Nem sokan bírták elviselni. Az a pár szerencsétlen, aki meg igen, az vagy még a Sárinál is sokkal idegesítőbb volt, vagy csak meg akarta fektetni, ami amúgy a legtöbbnek sikerült is, de ez megint csak pletyka volt. – Nagyon sajnálom című nyári szépirodalmi sorozatunkban Élő Csenge Enikő prózáját közöljük.
1. Bak Mindannyian ismerünk olyan embert, akire hetvenévesen is megfordulnak az utcán. Nem a ráncok hiánya teszi őket különlegessé, hanem valami megfoghatatlan kisugárzás, egy tartás, egy csillogás a szemükben. Az asztrológia szerint vannak csillagjegyek, amelyek szülöttei különösen hajlamosak arra, hogy az évekkel ne veszítsenek a szépségükből, ha
A Samsung és a Verizon a 6G egyik legígéretesebb technológiáját, az ISAC-ot (Integrated Sensing and Communication) tesztelte valós körülmények között, forradalmasítva a hálózatok szerepét.
A Revolut fintech vállalat megkapta az argentin jegybank engedélyét a Banco Cetelem Argentina S.A. felvásárlásához a BNP Paribas Personal Finance-tól – közölte a cég csütörtökön, folytatva latin-amerikai terjeszkedését. November 10-én a fintech versenyről is szó lesz a Portfolio Banking Technology konferenciáján. Regisztráció és !
Gőzerővel zakatol a Celeb vagyok, ments ki innen! legújabb évada, ahol a szélsőséges körülmények már most kihozzák a feszültséget a szereplőkből: Valkusz Milán láthatóan nehezen viseli a kiképzést.
A sárgarépa betakarítás után sem „áll le”: vizet veszít, lélegzik, és a környezetére is érzékenyen reagál. Ezért ugyanaz a répa az egyik tárolóhelyen hetekig vagy akár hónapokig megőrizheti jó minőségét, máshol pedig rövid idő alatt fonnyadni, puhulni vagy rothadni kezdhet.
Nyáron megkezdődött a felkészülés az új bajnoki szezonra a Szeged-Csanád Grosics Akadémia utánpótlás együtteseinél. Zemkó Viktor szakmai vezető szavaiból az derült ki, a legfontosabb az, hogy az itt tanuló játékosok alkalmazkodjanak a korszerű futballhoz. – Minden játékost hozzá kell segíteni a kiteljesedéshez, mint futballista, ehhez olyan közeget
A feketekereskedelem jóval több annál, mint hogy valaki a hivatalos értékesítési csatornákat megkerülve jut hozzá egy áruhoz. Az illegális piac bevételkiesést okoz az államnak, hátrányos helyzetbe hozza a szabályosan működő vállalkozásokat, és a vásárlók számára is komoly kockázatokat jelent.
Augusztus közepe óta nem működik az Észak-budai Szent János Centrumkórház egyik MR-berendezése, amely két éven belül már harmadszor hibásodott meg – számolt be róla az MTI. Az Egészségügyi Minisztérium szerint nincs műszaki összefüggés a készülék leállása és a kórházban zajló hűtési program között.
Bizarr módon állították ki Saied Abu Farchit csütörtök este az Ausztria és Izrael közötti Nemzetek Ligája-mérkőzésen. A 20 éves támadó az egyenlítő gólját úgy ünnepelte, hogy fegyverként a szögletzászlóra célzott vele, amiért a játékvezető hamarosan ki is állította.
A 24.hu információi szerint a Honvédségnek a Lynxek minősített technikai adatait előbb ki kellett kérni a német gyártótól, hogy aztán továbbadhassák az brit tanácsadóknak, akiknek ezekhez nem volt hozzáférésük.
A pandémiában megbízást kapó cégek közül több olyan is milliárdokhoz jutott, amely a járvány kitörésekor jelent meg az egészségügyi piacon. Mi történt? A 2020-as lélegeztetőgép-beszerzések idején olyan cégekhez kerültek milliárdos állami megrendelések, amelyeknek korábban semmilyen egészségügyi tapasztalatuk nem volt, a járvány idején rendkívüli pr
Az aszályok gazdasági hatása nem ér véget akkor, amikor újra esni kezd: a veszteségek még éveken át halmozódhatnak a beruházások, a foglalkoztatás és a gazdasági növekedés visszaesésén keresztül. Új kutatások szerint ezért a klímaváltozás miatt erősödő európai aszályok tényleges gazdasági költsége jóval nagyobb lehet annál, mint amit a közvetlen ká
Az instant tésztáról régóta terjednek különféle egészségügyi rémhírek, ám ezek jelentős része nem állja meg a helyét. Egy tajvani egyetemista története mégis újra felvetette a kérdést, mi történhet a szervezettel, ha valaki éveken keresztül szinte minden étkezésnél ezt választja. Az eset végül arra is rávilágított, hogy a valódi kockázatokat egésze
Van valami az emberek és kedvenc járműveik közötti kapcsolatban, és a Ford Mustang könnyen az egyik legjobb választás ebből a szempontból. Azok az emberek, akik szeretik az ikonikus póniautót, általában soha nem akarnak lemondani róla, és ez a helyzet az atlantai (Georgia, USA) Barbara Haig esetében is. A 11 Alive egyik legutóbbi műsorában Haigről
Yvonne Dederick, a TV2 egykori társtulajdonosa gazdasági szempontból vitatta Várkonyi Andrea érvelését arról, hogy Mészáros Lőrinc személyének esetleges ellehetetlenítése több tízezer ember megélhetését sodorhatná veszélybe. Dederick szerint külön kell választani a tulajdonost, a vállalatot és magát a gazdasági tevékenységet.
