Több tízezer hajtásból álló, kivételesen nagy négylevelű mételyfű-állomány tenyészik Csongrádon. A vízilóhereként is ismert, ritka haraszt természetvédelmi szempontból óriási jelentőségű, ugyanis jelenleg ez az egyetlen ismert populációja a Kiskunsági Nemzeti Park területén, amelynek fennmaradását egy mesterséges vízpótlási megoldás biztosította -
Magyar Péter szerint a Tisza frakciója előzetesen nem látja biztosítottnak, hogy megszavazza Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésszé választását. A pártelnök szerint a végleges döntést csak a jelölés részletes megismerése és a frakció további egyeztetése után hozzák meg.
Az egyik balatonalmádi iskolában idén ősszel került be a tananyagba a vitorlázás, melynek során elméleti és gyakorlati képzést is kapnak az ötödikes tanulók.
Most először adott interjút a világszerte beszédtémává vált tragédia egyik fontos szereplője, a gyerekei meggyilkolásával vádolt Lindsay Clancy exférje, Patrick.
A Stand nyerte el idén a Dining Guide Év étterme díjat, valamint a Best of the Best címet is, amelyet ötödik alkalommal adtak át a Széll Tamás vezette étteremnek a Budapesten, hétfő este megrendezett gálán.
Ocean Vuong egy 19 éves öngyilkosjelölt és egy demenciával küzdő idős asszony történetén keresztül mutatja meg az amerikai álomból kiszorult emberek világát. Az öröm császára a hét könyve.
Magyar Péter felszólalása alatt Pócs János egy régi Dörmögő Dömötör-címlapot emelt maga elé, a hátoldalára írt szöveggel pedig ezt üzente a miniszterelnöknek.
Nem látjuk biztosítottnak a Tisza-frakció részéről az államfő által jelölt Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésszé választását - közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn, a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján.
A Kárpáti Nyolcak első csúcstalálkozóján írták alá a szándéknyilatkozatot. Frissítés! Magyar Péter a parlamentben reagált a Mol és a Naftohaz szándéknyilatkozatára. Közölte, hogy a cég a kormány beleegyezése nélkül tárgyalt a Naftohazzal, ukrán kőolajtároló pedig nem fog Magyarországra épülni. A miniszterelnök állítása szerint vasárnap este sms-t i
A Puzsér Róberttel közös podcastjéből ismert Horváth Oszkár megérti, ha valakit annyira megvisel a játék, hogy akár sírva fakad attól, hogy nem hisznek neki, ő azonban nem tart attól, hogy hasonló helyzetbe kerülne Az Árulókban. A műsorvezető arról is mesélt nekünk, hogyan gondolkodik a játékról, és még a Monty Hall-paradoxont is elmagyarázta az in
Több mint 32 ezren várnak térd- vagy csípőprotézis-műtétre az állami ellátásban, az átlagos várakozási idő több mint fél év. A kormány a várólisták csökkentése mellett a műtétek szakmai protokollját is felülvizsgálná. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter az RTL Híradónak azt mondta, a magas testtömegindex miatt önmagában nem kellene elutasítani egy
Alig több mint két hét múlva, október 6-án indul Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban legújabb évada az RTL-en és az RTL+ Premiumon. A krimi-reality első három játékosának kilétét már felfedték, egyikük Vona Gábor politikus. Mutatjuk, ki a másik két szereplő, aki biztosan beköltözik a kastélyba.
A Dining Guide szeptember 21-én, hétfő este hirdette ki a hazai gasztronómia idei kiválóságait a Dining Guide Év Étterme Gálán. Az est legnagyobb sikere a Stand Restauranthoz kötődik, az Év Étterme díj mellett a Hungarian Restaurant Best of the Best címet is elnyerte, így két kiemelt elismeréssel zárta az estét. A Master Good Év Étterme díj odaítél
Hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálja a Budapesti Rendőr-főkapitányság az M6-os autópálya működtetésének ügyét. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a rendőrségi nyomozás hírére újabb dokumentumot hozott nyilvánosságra, amely szerinte két pontban is cáfolja a Fidesz védekezését a vitatott autópálya-koncesszió ügyében.
