2026. szeptember 25. péntek

szept. 25
7:06
Havonta ezer halott: ennek üzent hadat az útdíjszedők új főnöke (Autószektor)
A Traffic Technology International hasábjain megjelent interjút az Autószektor szemlézi az alábbiakban. Több mint két évtizedet töltött a járműipar, a mobilitás és a közlekedésbiztonság területén, mielőtt az útdíjszakma egyik meghatározó nemzetközi szakmai szervezetének élére került. Mark Chung fél évvel a kinevezése után arról beszélt, hogy a szer
szept. 25
7:06
Jelentősen csökkenti németországi munkaerőköltségeit a Mercedes (Telex)
A döntés miatt több munkát várnak el a cég alkalmazottaitól bérpótlék nélkül, de megvágják a bónuszokat is, hogy elkerüljék két németországi gyár bezárását.
szept. 25
7:06
Jövőre már önvezető taxikkal utazhatunk ebben az ázsiai városban (Roadster)
A Waymo 2027-ben indítaná el teljesen önvezető taxiszolgáltatását Tokióban, ahol kezdetben kisebb flottával, később pedig mintegy száz sofőr nélküli autóval működnének.
szept. 25
7:06
Egy új világrekord mutatja: baj van a teniszlabdákkal (InStyle Men)
Évente 500 millió tenisz- és pickleball-labdát gyártanak, csakhogy ezek hamar tönkremennek és nehezen bomlanak le.
szept. 25
7:06
Vásárlók Könyve: szabályok és visszásságok az egykori panaszkönyvnél – Érdemes-e beírni egyáltalán? (Hóvége)
Mindenképpen érdemes beleírni, ha gondunk akad.
szept. 25
7:12
Álláskeresés: változtak a döntési szempontok a fizikai dolgozóknál (Infostart)
A fizikai dolgozók 84 százaléka konkrét bért vár az álláshirdetésben, és a kiszámítható feltételekből sem enged – derül ki a Jobtain HR Szolgáltató friss kutatásából. A fizetés mellett a műszakrend, a munkavégzés helye, a bejárás és a hosszú távú biztonság is meghatározza a döntéseket – mondta az InfoRádióban a cég üzleti innovációs vezetője, Molná
szept. 25
7:12
Idétlen időkig: össze kell tépni a szokásos forgatókönyvet egy valóban működő uniós költségvetéshez (Portfolio)
Az uniós tagállamoknak heteken belül el kellene mozdulniuk a jól ismert nemzeti követelésektől a következő hétéves költségvetés tényleges kompromisszumai felé. A visegrádi országok egyre határozottabban utasítják el a regresszívnek tartott új bevételeket, Németország pedig egyszerre próbálja visszafogni a büdzsét és megőrizni a tartományainak fonto
szept. 25
7:12
Irán előállt egy hétnapos tervvel a háború lezárására (444.hu)
Újra megnyitnák a Hormuzi-szorost, és újraindítanák a nukleáris tárgyalásokat. A javaslat lényegében megegyezik a júniusban záros határidőn belül összeomló ideiglenes megállapodással, de most úgy alakították ki, hogy sokkal gyorsabban lehessen végrehajtani.
szept. 25
7:12
Most közölte a HungaroMet: brutális lehűléssel csap le a péntek, de van egy komoly csavar a hétvégében (Pénzcentrum)
Hűvösebb idővel indul a péntek, és az őszies időjárás napközben is velünk marad. A HungaroMet előrejelzése szerint szeptember 25-én hajnalban mindössze 2-11 fokig csökken a hőmérséklet, délután pedig 17-21 fok lesz a legmagasabb érték. Többfelé felhős lehet az ég, de az ország nagy részén számottevő csapadék nem várható.
