2026. szeptember 21. hétfő

szept. 21
11:42
Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét (Demokrata)
Mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki.
szept. 21
11:42
Paralimpiai bajnok ül be Lázár János parlamenti helyére (Növekedés)
A kiszivárgott információk alapján Szekeres Pál nemzetközileg elismert, olimpiai bronzérmes és háromszoros paralimpiai bajnok tőr- és kardvívó, sportvezető, valamint fideszes politikus ül be Lázár János volt közlekedési miniszter képviselői helyére az Országgyűlésben.
szept. 21
11:42
55 ezer magyarnak ajándékoz részvényeket egy magyar techcég alapítója (Digital Hungary)
Nemzetközi piacra lépne a Benefit Barcode, újabb egymilliárd forintot vonna be.
szept. 21
11:42
Szeptember 30-án lejár a határidő: ezt most még elintézhetik a magyarok (Agrárszektor)
Az idei extrém aszályos év nemcsak a növénytermesztőket, de az állattartókat is rendkívüli módon megviselte. A kormány ezért a július 1-je és az augusztus 18-a közötti időszakra országos szintű vis maior helyzetet hirdetett ki. A kártérítési kárigényhez az aszálykárt azonban már csak néhány napig jelenthetik be a magyar gazdák - írta meg a Mász.
szept. 21
11:42
Ha a NER-cégek buknak, az adófizetők is rosszul járhatnak az állami garanciák miatt (Kontroll.hu)
A 2021-ben állami tulajdonba került Start Garancia Zrt. 2025 végéig mintegy 730 milliárd forintnyi hitel- és kötvényfinanszírozáshoz nyújtott garanciát, így ha a kedvezményezett vállalatok nem tudnak fizetni, az államnak is jelentős helytállási kötelezettsége keletkezhet.
szept. 21
11:48
Elbúcsúztak barátai, tisztelői a Fradi legendájától, Martos Győzőtől (Blikk)
Fájdalmas apropó miatt gyűltek össze a Groupama Arénánál a Ferencváros játékosai, vezetői, szurkolói: azért találkoztak, hogy elköszönjenek Martos Győzőtől, elbúcsúzzanak a klub legendás labdarúgójától.
szept. 21
11:48
Testnevelésórán tanulhatnak a Balatonon vitorlázni a gyerekek (Infostart)
Az egyik balatonalmádi iskolában idén ősszel került be a tananyagba a vitorlázás, melynek során elméleti és gyakorlati képzést is kapnak az ötödikes tanulók.
szept. 21
11:48
Őszi vendégvárás hungarikumokkal: így állítsd össze a tökéletes hidegtálat (Éva Magazin)
Ősszel sem kell lemondanunk a vendégvárásról: a hűvösebb, napsütéses napokon még igazán jóleshet egy közös grillezés vagy piknik, ha pedig az időjárás nem kegyes hozzánk, bent is megteremthetjük a hangulatot. De milyen ízekből és falatokból állítsuk össze a tökéletes őszi vendégváró tálat, amely egyszerre mutatós, változatos és igazán finom?
szept. 21
11:48
Űrpaprika szabadulószoba, barátkozás a poszméhekkel és high-tech növényház: különleges nyílt napot tartott a DélKerTész (Agroinform)
Hogyan lehet egyszerre természetközeli, innovatív és jól jövedelmező hivatás a kertészet?
szept. 21
11:48
Tudjon meg mindent a legfőbbügyész-jelöltről! (444.hu)
Szathmáry Zoltán több mint 15 éve dolgozik az ügyészi szervezetben, a szado-mazochista aktusok büntetőjogi vonatkozásairól is publikált.
szept. 21
11:48
Letartóztatásban marad a lengyel busz sofőrje (Demokrata)
A baleset következtében tizenketten meghaltak, hárman súlyos, életveszélyes, 20-an pedig súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek.
szept. 21
11:48
Az utcán állították elő a volt román elnökjelöltet, Călin Georgescut (Telex)
Az ügyészség szerint Georgescu és társai jól menő üzletembereknek adták ki magukat, több mint egymillió eurót csaltak ki az áldozataiktól.
szept. 21
11:48
Kíméletlen gúnnyal szólt be a Fidesznek Magyar Péter a vasárnapi tüntetés után (Most Hír)
A Fidesz tüntetést szervezett a hétvégére a Terror Háza Múzeum bezárása miatt és Schmidt Mária eltávolítása miatt. Erre reagált hétfőn a Facebookon Magyar Péter.
