2026. augusztus 6. csütörtök

aug. 6
11:06
Innovatív banki AI-stratégia és a közösségi biztonság jövője (MMonline)
A Business Lounge július elsejei adásában Kutasi Judit és Ritter Tamás két olyan területet vizsgált meg, amely jól mutatja, hogyan jelenik meg a modern technológia és a társadalmi felelősségvállalás a vállalati stratégiákban. A műsor első felében az MBH Bank mesterségesintelligencia-stratégiája és a márkaegység megőrzése került fókuszba, míg a máso
aug. 6
11:06
Lezárult a nevezés a Hungaropack 2026 versenyre (Transpack)
Lezárult a Hungaropack nevezése, a csomagolás hazai csúcsversenyének következő fontos mérföldköve következik.
aug. 6
11:06
Három hét legjobb alkotásaiból nyitott kiállítást a Gyulai Művésztelep (Gyulatelevízió)
A közelmúltban nyílt meg Magyarország egyik legnagyobb múltra visszatekintő alkotóközösségének kiállítása a művelődési központban. Immár hagyomány, hogy az 1969 óta működő közösség minden nyáron két-három hetet tölt a fürdővárosban. Most az alkotói téma a városi élet sokrétű valósága köré összpontosult. Éppen ezért a zárókiállításnak a „Városi jele
aug. 6
11:06
Búcsú a kijelzőktől? Újra fizikai gombok lesznek az autókban (InStyle Men)
Vége a veszélyes nyomkodásnak: az Euro NCAP szigorúbb szabályai miatt a gyártók kénytelenek visszahozni a hagyományos fizikai gombokat.
aug. 6
11:12
Hisz benne, hogy hiteles lesz a köztévé? (Blikk)
Viharosan kezdődött a hét a köztévében. A megújuló M1 Híradó főszerkesztőjének Hajdú Gábort, műsorvezetőjének pedig Borsa Miklóst nevezték ki. Magyar Péter miniszterelnök erre egy Facebook-poszt alatt reagált kommentben, másnap Hajdút és Borsát is kirúgták az MTVA-tól.
aug. 6
11:12
Több mint 4 százalékot ugrott az arany (Kripto Akadémia)
Több mint 4 százalékkal emelkedett az arany árfolyama a szerdai kereskedésben, ami egy február eleji, kb. 6,5 százalékos nap óta a nemesfém legnagyobb egynapos drágulása volt. Az árfolyam ezzel kitört az előző másfél hónap csökkenő trendjéből, és ismét a 20, illetve az 50 napos mozgóátlag fölé került. A mozgás hátterében a Hormuzi-szoros megnyitásá
aug. 6
11:12
Új csúcson a Dow, a SpaceX és a chipgyártó AMD húzta le a Nasdaq-ot (ProfitLine)
Vegyesen alakult a szerdai kereskedés a tengerentúlon: a Dow új csúcson zárt, az S&P500 0,2%-ot csúszott vissza, noha napközben rekordszintre ért, miközben a Nasdaq Composite négy pluszos nap után először gyengült, és 0,8%-ot csökkent.
aug. 6
11:12
Elképesztő pénzeső zúdul Amerikából: hatalmasat kaszálnak az új techforradalmon a német cégek (Portfolio)
Az Egyesült Államok robbanásszerűen növekvő villamosenergia-igénye és az adatközpont-építési hullám számos német vállalatnak hoz kiemelkedő üzleti eredményeket, a DAX-indexben szereplő nagyvállalatoktól kezdve a kisebb tőzsdei cégekig. A félév végén közzétett pénzügyi adatok és az elmúlt egy év árfolyamemelkedései egyértelműen kirajzolják a nyertes
aug. 6
11:12
Az eddigi legerősebb ukrán dróntámadás érte a jaroszlavli régiót (Magyar Hírlap)
A Jaroszlavl és Moszkva közötti autóutat lezárták.
aug. 6
11:12
A fizikus elárulta, miért nem hűti le a szobát a ventilátor (Demokrata)
A nyári hőségben sokan a ventilátortól várják, hogy lehűtse a lakást, a készülék működési elve azonban egészen más, mint azt sokan gondolják.
aug. 6
11:12
A hőség miatt tovább lesznek nyitva Olaszország legismertebb látnivalói (Roadster)
A rendkívüli hőség miatt augusztusban meghosszabbított nyitvatartással várja a látogatókat a Colosseum, a Pantheon és a milánói Sforza-kastély, így a turisták a hűvösebb esti órákban is felfedezhetik a történelmi helyszíneket.
aug. 6
11:12
Szemjóga: ha monitor előtt dolgozik, ezt a 3 gyakorlatot végezze el naponta! (EgészségKalauz)
A szemjóga és szemtornák segíthetnek csökkenteni a szem körüli izmok feszültségét.
