Összeütközött egy nyerges vontató és egy személygépkocsi Bicskénél, az M1-es autópálya 39-es kilométerénél, a Budapest felé vezető oldalon. A bicskei önkormányzati tűzoltók végzik a műszaki mentést, amely során áramtalanították a járműveket. A társhatóságok is a helyszínen dolgoznak. Az érintett sztrádaszakaszon egy sávon halad a forgalom – írta a
Több megyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki keddre Magyarországon zivatar veszélye miatt. Az érintett területeken elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.
A katari állami vagyonalap, a QIA 20 milliárd dolláros stratégiai partnerséget köt a JPMorgan Asset Managementtel, miközben az iráni háború miatt egyre sürgetőbbé válik az ország gazdaságának diverzifikációja.
Nemcsak egy teniszpályát, hanem napelemparkot, tavakat és egyéb létesítményeket is engedély nélkül építtetett batidai birtokán Lázár János. A volt építési és közlekedési miniszter nemrég maga számolt be a közösségi oldalán a rá kiszabott 13 millió forintos büntetésről, az ügy hátteréről azonban most a kormányhivatal tájékoztatta a sajtót.
Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvöz
Lázár János korábban egy Facebook-bejegyzésében vallotta be, hogy az erdészeti hatóság 13 millió forintos bírságot szabott ki rá. Kiderült, hogy egy sor létesítményt engedély nélkül alakítottak ki a batidai birtokán, ezért ezek elbontására, illetve a terület helyreállítására kötelezték a volt minisztert.
Már nincs az afrikai sertéspestis miatt kijelölt megfigyelési körzet Magyarországon – jelentette be Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter.
Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás megállapítására és levonására vonatkozó jelenlegi szabályokat. Az indoklás szerint a rendszer sérti a tisztességes hatósági eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz való jogot, ezért a testület 2026. december 31-i hatállyal megsemmisítette a kapcsolódó k
Az európai kis- és közepes autóipari beszállítók pontosan érzékelik, hogy nehéz időszakba került az ágazat, saját kilátásaikat azonban jóval kedvezőbbnek ítélik meg.
Ma hivatalosan is megkezdődik a 48. WorldSkills Competition, vagyis a szakmák világbajnoksága Sanghajban. A szeptember 22. és 27. között megrendezett világversenyen közel 1400 fiatal szakember méri össze tudását 64 szakmában. Magyarországot 28 versenyző képviseli. A WorldSkills Competitiont gyakran nevezik a szakmák olimpiájának, hiszen a világ kül
Szeptember 19-én súlyos bántalmazás történt Budapest belvárosában, ahol egy ittas angol férfi ok nélkül rátámadt egy zebrán áthaladó gyalogosra, majd a földön fekvő áldozatot tovább verte és rugdosta. Sárosi Péter, a Drogriporter főszerkesztője az alkohol veszélyeire hívta fel a figyelmet.
A piaci szereplők továbbra is New Yorkot és Londont tartják a világ két vezető pénzügyi szolgáltatási központjának a Londonban bemutatott legújabb globális befektetői felmérés szerint. New York azonban az előző felméréshez hasonlóan csak igen szűk előnnyel vezet a brit főváros előtt.
A vállalati PR és a menedzseri populizmus korában a látványos brandépítés egyre gyakrabban fedi el a valódi vezetői teljesítményt és a szervezeti kríziseket. Jagudits Ákos HR vezető véleménycikkében arra keresi a választ, hogy a lájkokért és elérésért folytatott hajszában nem vált-e a vezetés látszata fontosabbá magánál a tényleges szakértelemnél.
A hétfői amerikai tőzsdei kereskedés látszólag kiemelkedő eredményeket hozott, hiszen a Nasdaq Composite 2 százalékkal emelkedve történelmi zárócsúcsot ért el, az S&P 500 pedig mintegy 1,5 százalékos erősödéssel már alig 1 százalékra van az újabb rekordjától. A felszín alatt azonban riasztó jeleket azonosítottak az elemzők - írta meg a CNBC. Hason
A penész nemcsak esztétikai gond, hanem egészségügyi kockázat is, ezért a lefestése önmagában messze nem elég. Szakértők szerint először az okot kell megszüntetni, különben a foltok rövid időn belül újra megjelennek.
Lemondott az Országos Magyar Vadászkamara éléről dr. Jámbor László. A szervezetet csaknem tizenhárom éven át vezető szakember szeptember 21-én, azonnali hatállyal távozott az országos elnöki tisztségből.
