyeztetett dokumentációt heteken belül benyújthatják engedélyezésre.
A Duna rekordalacsony vízállása miatt kedd hajnalban mindössze néhány milliméteren múlt, hogy a Paksi Atomerőmű 44 éves történetében először a létesítmény mind a négy blokkját le kelljen állítani. Ezt végül sikerült elkerülni, hiszen a 2-es blokk 4-es turbinája az energiaválság legkritikusabb időszakában is termelt, méghozzá 240 megawattnyi villamo
Szeptembertől újra indul a MATE egyedülálló pálinkamester szakmérnök képzése, amely felsőfokú diplomát ad. A komplex, négy féléves programra augusztus 15-ig lehet jelentkezni, hogy a hallgatók a szakma mestereivé váljanak.
Életveszélyes fenyegetés miatt kénytelen volt lemondani sepsiszentgyörgyi fellépését Majka. A rapper privát telefonjára érkezett üzenetben nemcsak megfenyegették, de tudatták vele azt is, hogy ismerik a szálláshelyét és a zenekar tervezett útvonalát. Részletek az rtl.hu-n.
A modern képalkotó rendszerek már mérleg nélkül is képesek folyamatosan nyomon követni az állatok növekedését. Hogy mekkora pontossággal képesek becsülni a sertések és brojlercsirkék élőtömegét, és hogyan támogatják a termelési döntéseket, arról Alexy Márta, az Óbudai Egyetem docense beszélt a Metszetnek.
Az ingatlanvásárlás költségei nem merülnek ki pusztán a vételár megfizetésében, számos egyéb járulékos költséggel kell még kalkulálnod, melyek alapesetben is több millió forintos pluszkiadást jelenthetnek.
Lukas Podolski idén nyáron visszavonult a Górnik Zabrze csapatából, de a klub többségi tulajdonosaként ő is megérkezett Budapestre a Ferencváros elleni Európa-liga-selejtezőre. A korábbi kiváló csatár nem bírt magával az edzésen és lövöldözni kezdett az Üllői úton. Podolski célja, hogy gyerekkori kedvenc klubjából lengyel sikercsapatot építsen.
Teljes a megújult Veszprém-Balaton Filmpiknik programja: közel hetven játék- és dokumentumfilmmel, gazdag kisjáték- és animációs filmes válogatással várják a közönséget augusztus 27–29. között Veszprémben és Balatonfüreden. Premier előtt vetítik Dobó Kata és Szilágyi Fanni alkotását, a Még egy kívánságot. Közönségtalálkozók, koncertek, gyerekprogra
Erős első félévet zárt az OTP Csoport, az eredmények alapján felfelé módosította 2026-os üzleti várakozásait. A bankcsoport egyszerre tudta megőrizni kiemelkedő jövedelmezőségét, tovább növelni hitelállományát, valamint újabb stratégiai akvizícióval erősíteni nemzetközi jelenlétét. A Litvániában, Lettországban és Észtországban meghatározó szereplőn
Már lehet pályázni az Urban Tech & Smart City Awards 2026 versenyre, amely idén első alkalommal gyűjti egy platformra a hazai okosotthon és smart city fejlesztések legjobb megoldásait. Bemutatjuk a szakmai zsűri újabb négy tagját.
Sokszor csak utólag értjük meg, miért éreztünk furcsán egy helyzetben. Egy apró mondat, egy különös pillantás, egy megmagyarázhatatlan rossz érzés – olyan jelek, amelyeket könnyű figyelmen kívül hagyni, mégis előfordul, hogy éppen ezek segítenek elkerülni egy kellemetlen vagy akár veszélyes helyzetet.
Megerősítette a Masterplast részvényeire vonatkozó ajánlását és célárát az MBH Bank elemzője a társaság legutóbbi, második negyedéves gyorsjelentésére reagálva.
"Hozzászoktam a mocskolódáshoz és ahhoz, hogy az embereknek időnként csípi a szemét a mondanivalóm, de ahhoz, hogy a saját privát számomon zaklassanak éjjel, ahhoz nem."
Rekordalacsony vízállás mellett történt halálos vízi baleset Dunakeszin, ahol egy társaság tagja merült el a Duna egyik hirtelen mélyülő medertörésénél.
Új munkatársakat jelentett be a 24.hu, ahol a májusi létszámleépítést augusztus elején főszerkesztőváltás követte, most pedig a laphoz igazol többek között a Partizán Vétó című műsorának műsorvezetője, Vida Kamilla, valamint az eddig külsős Kele János sportújságíró. Más változásokat is bejelentett a Central Médiacsoport hírportálja.
A miniszter felkérte a MÁV-ot arra is, hogy "vizsgálja felül a teljes zöldfelület-kezelési gyakorlatát a klímaváltozás fényében, a fák mai valódi ökológiai értékét figyelembe vevő alapokon".
