2026. szeptember 21. hétfő

szept. 21
11:12
Elszállhat az új lakások ára 2027-től (Piac és Profit)
Az új lakások áfája 2027-től ismét 27 százalékra emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hasonló mértékben nőnek majd az árak. A magasabb áfa egy lassuló és egyre árérzékenyebb lakáspiacot ér el, ahol a fejlesztők várhatóan nem tudják teljes egészében a vevőkre hárítani a többletköltséget. Közben az év végéig eldől, mely proje
szept. 21
11:12
José Mourinho "játékvezetői hibalistát" sorolt a Real veresége után (Infostart)
José Mourinho visszatért. A madridi Marca jelzőit kölcsön véve "az árokharcok embere", a "tüzes sajtótájékoztatók mestere", aki sosem habozik felelősségre vonni a játékvezetőket, ha úgy érzi, csapatát sérelem érte, a szezon első heteiben többször is kacérkodott azzal, hogy újra elővegye leginkább harcias énjét, ám végül mindig visszafogta magát. A
szept. 21
11:12
Idegrendszerváltás óriásplakátokon – galériánk a 26. ARC kiállításról (Kreatív Online)
Most először a Petőfi híd budai hídfőjénél nyílt meg az idei ARC közérzeti kiállítás. Fotósunk is bejárta a tárlatot: galériánkban megmutatjuk, milyen pillanatokat és plakátokat kapott el a helyszínen.
szept. 21
11:12
Vape- és kriptóadóval oldanák meg az EU 2000 milliárdos forrásdilemmáját (Portfolio)
Brüsszel új uniós adókkal próbálná előteremteni a következő hétéves költségvetéshez szükséges többletforrásokat, de a tagállamok csak olyan terheket támogatnának, amelyek nem a már beszedett nemzeti adóbevételeket csökkentik. A tárgyalások egyik új iránya az elektromos cigaretták és a kriptovaluták megadóztatása lehet, ezek ugyanis több országban e
szept. 21
11:12
Ezt a 3 dolgot azonnal mosd ki, mielőtt még beköszönt az igazi ősz: hónapok óta gyűlhet bennük a pollen és a por (Femcafe)
A szeptember tökéletes alkalom arra, hogy ne csak a ruhatárunkat, hanem az otthonunkat is felkészítsük a hűvösebb hónapokra: néhány gyakran elfelejtett textília különösen megérdemli ilyenkor a kitüntetett figyelmet.
szept. 21
11:12
Lékai-Kiss Ramóna káprázatos meztelenruhában tündökölt, csak úgy ragyogott a Sztárban sztár műsorában (Glamour)
Elkezdődött a Sztárban sztár új évada, ahol nemcsak a versenyzők tettek ki magukért, hanem a zsűritagok is. Lékai-Kiss Ramóna rögtön egy káprázatos meztelenruhával lopta el a show-t.
szept. 21
11:12
Polyák Gábort javasolta a Médiatanács elnökének a parlament szakbizottsága (SzMo)
Hétfőn szavaztak a bizottság tagjai azokról a pályázókról, akiket a szakmai szervezetek delegáltjai is érdemesnek tartottak a pozícióra. Polyák Gábort még hétfőn személyesen meghallgatja a parlament művelődési bizottsága.
szept. 21
11:12
Egészen különleges összetevőkből készültek az ókori egyiptomi festékek (Magyar Hírlap)
Meglepő receptet használtak.
szept. 21
11:12
Magyar Péter: "abszolút siker" a Terror Háza ellőtti tüntetés (Növekedés)
A miniszterelnök Facebook-bejegyzésében mérte össze a Tisza március 15-i demonstrációját a tegnapi, ellenzéki tüntetéssel.
szept. 21
11:12
120 évvel ezelőtt motorizálták a bécsi rendőrséget (Autószektor)
Az orf.at cikke. Képernyőfotó "Ez a fejlemény jól mutatja, mennyire megváltozott a bűnözés, és mennyire kell nekünk, rendőrségként, változnunk" – mondta Gerhard Karner (ÖVP) belügyminiszter egy beszédben. A fejlődés és a változás minden rendőri szerv központi eleme – magyarázta Karner. A rendőrség jelenleg a munkaidejének átfogó reformján megy kere
szept. 21
11:12
Napról napra felfoghatatlan tempóban nő az államadósság Amerikában (Forbes)
Naponta (!) 6 milliárd dollárral, azaz 1900 milliárd forinttal nő az USA államadóssága.
