A vállalatok fenntartható és környezetbarát megoldásokra vonatkozó állításainak körültekintő vizsgálatát sürgették az EY könyvvizsgáló és üzleti tanácsadó cég szakértői kedden online tájékoztatójukon. A környezeti-fenntarthatósági kommunikációt szabályozó Empowering Consumers for the
Egy új kutatás szerint Kína és India növényzetének növekedése egymástól teljesen eltérő helyi éghajlati hatásokkal járhat, miközben a légköri keringésen keresztül távoli térségek klímáját is befolyásolhatja.
Az Apple bemutatta az iPhone 18 Pro és 18 Pro Max modelleket, melyek bár nem hoznak forradalmi változást, két területen is komoly előrelépést kínálnak: a kamera és az akkumulátor terén.
A Gyurcsány-kormány érdemben nem foglalkozott a politikai tiltakozással, és már előkészítés alatt állt a viztdíj bevezetése és az államreform is. Húsz éve tette közzé a Magyar Rádió az őszödi beszédet.
Új könyvéről, a Végzetes algoritmus című kötetről írt a Facebook-posztjában Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök szerint a kötet olyan kérdésekkel és dilemmákkal foglalkozik, amelyek az életünk történeteinek alakításához kapcsolódnak. Minderről az őszödi beszéd kiszivárgásának 20. évfordulóján írt, a politikatörténeti jelentőségű eseményről azon
A Kúria Önkormányzati Tanácsának Köf.5.014/2026/6. számú határozata és két rendelet jelent meg szeptember 16-án a Magyar Közlöny 2026. évi 134. számában.
Két, egyenként ötezer köbméteres ivóvíztároló építésére írt ki közbeszerzést a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. A Magyar Építők beszámolója szerint a beruházással Debrecen és a környező települések vízellátásának biztonságát növelnék. A fejlesztés részeként új vízműtelep is épül.
Ursula von megerősítését hirdette meg idei évértékelő beszédében az Európai Unió stratégiai önállóságának és cselekvőképességének növelésével. Az Európai Bizottság elnöke átfogó kezdeményezéseket jelentett be a védelempolitika, a gazdasági kapcsolatok, a migráció, a mesterséges intelligencia szabályozása, valamint a gyermekek online védelme terén.
Kérvénye után 24 órán belül elkezdték intézni Dzsudzsák Balázs útlevelét. Mi történt? Kiderült, hogyan jutott diplomata-útlevélhez Dzsudzsák Balázs: a magyar válogatott korábbi csapatkapitánya 2019-ben közvetlenül Szijjártó Péter akkori külügyminiszterhez fordult a kéréssel – derül ki a Telexnek adott interjúból, amelyben Velkey György, a Külügymin
A Volvo Cars a csütörtöki, stockholmi befektetői napja előtt jelentette be, hogy 2030-ig összesen 13 új modell piacra dobását tervezi, amelyekkel szélesítené kínálatát és új lendületet adna az értékesítéseinek. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye
Éppen húsz éve, hogy nyilvánosságra került Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde. Erre tekintettel a kormány csütörtökön nyilvánosságra hozta a 2006 őszi kormányülések titkos jegyzőkönyveit.
A kormány átvilágítja a gazdasági kamarák rendszerét, és mintegy 900 ezer mikrovállalkozást mentesít az évi 5000 forintos kötelező kamarai hozzájárulás alól, miközben kamarai biztost nevez ki az MKIK élére. A parlament nemzetbiztonsági bizottsága vizsgálatot indított Szijjártó Péter BYD-nél betöltött új pozíciója miatt. Vitézy Dávid közlekedési min
Kereken 1100 kilométeres hatótávot ígér az új kínai villanyautó, amivel a világ legnagyobb hatótávú tisztán elektromos, sorozatgyártású modellje lehet. De tényleg ennyit tud? Máris mutatjuk!
Kiderült, miről tárgyalt a Gyurcsány Ferenc vezette kabinet 2006 őszén, miközben Budapest utcáin lángolt a Magyar Televízió székháza és az ország súlyos politikai válságba sodródott. A kormány közzétette a húsz évvel ezelőtt 50 évre titkosított iratokat.
Mi történik, ha egy egyszerű reggelihez lakat, golyó, sín és katapult is kell? Joseph Herscher kinetikus művész éppen az ilyen abszurd láncreakciógépekkel vált világszerte ismertté, és Linzben azt is megmutatta, hogyan készülnek a működő, ám gyakran sokadszorra sikerülő szerkezetek.
Nyilvánosságra hozzák a 2006-os őszi kormányülések eddig titkosított jegyzőkönyveit, így bárki számára megismerhetővé válik, miről tárgyalt a kabinet az őszödi beszéd kiszivárgását követő hetekben – derült ki a Magyarország Kormánya által közzétett Facebook-bejegyzésből.
A választások előtti szűk két és fél évben összesen 95 utat foglaltak le Orbánnak, ezek közül csupán nyolc alkalommal fordult elő, hogy nem különgéppel ment külföldre.