A 24.hu több jelentős szerkesztőségi változást jelent be: a laphoz csatlakozik Vida Kamilla, aki az újonnan induló véleményrovat szerkesztőjeként dolgozik majd, valamint Kele János, aki a sportrovat főmunkatársaként erősíti a szerkesztőséget.
Kevesen vannak, hiszen Hollywoodban a többség a dada mellett teszi le a voksát. De akadnak azért sztárok, akiknek nem probléma az éjszakai virrasztás sem, ha saját gyermekükről van szó.
A Gazdasági Versenyhivatal egy megismételt eljárásban marasztalta el az áruházláncot a megtévesztő reklámüzenet miatt. A cég elismerte a jogsértést és lemondott a fellebbezésről, ezért a korábbinál alacsonyabb büntetést kapott.
Életveszélyes fenyegetés miatt kénytelen volt lemondani sepsiszentgyörgyi fellépését Majka. A rapper privát telefonjára érkezett üzenetben nemcsak megfenyegették, de tudatták vele azt is, hogy ismerik a szálláshelyét és a zenekar tervezett útvonalát. Részletek az rtl.hu-n.
Életveszélyes fenyegetés miatt törölte erdélyi fellépését és az azzal járó utazást Majka. A rapper a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében számolt arról számolt be, hogy késő este kapott egy zaklató üzenetet a privát mobilszámára.
Kiszivárgott hírek szerint az amerikai arzenálban szinte alig maradt korszerű nagy hatótávolságú föld-föld rakéta. Az ok az iráni háború és a Trump-kormányzat döntése, hogy kevésbé kockázatos módon támadja az irániakat. Szakértők szerint a helyzet próbára teheti az amerikai védelmi ipart.
Az iráni háborúval kapcsolatos fejlemények mellett a vállalati gyorsjelentésekre figyelnek ma a befektetők külföldön és itthon is, az amerikai tőzsdék zárása után jelentett a SpaceX és az AMD, a hazai blue chipek közül az OTP tette közzé hajnalban a számait, este pedig a Magyar Telekom gyorsjelentése jön. A hangulat kifejezetten optimista volt a pi
Súlyos bodyshaming-hullám érte Cristiano Ronaldo menyasszonyát a luxusjachton készült fotói miatt, ám az üzletasszony nem hagyta szó nélkül a bántásokat.
Egy friss kutatás szerint a lakosság 84 százaléka fogott vissza az áram-, 78 százaléka pedig a vízfogyasztásán. A legtöbben a háztartási gépeiket használják ritkábban.
A magyar fesztiválpiac egyszerre próbál alkalmazkodni a növekvő költségekhez és a változó közönségigényekhez, ezzel párhuzamosan a fesztivál szponzoráció is ismét új korszakba lépett. A látogatók ma már nem molinókat, de nem is felesleges és gigantomán megjelenéseket tartanak értékesnek, hanem használható szolgáltatásokat, programokat és emlékezete
Kevesebb áramot és vizet fogyasztunk, önkorlátozásban nemzeti egység mutatkozik. Az energiaválság kormányzati kezelésének megítélésében már a pártszimpátia dominál - derül ki az Europion 16 év feletti népesség körében elvégzett reprezentatív kutatásából.
Az elmúlt napokban kibontakozó energiavészhelyzet miatt a gazdasági szereplők részéről széles körben és önkéntesen vállalt fogyasztáscsökkentés a villamosenergia hálózat számára kezelhetőbbé teszi a Paksi Atomerőmű szinte teljes kiesése miatti roppant feszült helyzetet. Egyes fogyasztók hálózatról történő egyoldalú leválasztását (és természetesen a
Az amerikai részvénypiacokon is jelentős emelkedést láthattunk kedden. A Dow 1,7%-kal, az S&P 500 1,8%-kal, míg a Nasdaq 2,6%-kal került feljebb, a Dow és az S&P 500 pedig új történelmi csúcsot állított fel. A kereskedést elsősorban a várakozásokat felülmúló vállalati eredmények, valamint a közel-keleti konfliktus enyhülésével kapcsolatos remények
Lehet egyszerre élelmiszert és villamos energiát termelni ugyanazon a területen? Zalaegerszegen erre már nem elméleti válasz születik. A ZalaZONE InnoTech kísérleti ültetvényében a napelemek alatt málna terem, autonóm robotok végzik a növényápolást, a rendszer működését pedig okostelefonról is lehet
A pszichológusok szerint a szabadidő eltöltésének módja sokkal többet elárulhat a gondolkodásunkról, mint azt elsőre hinnénk. Bizonyos hobbik ugyanis gyakrabban fordulnak elő azok körében, akik kiemelkedő problémamegoldó képességgel és fejlett gondolkodással rendelkeznek.
A Marvel Moziverzum sztárja, Tom Holland csak úgy hasít az új Pókember-filmben, és kijelenthetjük: nemcsak a vásznon, hanem a bankszámláján is szuperhős. A film már most kasszasiker, és újabb mérföldköveket állított fel a mozipénztáraknál. De vajon mennyit keres vele pontosan a színész?