A nyári hőhullám Európa-szerte tombolt, és számos helyen okozott terméskiesést. Sok szabadföldi zöldséget termelő kertész került nehéz helyzetbe Franciaországban is. A francia zöldségtermesztők szövetsége katasztrófa évként jellemzi 2026-at.
Kánikulában sokan esküsznek a nedves ronggyal való portörlésre, mert úgy tűnik, ez fogja meg igazán a szöszöket, nem kavarja fel a levegőbe a port, és pillanatok alatt csillog tőle a bútor. A valóság azonban az, hogy éppen ez a módszer okozza, hogy két-három nap múlva ugyanolyan szürke réteg üli meg újra a polcokat, mint korábban.
A TrendFM-nek nyilatkozó, kútfúrással foglalkozó cég vezetője azt is elmondta, milyen mélységtől engedélykötelesek a házi kutak, és mennyire ellenállók az aszálynak.
Kinga és a húga egyaránt három gyereket nevel, a nagymamai segítségből azonban korántsem egyformán részesülnek. Míg a sikeres orvos házaspárt újra és újra meg kell menteni, Kingáról mindenki úgy gondolja, hogy neki könnyű. Olvasónk története.
Folyton kiszárad vagy betegségtől sárgul be a gyep? Nincs időd vagy nem szeretsz füvet nyírni? Lehet, hogy érdemes lenne a füves terület helyére (legalább részben) talajtakaró növényeket ültetni, melyek kevesebb gondozással is beérik, mégis pompás látványt nyújtanak. Meríts ihletet a cikkünkből és tervezd újra a kertedet, hogy több örömöt és kevese
A következő héten megkezdődnek a közvetlen agrártámogatások előrehozott kifizetései, összesen mintegy 106 milliárd forint juthat hetekkel korábban a gazdákhoz. Bóna Szabolcs agrárminiszter bejelentette, hogy a gazdálkodók a korábbinál magasabb, akár 75 százalékos előleghez juthatnak. Az intézkedésre az aszály, a szélsőséges időjárás és több ágazat
Arvid Lindblad nem az a szokványos F1-es pilóta, elmondása szerint egyáltalán nem ragadta magával a csillogás és eldugott otthonában próbálja továbbra is az átlagember életét élni.
A Miniszterelnökségazonnali hatállyal felmondta a Lounge Event Kft.-vel kötött keretszerződését, miután a cég eltitkolta, hogy júliusban végrehajtási eljárás indult ellene. A döntés egy szélesebb körű kormányzati intézkedéssorozat része, amelynek célja a Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó, pénzügyi és jogi válságba került cégcsoport korábbi állami
A Miniszterelnökség is felmondta a Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó Lounge Event Kft.-vel kötött szerződését. A kormányzati szerv azzal indokolta a lépést, hogy a cég egy ellene indult végrehajtási eljárást hallgatott el.
Dopeman egy videóban jelentette be, hogy a napi szinten kapott halálos fenyegetések ellenére is megtartja a tokaji koncertjét. Ezzel a lépésével egyértelműen a néhány napja hasonló okokból erdélyi fellépését lemondó Majkának üzent.
A közlekedési és beruházási miniszter a gyáli önkormányzattal folytatott egyeztetés után jelentette be, hogy nem terveznek teherforgalmat a lajosmizsei vasútvonalra. A 240 milliárd forintos beruházás sorsáról szóló vita ezzel kulcsfontosságú ponton mozdult el.
A bolgár Robinson Tours csődje után a Magyar Biztosítók Szövetsége arra figyelmezteti a külföldi utazási irodával utazókat, hogy fizetésképtelenség esetén a kártérítés szabályai eltérhetnek a magyar gyakorlattól. Ha egy külföldi székhelyű utazásszervező kerül bajba, az érintett utasoknak a cég székhelye szerinti országban, az ottani szabályok alapj
Az élet már sokkal kegyetlenebb / addig jó míg fekhetek semmit téve / jobb lenne semmire sem gondolni / csak félő hogy az már maga a halál. – Méhes Károly új verseskötetéből ajánlunk verseket.
Van egy különös érzés, ami néhány embert már most, a nyár közepére készülve elkap: mintha valami megmozdulna a háttérben, valami régóta várt dolog végre helyére kattanna. Nem feltétlenül lottónyereményről beszélünk, bár azt sem zárjuk ki. Inkább arról a fajta bőségről, ami egy váratlan megbízásból, egy régi tartozás visszafizetéséből vagy egy jól i
A mentális és érzelmi érettség nem látványos nagy gesztusokban, hanem a hétköznapi helyzetek kezelésében mutatkozik meg igazán. Vannak emberek, akik nem rágódnak a félreértéseken, nem akarják mindenáron irányítani a körülményeket, és nem roppannak meg attól, ha valami apróság keresztbe tesz a napjuknak.
A modern lakodalmak számos elemét a marketing ültette a tudatunkba – kezdve rögtön az eljegyzési gyűrűvel. Ezek történetét meséli el Margó, aki maga is a közelgő esküvőjét tervezi. És bár még sok mindenről nem döntöttek az esemény kapcsán, úgy véli: ha egy pár egy nekik fontos és nagy dologban enged a családi nyomásnak, talán nem állnak készen a há
A napelem rendszerek tervezésénél nem mindig az a legjobb megoldás, ha pontosan a jelenlegi energiafogyasztásra méretezik a kapacitást. Egy 20 százalékos tartalék segíthet abban, hogy a rendszer akkor is megfelelő teljesítményt nyújtson, amikor az időjárás vagy a megnövekedett fogyasztás miatt nagyobb szükség van energiára.