Polyák Gábor, Schönleber Zoltán, Szayly József és Tóth Csaba is bemutatta csütörtökön az elképzeléseit arról, miképp vezetnék a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot, valamint az NMHH Médiatanácsát.
Folyamatos nyomás alatt a gyökérpetrezselyem ára a lengyeleknél. Utoljára öt éve volt ilyen mélyen az átlagos árszint, pedig az idén a tavalyinál kisebb termés prognosztizálható - írta meg a FruitVeB.
Ma a benzin és a dízel is drágul, írja a holtankoljak. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, 3,75-4,00 százalékra emelte az irányadó dollárkamat célsávját kétnapos monetáris politikai ülésén.
Az őszödi beszéd kiszivárgását tüntetések, utcai összecsapások és súlyos politikai válság követte Magyarországon. Húsz év elteltével most bárki elolvashatja, miről tárgyalt ezekben a hetekben a Gyurcsány Ferenc vezette kormány.
Öt százalékkal csökkentette a második félévre eredetileg tervezett kapacitását a Wizz Air a geopolitikai bizonytalanság és az üzemanyagárak ingadozása miatt. A nyári bevételek ugyanakkor a vártnál jobban alakultak, ezért a légitársaság javította második negyedéves egységbevétel-előrejelzését. A csütörtöki befektetői napra kiadott közleményben új kö
Tudatlan bátorság vagy friss tekintet? Avagy mit hoz magával az új kolléga. Egy apró változtatás a betanítás folyamatában látványosan csökkentheti a generációk közötti feszültséget, illetve sokkal hamarabb elkötelezetté teheti az új kollégát kortól és generációtól függetlenül. Bárány Judit szervezetfejlesztő és HR szakértő írása.
A mostani kormány szerint a Gyurcsány-kormány "a politikai válsággal való szembenézés helyett elsősorban a korábban meghirdetett reformterveire összpontosított".
Mennyi ideje növekszik a világ legidősebb olívafája? Mit jelent az olívaolajok osztályozásánál az extra szűz kifejezés? Írásunkban a napfényes Földközi-tengerhez látogattunk.
Európa német nyelvű országaiban a gazdasági kamarák hagyományosan rendkívül erős pozícióval rendelkeznek. Ausztriában és Németországban törvényileg kötelező a gazdasági kamarai tagság (Pflichtmitgliedschaft) minden olyan vállalkozás számára, amely ipari, kereskedelmi vagy kézműves tevékenységet folytat. A tagság a vállalkozás (vagy egyéni vállalkoz
Egy Ipolytölgyesen feltárt tömegsírban találtak rá a szakemberek egy ismeretlen magyar katonára, akinél egy "Krisztina 1920. XII. 25." feliratú aranygyűrű volt. A Garam menti harcokban elhunyt honvéd a II. világháború végén feltehetően a negyvenes évei közepén vagy az ötvenes évei elején járt. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatói most azokat a
Az Európai Parlament jóváhagyta az EU vámkódexének reformját, amely szigorúbb szabályokat vezet be az e-kereskedelemben, kezelési díjat ír elő a nem uniós webáruházakból rendelt árukra, és új vámhatóságot hoz létre Lille-ben. Az uniós szintű adatközpont több mint 111 rendszert vált fel.
Az asztrológia szerint minden csillagjegynek megvan a maga érzelmi nyelve: van, akit a távolság, van, akit a rejtély, és van, akit épp az őszinte közelség tesz ragaszkodóbbá.
Az előző etap tavaly decemberben került képernyőre, s most forog a Kincsvadászok friss, 5. évada. A jelek szerint a műtárgykereskedő reality stábja változatlan marad.
Egymillió forintos pénzbírsággal sújtotta és megrovásban részesítette Takács Péter volt egészségügyi államtitkárt az Egészségügyi Tudományos Tanács eseti központi etikai tanácsa, miután megállapították, hogy két megnyilvánulásával is megsértette az Orvosetikai Kódexet. A döntés ellen 15 napon belül lehet fellebbezni.
Hatalmas lakóközösségi káosz kerekedik egy penészfolt felfedezéséből Reisz Gábor új nagyjátékfilmjének előzetesében. A velencében és Miskolcon is bemutatott Földszint október 1-től a mozikba is megérkezik.
Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára, Katz Sándor bejelentette, hogy október elejére minden akadály elhárul az Erasmus-program újraindítása elől, így már az őszi félévben kiutazhatnak magyar egyetemisták külföldi egyetemekre. A program teljes felfutása a tavaszi félévre várható. Az uniós források felszabadítá
Ami egykor terápiás céllal indul, gyakran egy új kezdet is lehet. Putnoki-Nagy Ágnes számára is ismerős ez a folyamat: az eredetileg tanárként dolgozó nő magánéleti fájdalmát csatornázta át festészetbe, aminek köszönhetően ma már galériákat tölt meg, és éppen emiatt környezete is főként festőként hivatkozik rá.