szept. 25
7:12
Napi horoszkóp: A Kos zűrzavart okozhat, a Bika mondjon nemet szeptember 25-én (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
szept. 25
7:12
Már nem dolgozik a Szerencsejáték Zrt.-nél az újbudai fideszes képviselő, aki a székházból hívott tüntetésre (SzMo)
Szabó László vezérigazgatói kabinetfőnöki megbízatása a napokban szűnt meg az állami vállalatnál. A társaság adatvédelmi okokra hivatkozva nem közölt részleteket a döntésről.
szept. 25
7:12
Repednek a házak falai Szegeden – az aszály már az otthonokat is veszélyezteti (rtl.hu)
Az elmúlt 125 év legszárazabb és második legmelegebb nyara volt az idei Magyarországon. Az extrém aszály miatt a talaj annyira kiszáradt és összezsugorodott, hogy Szegeden több ház fala megrepedt. A talajsüllyedés jelensége nemcsak hazánkban, hanem Londonban, Mexikóvárosban és Jakartában is súlyos problémákat okoz.
szept. 25
7:12
Bosszúból feljelentették? – Váratlan tiltást kapott egy ismert magyar műsorvezető-színésznő (Médiapiac)
A Facebook korlátozta Farkasházi Réka hivatalos oldalát, miközben a színésznő egy beteg gyerekeket segítő szervezet számára gyűjtött adományokat. A Meta rendszere a jelek szerint megtévesztő ígéretként értékelte a kampányhoz kapcsolódó bejegyzéseit. És a tiltás mellett döntöttek.
szept. 25
7:12
A gombatisztítás már az erdőben kezdődik: így nem ereszt annyi levet a serpenyőben (MeMedia)
Mosni vagy nem mosni? A gomba tisztítása már az erdőben elkezdődik, és azon múlik, hogy a serpenyőben pirul vagy csak párolódik. Mutatjuk, hogyan csináld.
szept. 25
7:18
Mi történt? Más időpontban kezdődik az X-Faktor! (Blikk)
Műsorváltozás miatt az X-Faktor következő, vagyis ötödik válogatója a szokásos 20:00 óra helyett 15 perccel hamarabb, már 19:45-kor elkezdődik szombaton (szeptember 26-án) az RTL műsorán. Így tehát több mint három órán keresztül követhetik nyomon az amatőr és visszatérő tehetségek útját a nézők a képernyő előtt.
szept. 25
7:18
2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken? (Portfolio)
A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele
szept. 25
7:18
Fordulat Gödön: Évekig tartó botrányok után döntő lépést tettek a Samsung-gyárnál (ATV)
Új mérőrendszert építettek ki Gödön, amellyel a Samsung SDI tájékoztatása szerint valós időben követhető a levegő minősége.
szept. 25
7:18
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap (Promotions)
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
szept. 25
7:18
Irán megnyitotta a második frontot a Közel-Keleten (Magyar Hírlap)
A húszik jemeni előretörése Irán számára új lehetőséget teremt, azaz a Hormuzi-szoros mellett a Bab el-Mandeb térségében is nyomást gyakorolhat a....
szept. 25
7:18
Mentelmi jog: menekülőút a politikusoknak, vagy jogos pajzs az önkény ellen? (Helló Magyar)
Fellángolt a vita, mióta az ügyészség kikérte Magyar Péter és két fideszes mentelmi jogát: szükség van egyáltalán erre a jogintézményre?
szept. 25
7:18
Egy csésze tea, ami támogathatja a jobb alvást (Magyar Mezőgazdaság)
Az esti kamillatea nem altatószer, de egyes kutatások szerint hozzájárulhat a jobb alvásminőséghez. Hatása részben a növény egyik flavonoidjához, az apigeninhez köthető.
szept. 25
7:18
Hont András megszólalt a bírósági ügyéről: azt állítja, semmilyen értesítést nem kapott (Media1)
Hont András reagált a Media1 cikkére, amely Perintfalvi Rita közlése alapján arról számolt be, hogy november végén többek között ő is bíróság elé kerülhet. A publicista azt állítja, ő egyelőre semmilyen értesítést nem kapott erről, és azt is kétségbe vonta, hogy Perintfalvi ügyvédje egyáltalán tett-e ellene indítványt.
szept. 25
7:18
Szorosabb szakmai összefogás a kutyatartók és kedvenceink érdekében (Helló Sajtó!)