Kedden folytatódik a változékony, átlagosnál hűvösebb őszi időjárás. A többórás napsütést elszórtan záporok, keleten zivatarok és erős széllökések szakíthatják meg, éjszaka pedig néhol már talaj menti fagyra is számítani kell - számolt be a HungaroMet.
Az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament által elfogadott jogszabályok szeptember 19-én jelentek meg az Eu hivatalos lapjában, fokozatos végrehajtásuk szeptember 21-én kezdődött el. A reform középpontjában a korszerűsített Uniós Vámkódex és az Európai Unió Vámhatóságának létrehozása áll.
Kortárs zene, klasszikusok, tánc, irodalom és képzőművészet találkozik októberben Budapesten, az idei Liszt Ünnep programja pedig ismét jóval messzebbre nyúlik egyetlen műfajnál.
Közeledik a 2026. évi egységes kérelemben igényelt állatalapú támogatások visszavonási határideje. Szeptember 30-ig van lehetőség az korrekcióra, mielőtt az Enar-hiányosságok miatt szankciók vagy elutasítás érné a gazdálkodókat.
Több bank is 10-11 százalék közötti THM-mel kínálja a személyi kölcsönt, a havi törlesztőrészletek között pedig kevesebb, mint 1000 forint különbség van. Az alacsony kamathoz az elvárt jövedelemben azért vannak különbségek.
Mi történik, ha tíz cselekvőképes mesterséges intelligenciát összezárnak egy szimulált világba, és hagyják, hogy két hétig együtt "éljenek"? Tanulságos eredmények születtek.
Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán üdvözölte a
Lezárta 500 millió eurós kötvénykibocsátásához kapcsolódó szerződések aláírását a Mol, a tranzakció a korábban bejelentett feltételekkel valósult meg. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befekte
Tömeges csapás mért az orosz hadsereg ukrán kohászati, vegyipari, üzemanyag- és energiaipari, valamint hadiipari vállalatokra, továbbá a kikötői infrastruktúrára Kijevben, Dnyipropetrovszk, Poltava és Odessza megyében - közölte kedden a moszkvai védelmi minisztérium.
Fotelből épített kisautó, Üvegtigris büfékocsi és guruló óriás alma is száguldott a Tabán lejtőjén az idei Ládaderbin. A 45 csapat saját készítésű járgányait többek között Sebestyén Balázs és ByeAlex zsűrizte, míg a műsorvezetői feladatokat a Thaiföldről hazatérő Miller Dávid is segítette. A látványos versenyt végül egy Mad Max-inspirálta járgány n
A modern nőgyűlölet semmi korábbihoz nem hasonlítható – de vajon mi állhat valójában a háttérben? Egy irodai ebédlős beszélgetés adta az ihletet ehhez az őszinte elemzéshez.
Rettentő felkavaró prózát írni, nincs benne nyugvópont, nem lelnek partot a hullámok. A versek legalább be-beszűrődnek még a zárt ablakon is. Ezeken dolgozom tehát, és azon, hogy elfogadjam, jelen lennem fontosabb, sőt üdvözítőbb, mint az áttünedezéseim. – Három kérdésünkre a hét írója, Fenyvesi Orsolya válaszol. Ha belépsz a Litera Klubba, tőle ol
Novák Heni élete az elmúlt években alaposan megváltozott. A Jóban Rosszban egykori Lindája már évek óta az Egyesült Államokban él, és ma már két kislány édesanyja. Most újabb bájos fotót osztott meg a kisebbik gyermekéről, aki áprilisban született, így már öt hónapos.
Ideiglenes irányítás alá került az Aptar műanyag csomagolóanyag-gyártó oroszországi gyára, a felügyelet az orosz H&N Rt. (Logika Moloka) vállalathoz került át – derül ki a egy orosz elnöki rendeletből.
Az Országgyűlés kedden több sorsdöntő személyi kérdésben is szavazhat: a képviselők döntenek Polyák Gábor médiajogász Médiatanács-elnöki jelöléséről, és napirendre kerülhet Szathmáry Zoltán legfőbb ügyészi kinevezése is, bár Magyar Péter miniszterelnök jelezte, a Tisza-frakció támogatása nem garantált. Közben tovább dagad az M6-os autópálya-koncess
Szokatlanul meleg, késő nyári idő köszönt Európa nagy részére a napokban egy kialakuló hőkupola miatt. A hőmérséklet helyenként 10-14 fokkal is meghaladja a sokéves átlagot. Míg az Ibériai-félszigeten a 40 fokot is megközelítheti a forróság, Közép-Európában 30 fok körüli csúcsértékek várhatók, a kontinens nyugati peremére viszont bőséges csapadék é