2026. szeptember 17. csütörtök

szept. 17
8:24
Kombájnfejlesztés: merre tart a betakarítás technológiája? (GépMax)
A kombájnfejlesztés új korszakba lép: a szenzorok, az automatizálás és az adatkezelés teszi hatékonyabbá a betakarítást.
szept. 17
8:24
Kevesebbet ér a búza, mint egy éve (Mezőhír)
Több mint négymillió tonna búza termett, a mezőgazdaság termelői árai mégsem mutatnak látványos erősödést.
szept. 17
8:24
Tavaly sok volt és olcsó, idén alig lesz és drága a burgonya (Agrárágazat)
Burgonyahiány fenyeget: a mezőgazdaság tavalyi bősége után idén Európában és itthon is szűkülhet a kínálat.
szept. 17
8:24
Hat feljelentéssel zárul a minisztériumi átvilágítás, az egyik leggazdagabb magyar cégei is érintettek (Forbes)
Egy karácsonyi rendezvényt 32 millió forintért rendeztek meg. Mi történt? Hat feljelentéssel zárul a Tudományos és Technológiai Minisztérium átvilágítása, ezek közül három Balásy Gyula cégeit, három pedig a P2M Csoportot érinti – közölte szerda esti Facebook-videójában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter. Részletek. A miniszter szeri
szept. 17
8:24
Ismét emelkedés történt a benzinkutakon (Transpack)
Újabb árváltozás történt a hazai kutakon: a benzin drágult, ami a logisztika költségei miatt is figyelmet érdemel.
szept. 17
8:26
Betör a hidegfront Magyarországra, 12 fokos különbség jöhet az ország két fele között (Portfolio)
Front vonul át Magyarország felett csütörtökön, ami többfelé vastag felhőzetet, esőt és záporokat hoz, helyenként zivatar is kialakulhat, írja a HungaroMet. Az országon belül hatalmas lesz a hőmérsékleti különbség, északnyugaton mindössze 18 fok körül maradhat a csúcsérték, délkeleten még 30 fokig melegedhet a levegő. Pénteken is változékony időre
szept. 17
8:27
A tökéletes cappuccino titka: Így készíts kávéházi minőséget otthon (FreeMix)
A tökéletes cappuccino titka: Így készíts kávéházi minőséget otthon. Tippek, trükkök, receptek. Képzeld el, ahogy a bársonyos tejhab ráomlik az eszpresszó sötétjére, és a gazdag kávéillat betölti a konyhát. Szinte még az illatát is érzed, ugye? A cappuccino nem csupán egy kávéital, hanem egy élmény. De miért tűnik néha lehetetlennek otthon ugyanoly
szept. 17
8:27
Annyi a magyar szőlőnek? Kemény, mi jöhet a hazai borvidékeken (Agrárszektor)
A hazai borvidékeken 1971 óta 25-30 százalékkal nőtt a szőlő fejlődését meghatározó hőösszeg, ezért korábban pattannak ki a rügyek, hamarabb következik be a virágzás és az érés, a szüret pedig akár hetekkel előrébb tolódik. A melegedés azonban nemcsak gyorsabb fejlődést hoz: fokozza a nyári hő- és vízstresszt, növeli a tavaszi fagykár kockázatát, é
szept. 17
8:27
Tompa Andrea: Semmi fikció – Fosszíliák egy letűnt korból (Litera)
A rajzoló tán sejti, hogy a szabadsághoz semmi sem kell, csak papír és ceruza, és az mindig akad, ha elég nagy a zsebe, talán ezért sincs oka túl sokat aggódni a történelem kifeszített pillanataiban. – Tompa Andrea írása a Litera Szabadság című meghívásos pályázatára érkezett.
szept. 17
8:30
Ennyit kellett tennie Dzsudzsák Balázsnak a diplomata-útlevélért a Szijjártó-féle minisztériumnál (Menedzsment Fórum)
Újabb részletek derültek ki arról, hogyan jutott diplomata-útlevélhez Dzsudzsák Balázs, a Debrecen 109-szeres válogatott focistája, aki közismerten jó viszonyban volt Szijjártó Péter egykori külgazdasági és külügyminiszterrel.