szept. 21
11:12
Darabonként 11 ezerért árulják az e-rollereket, amiken egy magyar állami cég is bukhatott (Telex)
Az Egyesült Államokban csődöt jelentő elektromosroller-megosztó vállalat magyarországi partnere felszámolás alá került. Most a cég 600 rollerét adná el a felszámoló 6,5 millióért.
szept. 21
11:12
A felújított okostelefon védheti meg a vevőket a memóriaválságtól (Telex)
Az MI-forradalom miatt dráguló mobilok korában a felújított prémium készülékek kínálnak árban és teljesítményben is vonzó alternatívát.
szept. 21
11:14
Hűtlen kezelés miatt indult nyomozás az M6-os autópálya üzemeltetése miatt (Portfolio)
Hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az M6-os autópálya működtetésével kapcsolatban - közölte az MTI megkeresésére a BRFK Kommunikációs Osztálya hétfőn.
szept. 21
11:14
Miért lehet hasznos egy okosóra akkor is, amikor éppen nem sportolunk? (Telex)
Egy okosórát könnyű úgy elképzelni, mint egy apró edzőtársat a csuklónkon. A HUAWEI WATCH GT 7 ennél szélesebb szerepet szán a csuklón hordott eszköznek.
szept. 21
11:18
Arra kell berendezkedni, hogy az európai gázpiacot évekig nyomasztja majd a katari kiesés (Portfolio)
Három évig tart a márciusi iráni támadásban megrongálódott két katari LNG-termelő sor helyreállítása – jelentette be Szaad Serida al-Kabi, a QatarEnergy vezérigazgatója - írja a Montel. A kieső kapacitás évi 17,4 milliárd köbméter, ami a katari exportképesség 17 százaléka.
szept. 21
11:18
Hónapokon át titokban tartotta a Google, hogy AI-modellje sikeresen feltört három másik céget a tesztek során (Rakéta)
Az OpenAI, az Anthropic és a Meta már megkapta a magáét a nyilvánosságtól az irányítás alól kiszabaduló AI-ágensei miatt, eddig csak a Google háza táján volt látszólag nagy a csend.
szept. 21
11:18
Saját alkotmánybírójuk ihatja meg a levét a tiszás ámokfutásnak (Demokrata)
Orosz Árpád Gábor jelen állás szerinte a ciklusának csupán a harmadát tudja majd végigszolgálni.
szept. 21
11:18
NAV: a dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni (Növekedés)
A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
szept. 21
11:18
Újabb európai ország engedélyezte a Tesla FSD-t (Villanyautósok)
Bő két hét van az uniós szavazásig, de hét ország nem várt a központi döntésre.
szept. 21
11:18
Túl sokat mobilozik a gyerekek? Új programot indított a Bethesda (EgészségKalauz)
A Bethesda Gyermekkórház olyan óvodák, iskolák és sportegyesületek jelentkezését várja, amelyek támogatják a tudatos képernyőhasználatot, az egészséges életmódot, a mozgást, az offline kapcsolódást és az online–offline egyensúly kialakítását.
szept. 21
11:18
3 csillagjegy, aki imádja magát áldozatszerepben feltüntetni (Bien)
Nem azért, mert gonoszak vagy manipulatívak akarnak lenni, inkább azért, mert így tanulták meg kezelni a konfliktust: a felelősség áthelyezésével.
szept. 21
11:18
Alig, de drágult hétfőre az egyik üzemanyag a kutakon (Haszon.hu)
Hétfőn ismét változott a benzin országos átlagára, míg a gázolaj ára változatlan maradt.
szept. 21
11:18
A Visual Intelligence új távlatokat nyit az iOS 27-ben (telefonok.hu)
Az Apple mesterséges intelligenciája, a Visual Intelligence, az iOS 27, iPadOS 27 és macOS Golden Gate rendszerekben kap kulcsszerepet, megváltoztatva, ahogy eszközeinkkel interakcióba lépünk a vizuális tartalmakkal.
szept. 21
11:24
Tömegével termeszt az űrben növényeket Kína (Infostart)
Kína eddig tizennégy növényfaj több mint húsz fajtáját termesztette sikeresen a világűrben, ezzel megalapozva a növénytermesztés későbbi, nagyobb léptékű alkalmazását az űrállomáson – közölte hétfőn a kínai állami média.