aug. 6
11:14
Globális logisztikai hálózatba kerül egy magyar fejlesztésű gyógyszeripari innováció (Portfolio)
Stratégiai jelentőségű felvásárlást hajtott végre a speciális, hőmérséklet-szabályozott logisztikában meghatározó piaci szereplő, az STI Hungary, aminek köszönhetően egy hazai fejlesztésű gyógyszeripari innováció léphet ki a globális piacra. A cég által akvirált, külső energiaforrást nem igénylő passzív hűtési rendszer akár egy héten át is képes st
aug. 6
11:18
Babérlevél főzése fahéjrudakkal és szegfűszeggel: Miért ajánlott és mire használják (Blikk)
A házi készítésű szobaparfümök egyre népszerűbbek, mint természetes alternatíva, mivel lehetővé teszik az összetevők és az illat intenzitásának teljes ellenőrzését, ellentétben a piacon kapható kész szintetikus termékekkel és az ipari szprékkel. Ez a házi illatosító kellemes illatot áraszt az otthonban, és egyszerű, olcsó és természetes alternatívá
aug. 6
11:18
Esik a memóriaszektor sztárrészvénye (Piac és Profit)
A SanDisk erős negyedévet zárt: a bevétel 9,0 milliárd dollárra nőtt, felülmúlva a 8,48 milliárd dolláros elemzői várakozást. Ez 372 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. A részvényenkénti nyereség szintén pozitív meglepetést okozott, 39,25 dollár lett a várt 34,96 dollárral szemben, ami hatalmas ugrás az egy évvel ezelőtti 29 cent után.
aug. 6
11:18
Tömegesen keresik a kútfúrókat Szlovákiában (Infostart)
Kiszáradó kutak és egyre mélyebbre nyúló fúrófejek. Szlovákiában az egymást követő száraz időszakok miatt egyre több helyen apad el a talajvíz. A lakosság és a mezőgazdasági termelők tömegesen fordulnak kútfúrókhoz, a szakemberek naptára pedig zsúfolásig megtelt. A megnövekedett igények miatt egy év alatt 20–30 százalékkal emelkedett a kútfúró cége
aug. 6
11:18
Radikális tiltást hoztak a kulcsfontosságú piacon - Azonnal kilőtt az ár, itt a történelmi rekord (Portfolio)
A Kongói Demokratikus Körtársaság azonnali hatállyal betiltotta a réz- és kobaltkoncentrátum exportját, a világ legnagyobb kobalttermelője és második legnagyobb réztermelője emellett új adórendszert is bevezetett a bányászati melléktermékekre. Az intézkedés számos nagy nemzetközi bányavállalatot érint, a hír hatására a réz határidős jegyzése nagyot
aug. 6
11:18
Ksh: 3,8 százalékot esett az élelmiszer-szaküzletek forgalma, a nagy láncok kaszáltak (Agroinform)
Veszélyben a kisebb élelmiszerüzletek.
aug. 6
11:18
Russell Crowe nemcsak rengeteget fogyott, de brutálisan ki is gyúrta magát (Glamour)
Russell Crowe lemondott az alkoholról, ami jelentősen csökkentette a szervezetében lévő gyulladásokat. Sikerült lefogynia és a kemény edzéseknek hála elképesztő izomzatot épített magának.
aug. 6
11:18
A kínai hibridek új frontot nyitottak Európában (Autószektor)
A Dataforce elemzőcég adatai szerint júniusban a kínai márkák a plug-in hibridek európai piacának rekordot jelentő, 34 százalékát szerezték meg. A növekedés fő motorjai a BYD, a Chery és a Geely voltak, de a kínai tulajdonosi háttérrel rendelkező, európai gyökerű márkák, például a Polestar és a Leapmotor is jelentős szerepet játszottak az előretöré
aug. 6
11:18
Enyhül az aszály augusztusban? (Mezőhír)
A mezőgazdaság számára augusztusban minden milliméter csapadék számít, különösen a talajnedvesség pótlása miatt.
aug. 6
11:18
Veszélyben a kukoricatermés: az aszály újabb nehéz évet hozhat (Öko-drive)
Az átlagosnál gyengébb év várható a mezőgazdaságban az idén.
aug. 6
11:18
A boldog utas hallgat, a dühös már posztol – kommunikáció ötezer méterrel a komfortzóna felett (Digital Hungary)
Kétszáz ember ül egy repülőgépen. Száznyolcvan elégedetten megérkezik, hazamegy, és egyetlen sort sem ír az útról. Húszan viszont rosszul járnak – közülük pedig néhányan még a repülőteret sem hagyták el, már a telefonjukért nyúlnak. Hogyan lehet úgy kommunikálni, hogy a hangos kisebbség haragja ne égjen rá az egész márkára? Erről beszélgettünk Radó
aug. 6
11:18
3 csillagjegy, akik szinte észrevétlenül képesek befolyásolni a gondolataidat (Bien)
Az asztrológia szerint három csillagjegy különösen érti, hogyan hasson a másik ember belső világára anélkül, hogy ez bárkinek is szemet szúrna.