A Nébih több szakmai szervezettel kötött együttműködési megállapodást a felelős kisállattartást és a társállatok nyomon követését támogató digitális szolgáltatások fejlesztése érdekében. A cél a szakmai tapasztalatok megosztása, az adatok egységes kezelése és a kutyatartók edukálása.
szept. 25
7:18
Rángatózik a szemhéja? Ezek a hétköznapi dolgok is kiválthatják (EgészségKalauz)
Apró, akaratlan rángást tapasztal a szemhéján, mintha időnként magától megrezdülne? Ennyi oka lehet!
szept. 25
7:18
Összeköltözés, babavárás, nagy lépések: 6 csillagjegy szintet lép a kapcsolatában ősszel (Bien)
Van néhány csillagjegy, amelyeknél az égi állás szerint ebben az időszakban érik be a komoly kapcsolati elhatározás.
szept. 25
7:18
Ezt az 50 úti célt és élményt ajánlja 2027-re a Lonely Planet (Drive)
A megszokott üdülőhelyek helyett kevésbé ismert úti célokra irányítja a figyelmet a Lonely Planet 2027-es válogatása. A listán olyan városok, partszakaszok és utazási élmények szerepelnek, amelyek eddig jóval kevesebb figyelmet kaptak, mint a klasszikus kedvencek. Tíz európai, összesen pedig ötven hely és program került be az ajánlásba, mutatjuk, m
szept. 25
7:18
Valami nem stimmel a franciáknál: gondok adódtak ezzel a gyümölccsel (Agrárszektor)
Franciaországban 10 százalékkal lesz kevesebb az idei körtetermés a tavalyihoz képest. Még a termőterület bővülése sem volt képes ellensúlyozni a nyári hőhullámok kedvezőtlen hatásait - írta meg a FruitVeB.
szept. 25
7:18
10 tipp, hogy tökéletes legyen a pörkölt (MeMedia)
1. A hús kiválasztása dönti el a felét A pörkölt az a magyar étel, amelyről mindenki azt gondolja, hogy tudja, hogyan kell elkészíteni. Aztán egyszer csak híg lesz a szaft, a hús rágós, a paprika pedig keserű, és nem érti, mi ment félre. Összegyűjtöttünk tíz tippet, amelyeken a legtöbbször múlik, hogy a vasárnapi pörkölt csak
szept. 25
7:20
Mosószóda vagy szódabikarbóna? Ezt használd inkább a mosáshoz (MeMedia)
Amennyiben környezetbarát módon szeretnének mosni és emellett költséghatékonyak is szeretnének lenni akkor érdemes kipróbálni a mosószódát és a szódabikarbónát. Mindkettő nagyszerű természetes tisztítószer, és a cikkünk további részéből megtudhatják mi a különbség közöttük, és melyik a jobb választás a mosáshoz. Mosószóda A mosószódát (nátrium-karb
szept. 25
7:24
Kilőtt az Oracle japán leánycégének részvénye (Portfolio)
Rekordnagyságú negyedéves árbevételt és nyereséget ért el az Oracle japán leányvállalata a felhőüzletág erőteljes növekedésének köszönhetően, aminek hatására a cég részvényei több mint 7 százalékkal drágultak a tokiói tőzsdén – miközben az amerikai anyavállalat papírjai éppen gyengültek, jelentette a CNBC. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Port
szept. 25
7:30
Összeomlás szélén a bíróságok? Korábban nem látott válságot hozhat az új szuperhivatal felállítása (Blikk)
Komoly működési és személyi válsággal küzd a most felálló Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH), miközben a megalakulása a bíróságok és az ügyészségek teljes összeomlásával fenyeget – írja az ATV.