szept. 21
11:24
Virághagymát rendel az interneten? Ezekből látszik, hogy jó minőség érkezik (Agrofórum)
Az internetes kínálatban olyan tulipánok, nárciszok, krókuszok és különleges hagymás növények is elérhetők, amelyekkel a kertészetekben ritkábban találkozhatunk. A választék tehát nagy, van azonban egy nyilvánvaló hátrány: rendeléskor nem tudjuk kézbe venni a hagymát.
szept. 21
11:24
"Babám, megyek haza!" - Senki sem számított erre, ő esett ki a Celeb vagyok, mints ki innen!-ből (Promotions)
A játékosok is alig hittek a fülüknek.
szept. 21
11:24
Polyák Gábort javasolta a médiatanács elnökének az Országgyűlés szakbizottsága (Magyar Hírlap)
A médiatanács elnökét és tagjait jelölő eseti bizottság személyi javaslatát a művelődési bizottság elé terjeszti.
szept. 21
11:24
Maradtak a magas üzemanyagárak, továbbra is lélektani határon a dízel (Forbes)
Hiába állt meg a drágulás, az autósoknak továbbra is mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk.
szept. 21
11:30
Polyák Gábort javasolta a médiatanács elnökének az Országgyűlés szakbizottsága (Blikk)
Polyák Gábort javasolta a médiatanács elnöki tisztségére az Országgyűlés szakbizottsága hétfőn. Az elnökjelöltről szóló döntés egy hosszú előkészítési folyamat eredménye, amely több pályázó szakmai elképzeléseinek alapos mérlegelésére épült.
szept. 21
11:30
Komoly szigorítás jöhet a magyar dohányboltokban (Portfolio)
Több fővárosi polgármester kezdeményezésére a kormány vizsgálja annak lehetőségét, hogy az önkormányzatok korlátozhassák a dohányboltok éjszakai nyitvatartását és alkoholforgalmazását a közbiztonság javítása érdekében. Míg a helyi vezetők a trafikok körüli éjszakai randalírozást szorítanák vissza, a dohány-kiskereskedők érdekképviselete az egységes
szept. 21
11:30
Meghalt Krecz Tibor, az Rtl Klub egykori hírigazgatója (SzMo)
A kommunikációs szakember, Debrecen közismert alakja 63 évesen hunyt el múlt szombaton. Halálhírét a lánya közölte a Facebookon, a DVSC közleményben búcsúzott tőle.
szept. 21
11:30
Új szakaszba lépett az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködése (Növekedés)
Az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. 2024-ben megkezdett együttműködése új szakaszba lépett: a bank 2026-ban további 30 millió forinttal támogatja a Budakeszi Arborétum fejlesztési és fenntartási munkáit. A partnerség részeként szeptember 18-án az MBH Bank ötven munkatársa önkéntes munkával is hozzájárult az arborétum gondozásához. A résztvevők a
szept. 21
11:30
Feltűnő lépés utalhat arra, hogy Verstappen hamarabb szakíthat versenymérnökével (Racingline)
Az már tudott, hogy Gianpiero Lambiase elhagyja a Red Bullt, de az nem, hogy mikor. A McLaren szeretné, ha minél hamarabb érkezne.
szept. 21
11:30
Letartóztattak két látogatót a Louvre-ban, akik a Mona Lisa közelében állították ki a saját műveiket (Telex)
Ezúttal nem elvittek műtárgyakat Párizs legnagyobb múzeumából, hanem hoztak két újat. Persze az intézmény biztonsági rendszerére ez sem vet jó fényt.
szept. 21
11:30
Nem Olaszországban sütik a világ legjobb pizzáját a 2026-os rangsor szerint (Roadster)
Közel ezer független tesztelő értékelése alapján állt össze az idei világrangsor, melynek élmezőnyében London, New York és Milánó pizzériái végeztek.