szept. 17
8:30
"Dzsudzsák Balázs Tesóka" - így kért Szijjártó Pétertől diplomata-útlevelet a válogatott korábbi csapatkapitánya (Blikk)
Újabb részletek derültek ki arról, hogyan jutott diplomata-útlevélhez Dzsudzsák Balázs, a Debrecen 109-szeres válogatott focistája, aki közismerten jó viszonyban volt Szijjártó Péter egykori külügyminiszterrel - írja a Telex.
szept. 17
8:30
Ádáz keltákkal néz szembe a Ferencváros – sport a tévében (Infostart)
Tartogat még a csütörtök spanyol labdarúgó-bajnokságot, kézi bl-t, kerékpárt, és sok más egyebet is.
szept. 17
8:30
Tovább nőtt a képesítés nélküli pedagógusok létszáma (HR Portál)
2025/2026-os tanévben már több mint 5300-an dolgoztak pedagógiai munkakörben pedagógusi végzettség nélkül a hazai köznevelési és szakképző intézményekben. A KSH adatai szerint az egyházi fenntartású oktatási intézmények száma is tovább nőtt.
szept. 17
8:30
Komoly fennakadások vannak a Magyar Postánál, türelmet kérnek az ügyfelektől (Portfolio)
Hetek óta fennakadások és késések nehezítik a Magyar Posta csomagküldési szolgáltatását, a problémákat a vállalat is elismerte. A Telexnek a posta azt írta, hogy az új, automatizált logisztikai rendszer bevezetése okozott fennakadásokat, ezért bizonyos küldemények kézbesítési ideje átmenetileg megnőtt.
szept. 17
8:30
MEBeco Győrben – Hogyan készül a Volkswagen-csoport új generációs elektromos hajtásrendszere? (autopro)
Az Integrator FM legújabb epizódjában Kalmár Mátéval, az Audi Hungaria MEBeco stator- és rotorgyártó sorainak vezetőjével beszélgettünk arról, hogyan épült fel az új gyártás, milyen kihívásokat hozott a projekt, és mit jelenthet a MEBeco az Audi Hungaria jövője szempontjából.
szept. 17
8:30
"Nagyon fontos előrelépés, de van még teendő" – a Háttér Társaság a most benyújtott gyermekvédelmi törvényről (SzMo)
Dombos Tamás szerint nagyon fontos szimbolikus lépés, ami történt, de még maradt módosítani való. A civil szervezet ügyvivője szerint az is fontos lenne, hogy a jogszabály egyértelműen fogalmazzon: az azonos nemű párok ugyanúgy alkalmasak az örökbefogadásra.
szept. 17
8:30
Fordulat a kamatstop ügyében (Magyar Hírlap)
Mégsem emelkedik meg októbertől több százezer hiteles törlesztője.
szept. 17
8:30
100 milliót vonna el a kormány a XVI.kerülettől: forrong a Kertváros! (Növekedés)
Kovács Péter, Budapest XVI. kerületének polgármestere hivatalos Facebook-oldalán tiltakozott a 2026-os központi költségvetés tervezett módosítása ellen, amely 100 millió forint állami támogatást vonna el az önkormányzattól.
szept. 17
8:32
Karácsony Gergely, Cser-Palkovics András, Pintér Bence – Mit várnak a polgármesterek az új kormánytól? (Portfolio)
Közeleg a Portfolio őszi gazdasági csúcskonferenciája, melyen a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is megrendezzük a polgármesterek panelbeszélgetését. Az új kormány hivatalba lépésével biztos lesz egy sor aktuális téma, ráadásul a vidéki városok mellett idén elfogadta a meghívásunkat Budapest főpolgármestere is.
szept. 17
8:33
Nyilvánosságra hozta a kormány a 2006 őszi kormányülések titkos jegyzőkönyveit (Telex)
Pont húsz évvel az őszödi beszéd kiszivárgása után.
