2026. augusztus 6. csütörtök

aug. 6
16:06
Lenny Kravitz bőrnadrágban jár edzeni – nem véletlenül (InStyle Men)
A rocklegenda szerint a színpadon és az edzőteremben sincs helye kifogásoknak. Ezért gyakran ugyanabban a ruhában edz, amelyben koncertet is ad.
aug. 6
16:12
Kivárnak a befektetők, közben drágul az olaj, a gáz és az arany (Privátbankár)
Bizonytalan nyitás Amerikában.
aug. 6
16:12
Gyenge magyar makroadatok a második negyedévre (ProfitLine)
A júniusi ipari termelési és kiskereskedelmi forgalmi adatokat tette ma reggel közzé a KSH. Az ipari termelés volumene 4,1 százalékkal nőtt éves szinten a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint. Az adat jóval kedvezőbb lett az általunk vártnál, de elmaradt piaci konszenzustól.
aug. 6
16:12
Lenyelted a strandon a medence vizét? Ez a legrosszabb, ami történhet ilyenkor (Femcafe)
A többség a strandokon próbálja túlélni a kánikulát, és előfordul, hogy nyelünk egy kis vizet a medencében.
aug. 6
16:12
A háború miatt veszélybe kerültek Szudán ősi piramisai (Magyar Hírlap)
Leálltak az Unesco világörökségi listáján szereplő Meroé romváros régészeti lelőhelyének állagmegóvási munkálatai.
aug. 6
16:12
Még ez is: a Tisza-kormány késésben van a gázbetárazással is (Demokrata)
A feltöltöttség csak az orosz-ukrán háború kitörésekor, a nagy gázválság idején volt olyan alacsony, mint most, a Tisza-kormány idején.
aug. 6
16:12
Mi számít igazán? – Byd Sealion 5 Dm-i teszt (Autószektor)
Továbbra is erősen villany fókuszú a BYD palettája, de azért ők is igyekeznek minél gyorsabban reagálni a piaci trendek és körülmények változására, és egyre több tölthető hibridet kínálni itt nálunk Európában is. Félelmetes gyorsasággal reagáltak és az sem kevésbé ijesztő, hogy mindig van miért visszanyúlniuk szinte azonnal. Így került konnektoros
aug. 6
16:12
Forróság, aszály: hiányzik a víz (Magyar Mezőgazdaság)
A víznek hőmérséklet kiegyenlítő hatása is van, most pedig a víz, a csapadék rendkívüli módon elfogyott a talajból. E miatt forrósodik föl ennyire a levegő napközben és e miatt száradnak el szántóinkon a kapásnövények.
aug. 6
16:12
Hiába az F1-es pilóták panasza, a csapatok nemet mondtak a változtatásra (Racingline)
A Pirelli javaslatot tett a pilóták panaszára reagálva, ám a csapatok nem kértek belőle.
aug. 6
16:18
Öt bőrönddel utazik Vietnámba a Miss Worldre a magyar szépségkirálynő – Végvári Janka elárulta, mivel próbál majd kitűnni a többiek közül (Blikk)
Végvári Janka 17 évesen nyerte meg a Miss World Hungary szépségversenyt, így a nemzetközi döntő mellett még a gimnáziumi érettségire is készülnie kellett. A sikeres vizsga után már a Vietnámban megrendezett világversenyre fordíthatja minden energiáját, a tervek szerint augusztus 9-én meg is érkezik Hanoiba. A Blikknek elárulta, mivel próbál majd ki
aug. 6
16:18
Ellenzéknek tekinti Karácsony Gergelyéket a Tisza a képviselő szerint: "Amit félre lehet érteni, azt félre is értik" (Blikk)
A rekkenő hőségben Borsós Gabriella, a Tisza-frakció országgyűlési képviselője vizet osztott a VIII. kerületben a Klinikák metróállomás bejáratánál. A Blikk többek között a klímaváltozás miatt előttünk álló kihívásokról és stílszerűen a politikai, parlamenti "klímáról" kérdezte a politikust.
aug. 6
16:18
Rendkívüli tájékoztató jön a kétnapos kormányülés után (Infostart)
Pénteken 14 órakor, Magyar Péter miniszterelnök részvételével tartják a következő kormányzati sajtótájékoztatót.
aug. 6
16:18
Afrikai sertéspestis: egy újabb európai országban bukkant fel a pusztító vírus (Agroinform)
Először mutatták ki az afrikai sertéspestist az Oroszországgal határos területen. A hatóságok azonnal intézkedtek, a vadászoknak kulcsszerep jut a védekezésben.
