2026. augusztus 6. csütörtök

aug. 6
19:06
Hamarosan felszállhatnak az első utasok a Budapest–Belgrád vasútra (Infostart)
Megindulhat a személyszállítás még az idén ősszel a Budapest–Belgrád vasútvonalon, amennyiben a magyarországi szakaszon zajló utolsó biztonsági vizsgálatok sikeresen lezárulnak, erről tárgyalt Szabadkán csütörtökön Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, valamint Aleksandra Sofronijevic szerb közlekedési miniszter.
aug. 6
19:06
Kínzásért felelhet az ukrán toborzó (Demokrata)
Már börtönből is jöhetnek a kollégái.
aug. 6
19:12
Magyar Péter keményen nekiment az Orbán-kormánynak (Menedzsment Fórum)
Azzal vádolta meg Orbán Viktort a kormányfő, hogy elődje tudta, a magyar energiarendszer a végnapjait éli, az összedőlés szélén áll, mégsem tett semmit.
aug. 6
19:12
Izzasztó napon van túl a forint (Menedzsment Fórum)
Megugrott az euró árfolyama.
aug. 6
19:12
Súlyos kijelentést tett Magyar Péter: szerinte az Orbán-kormány tudta, hogy baj van (Privátbankár)
Azzal vádolta meg Orbán Viktort a kormányfő, hogy elődje tudta, a magyar energiarendszer a végnapjait éli, az összedőlés szélén áll, mégsem tett semmit.
aug. 6
19:12
A benzinkutaktól a boltok polcaiig: így drágíthatja meg a Hormuzi-szoros konfliktusa a mindennapokat (ProfitLine)
Amikor a háborúk gazdasági következményeiről beszélünk, legtöbben az olaj- és üzemanyagárak emelkedésére gondolnak. A Hormuzi-szoros körüli geopolitikai feszültség azonban a globális ellátási láncokon keresztül számos hétköznapi termék árát is növelheti. A magasabb energia-, szállítási és alapanyagköltségek idővel megjelennek a fogyasztói árakban,
aug. 6
19:12
100 fát vágtak ki a tolvajok, de erre az egy dologra nem számítottak (Agroinform)
Súlyos falopás történt a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sáta községhatárában található állami erdőben, de hamar a nyomukra bukkantak.
aug. 6
19:12
Itt vannak a friss üzemanyagárak – Egyik szemünk sír, a másik nevet (Portfolio)
A hazai dízelárak hirtelen és meredek emelkedése az autósok számára kedvezőtlen, az ellátásbiztonság szempontjából azonban fontos pozitív változást hozhat. A drágulás ugyanis mérsékelheti a magyar kutak korábbi, kiugró vonzerejét a külföldi autósok számára – a legfontosabb kérdés az, hogy a mostani árszinteken megszűnt-e az üzemanyagturizmus veszél
aug. 6
19:12
Nem volt még ilyen a Szigeten: Azahriah, Beton.Hofi és a legnépszerűbb hazai zenekarok egy este kedvéért állnak össze (Glamour)
Van egy ember Magyarországon, akinek a nevét talán ritkábban pötyögöd be a Spotify-on, mint Azahriah-t, Dzsúdlót vagy a Carson Comát, mégis szinte garantált, hogy életed első sörét, az első tábortüzes sírást vagy a legvadabb házibulidat az ő soraival élted túl. Aki nem csupán egy gitáros legenda: ő a magyar popzene szürke eminenciása, aki nélkül a
aug. 6
19:12
Év végére várhatóan megugranak az élelmiszerárak (Magyar Mezőgazdaság)
Az Ensz Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) vezető közgazdásza szerint a világ egy újabb élelmiszer-inflációs hullám küszöbén áll.
aug. 6
19:18
KSH: az előző év azonos időszakához mérten 10,1 százalékkal bővült az ipari termelés (Adózóna)
2026 júniusában az ipari termelés volumene 10,1, munkanaphatástól megtisztítva 4,1%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy ebben a hónapban kettővel több munkanap volt, mint 2025 júniusában. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,4%-kal kisebb
aug. 6
19:18
A szemünk előtt zajlik az evolúció: különös változásokat hozott az állatokon a városi élet (Portfolio)
Az emberiség mára a bolygó egyik legerősebb evolúciós hajtóerejévé vált. A városi környezetben élő állatok – az üvegfalakon mászó gyíkoktól a városi rókákig – rendkívüli gyorsasággal alkalmazkodnak az urbanizált életmódhoz, ez a folyamat, a jelenkori evolúció pedig egyre látványosabb változásokat eredményez - tudósított a BBC.