szept. 21
11:48
Felesleges Babavárót kérni ezek nélkül: 4 dokumentum, amit be kell mutatni a hitelhez (Hóvége)
Ha tudni szeretnéd, milyen dokumentumok kellenek a Babaváró hitelhez, az okmányok mellett a TB- és jövedelemigazolásra is készülj, speciális élethelyzetben pedig további iratokat is kérhet a bank.
szept. 21
11:48
iPhone 18 Pro: ráncfelvarrás vagy valódi előrelépés? (telefonok.hu)
Az iPhone 18 Pro megérkezett, és első ránézésre sokan csak egy szolid ráncfelvarrást látnak benne. Azonban a motorháztető alatt komoly újítások rejtőznek, melyek alapjaiban változtathatják meg a felhasználói élményt, különösen a fotózás és a teljesítmény terén.
szept. 21
11:50
Marketing vs. valóság: tavaly mindössze 7000 humanoid robotot adtak el a világon, Kína be is húzza a féket (444.hu)
Aki csak instázik, azt hiheti, hogy a világot ellepték az emberformájú gépek. A hájpot Kína kelti, de most épp ők ijedtek meg a valóságtól.
szept. 21
11:54
Egyre többen szerelik fel őket az erkélyükre - Nem csak dekorációs célokat szolgálnak (Blikk)
A korláton lévő szúnyogháló csökkenti a belátást az erkélyre, és kényelmesebbé teszi az ott-tartózkodást. De ez még nem minden. A megfelelően kiválasztott anyag védelmet nyújthat a szél ellen, amit különösen a magasabb emeleteken lakók fogják értékelni. Ezen felül pedig a balkont hangulatosabbá és szemrevalóbbá teszi. Ez már nem csupán a szárítani
szept. 21
11:54
Végre túllépte a Duna vízmagassága a 2018-as negatív csúcsot, de újabb apadás közeleg (Piac és Profit)
A Duna még mindig csak rendkívüli korlátozásokkal és részlegesen hajózható. A folyó a nyár vége óta súlyos és tartós vízhiánnyal küzd.
szept. 21
11:54
Leállt a gázszállítás a Török Áramlaton: nem az oroszok zárták el a csapot, más áll a háttérben (Portfolio)
Hétfő reggel óta nem érkezik földgáz a déli (szerb) irányból Magyarországra – derül ki a magyar Földgázszállító Zrt. (FGSZ) valós idejű adataiból. Ennek azonban egyszerű oka van, ugyanis a bolgár rendszerirányító előre bejelentett karbantartást végez a Török Áramlat gázvezetéken egészen péntekig.
szept. 21
11:54
Tudjon meg mindent a legfőbbügyész-jelöltről! (444.hu)
Szathmáry Zoltán több mint 15 éve dolgozik az ügyészi szervezetben, a szado-mazochista aktusok büntetőjogi vonatkozásairól is publikált.
szept. 21
11:54
Orbán egykori embere, egy "abortusztúlélő" és a miniszter testvére is részt vett az abortuszról szóló egyeztetésen (WMN)
Kiderült, kik ülhettek egy asztalhoz a miniszterrel, amikor az abortusztörvényről volt szó.
szept. 21
11:54
Észak-Korea: Semmilyen új szankció nem akadályozhatja az ország fejlődését (Magyar Hírlap)
Phenjan elutasítja az ENSZ vádjait, miszerint vendégmunkásokkal finanszírozza a fegyverprogramját.
szept. 21
11:54
Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség az M6-os autópálya működtetésének ügyében (Telex)
Korábban Vitézy Dávid tett feljelentést, aki szerint elődje, Lázár János a drágább, Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz köthető ajánlatot akarta elfogadni a pálya üzemeltetésére.
szept. 21
11:54
Hatszáz kutyát neveztek a gyulavári kiállításra (Gyulatelevízió)
Szombaton ismét kutyák és gazdáik népesítették be a gyulavári sportpályát. A rendezvényre hatszáz nevezés érkezett, az érdeklődők sokféle kutyát láthattak. Nagy méretű, széles, nagy fejű kutyák voltak az ősei az amerikai staffordshire terriernek, ezeket az állatokat leginkább az erejük és az őrző-védő képességük miatt alkalmazták. Balló Katalin hus
szept. 21
11:54
Teljes gazdasági összeomlás fenyegeti Magyarországot? Döbbenetes váddal állt elő a Fidesz (Most Hír)
A Fidesz azzal vádolja a Tisza-kormányt, hogy "újkommunista" politikájával a "falnak viszi a magyar gazdaságot".