szept. 17
8:33
Megbénul az Erzsébet híd, 8 hétig tart a káosz (naphire.hu)
Jövő hétfőtől az megbénul az Erzsébet híd,
szept. 17
8:34
Évek óta tartó gyakorlatnak vet véget a kormány (Portfolio)
A kormány alapjaiban alakítja át a költségvetési tervezés és elfogadás folyamatát, így a jövőben szakítanak a tavaszi elfogadás gyakorlatával, megszüntetik a büdzsé rendeleti úton történő módosítását, a 2026-os költségvetést pedig egy átfogó átvilágítás eredményeire alapozva módosítják. Erről Kármán András pénzügyminiszter számolt be Facebook-videó
szept. 17
8:36
Míg mi átállítjuk az óráinkat, ők nem – A lakosok ellenezték a nyári és téli időszámítás közötti váltást (Blikk)
Miközben a világ nagy része idén ősszel ismét átállítja az órákat, a kanadai Brit-Kolumbia lakói egy történelmi lépésnek köszönhetően végleg búcsút intettek ennek a szokásnak. Október utolsó vasárnapján, amikor hazánkban és számos más országban a nyári időszámításról a télire váltanak, Brit-Kolumbia lakói már nem vesznek részt ebben az évtizedek ót
szept. 17
8:36
Orbán Viktor felfedte a Fidesz stratégiáját (Infostart)
A Fidesz konstruktív ellenzék, de nem a kormánnyal akar konstruktívan együttműködni, hanem az emberekkel – jelentette ki Orbán Viktor pártelnök a Blikknek adott, csütörtökön reggel megjelent videós interjújában, amelyben politikai célzatú eljárások indításával vádolta a Tisza-kormányt, a miniszterelnököt pedig azzal, hogy uralni akarja a parlamente
szept. 17
8:36
"Dzsudzsák Balázs Tesóka" – Így kért Szijjártó Pétertől diplomata-útlevelet a válogatott korábbi csapatkapitánya (Blikk)
Újabb részletek derültek ki arról, hogyan jutott diplomata-útlevélhez Dzsudzsák Balázs, a Debrecen 109-szeres válogatott focistája, aki közismerten jó viszonyban volt Szijjártó Péter egykori külügyminiszterrel – írja a Telex.
szept. 17
8:36
A fúziós energia lehet a jövő nagy áttörése (NRGreport)
A magfúzió évtizedek óta az energetika egyik legnagyobb ígérete: elvileg hatalmas mennyiségű, alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiát termelhetne, ráadásul a hagyományos atomerőműveknél kevesebb hosszú élettartamú radioaktív hulladékkal. A kérdés azonban továbbra is az, hogy a technológia valóban kereskedelmi méretű megoldássá válhat-e, vagy túl
szept. 17
8:36
Orbán Viktor: Öregember vagyok, az országnak fiatalabb emberekre is szüksége van, én nem akarom fogni a helyet senki elől (SzMo)
A Fidesz elnöke a Blikknek adott interjúban beszélt arról, hogy"földrengésszerű vereségük" után úgy látja, az országnak új energiára van szüksége, nekik pedig nem szabad most "visszatolakodniuk a ringbe". A volt miniszterelnök most a párt újjászervezését tekinti fő feladatának, ami nem lesz könnyű.
szept. 17
8:36
Filléres jeggyel juthatunk el az olasz városba, ahol ősszel is 24 fok vár (Hamu és Gyémánt)
Ha ősszel sem mondanánk le a kellemes meleg időről, de a nyári tömeget és hőséget már szívesen magunk mögött hagynánk, érdemes Dél-Olaszország felé venni az irányt. Materában októberben 22-24 Celsius-fok körül alakulhat a nappali csúcshőmérséklet, a közeli Bariba pedig egyes októberi időpontokra már 5500 forint körüli áron is találhatunk repülőjegy
szept. 17
8:36
Lannert Judit a felháborodott tanárok és a szülők képébe röhög (Demokrata)
Az oktatási miniszter továbbra is kitart a pedagógusokat sértő kijelentései mellett.
szept. 17
8:36
Kisér az őszödi beszéd: nyilvánosak lesznek a 2006 őszi kormányülések jegyzőkönyvei (Növekedés)
Az őszödi beszéd kiszivárgását tüntetések, utcai összecsapások és súlyos politikai válság követte egész Magyarországon. Húsz év elteltével most bárki elolvashatja, miről tárgyalt ezekben a hetekben a Gyurcsány Ferenc vezette kormány - mindezt a Miniszterelnökség közölte.