aug. 6
19:18
Nálunk a legdrágább az iPhone egész Európában: ennyivel kérnek többet a készülékért Magyarországon (Pénzcentrum)
Bár minden országban ugyanazokat a telefonokat értékesíti az Apple, az árak jelentősen eltérhetnek attól függően, hol vásároljuk meg az új mobilunkat. A Deutsche Bank 41 piacot összehasonlító adatai szerint 2026-ban Törökországban kell a legtöbbet fizetni a cég csúcskategóriás modelljéért, de Magyarország is a lista élmezőnyében szerepel: hazánkban
aug. 6
19:18
A Duna alacsony vízállása miatt Bulgáriában római kori híd maradványai bukkantak felszínre (Demokrata)
A Duna rendkívül alacsony vízállása miatt Bulgáriában az ókori Konsztantin-híd maradványai bukkantak felszínre.
aug. 6
19:18
A Toyota üzemeiben robotok cipekednek az emberek helyett (Autószektor)
A készletgazdálkodási robotikai feladatokra szakosodott GeekPlus nem kevesebb mint 436 önjáró mobil robotot állított üzembe a Toyota Motor Company több japán üzemében. Azt nem részletezték, hogy hány helyszínen dolgoznak az AMR-ek (autonomous mobile robot), de van olyan létesítmény, ahol mintegy kétszáz robotot hangoltak össze a gyártósorok megfele
aug. 6
19:18
Amióta egy citromot teszek a hűtőbe, megszűntek a kellemetlen szagok – Íme a trükköm (Bien)
Egy egyszerű citrommal nemcsak friss illatot varázsolhatsz a hűtőbe, hanem a kellemetlen szagokat is természetes módon csökkentheted – mutatjuk a trükköt, amit érdemes kipróbálni.
aug. 6
19:18
Enyhülés jöhet Magyarországon: mutatjuk, mi vár ránk a hétvégén (Agrárszektor)
Enyhül a kánikula, de továbbra is meleg idő lesz a hétvégén, pénteken és szombaton elszórtan záporok, zivatarok is kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az Mti-hez.
aug. 6
19:24
Kik voltak az első nyugdíjasok a világtörténelemben, és mióta van Magyarországon nyugdíj? 5 érdekesség a nyugdíjról (Éva Magazin)
A nyugdíjrendszer a modern társadalmak egyik sarkalatos intézménye, amely lehetővé teszi a munkaévek során felhalmozott anyagi biztonság megtartását a munkavállalók számára az aktív munkavégzés befejezése után. A nyugdíjrendszerek története több évszázadra nyúlik vissza, és az elmúlt idők során számos változáson és fejlesztésen mentek keresztül. Eb
aug. 6
19:24
Hamarosan elszállítják a Dunában talált robbanószereket, kiderült, hol állítják le a forgalmat (SzMo)
A Magyar Honvédség tűzszerészei egy második világháborús német utánpótlás-konténert találtak a Duna medrében a Műegyetem előtt. A konténer nyolc páncéltörő vetőcsövet rejtett, a művelet idejére a BME több épületét is kiürítik.
aug. 6
19:24
Baka Andrást csak Baka András ütheti ki az államfői székből (Demokrata)
Van még néhány titkos jelölt a tarsolyban.
aug. 6
19:30
Stabilizálódott a Fradi, jöhet a Bajnokok Ligája (Infostart)
Tíz meghatározó játékosával hosszabbított szerződést a Ferencváros magyar bajnok és Bajnokok Ligája-ezüstérmes női vízilabdacsapata.
aug. 6
19:30
"Életem legjobb döntése" - Polgár Judit megható posztban vallott szerelmet férjének (SzMo)
A világ legeredményesebb női sakkozója egy személyes Facebook-posztban vallott férjéről, dr. Font Gusztávról. A bejegyzésben 26 éve tartó házasságukat ünnepelte.
aug. 6
19:30
Brooklyn Beckham évfordulós üzenete újra felszította a családi viszályt: "Mindig megvédelek" (InStyle)
Brooklyn Beckham romantikus poszttal ünnepelte a Nicola Peltzcel tett fogadalommegújításuk első évfordulóját. A feleségének tett egyik ígérete azonban a Beckham családdal fennálló nyilvános konfliktus miatt egészen más jelentést is kapott.
aug. 6
19:42
Bezuhant Lázár János fizetése, milliós levonással sújtották Pócs Jánost és Hankó Balázst is (ATV)
Sokba kerülnek a hiányzások a képviselőknek, Lázár János júliusi fizetése a minimálbér összegével megegyező volt.
aug. 6
19:44
Így zajlik majd az új köztársasági elnök megválasztása és beiktatása (ATV)
Amennyiben jövő kedden megválasztják, az új köztársasági elnök esküt tesz, majd beszédet mond az Országgyűlés előtt, előzetes bemutatkozást azonban várhatóan nem tart - közölte az Országgyűlés elnöki feladatait ellátó tiszás alelnöke a házbizottság csütörtöki ülését követően az MTI-vel.
