Sokan egy pohár borral zárják a napot, mert úgy érzik, ez segít kikapcsolni és oldani a feszültséget. A wellness-szakértők szerint azonban az esti alkoholfogyasztás idővel olyan rossz szokásokat erősíthet fel, amelyek a pihenés helyett inkább rontják az alvást, a regenerációt és az általános közérzetet.
Fél tizenegykor még szabad helyet találunk a fűben, pedig kánikula van, és mindenki azt hinné, ilyenkor minden vízparton könyékig érő tömeg tolong. A Zsámbéki-tónál viszont csak néhány pokróc látszik szanaszét, közöttük egy horgász éppen a botját igazgatja, egy másik család pedig gumimatracot pumpál. Ennyi az egész zsivaj.
Egy feltört fiók nemcsak kellemetlenséget okozhat, hanem személyes adataidat, pénzügyi információidat és online jelenlétedet is veszélybe sodorhatja. Éppen ezért érdemes ismerni azokat a jeleket, amelyek arra utalhatnak, hogy valaki illetéktelenül hozzáfért a rendszeredhez.
Néhány hét öntözési tilalom elég lenne ahhoz, hogy Budapest fiatal fáinak jelentős része kiszáradjon. Egy minisztériumi közlemény miatt ez a forgatókönyv rövid időre valós veszélynek tűnt, ami a főváros számításai szerint akár több milliárd forintos kárt okozhatott volna. Végül a tárca visszavonta a Bardóczi Sándor főtájépítész megfogalmazásában "r
Víz felett repül klasszikus benzinmotor hajtja, méghozzá kettő. A víz felett suhanó szárnyas AirFish 8-ast két autóból származó General Motors LS3 V8-as motor hajt. Azért választották ezt a megoldást, mert így bárhol tankolhat szabványos 95-ös oktánszámú ólommentes benzint. És az sem kevésbé fontos, hogy a hagyományos technika a világ kevésbé fejle
Tavalyi évhez hasonlóan, idén is rengeteg árvaszúnyog lepte el a Balaton környékét. Pedig a rajzás még csak most kezdődött. A napokban olyan nagy számban jelentek meg ezek a rovarok, hogy az időjárásradar esőfelhőként érzékelte a rajt a tó felett.
Magyarországot képviselő helyettes kormányzóvá nevezte ki a kormány Kármán András pénzügyminisztert a Nemzetközi Valutaalap kormányzótanácsában, a döntés a Magyar Közlönyben jelent meg.
Egy tapasztalt secondhand-vadász öt olyan típust emel ki, amelyeket érdemes használtan keresni: nemcsak jó áron lehet hozzájuk jutni, de megfelelő választással a továbbértékesítésnél is komoly előnyt adhatnak. Megmutatjuk, mire figyelj, ha minőségi darabokra és tartós befektetésre vadászol a használt piacon.
A hasi zsír nem csupán esztétikai probléma, hanem komoly egészségügyi kockázatot is jelent, ugyanis összefüggésbe hozható a szívbetegségekkel, a 2-es típusú cukorbetegséggel és más krónikus problémákkal. De ne aggódj, léteznek biztonságos, hatékony és fenntartható módszerek a felesleges kilók leadására! Az alábbiakban olyan tuti tippeket szedtünk ö
Magyarországot képviselő helyettes kormányzóvá nevezte ki a kormány Kármán András pénzügyminisztert a Nemzetközi Valutaalap kormányzótanácsában, a döntés a Magyar Közlönyben jelent meg.
A Direkt36 volt oknyomozó újságíróját a világ hat országából kiválasztott újságírókkal együtt tünteti ki a Committee to Protect Journalists (CPJ) nevű nemzetközi újságírói szervezet. Panyi Szabolcs szerint sokat elárul az elmúlt 16 év magyarországi viszonyairól, hogy az 1991 óta átadott elismerést most először kapja meg egy európai uniós tagállam ú
Történelmi hőség jellemezte a mai napot, hiszen megdőlt a hazai abszolút legmagasabb hajnali minimumhőmérséklet, napközben pedig új országos napi, valamint fővárosi abszolút melegrekordot is regisztráltak - írta bejegyzésében a HungaroMet.