szept. 17
8:36
Forma-1: megvan, mikor lesz jövőre a Magyar Nagydíj - tíz sprinthétvége jön (Autószektor)
Az F1 irányítói szerdán hozták nyilvánosságra a 2027-es versenynaptárt, és a formula1.com honlapon olvasható hír szerint a 24 nagydíjat 22 országban bonyolítják majd le, a szezon előtti hivatalos tesztet pedig február 24. és 27. között tartják Bahreinben, ahol a vb első fordulóját is rendezik majd. Visszatér a naptárba júniusban Portugália, október
szept. 17
8:39
Ekkor jár válás után özvegyi nyugdíj (Haszon.hu)
Sokan nem tudják, hogy válás után is kérhető özvegyi nyugdíj. Igaz, jóval szigorúbbak a feltételek, tartásdíjhoz kötött.
szept. 17
8:39
Dráguló sörrel és több újdonsággal indul a 2026-os Oktoberfest (Drive)
Szeptember 19-én újra benépesül München legendás fesztiválhelyszíne, a Theresienwiese, ahol október 4-ig tart majd a 2026-os Oktoberfest. A világ egyik legnagyobb népünnepélyén várhatóan idén is milliók fordulnak meg, az utazás előtt viszont az áraktól a nyitvatartáson át a belépés szabályaiig több részlettel is érdemes előre számolni. Mutatjuk a l
szept. 17
8:39
Iványi Gábor: „Boldog, aki tanul a vereségből” (Kontroll.hu)
Az elmúlt 16 év üldöztetése ellenére Iványi Gábor szerint a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség megerősödve került ki a konfliktusból, és most hosszú jogi küzdelem után ismét esélyt kapott arra, hogy bevett egyházzá váljon.
szept. 17
8:39
MEBeco Győrben – Hogyan készül a Volkswagen-csoport új generációs elektromos hajtásrendszere? (Integrator FM)
Az Audi Hungaria újabb fontos lépést tett az elektrifikáció felé a MEBeco elektromos hajtás sorozatgyártásának elindításával. A Volkswagen-csoport következő generációs elektromos modelljeihez készülő hajtás új technológiákat és kompetenciákat hozott Győrbe, miközben a gyártás felépítése az automatizáció és a minőség-ellenőrzés területén is új megol
szept. 17
8:42
Így tűntetheted el a narancsos árnyalatot a régi fa bútorokról: szakértői tanácsok következnek (Éva Magazin)
A régi fa bútorok felújítása sokszor meglepően látványos eredményt hoz, különösen akkor, ha a zavaró narancsos tónusokat természetesebb, modern hatásra cserélnénk. Megmutatjuk, milyen szakértői technikákkal lehet úgy világosítani és átalakítani a felületet, hogy közben a fa szerkezete sértetlen maradjon.
szept. 17
8:42
A szőlő szereti a meleget, de a magyar borvidékeknek már túl sok jut belőle (ProfitLine)
A hazai borvidékeken 1971 óta 25–30 százalékkal nőtt a szőlő fejlődését meghatározó hőösszeg, ezért korábban pattannak ki a rügyek, hamarabb következik be a virágzás és az érés, a szüret pedig akár hetekkel előrébb tolódik. A melegedés azonban nemcsak gyorsabb fejlődést hoz: fokozza a nyári hő- és vízstresszt, növeli a tavaszi fagykár kockázatát, é
szept. 17
8:42
Folytatódik a Médiatanács új elnök- és tagjelöltjeinek meghallgatása – nézze itt (ATV)
8:30-tól folytatódik a Médiatanács elnökét és tagjait jelölő országgyűlési eseti bizottság ülése, amelyet élőben közvetítünk.
szept. 17
8:42
Ezt fotóztuk tegnap: Már most kikerültek a karácsonyi díszek az egyik bolthálózat polcaira - Azért még búvárszemüveget is lehet kapni (Femcafe)
Alig ér véget a nyár, szinte még nyílnak völgyben a kerti virágok és a rövidnadrágot sem kell a szekrénybe süllyeszteni, szeptember közepén máris megjelentek a karácsonyi dekorációk a nagyobb üzletek polcain.
szept. 17
8:42
Nyilvánosságra kerültek a 2006. őszi kormányülések titkos jegyzőkönyvei (Magyar Hírlap)
A most nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvekből meglepő elképzelések derülnek ki.
szept. 17
8:45
"Van közös dala az L.L. Juniorral is" - Így robbant be az X-Faktorba KRSZ (rtl.hu)
KRSZ nagyot alakított az X-Faktor Válogatóján: a csendes fiúból csak úgy kirobbant az energia, ahogy énekelni kezdett. A fiataloknak nem teljesen ismeretlen a tehetséges fiatal, ugyanis több dala is milliós elérést hozott már, L.L. Juniorral is dolgozott együtt. Erről az együttműködésről mesélt most KRSZ.
szept. 17
8:45
A szőlő szereti a meleget, de a magyar borvidékeknek már túl sok jut belőle (Helló Sajtó!)