aug. 6
19:48
Személyi változások és átvilágítás az egyik magyar sportszövetségnél (Infostart)
Megtartotta első üléseit a Magyar Kerékpáros Szövetség új elnöksége. Megkezdődött a szervezet pénzügyi és jogi átvilágítása, valamint nyílt pályázatok kiírásáról döntöttek a cyclo-cross és országúti szövetségi kapitányi pozíciókra – olvasható a szövetség oldalán.
aug. 6
19:48
Lannert Judit elmondta, hogy alakítják át az iskolák irányítását (Portfolio)
Lannert Judit oktatási-és gyermekügyi miniszter az RTL-nek adott interjúban arról beszélt, hogy megmarad a Klebelsberg-központ, de oktatásfejlesztést támogató háttérintézménnyé alakítják, a tankerületek vezetésére pedig nyílt pályázatot írnak ki.
aug. 6
19:48
Ókovács Szilveszter: Magunkon hajtjuk végre az intézmény digitális testüregi motozását (SzMo)
Az Operaház főigazgatója egy posztban írt a kormányzati átvilágítás miatt elrendelt rendkívüli feladatokról. A Kulturális Minisztérium korábban egy teljes ágazatra kiterjedő ellenőrzést jelentett be.
aug. 6
19:48
Sárga izzadságfolt a nyári fehér pólón? A filléres házi szer, ami valóban működik (Bien)
A fehér pólók egyik legmakacsabb ellensége a hónaljnál megjelenő sárga folt, de nem kell kidobnod kedvenc ruháidat: néhány egyszerű házi módszerrel újra tisztává varázsolhatod őket.
aug. 6
19:54
Tóth Ildikó név szerint felsorolta, kik vezetik szerinte a NER-maffiát (SzMo)
Az üzletasszony egy interjúban Orbán Viktor mellett Rogán Antalt, Lázár Jánost és a Matolcsy családot is a NER-maffia vezetői közé sorolta. Szerinte az elszámoltatásuk elengedhetetlen a társadalom megtisztulásához, mert a bűneik felderítése nélkül nincs továbblépés.
aug. 6
19:54
Nem törli a bojkottot az Uefa, két feltételt szabtak Gianni Infantinónak (SzMo)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) csütörtökön megerősítette, hogy fenntartja a bojkottal való fenyegetést a FIFA-val szemben. A szervezet a kereskedelmi jogok eladási tervének teljes visszavonását és jövőbeli garanciákat követel.
aug. 6
20:00
Új iráni tervezet látott napvilágot a Hormuzi-szorosról, ugrik is az olajár (Portfolio)
Megugrott a nyersolaj ára hirtelen a ma esti kereskedésben, miután az iráni állami hírügynökség közzétette a Hormuzi-szoros hajóforgalmának korlátozására vonatkozó stratégiai terv tervezetét. A térségből ezzel párhuzamosan robbanásokról is érkeztek jelentések - írta a CNBC.
aug. 6
20:12
Óriási az érdeklődés, így tovább látogatható ez a kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában (Infostart)
Augusztus 30-ig meghosszabbította a Dolce vita. Itália élménye két évszázad magyar művészetében című kiállítás nyitvatartását a Magyar Nemzeti Galéria a nagy érdeklődésre való tekintettel.
aug. 6
20:12
Infantino-ügy: az UEFA átgondolta és döntött (Infostart)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) csütörtökön bejelentette: továbbra is fenntartja bojkottfenyegetését a nemzetközi szövetség (FIFA) égisze alatt futó sorozatokra, köztük a világbajnokságra annak ellenére, hogy a FIFA elállt a tervétől, mely szerint külső befektetők bevonásával rendezne tornákat.
aug. 6
20:12
No-till újdonság és még sok más – Väderstad vetőgépbemutató (Agroinform)
A Väderstad országjáró demókörútján nemcsak a talajművelő gépek, hanem a vetéstechnika legújabb fejlesztései is reflektorfénybe kerültek.
aug. 6
20:12
Ökológiai katasztrófa fenyeget: dől az olaj az orosz árnyékflotta zátonyra futott óriáshajójából (Portfolio)
Zátonyra futott olajtanker miatt hatalmas méretű környezeti katasztrófa fenyeget Omán partjainál - közölte csütörtökön a Greenpeace.
aug. 6
20:12
Bezárják a magyarországi gyárat, százak veszítették el az állásukat, Szolnok polgármestere is bejelentést tett (ATV)
Teljesen leállt a termelés, mintegy 400 munkavállalónak mondtak fel a tószegi kerékpárgyárban.