Ha szív-, és érrendszeri problémákkal küzdesz, esetleg gyógyszert is szedsz rájuk, most azonnal iktasd ki az étrendedből a tiltólistánkon szereplő tételeket, mert a szakemberek szerint árthatnak az egészségednek.
Az extrém hőség súlyos következményekkel jár Magyarországon: a június végi négynapos hőségriadó alatt 224-gyel több halálesetet regisztráltak a vártnál, az áldozatok többsége 65 év feletti volt. A Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint 27 Celsius-fok feletti napi átlaghőmérsékletnél akár 30 százalékkal is többen halhatnak meg egy átlagos na
A horvát olajvezeték-üzemeltető Janaf és a Mol-csoport megállapodást kötött 2,05 millió tonna nyersolaj szállításáról 2026-ra - közölte a horvát társaság csütörtökön.
A forrósodó nyarakon egyre több háztartásban telepítenek légkondicionálót, ám azt csak kevesen tudják, hogy ezek a készülékek nem csupán a hűvösebb levegő miatt lehetnek hasznosak. A működésük közben ugyanis kondenzvíz keletkezik, amit sokféleképpen felhasználhatunk a lakásban és a kertben is, ezáltal pedig némileg csökkenthetjük a klímázás ökológi
A politikus közösségi médiában értékelte a magyarok viselkedését a rendkívüli hőhullámok alatt. Fekete-Győr szerint a lakosság önkéntes takarékossága megcáfolta az előző kormány gyűlöletkeltésre épülő kommunikációját.
Az Euronews televíziós sugárzását már 2021-ben betiltották Fehéroroszországban, most pedig a hírcsatorna weboldalát és digitális tartalmait is „szélsőségesnek” minősítették. Az online anyagok tárolása vagy terjesztése miatt már az olvasókat is megbüntethetik. Az Euronews szerint Alekszandr Lukasenka rendszere fél a szabad tudósítástól.
Augusztus első napjaiban brutális kánikula honolt Magyarországon, a hőmérő higanyszála a fővárosban és számos vidéki régióban is jócskán meghaladta a 40 Celsius-fokot. Mit ígérnek az előttünk álló napok? Aszály, szűnni nem akaró kánikula, energiaválság, rekordalacsony vízállás a Dunánál: augusztus első napjai világosan megmutatták, hogy a klímaváls
A Bayer Construct-csoporthoz tartozó ZVK Development Kft. bejelentette, jogi útra tereli az ügyet a szerződés felmondása miatt. A kormány a hét elején közölte, hogy több szerződésszegés miatt eláll a 300 milliárd forintos üzlettől.
Betlehem Dávid nyerte a párizsi úszó Európa-bajnokság 3 km-es Knockout döntőjét. A magyar versenyző a fináléban a folyó közepére úszva, a mezőny verekedését elkerülve győzött.
A szoftver ma már legalább akkora szerepet játszik egy modern autó működésében, mint a motor, a futómű vagy a karosszéria. Az elektromos hajtás, a vezetéstámogató rendszerek, az online szolgáltatások és a távoli szoftverfrissítések korában a járművek egyre inkább gördülő számítógépekké válnak. Ahhoz azonban, hogy a különböző beszállítók által fejle
Soha nem volt ekkora választék az üzletekben, mégis ugyanarra a néhány növényre épül az étrendünk. Miért alakult ez így, és milyen alternatívát kínálnak a közösségi gazdaságok és a kosárközösségek?
Az elmúlt években több szuper film is megjelent, de sok olyan van közöttük, amit még biztosan nem láttál. Most hoztunk 8-at, amit érdemes lenne neked is megnézni.
Vitézy Dávid szerint nem szabálytalanság, hanem a verseny hiánya vezetett ahhoz, hogy ismét Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd nyerte el a sínhegesztési közbeszerzést.
A nárcisztikus személyiségzavar sokkal összetettebb annál, mint hogy valaki egyszerűen szereti a figyelmet. A szakértők szerint a legveszélyesebb forma, a malignus (rosszindulatú) nárcizmus empátiahiánnyal, manipulációval és agresszióval is együtt járhat, ezért fontos felismerni a figyelmeztető jeleket.
A nyár csábítóan napfényes, amikor az ember rengeteg időt tölt a szabadban. A pihenésnek, a tengerparti nyaralásnak, a kirándulásoknak és a különböző kinti programoknak azonban megvan a maga hátulütője is – pillanatok alatt leéghetünk, ha nem figyelünk oda, és nem fordítunk kellő figyelmet a nap elleni védekezésre. Ha elfelejtetted bekenni magad, e
Nagyszabású nemzetközi megállapodás született az RTL Group tulajdonában lévő Fremantle és a FOX Entertainment által közösen készített új Baywatch-sorozat forgalmazásáról. A 12 részes évad 2027 januárjában debütál majd.
Három szénerőművi blokkot helyeznek ismét üzembe Romániában, miközben az ország villamosenergia-rendszerére egyre nagyobb nyomás nehezedik. A lépéssel elsősorban a magas fogyasztású időszakokban és a megújuló termelés visszaesésekor biztosítanának tartalék kapacitást - írja az Adveraul.