aug. 6
11:18
Gyorsan terjedő inváziós bogár fenyegeti a hazai kőrisfákat (Zöld Trend)
Veszélyben a hazai kőrisállomány, már fertőzött fákat is azonosítottak a szakemberek.
aug. 6
11:24
A szlovén kormány már döntött: nem kapcsolják le az atomerőművet (Menedzsment Fórum)
Összeomlana a hálózat, ha leállna?
aug. 6
11:24
Életveszélyes trend terjed a TikTokon – megszólalt a Sziget főszervezője (Blikk)
A közösségi médiában több olyan TikTok-videó terjed, amely azt mutatja meg, hogyan lehet átsétálni a Dunán keresztül a Sziget Fesztivál helyszínére, az Óbudai-szigetre. Ez az akció veszélyeket rejt magában – hívja fel a figyelmet a szervező egy "válaszvideóban" és mindenkit óva int attól, hogy ezt kipróbálja.
aug. 6
11:24
MKOE: összeomlott az ÁNYK, nem működik a NAV-beadványok befogadása (Adózóna)
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) nevében közérdekű bejelentéssel fordulok a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, mivel 2026. augusztus 5-én, szerdán az esti órákban az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogramon keresztül beküldött bevallások, adatlapok és bejelentések befogadása rendszerszinten összeomlott – írja a NAV illetékeseihez, továb
aug. 6
11:24
A volt MVM vezér szerint még nem vagyunk túl a paksi krízis nehezén (Portfolio)
Nyolc évvel ezelőtt megírta Süli Jánosnak, az akkori paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszternek, hogy nincs és nem is lesz elég víz a Dunában a Paksi Atomerőmű, valamint a Paks II. ellátására. Miután az augusztusi energiakrízis igazolni látszik a jóslatot, Mártha Imre, az MVM egykori vezérigazgatója az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arr
aug. 6
11:24
Miért nem pirosodik a paradicsom? A válasz az időjárásban keresendő (Agrofórum)
A paradicsom ilyenkor már általában színesedik, sok kertben azonban még mindig zölden lógnak a termések. A jelenség nem egyedi, hanem széles körben megfigyelhető azokban az években, amikor a növényeket tartós hőstressz éri.
aug. 6
11:24
Új otthont keres a tűzoltómúzeum (Magyar Hírlap)
Költözni kell.
aug. 6
11:24
Hamilton elvárja, hogy a Ferrari hozzá igazodjon, véli világbajnok honfitársa (Racingline)
Damon Hill szerint Lewis Hamilton a saját képére akarja formálni a Ferrarit, míg a Mercedesről saját korábbi helyzete jutott eszébe.
aug. 6
11:24
Ingatlan.com: visszafogottabb az idén az albérletpiaci roham (Üzletem)
A ponthatárok kihirdetése után országosan csupán 6 százalékkal nőtt a kiadó lakások iránti napi érdeklődések száma, szemben a 2024-ben mért több mint 15 százalékos ugrással – írják az ingatlan.com szakértői. A kiadó ingatlanok száma egy év alatt közel 9 százalékkal csökkent.
aug. 6
11:24
Így győzné le az olasz turizmus a kánikulát (Haszon.hu)
A nyári hőség egyre inkább átírja az utazási szokásokat Európában. Olaszországban például már odáig jutottak, hogy augusztusban meghosszabbított nyitvatartással várják a turistákat a történelmi műemlékeknél. Így a látogatók a délutáni forróság helyett az esti órákban fedezhetik fel az ország legnépszerűbb helyszíneit.
aug. 6
11:26
Nem szórakoznak az ellenőrzéssel: ha beragad a sor, egyszerűen kikapcsolják az EU új biometrikus azonosítását (Portfolio)
Az utasok gyorsabb és biztonságosabb ellenőrzését ígérte az EU biometrikus beléptetési rendszere, az első igazi nyári szezon azonban komoly próbatétel elé állította. A torlódások miatt Brüsszel átmeneti könnyítést engedélyezett, amelynek meghosszabbítását már több ország is szorgalmazza - írja a Politico.
aug. 6
11:28
Nagy roham indult a magyar boltokban az ásványvízekért – vallott a főtitkár a készletekről (Portfolio)
Az extrém hőség miatt jelentősen megnőtt az ásványvíz iránti kereslet, pánikvásárlásra azonban semmi ok, a hazai üzletek ellátása folyamatos és biztosított. A kereskedelmi szektor emellett az energiaügyi tárca kérésére komoly takarékossági lépéseket vezetett be a hálózat fokozott terhelésének enyhítésére - mondta el Neubauer Katalin, a Magyar Nemze
aug. 6
11:30
Brutális volt a szerdai hőség, hajszálon múlt a melegrekord a Kékestetőn (Infostart)
Az országos napi átlag maximumhőmérséklet magabiztosan átlépte a harminckilenc fokot, a középhőmérsékleti rekord azonban nem dőlt meg.