aug. 6
16:18
Így őrizheted meg a lelki békédet a klímaszorongás korában (Glamour)
A klímaszorongás lett az új norma? Miért érzi úgy mindenki, hogy összeomlik a világ? Hogyan őrizheted meg a józan eszed, miközben körülötted minden lángolni látszik?
aug. 6
16:18
Ítéletet hirdettek a müncheni gázoló ügyében (Demokrata)
Az afgán férfi tavaly autóval szándékosan belehajtott az emberek közé, akik egy demonstráción vettek részt.
aug. 6
16:18
A Brics új stratégiája már nem a közös pénz, hanem valami sokkal nagyobb (BitcoinBázis)
A 2026-os BRICS-csúcs lehet az a pont, ahol a dollárdominancia elleni BRICS-alternatívák végre tényleges politikává válnak. A BRICS – eredetileg Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika, mára 11 teljes jogú taggal bővült blokk – a feltörekvő gazdaságok egyik legfontosabb együttműködési fóruma. A világ népességének közel felét és a globális
aug. 6
16:18
50 találós kérdés felnőtteknek a legjobb szórakozáshoz (Bien)
Egy jó találós kérdés olyan, mint egy apró agytorna: pár másodpercre megállítja a társalgást, aztán mindenki egymásra néz, hogy ugyan, ki jön rá elsőnek.
aug. 6
16:24
Új fejezetet nyit a kormány a magyar energiában (Menedzsment Fórum)
Milliárdos hálózatfejlesztés és új szélerőművek jöhetnek.
aug. 6
16:24
Bejelentette az államtitkár: új vasúti megállóhely segítségével csökkentik a közúti forgalmat Debrecenben (Portfolio)
Új vasúti megállóhely épül Debrecen északi határában, a Kassai út végénél a 100-as vasútvonal Debrecen és Nyíregyháza közötti szakaszának felújítása során. A beruházásnak köszönhetően a Nyíregyháza és Mátészalka felől érkezők közvetlenül átszállhatnak majd a helyi autóbuszokra és trolibuszokra, így jóval gyorsabban elérhetik a Kassai úti egyetemi k
aug. 6
16:24
Kiválasztották a 2026-os Mastercard - Alkotótárs ösztöndíj 10 döntősét! (Könyves Magazin)
Közülük kerül ki a két győztes, akik fejenként 3-3 millió forintot kapnak hogy csak az írással foglalkozhassanak. A nyertesek nevét a szeptemberi, ünnepélyes díjátadón jelentik be.
aug. 6
16:24
Kellemetlen szomszédok: darazsak, és távoltartásuk lehetőségei (Agrofórum)
A darazsak a nyár folyamán okozhatnak kellemetlen meglepetést csípésükkel, de van néhány módszer, amivel távoltarthatjuk őket.
aug. 6
16:24
A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett (Magyar Hírlap)
Az emelkedő tendencia tovább folytatódott.
aug. 6
16:24
Karácsony Gergely elégedett Budapesttel (Demokrata)
Karácsony már látja a megfeszített munka eredményeit.
aug. 6
16:24
Itt olcsó az őszibarack! Csak le kell szedni (Haszon.hu)
Bár augusztusra sok gyümölcsösben már a végéhez közeledik a szezon, több hazai ültetvényen továbbra is várják azokat, akik saját kezűleg szednék le az őszibarackot.
aug. 6
16:30
Valami készül az energiafronton: fontos döntést hozott a kormány (Privátbankár)
Kinyitják az ajtót a szélerőművek előtt.
aug. 6
16:30
Meglepő győztes tarolt a balatoni gasztroversenyen (Infostart)
A fonyódligeti Lokal at the Lake friss "pisztrángkonzervje" lett az év strandétele bisztró kategóriában, de több más kategóriában is díjazták a balatoni vendéglátósokat csütörtökön Tihanyban, a Balatoni Kör rendezvényén.
aug. 6
16:30
Aggasztó állapotban érkezett meg csapata edzőtáborába Travis Kelce: rajongói szerint Taylor Swift az oka (Blikk)
A férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út, ahogy tartja a mondás. Ezt a jelek szerint a világhírű popénekes, Taylor Swift is pontosan tudja. Amerikai focista férje, Travis Kelce a korábban megszokottnál feltűnően teltebbnek tűnt, az NFL-ben szereplő Kansas City Chiefs edzőtáborába. Ezt természetesen a rajongók és csapattársai sem hagytak szó nélkül
aug. 6
16:30
Kármán András: szélerőműparkok létesítéséről döntöttek a kormányülésen (Adózóna)
A ma zárult kétnapos kormányülésen olyan döntést hoztak, ami zöld utat ad a hazai villamosenergia-hálózat uniós forrásból történő fejlesztésének és lehetővé teszi új szélerőműparkok létesítését – jelentette be csütörtökön Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter.