Trump korábban azt mondta, hogy a CNN, a Politico és az MS NOW "folyamatosan kitalációkat vagy hazugságokat írnak, illetve közvetítenek", ám konkrét példával nem indokolta a kitiltásukat.
A magyar gáztározók 73,7 százaléka telített, ami jobb a 69 százalékos európai átlagnál, nagyjából a cseh szintnek felel meg, miközben a németek és a szlovákok még a 60 százalékot sem érték el.
Közel a teljes, korábban megítélt állami támogatást visszafizette Kőnig Róbert alapítványa. A szervezet megszüntetése is megkezdődött. Mi történt? Mintegy 4,3 milliárd forintot fizetett vissza az államnak a Kőnig Róbert által alapított Egészségtudatossági és Pácienstájékoztatási Alapítvány – jelentette be Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter. Az al
Zsigmond Anginak a bátorságpróbán kellett válaszolnia a beugratós kérdésekre, de hamar kiderült, hogy nem lesz könnyű dolga, többször is beletört a bicskája a feladványokba – mutatjuk a legjobb pillanatokat.
Éjszakánként másfél millió forintba került Orbán Viktor svájci szállása januárban. Az autója GPS-e buktatta le korábban, így derült ki, melyik hotelben vendégeskedett, amikor a Donald Trump által életre hívott Béketanács alapító ülésére utazott. Hadházy Ákos perelte ki az út számláit. Az RTL Híradónak azt is elárulta, hogy a stáb a szállásköltségen
Zdroba Patrik a Celeb vagyok, ments ki innen! legfrissebb kiesője, aki exkluzív interjúban mesélt nekünk a távozásáról. Az énekes elmondta, sejtette, hogy ő lesz a következő kieső, és úgy érzi, vele történt a legtöbb szerencsétlenség a táborban. Azt is elárulta, mit csinál elsőként a kiesése után.
Tavaly májusban még a keleti nyitás sikerét ünnepelte Szijjártó Péter a Nippon Paper vácrátóti üzemének átadásán, a japán vállalat azonban most bejelentette: december végén leállítja magyarországi leányvállalatának tevékenységét. A beruházást 2,3 milliárd forinttal támogatta az állam, a polgármester pedig évi több mint százmillió forint iparűzési a
Az elmúlt évtizedben egyre nagyobb mennyiségű sivatagi por érkezik a Szaharából Európába, ami újabb kihívást jelenthet a kontinens levegőminősége számára.
A Netflix sorozata jócskán ráerősít Lizzie Borden történetének legsötétebb részleteire, de több olyan jelenet is akad benne, amelynek vajmi kevés köze van a valósághoz.
Ideiglenes irányítás alá került az Aptar műanyag csomagolóanyag-gyártó oroszországi gyára, a felügyelet az orosz H&N vállalathoz került át - derül ki a mai orosz elnöki rendeletből. A Kreml szerint az intézkedés olyan, barátságtalan országokból való cégeket érint, amelyek részesei az Oroszország elleni katonai műveleteknek.
Mit ér a forint? Merre tartanak a magyar részvények és kötvények? Van még helye a dollárnak a világpénzek között? És lehet-e még felülni az AI-vonatra? A Forbes Money Summit 2026 egyetlen napba sűríti azokat a gazdasági, befektetési és geopolitikai kérdéseket, amelyek a következő évek pénzügyi döntéseit is meghatározhatják. 2026-ra a bizonytalanság
Baksa László egy hajómodellt mutatott be A legjobb ajánlatban, aminek minden részletét ő maga készítette. A hobbialkotás több Felfedező érdeklődését is felkeltette, azonban akadt közöttük egy valaki, akinek a tárgy pont beleillett volna a gyűjteményébe. Polgár Árpádról és az eladóról ráadásul az is kiderült, hogy nemcsak a hajókért érdeklődnek mind
Évekig tervezte Frédéric von Anhalt, hogy magyar örököst talál annak a vagyonnak, amelyet a közel tíz éve elhunyt felesége, Gábor Zsazsa és annak családja hagyott rá. A 60 millió dollárra (19 milliárd forintra) becsült összeg a magyar származású hollywoodi díva, valamint az édesanyja és testvérei vagyonából áll össze, egy úgynevezett vagyonkezelői