szept. 25
7:30
Ismét Erling Haaland jelentette a különbséget (Infostart)
Erling Haaland két gólt szerzett, és ezzel 3–2-es győzelemhez segített Norvégiát Dánia ellen a két csapat csütörtök esti, UEFA Nemzetek Ligája-mérkőzésén.
szept. 25
7:30
Évelő gabonával az aszály ellen? Már üzemi táblákon is vizsgálják (Agrofórum)
Az aszályos évjáratokban egyre kevésbé magától értetődő, hogy ugyanaz a növény és ugyanaz a technológia minden táblán gazdaságosan tartható. Az Egyesült Államokban ezért olyan gabonafélékkel is kísérleteznek, amelyek aratás után nem tűnnek el a területről, hanem következő évben ismét kihajtanak.
szept. 25
7:30
Durva rendet vágott Európa gazdaságában az idei hőség (Magyar Hírlap)
Elveszett több mint száz milliárd euró.
szept. 25
7:30
Új pályára lép Lánczi Tamás, ezzel a céggel próbál szerencsét hivatalának megszűnése után (Forbes)
Lánczi most alapított cégének nevén tizenkét éve blogot is üzemeltet. Itt korábban arra kérte vitapartnereit: gondolkozzanak együtt vele, még ha nem is értenek egyet. Mi történt? Mozgástér Elemző és Tanácsadó Kft. néven alapított céget idén szeptemberben Lánczi Tamás, a Tisza által beszántott Szuverenitásvédelmi Hivatal volt vezetője, szúrta ki a H
szept. 25
7:30
Zanzibár: fűszerillatú szigetvilág, fehér homokos partok és szafariélmények (Utazási Élmények)
Zanzibár fehér homokos partjai, Stone Town, fűszertúrák, szafari-kombinációk és hasznos beutazási tudnivalók – aktuális Travel Bay-ajánlatokkal.
szept. 25
7:30
Iványi Gábor: Matolcsy György és fia vígan grasszálnak, de Tiborcz Istvánnal sem foglalkozik senki (Telex)
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség lelkészi vezetője a Magyar Hangnak beszélt a NER bukásáról és az elszámoltatásról.
szept. 25
7:30
Itt az első jó hír pénteken, erősödni kezdett a forint (Most Hír)
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
szept. 25
7:36
Agrárium: a gazdák nincsenek jó helyzetben az uniós támogatás ellenére a szakértő szerint (Infostart)
A nyári extrém hőség és aszály, valamint a Duna alacsony vízállása miatt Magyarországot jelentős kár érte a gabonaszektorban. A károsodott területek nagysága már meghaladta a kritikus 2022-es szintet. A jelenlegi állapotokról és a lehetséges megoldásokról Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke beszélt az InfoRádióban.
szept. 25
7:36
Célkeresztben a 96 700 dollár (Kripto Akadémia)
Újabb lendületet kapott a Bitcoin kitörés, ahogy az intézményi tőke ismét elárasztja a kriptopiacot. Az on-chain adatok szerint a vevők átvették az irányítást, és a szökési sebességre kapcsolt a piac.  A kriptovaluta-piac ismét forrponthoz jutott. A Bitcoin sikeresen átlépte azokat a kritikus bekerülési értékeket, amelyek az idei évben eddig gátolt
szept. 25
7:36
Erre a pofátlanul fiatal srácra cserélték le Johnny Deppet: Sydney Sweeney fogja elcsábítani (Blikk)
Új köntösben tér vissza Az Álmosvölgy legendája. A klasszikus történet modern, gótikus és erotikus elemekkel átszőtt feldolgozásában Sydney Sweeney és az Off-Campus sztárja, Belmont Cameli játssza a két főszerepet.