aug. 6
11:30
Mi jön Takaró Mihály után? Lannert Judit új irányt szab a magyar-érettséginek és a nemzeti kultúrának (Magyar Hírlap)
Nem a magyar irodalmi kánont kell eltörölni, hanem az egyszemélyes kultúrpolitikai befolyást megszüntetni.
aug. 6
11:30
Olcsóbb lett a nektarin: túlkínálat nyomja az árakat (Mezőhír)
A mezőgazdaság szereplői számára is fontos hír, hogy a nektarinpiacon túlkínálat alakult ki, ami jelentős árcsökkenést okoz.
aug. 6
11:30
Szombaton szavaz a Tisza-frakció az államfőjelöltjéről (Telex)
Bujdosó Andrea továbbra sem árult el neveket.
aug. 6
11:30
Megtörte a gyűlöletcunami: Közzétette az intim képeit a Disney sztár, miután megzsarolták (naphire.hu)
A Disney egykori gyermeksztárját, Bella Thorne-t meztelen fotóival próbálták zsarolni, de az elkövetőt megelőzve maga tette közzé a kompromittáló felvételeket.
aug. 6
11:32
Hétfő reggelig lehet köztársasági elnököt jelölni (Telex)
Hivatalosan is kitűzte az államfőválasztást az Országgyűlés alelnöke. A Tisza frakciója szombaton dönt a jelöltjéről.
aug. 6
11:36
24.hu: Az összes profitot kivette Paksból az állam az utóbbi 16 évben, a szakértő szerint "pénz nélkül, letolt gatyával áll" az atomerőmű (SzMo)
A 24.hu összesítése szerint a Paksi Atomerőműből 16 év alatt közel 200 milliárd forint nyereséget vett ki az állam, saját forrás nélkül hagyva az üzemeltető céget. Perger András szerint pedig költség lenne bőven.
aug. 6
11:36
Autóvásárlás lízinggel: minden, amit tudnod kell, mielőtt először belevágsz (Bank360 blog)
A lízing sokak számára vonzó megoldás, ha autót vagy más nagyobb értékű eszközt szeretnének használni anélkül, hogy azt egy összegben ki kellene fizetniük. Elsőre azonban könnyű elveszni a részletekben: önerő, maradványérték, THM, GAP – csak néhány azok közül a fogalmak közül, amelyekkel biztosan találkozol.
aug. 6
11:36
Krokodilok őrizhetik a terroristákat? (Magyar Hírlap)
Izraelben egyre közelebb kerül a rendkívül vitatott terv megvalósítása.
aug. 6
11:36
Dire Straits az európai gabonapiac idei szezonjában (Agrárágazat)
A mezőgazdaság újabb aszályos év elé néz: Európában és Magyarországon is romlanak a gabonatermés kilátásai.
aug. 6
11:36
Billie Eilish új külseje sokkolta a rajongókat: alig ismertek rá a forgatáson (InStyle)
Billie Eilish drámai külsőváltással forgatja első mozifilmjét. Az énekesnő Az üvegbura adaptációjában szinte felismerhetetlen a nyilvánosságra került forgatási fotókon.
aug. 6
11:36
Puzsér Róbert videóban kért bocsánatot a nERDŐ című „förtelmességért és tiszteletlenségért” (Médiapiac)
Videóban kért bocsánatot Puzsér Róbert a Szélsőközép csatornájára idén februárban felkerült, nERDŐ című szatirikus animációs sorozat miatt, amelyet a hazai nyilvánosság ellen elkövetett „kulturális merényletnek” nevezett.
aug. 6
11:42
Szombaton ül össze a Tisza-frakció, hogy eldöntsék, ki lesz az új köztársasági elnök (Privátbankár)
Már hétvégén lesz hivatalos jelöltje a frakciónak, de még mindig nem tudjuk, kik közül választanak egyáltalán.
aug. 6
11:42
Gyurcsány Ferenc mezítlábas gondolatai: "Aki lázadásra hívja a népet, annak számolnia kell azzal..." (Blikk)
"Aki lázadásra hívja a népet, annak számolnia kell azzal, hogy a népet nem lehet a győzelem után hazaküldeni" – írja legújabb bejegyzésében sokat sejtetően Gyurcsány Ferenc, aki formabontó módon, zokni nélkül, mezítláb üzent a követőinek. Ahogy korábban beszámoltunk róla, a visszavonult politikusra ismét rátalált a szerelem és a dél-nógrád megyei E

Keresés