aug. 6
16:30
Török Gábor éles különbséget lát Orbán Viktor és Magyar Péter válságkezelése között (SzMo)
A politikai elemző emellett a Magyar Péter-féle hatalomgyakorlást hasonlította össze Orbán Viktoréval a 24.hu podcastjében. Szerinte míg Orbán rendszere a hatalomról, addig Magyaré a nyilvánosságról és az állandó szereplésről szól.
aug. 6
16:36
Rúzsa Magdi a tikkasztó hőségben adott fergeteges koncertet Olaszországban (Blikk)
A tikkasztó hőség sem szegte kedvét Rúzsa Magdinak: az énekesnő a mesés olasz tengerparti városban, Gradóban adott nagyszabású koncertet, ahol a közel 40 fokos hőség ellenére is színpadra állt, és emlékezetes estét varázsolt a közönségnek.
aug. 6
16:36
Hajót kapnak az ukránok Svédországtól, Kijev örvendezik (Demokrata)
Kijev üdvözölte a svéd legfelsőbb bíróság döntését. Az ukrán külügyér szerint az ítélet fontos precedenst teremt.
aug. 6
16:42
Így nézhet ki a Duna pár napon belül Paksnál – az atomerőmű sorsa múlhat azon, hogy folytatódik-e a tendencia (Blikk)
Csütörtök reggel a Duna vízállása Paksnál –131 centiméter volt, azonban az Országos Vízjelző Szolgálat (OVSZ) előrejelzése szerint a következő napokban ez változhat. Előrejelzésük alapján a vízállás holnap –129, majd sorra –128, –124, –107 és –98 centiméter lehet, jövő szerdán pedig várhatóan –102 centit mérhetnek.
aug. 6
16:42
A világelső női teniszező támogatja a kötelező genetikai nemi tesztet (Infostart)
Arina Szabalenka teljes mértékben támogatja a WTA által bevezetett új, egyszeri kötelező genetikai nemi tesztet, amelynek célja a női tenisz tisztaságának védelme.
aug. 6
16:42
Végveszélyben a magyar halastavak: emberfeletti küzdelem folyik a katasztrófa ellen (Pénzcentrum)
A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) felhívja a figyelmet arra, hogy a hazai halgazdálkodók emberfeletti erőfeszítésekkel küzdenek a tavak megmentéséért a tartós aszály és az extrém magas hőmérséklet miatt. Az egyre gyakoribbá váló szélsőséges időjárás és a drasztikus vízszintcsökkenés súlyos kihívás elé állítja az ágazat
aug. 6
16:42
Jóváhagyták az első mRNS-alapú influenzaoltást Amerikában (Demokrata)
A vakcina már az idei szezonban elérhetővé válik az Egyesült Államokban.
aug. 6
16:42
Már a buli előtt áll a bál Sebestyén Balázs 65 ezres rendezvénye körül – Vitézy Dávid is figyelmeztetést adott ki (Médiapiac)
Rekordméretű érdeklődés övezi Sebestyén Balázs, vagyis DJ Oti szombati retrobuliját, amelyre közel 65 ezer látogatót várnak. A rendezvény előtt azonban egyre több kérdés merült fel a regisztrációval, a közlekedéssel és a bejutással kapcsolatban, miközben Vitézy Dávid is arra figyelmeztetett, hogy rendkívüli terhelés várható.
aug. 6
16:42
Meglepő dolog történt a magyar földeken: ezt nem sokan várták (Agrárszektor)
A 2026-os nyári betakarítási szezon közepére a kalászos gabonák aratása országszerte a végéhez közeledett. Július 16-ig a teljes termőterület 87,4 százalékáról, mintegy 1,4 millió hektárról összesen 5,8 millió tonna gabonát takarítottak be. Az eddigi eredmények alapján a legtöbb szántóföldi növény esetében a termésátlagok elmaradnak a tavalyi szint
aug. 6
16:48
Meglátszik Lázár János fizetésén, hogy alig járt be az Országházba (Menedzsment Fórum)
Kiderült, mennyit buktak a hiányzó képviselők.