szept. 25
7:36
Kirúgták a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes újbudai képviselőt, aki a cég székházában csinált toborzó videót a kormányellenes tüntetésre (444.hu)
Komoly érvágást jelenthet neki az elbocsátás, mert a Szerencsejáték Zrt.-nél kabinetfőnökként havi bruttó 2,3 millió forintot keresett
szept. 25
7:38
18 millió ügyfél a célkeresztben, nagyot lép a Raiffeisen! (Kripto Akadémia)
A hagyományos bankok és a digitális eszközök találkozása elhozta a várva várt Bitcoin-áttörést. A Raiffeisen csoportszintű megállapodást kötött a Bitpandával. Ennek köszönhetően csaknem 11 országban, 18 millió banki ügyfél előtt nyílik meg a közvetlen kriptokereskedés lehetősége. A hagyományos pénzügyi világ és a kriptovaluták piaca közötti határok
szept. 25
7:42
Több mint 4 milliárd forintból megújult a Pannon Egyetem (ProfitLine)
Több mint 4 milliárd forintos európai uniós támogatásból megújult a Pannon Egyetem oktatási, digitális és infrastrukturális környezete.
szept. 25
7:42
Ezek az ételek úgy támogatják az emberi agyat, mint semmi más (Glamour)
Egyetlen kiegyensúlyozott étrend sem lehet teljes a B12-vitaminban gazdag ételek nélkül. Ez a vízben oldódó, ám meglepően hőstabil tápanyag kulcsfontosságú szerepet játszik az idegrendszer működésében, a vérképzésben, az anyagcserében és a mentális frissesség megőrzésében. Szakértők segítségével összegyűjtöttük a B12-vitamin leghatékonyabb természe
szept. 25
7:42
Adrien Brodyra hasonlít a Panelhősök sztárja – Matusek Attila a magánéletéről is mesélt (rtl.hu)
Matusek Attila, a Komáromi Jókai Színház művésze a Panelhősökben egy kislányát egyedül nevelő, sodródó édesapát alakít. Az RTL+ Premium új, saját gyártású sorozatában a hétéves Kertész Rózával alkot apa-lánya párost, miközben a magánéletben maga is egy négyéves kislány apja. Az Oscar-díjas Adrien Brodyra hasonlító színész a szerepe és színházi fela
szept. 25
7:48
Bóna Szabolcs: meg kell újulnia a magyar vadgazdálkodásnak (Agroinform)
Adatokra alapozott döntéseket, átlátható működést és a területek eltartóképességéhez igazodó vadlétszámot sürget Bóna Szabolcs agrárminiszter.
szept. 25
7:48
Kiadták a riasztást, megszólalt Macron: bármikor lecsaphatnak a robbanó drónok Európában (Pénzcentrum)
Franciaország is célpontjává válhat egy robbanóanyaggal felszerelt drónnal végrehajtott támadásnak Emmanuel Macron szerint. A francia elnök egy csütörtök esti televíziós interjúban arról beszélt, hogy Oroszország egyre több ellenséges akciót hajt végre Európával szemben. Közben Párizs katonákat, radarokat és védelmi rendszereket küld Szaúd-Arábiába
szept. 25
7:48
Zárug Péter Farkas: Orbán Viktor egy ketrecbe zárt oroszlán, a Fidesznek el kellene temetnie (SzMo)
A vállaltan konzervatív elemző szerint a Fidesz egy "roncsstruktúra" és "lemérgezett brand" lett, amelyből Orbán Viktorral az élen már nem tud kinőni semmi új. Úgy látja, a pártelnök az a pont, akitől már mindenki távolodni akar.
szept. 25
7:48
"Mindjárt elájulok" - Lékai-Kiss Ramóna nem bírt a könnyeivel, megmutatta, milyen fontos a vérszállítók munkája (Promotions)
Lékai-Kiss Ramóna meghatódott a videóban.

Keresés