aug. 6
20:12
A divatszerkesztő szerint ez a 10 legjobb esküvői cipő, amit egy nő választhat (Glamour)
A tökéletes esküvői cipő kiválasztása legalább olyan fontos döntés, mint maga a menyasszonyi ruha. Elvégre a lépteidnek nemcsak gyönyörűnek, de kényelmesnek is kell lenniük a nagy napon. A klasszikus magassarkú cipőtől kezdve az extravagáns darabokig megmutatjuk azokat a legnépszerűbb esküvői cipő fazonokat, amelyek között garantáltan rátalálsz az
aug. 6
20:12
Szilárd víz segíthet csökkenteni az öntözés gyakoriságát (Magyar Mezőgazdaság)
Egy új, biológiailag lebomló vízmegtartó anyag akár 25 százalékkal is mérsékelheti az öntözés gyakoriságát. A fejlesztés célja a víz hatékonyabb hasznosítása, miközben a növények folyamatosan hozzájutnak a számukra szükséges nedvességhez.
aug. 6
20:18
Sok család várja: kiderültek a 100 ezres iskolakezdési támogatás részletei (Privátbankár)
Új részleteket árult el a kormány.
aug. 6
20:18
Elárulta a kormány, hogyan érkezik a 100 ezres iskolakezdési támogatás (Menedzsment Fórum)
Automatikusan érkezik a 100 ezres iskolakezdési segítség.
aug. 6
20:18
Ha nyáron születtél, egy különleges spirituális ajándékkal érkeztél a világra (Bien)
A nyáron születettekhez sokan különleges energiát társítanak: nézd meg, milyen spirituális ajándékot kapcsol az asztrológia az Ikrek, Rák, Oroszlán és Szűz jegyének időszakában születettekhez.
aug. 6
20:24
Sok család várja: kiderültek a 100 ezres iskolakezdési támogatás részletei (Privátbankár)
Új részleteket árult el a kormány.
aug. 6
20:24
Hőség – Ősrégiek a munkavédelmi szabályok, tiszta hőhatárt, munkaidő-csökkentést javasolnak (Infostart)
A kánikulára vonatkozó munkavédelmi szabályok újragondolását szorgalmazza a Magyar Szakszervezeti Szövetség, a témában aláírásgyűjtési akciót is indítottak a Facebookon. Zlati Róbert elnök az InfoRádióban elmondta: egyebek mellett hőmérsékleti protokoll, egyfajta hőhatár bevezetését javasolják, ami felett korlátozni lehetne a munkavégzést.
aug. 6
20:30
A világsztárokon túl: 10 felejthetetlen program, amit ne hagyj ki a 2026-os Sziget Fesztiválon! (InStyle)
Idén sem csak a koncertek miatt érdemes kimenni a Sziget Fesztiválra!
aug. 6
20:36
Ők biztosan megússzák a ledolgozós szombatot (Menedzsment Fórum)
Nem mindenkinek lesz munkanap augusztus 8-a.
aug. 6
20:36
Vinícius Júnior és a Madrid is engedett (Infostart)
Végéhez közeledik a Vinícius Júnior és a Real Madrid közötti szerződéses huzavona. A 18 hónapja tartó, eddig eredménytelen tárgyalássorozat után várhatóan napokon belül eldől a brazil játékos sorsa.
aug. 6
20:36
Két részletben érkezik az iskolakezdési támogatás (Portfolio)
A két részletben érkező iskolakezdési támogatás automatikus, nem kell igényelni, és nem terheli semmiféle adó - közölte Szondi Vanda kormányszóvivő csütörtökön a kormány Facebook-oldalán.
aug. 6
20:42
Végre jó hír jött a Duna vízszintjéről, jelentősen emelkedhet a magyarországi szakaszon is az OVF szerint (ATV)
A Duna hazai szakaszán a vízszintek jelenleg stagnálnak, pár centiméteres vízszintváltozások tapasztalhatók, ugyanakkor a Duna osztrák vízgyűjtőin elkezdett esni az eső, ezért esély mutatkozik a vízszintemelkedésre - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) sajtóosztálya csütörtökön az MTI-vel.
aug. 6
20:42
Fekete-Győr András Lázár Jánosnak üzent: Takarodj el a közéletből! Lehetőleg még ma! (SzMo)
A politikus a közösségi oldalán szólította fel Lázár Jánost a távozásra, miután a házelnök csökkentette a volt miniszter fizetését. Fekete-Győr szerint Lázár a júliusi szavazások több mint 90 százalékáról hiányzott, a szankció pedig többek között Szijjártó Pétert is érinti.

Keresés