szept. 21
11:54
Kiderült végre: ezen a napon lesz elérhető az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 5. évada (Médiapiac)
Az már a napokban kiderült, hogy októberben indul az Árulók – Gyilkosság a kastélyban friss etapja - de immár az sem titok, hogy melyik nap várhatjuk a debütálását. Október 6-tól a Fókusz után újra nyílik a legendás kastély bejárati ajtaja. Az RTL képernyőjére jön Az Árulók legújabb évada, az RTL+ Premium előfizetői pedig mindig egy epizóddal a tév
szept. 21
12:00
Milliárdosok a célkeresztben: így roppantaná meg a magyar elit tőkéjét egy esetleges vagyonadó (Privátbankár)
A hazai szupergazdagok vagyona soha nem látott magasságokba emelkedett. A Blochamps Capital legfrissebb szektorelemzése szerint a legfelső egy százalék kezében elképesztő, 52 000 milliárd forintos vagyon összpontosul – ám az állam hiába feni a fogát a vagyonadóra, nem lesz könnyű feladat a behajtása.
szept. 21
12:00
Hamarosan élőben szólal meg Magyar Péter (Portfolio)
Hétfő délután a parlament plenáris ülése előtt beszél Magyar Péter. A miniszterelnök szokás szerint több aktuális kérdést szóba hozhat felszólalásában.
szept. 21
12:00
Szakértő: változtatni kell, sok helyen már nem jó a hazai fehérboroknak az éghajlatunk (Infostart)
A szőlő melegigényes növény, de a túl sok hő már nem előnyt jelent, hanem inkább stresszt. Ennek vizsgálata számos nehéz tanulsággal is járt, amelyeket Szabó Péter, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza foglalt össze az InfoRádióban.
szept. 21
12:00
Fontos jogszabályokat tárgyalnak az Országgyűlésben (Magyar Hírlap)
Délután 13 órától ülésezik a Parlament.
szept. 21
12:00
Teljesen átalakul a világ egyik leghíresebb múzeuma (InStyle Men)
Elkezdődött a New York-i Metropolitan új szárnyának építése. A történelmi projekt közel 50 százalékkal növeli a modern művészet kiállítóterét.
szept. 21
12:06
Egyre kevesebb Magyarországon a bankautomata (Piac és Profit)
Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
szept. 21
12:06
"Imádkozom, hogy ez legyen az utolsó alkalom" – megrázó vallomás a 27 évesen elhunyt Presley Gerber egyik utolsó Insta-posztja (SzMo)
Cindy Crawford fia márciusban őszintén írt arról, milyen gondolatok jártak a fejében, amikor egy radikális kezelésbe vágott bele. A 27 éves modell vasárnap halt meg egy Los Angeles-i rehabilitációs intézetben.
szept. 21
12:06
Sok eső és meleg érkezhet délről a Kárpát-medencébe (Agrárágazat)
A mediterrán régióban csapadékos idő érik – a magyar mezőgazdaságban kulcskérdés, milyen sok jut belőle ide.
szept. 21
12:06
Magyar Péter felsorolta, milyen kabineteket alakítottak a kormányban (Telex)
A videóban nem árulta el, kik vezetik ezeket, kommentben lehet tippelni.
szept. 21
12:12
Háromhavi csúcson a benzinár (Menedzsment Fórum)
Tovább emelkedett a 95-ös benzin átlagára hétfőn, a dízelé változatlan maradt.
szept. 21
12:12
Erősen kezdte a hetet az OTP a tőzsdén (Privátbankár)
Közel másfél százalékos emelkedéssel nyitott az árfolyam délelőtt.
szept. 21
12:12
Elárverezik Brigitte Bardot személyes tárgyait (Infostart)
A tárgyak a művésznő saint-tropez-i házaiból és párizsi lakásából származnak, a bevétel egy részét a Brigitte Bardot Alapítvány fogja kapni. A színésznő olyan mindnnapi tárgyaira lehet licitálni, mint a ruhái, az ékszerei, a balettciói, vagy éppen a biciklije.