Már a százezres nagyságrend felett van a magyar villanyautó-flotta, ami bő 40 százalékos bővülést jelent éves szinten. A Netrisknél kötött kgfb-szerződéseken belül az elektromos személyautók aránya júniusra 3,6 százalékra, a hibrideké pedig több mint 5 százalékra emelkedett. Az elektromos autók kötelező biztosításának féléves átlagdíja éves összeve
Budakalászon 41,4 fokot mértek szerdán, amivel megdőlt az országos napi melegrekord. A 119 éves csúcsot felülmúló hőség csütörtökön is folytatódhat, újabb rekordokkal.
Dinnyelakoma: minden szerepkörben megállja a helyét, és szinte hulladékmentes. Elképesztő, hogy ez a zöldség, vagy gyümölcs, kinek hogy tetszik, a levestől, a főételen át, a desszertig bármely szerepben csodálatosat képes alakítani.
A kormány átfogó, első ütemben 868 milliárd forint keretösszegű energiafejlesztési programot fogadott el, miközben a rendkívüli hőségben sikerült megőrizni az ország energiaegyensúlyát és fenntartani a kritikus infrastruktúrák működését - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kétnapos kormányülés első napját és a védelmi munkacsoport ülését k
Több település tűzoltóinak bevonásával fékezték meg a lángokat Székesfehérvár szélén. A környékről kimenekített hatvanegy ember az oltás után visszatérhetett otthonába.
Nagy Árpád a Tiszakécske melletti kánikulában segített a madáron, miután észrevette, hogy az a bokrok leveleit csipkedi. A férfi a Facebookon osztotta meg a történetet, ahol azt írta, az eset jól mutatja, mennyire megviseli az állatokat is a rekkenő hőség.
Megjelent a Magyar Közlöny 2026. évi 103. számában a rendelet a 2026/27. tanév rendjéről. A 2026 szeptemberében induló tanév fontos dátumai derültek ki: szeptember 1-jén, kedden kezdődik a tanítási év, és 2027. június 18-án ér véget. A tanév rendje 2026/27 menetrendje szerint az őszi szünet október 23-án kezdődik majd, így 10 napjuk lesz a diákokna
A kormány elfogadta az átfogó energiafejlesztési tervet, amely a megújuló forrásokat és az ellátásbiztonságot helyezi előtérbe. A fejlesztéseket vegyes finanszírozással, hazai és uniós forrásokból, valamint magántőke bevonásával valósítják meg.
A Sziget Fesztivál és a közmédia megállapodásának értelmében az M1 csatorna tűzi műsorára a hazai fellépők koncertjeit. A szerződés szerint a felvételek a Médiaklikken is elérhetők lesznek.
Enyhangúlag szavaztak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai a július 21-i ülésen az alapkamat csökkentéséről - olvasható az MNB honlapján szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvben.
A Magyar Telekom összes bevétele 0,8 százalékkal, adózott eredménye 0,5 százalékkal nőtt a második negyedévben 2025 azonos időszakához képest - olvasható a társaság szerdán közzétett jelentésében. A társaság áprilistól júliusig 243,3 milliárd forint bevételt és 58,0 milliárd forint adózott eredményt ért el.
Nemes Anna és vőlegénye, István lemondták az idei, július 26-ra tervezett esküvőjüket. A pár egy évvel elhalasztotta a nagy napot, mert nem tartják ideálisnak a lagzit a kéthónapos kisfiukkal.
A brit királyi család neve világszerte ismert, ám a família nemcsak a trónörökösökről és a leggyakrabban látott tagokról szól. A háttérben ugyanis számos olyan rokon él, akik ritkábban kerülnek reflektorfénybe, mégis különleges történettel rendelkeznek.
Szerda éjszakától fokozatosan csökkenti reaktorának teljesítményét a szlovén-horvát tulajdonú Krsko Atomerőmű (NEK) a Száva alacsony vízhozama és magas vízhőmérséklete miatt - közölte az erőmű vezetése.