aug. 6
16:48
Felmondott Balogh Leventénél Az álommeló nyertese: a milliárdos megszólalt arról, hogy elhagyja Kása Eszter (Blikk)
Balogh Levente, a Cápák között egyik befektetője, 2024-ben ismét új elnöki asszisztenst keresett Keserű Balázs után Az álommeló című műsor keretében. A második évad győztese, Kása Eszter két éven át dolgozott az üzletember mellett, ám most úgy döntött, hogy külföldön folytatja karrierjét. Balogh megható szavakkal búcsúzott tőle, kiemelve a közösen
aug. 6
16:48
"Életem legjobb döntése" – Polgár Judit megható bejegyzésben vallott szerelmet férjének: már 26 éve házasok (Blikk)
Ritka pillanatnak lehettek tanúi Polgár Judit követői, ugyanis minden idők legeredményesebb női sakkozója egy rendkívül megható bejegyzésben vallott szerelmet férjének a közösségi oldalán. A sakk királynője egy közös, mosolygós fotó kíséretében osztotta meg a világgal, hogy már 26 éve alkotnak elválaszthatatlan párost dr. Font Gusztávval. Judit éle
aug. 6
16:48
Veszélyben a körtetermelők bevétele? Lényegesen korábban zúdul a nyakunkba az európai import (Agroinform)
A korai szüret és a dél-európai kínálat erősödése új helyzetet teremt az európai piacon.
aug. 6
16:48
Hamis zászlós orosz drónművelettől tartanak a litvánok (Demokrata)
Meredek állításokat fogalmazott meg a litván katonai hírszerzés.
aug. 6
16:48
Takarmányválság Európában, bajban az állatok, nőnek az árak (Agrárágazat)
A mezőgazdaságot sújtó aszály Európa-szerte takarmányhiányt okoz, ami már az állattartó gazdaságok működését is veszélyezteti.
aug. 6
16:48
Enyhül a hőség: szombattól az országos tisztifőorvos II. fokúra mérsékelte a hőségriasztást (EgészségKalauz)
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleménye.
aug. 6
16:48
"Hidd el, most tényleg minden más lesz!" – Az egyik legmanipulatívabb férjtípus az örök ígérgető (Bien)
Fogadkozások, amik mögött nincs semmi. Az örök ígérgető férjtípus az egyik legkimerítőbb, amivel egy nő találkozhat – és sok minden csak évek múlva válik világossá.
aug. 6
16:54
Premier előtt kiszivárog a T. Danny főszereplésével készült mozifilm - Itt vannak a részletek (Blikk)
T. Dannyt eddig elsősorban zenészként ismerhette a közönség, hamarosan azonban egészen új szerepben láthatják a rajongói. Az énekes-rapper a Még egy kívánság című filmben színészként is bemutatkozik, amelyet augusztus végén, premier előtt vetítenek a Veszprém-Balaton Filmpikniken. A bemutató különösen fontos állomás lehet az előadó életében, aki az
aug. 6
16:54
Hogyan válasszunk a csendes elvonulás és a pörgős nyaralás között (ProfitLine)
A modern világban mindannyian érezzük a folyamatos online jelenlét és a mindennapi stressz terhét. Az állandó értesítések, e-mailek és közösségi média platformok miatt egyre nehezebb valóban kikapcsolódni és feltöltődni. Emiatt az utazási trendek két markáns irányba indultak el az utóbbi években a tudatos utazók körében. Sokan a teljes elcsendesedé
aug. 6
16:54
Szigorú szabályok léptek életbe Magyarországon, több korlátozás jön a mesterséges intelligencia miatt (Portfolio)
A mesterséges intelligencia fejlődésével egyre könnyebben készíthetők valósághű, de hamis deepfake tartalmak, amelyek súlyos károkat okozhatnak embereknek és vállalkozásoknak egyaránt. Az Európai Unió mesterségesintelligencia-rendelete (AI Act) értelmében az AI-vel generált tartalmakat kötelező jelölni, az AI-alapú ügyfélszolgálatokról pedig előzet
aug. 6
16:54
Változik a hőségriasztás – mutatjuk, mire kell készülni (Infostart)
Enyhül a hőség, szombattól másodfokúra csökken a riasztás szintje – írta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös, az MTI-hez eljuttatott közleményben csütörtökön.
aug. 6
16:54
Eltűnőben a nyaralókereslet a Velencei-tónál (MMonline)
A Velencei-tó vízszintjével és ökológiai állapotával kapcsolatos bizonytalanság egyelőre nem okozott általános áresést a környék ingatlanpiacán, a kereslet szerkezete azonban jelentősen megváltozott az ingatlan.com friss elemzése szerint. A tó környéke egyre kevésbé nyaralóövezetként, sokkal inkább Budapest és Székesfehérvár agglomerációs térségein

Keresés