A hazai borvidékeken 1971 óta jelentősen nőtt a szőlő fejlődését meghatározó hőösszeg, ami korábbi rügyfakadást, virágzást és szüretet hoz, de egyben növeli a hő- és vízstresszt, valamint a tavaszi fagykár esélyét. A klímaváltozás a fajtaszerkezetet is átalakíthatja.
szept. 17
8:45
Só a nyílt sebre vagy az első lépés a gyógyulás felé? Egy hétre újra kutya lett a házban (Bien)
A kutyák elvesztése után sokan azt mondják, soha többé nem nyitnák ki a szívüket egy újabb állatnak – mi is így voltunk ezzel. Aztán egy hétre kölcsönkutya költözött hozzánk, és minden megváltozott.
szept. 17
8:45
Így tudod megkülönböztetni az igazi szobafestőt az álszakiktól (StoryMix)
Rossz szobafestőt fogadtál fel? A képzettségtől az árajánlatig összeszedtük, miről ismered fel az igazi szakembert és miről az álszakit. Egy rosszul megválasztott szobafestő nem csak pénzt, hanem heteket is elvehet az életedből, ha félkész munkával, csúszó határidőkkel vagy foltos fallal maradsz. Szerencsére van pár pont, amin már a legelső egyezte
szept. 17
8:48
Trump kiakadt Kanada és az Európai Unió tervezett szorosabb együttműködése miatt (Piac és Profit)
Donald Trump amerikai elnök vámok kivetésével, illetve egyes területeken az Európai Unióval folytatott kereskedelem leállításával fenyegette meg az Uniót, ha az EU szorosabbra fűzi kapcsolatait Kanadával.
szept. 17
8:48
Tökfesztivál, élményfutás és különleges koncertek – Itt vannak a legjobb programok (Blikk)
Noha a nyár elillant, van ennek előnye is: például jön a sütőtökszezon. Ha meg tök, akkor jöhet a tökfesztivál is, Rácalmáson mindjárt meg is tartják. Nyílik az év kötelező eseménye, a sajtófotó-kiállítás is, amin a magyar fotóriporterek – köztük a Blikk munkatársainak – fotói láthatóak. Menjen el, nézze meg a képeket, döntse el, egyetért-e a zsűri
szept. 17
8:48
Ezt gondolja a nyugdíjszakértő a "férfiak 40" javaslatról (Blikk)
A magyar nyugdíjrendszer jelenleg fix nyugdíjkorhatárt alkalmaz, amely 65 évben van meghatározva. Ez alól kivételt képez a nők kedvezményes nyugdíja, amely lehetővé teszi, hogy 40 jogosító év után életkortól függetlenül nyugdíjba vonuljanak. A férfiak esetében azonban a 65 éves korhatár szigorúan érvényesül, amelyet a szakértő, Farkas András átmene
szept. 17
8:48
Talaj Sos: nincs több idő, gyökeresen át kell alakítani a gazdálkodást (Agroinform)
Az aszály és a romló talajállapot miatt elkerülhetetlenné vált a szemléletváltás. A Talaj SOS online konferencia szakértői a regeneratív gazdálkodás lehetőségeiről beszéltek.
szept. 17
8:48
Vége a vállalkozások egyik lehúzásának (Azenpenzem)
Eltörlik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara számára kötelezően fizetendő ötezer forintos hozzájárulást - jelentette be a kormány döntését Magyar Péter szerdán a Facebookon. A kamara reagált a döntésre.
szept. 17
8:48
Fájdalmas tény, Szoboszlai Dominik a Premier League legrosszabb számát hozza ebben a mutatóban (Promotions)
Kegyetlen statisztikával rombolják a világraszóló gólt szerző magyar sztár hírnevét.

Keresés