szept. 21
11:32
Nagy zuhanással indíthat a Novo Nordisk részvénye (Portfolio)
A Novo Nordisk részvényei 7 százalékos zuhanással indíthatják a napot az amerikai tőzsdén, miután a dán gyógyszergyártó a londoni befektetői napján felvázolta növekedési stratégiáját az elhízás elleni gyógyszerek piacán kibontakozó, egyre élesebb versennyel szemben - jelentette a CNBC. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day ko
szept. 21
11:32
Szathmáry Zoltánt jelöli legfőbb ügyésznek az államfő (Növekedés)
Hivatalossá vált az új legfőbb ügyész személyére vonatkozó indítvány. Baka András köztársasági elnök hétfőn délelőtt közölte az Országgyűléssel, kit tart a legalkalmasabbnak a júliusban lemondott Nagy Gábor Bálint utódjául.
szept. 21
11:36
Ötödére esett a hajóforgalom a Hormuzi-szoroson (Piac és Profit)
Szaúd-Arábia mégis egyre több olajat visz ki.
szept. 21
11:36
Gyorsabb döntések jönnek az élelmiszerek ügyében (Infostart)
A kormányzati ígéret szerint egyszerűsödik minden, így a hatékonyság is nő.
szept. 21
11:36
Ezek ma itthon a legkeresettebb SUV-ok használtan! (Autónavigátor)
Az egyik hazai, használt autókkal foglalkozó portál adatai szerint ezek számítanak jelenleg a legnépszerűbb SUV modelleknek a magyar másodpiacon. Íme a lista!
szept. 21
11:36
NAV: a dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni (Magyar Hírlap)
A bankszámlaszámot sem kell bejelenteni.
szept. 21
11:36
5 ok, amiért a World Press Photo az ősz egyik legjobb randiprogramja (Hamu és Gyémánt)
Nem a szokásos mozis-kávézós randi, de talán pont ezért működik: szeptember 25-től a budapesti Biodómban látható a World Press Photo 2026-os kiállítása, ami egy egészen más típusú közös programot ad – olyat, amiről utána tényleg lesz miről beszélgetnetek.
szept. 21
11:36
A gázszámlát fizessétek ki! – molinón üzent a Mezőkövesd a Kazincbarcikának a szombati mérkőzésen (Telex)
A KBSC tavaly ősszel még Mezőkövesden volt albérletben.
szept. 21
11:36
Valós időben követhető a levegőminőség a Samsung Sdi gödi gyárának környezetében (Gyártástrend)
A Samsung Sdi Magyarország Zrt. folyamatosan működő levegőminőség-mérő eszközöket helyezett el Gödön, amelyek adatai a lakosság számára online is elérhetők. A levegotisztasaggod.hu oldalon valós időben követhetők a mérési adatok, így a vállalat szerint átláthatóbbá válik a gyár közvetlen környezetének levegőminősége.
szept. 21
11:36
Bőrgyógyász szerint ez a gyakori szépségápolási hiba öregítheti a bőröd (InStyle)
A hámlasztástól simább és ragyogóbb bőrt várunk, ám ha túlzásba visszük, éppen az ellenkezőjét érhetjük el vele.
szept. 21
11:36
Nem csak a virágos sávok hozhatják vissza az élővilágot a földekre (PlanetZ)
Egy magyar vezetésű kutatás szerint nemcsak a virágos sávok, hanem maga az ökológiai művelésű termőföld is jelentősen növelheti a mezőgazdasági területek biodiverzitását. A két módszer eltérő fajokat támogat, ezért kombinációjuk lehet igazán hatékony.
szept. 21
11:42
Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet (Privátbankár)
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
szept. 21
11:42
Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség az M6-os autópálya működtetésével kapcsolatban (Blikk)
Hűtlen kezelés bűntettének gyanújával nyomozást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az M6-os autópálya működtetésével összefüggésben – erősítette meg a BRFK Kommunikációs Osztálya az MTI-nek hétfőn.
szept. 21
11:42
Brutál áremelés az okmányirodákban: a jogosítványt, forgalmi engedélyt is érinti, keményen fizethetnek az autósok (Pénzcentrum)
Újabb drágulással szembesülnek az autósok és ügyintézők Szerbiában: szeptember 12-től többet kell fizetni több belügyminisztériumi szolgáltatásért is. A jogosítvány kiállításának díja 2115-ről 2304 dinárra (6557-ről 7142 forintra), a forgalmi engedélyé 1970-ről 2168 dinárra (6107-ről 6721 forintra) emelkedett. A rendszámtábla már 1380 dinárba (4278

Keresés