szept. 21
12:12
Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség az M6-os autópálya működtetése miatt (444.hu)
Miután hivatali visszaélés gyanúja miatt tett feljelentést Vitézy Dávid.
szept. 21
12:12
Az Everestet is elérte a turisták egyik legfurcsább környezeti problémája (Magyar Hírlap)
Napi 6000 liter vizelet keletkezik az Everest alaptáborában.
szept. 21
12:12
Nem véletlenül hívják a Föld tükrének a világ legnagyobb sómezejét (Hamu és Gyémánt)
Első pillantásra olyan, mintha az ég folytatódna a lábunk alatt: Bolívia délnyugati részén található a Salar de Uyuni, amelyet nem véletlenül emlegetnek a Föld tükreként is. A több mint 10 ezer négyzetkilométeres terület a világ legnagyobb sósivataga, amely különösen az esős időszakban nyújt szürreális látványt.
szept. 21
12:12
Új szakaszba lépett az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködése (Növekedés)
Az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. 2024-ben megkezdett együttműködése új szakaszba lépett: a bank 2026-ban további 30 millió forinttal támogatja a Budakeszi Arborétum fejlesztési és fenntartási munkáit. A partnerség részeként szeptember 18-án az MBH Bank ötven munkatársa önkéntes munkával is hozzájárult az arborétum gondozásához. A résztvevők a
szept. 21
12:12
Különleges, ősszel virágzó növények (egy.hu)
A jól megszokott fajokon kívül szinte megszámlálhatatlan azon növények sora, amelyekkel őszi ágyásainkat díszíthetjük, és alkalomadtán érdemes is megpróbálkoznunk egy-egy újítással.
szept. 21
12:12
Liverpool egy sajátos toplistára került ezzel az eredménnyel – Megvan a heti tévés nézettségi rangsor (Médiapiac)
A TV2 Házasság első látásra című realityje lett a 2026. szeptember 14. és 20. közötti hét legnézettebb televíziós műsora Magyarországon. Itt a nézettségi toplista.
szept. 21
12:18
Felmérés: Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában (HR Portál)
Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
szept. 21
12:18
Most érkezett! Leállt a gázszállítás a Török Áramlaton: nem érkezik rajta földgáz Magyarországra (Pénzcentrum)
Hétfő reggel óta nem érkezik földgáz a Török Áramlat déli útvonalán keresztül Magyarországra. A kiesés hátterében ezúttal nem az orosz szállítás leállítása áll: a bolgár-szerb határon végzett, előre bejelentett karbantartás miatt szünetel a tranzit. A munkálatok szeptember 25-én reggel érhetnek véget, írja a Portfolio.
szept. 21
12:18
Víz nélkül nincs élet, nincs termés – fontos üzenettel érkezik a Teremtés Hete (Agroinform)
A víz, a termőföld és az ember felelőssége kerül a 2026-os Teremtés Hete középpontjába. A szeptember 27. és október 4. között megrendezendő ökumenikus programsorozat idei jelmondata: Víz fakad – Ahová ez a folyó eljut, élet lesz.
szept. 21
12:18
Harry herceg megtörte a csendet: így érzi magát ő és a családja az Egyesült Királyságban (Glamour)
Első nyilvános eseményén vett részt Harry herceg, mióta családjával visszaköltöztek az Egyesült Királyságba. A program során természetesen az újságírók neki is szegezték a kérdést: hogyan érzik magukat újra Angliában.
szept. 21
12:18
Horváth Lóránt: Ha Szathmáry Zoltánt megválasztják legfőbb ügyésznek, marad a Polt-féle csapat (SzMo)
Az Ügyvédkör elnöke döbbenten reagált arra, hogy Baka András államfő Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek. Szerinte a személyi folytonosság miatt érdemi változás nem várható, ha Szathmáryt megválasztja az Országgyűlés.
szept. 21
12:18
Rendőrök csaptak le a korábbi román elnökjelöltre egy nagyszabású csalási ügyben, orosz pénzek után is nyomoznak (SzMo)
A román hatóságok hétfő reggel Otopeni közelében állították félre Călin Georgescut. A gyanú szerint egy bűnszervezet tagjaként több mint egymillió eurót csalt ki az áldozataitól. A hírszerzés szerint 2024-ben Oroszország összehangolt hálózattal és illegális forrásokkal avatkozott be a szavazásba Georgescu javára.

Keresés