Csütörtökön a magyar állampapírpiac hosszú vége szakadt meg, miután az 5 és 10 éves referenciahozam egyaránt 19 bázisponttal ugrott egyetlen nap alatt, miközben a rövid vég változatlan maradt. A nemzetközi kép változatlanul szoros: a dollárindex kéthavi csúcsa közelében, az ötéves amerikai hozam 2007 óta először 5 százalék felett, a piac pedig már
Amikor Aurelio kiszabadult a börtönből, eldöntötte, hogy teljesen más életet szeretne élni. A családapa leszámolt függőségével, és azóta a szenvedélybetegségét sportfüggőségre cserélte. Egy dolog azonban még fontos volt számára: szerette volna visszakapni orra eredeti formáját, amit a droghasználat tett tönkre, így most fontos mérföldkő előtt áll:
A bíróság vagyonfelügyelőként a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.-t rendelte ki, ők figyelik a Bayer Construct gazdasági tevékenységét. Mi történt? Elindult a Bayer Construct csődeljárása, közölte a Fővárosi Törvényszék szeptember 25-én, vagyis pénteken. A 48. leggazdagabb magyar, Balázs Attila cégének kérelme majdnem kereken egy hónapja (augus
Elkészült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara pénzügyi átvilágítása. A vizsgálat 14 milliárd forintnyi vitatott költést tárt fel, ami után a szervezet gyökeres átalakítását és 120 fős karcsúsítását jelentették be.
A qvik megoldással tavaly a magyar ügyfelek már 7,6 millió tranzakciót bonyolítottak le. Már közel félmillió egyedi bankszámláról indítottak legalább egy qvik utalást és ezzel 2,3 ezer milliárd forintot mozgattak meg. De mennyit lehet spórolni ezzel a megoldással?
Ha ősszel nyugodt belföldi úti célt keresünk egy hétvégére, Szarvasban a természet, a vízpart és a könnyen bejárható látnivalók különösen jó kombinációját kapjuk. A Holt-Körös partján fekvő városban találjuk Magyarország legnagyobb arborétumát, a 82 hektáros Szarvasi Arborétumot, de a Mini Magyarország makettpark és a vízparti séták miatt is érdeme
A poratkák sok otthonban észrevétlenül vannak jelen, mégis komoly kellemetlenséget okozhatnak, különösen az allergiásoknak. Szakértők most több egyszerű, mégis hatékony módszert is megosztottak arra, hogyan lehet csökkenteni a számukat és tisztábbá tenni a lakást.
Új kutatások szerint az aszályok gazdasági hatása nem az eseménnyel ér véget: a növekedés visszaesése, elmaradó beruházások és munkahelyvesztés több évig kumulálódik, így a tényleges költség jelentősen nagyobb lehet.
A kriptovaluta-tőzsdék biztonsága mindig kulcsfontosságú kérdés lesz a kereskedők számára, hiszen itt nemcsak az emberi oldalra, hanem a technikai kérdésekre is határozottan oda kell figyelni. Szeptember 24-én pedig ismét megmutatkozott, van hova fejlődni a biztonság terén: a Bitget kriptotőzsdéjét hackertámadás érte, ahol a kár meghaladja a 350 mi
A HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet kutatói egéragyban azonosítottak egy idegpályát, amely összekapcsolja az emlékek felidézését a félelemérzettel. Az eredmények szerint ez a rendszer nem magát az emléket tárolja, hanem azt segíti, hogy a hozzá társult negatív érzelem is újra aktiválódjon, ami a szorongás és a depresszió megértésében i
Dr. Jámbor László lemondása után Bóna Szabolcs agrárminiszter átfogó reformokat szorgalmaz a magyar vadgazdálkodásban. A cél a vadkárok mérséklése, az adatalapú állományszabályozás és a generációváltás elősegítése.
A Samsung legújabb lépése, a mobil memóriachipek árának emelése, súlyos következményekkel járhat az okostelefonok piacán. A 7-10 százalékos drágulás nem csak a többi gyártót, de a Samsung saját mobil divízióját is érinti, így a felhasználókra hárul majd a költségnövekedés. A jelenség mögött az AI-szerverek memóriaigényének növekedése áll, ami a mob
Elsőként a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházban, Kecskeméten alkalmazták az új típusú, életmentő véralvadékoldó gyógyszert, a tenekteplázt egy stroke-os beteg kezelésében Magyarországon – közölte az intézmény a közösségi oldalán.
A NAV közös gondolkodásra hívja a könyvelőket, adótanácsadókat és szoftverfejlesztőket az eÁFA-rendszerről. Az adóhivatal az eÁFA széles körű használatát célozza meg, ezért felméri, milyen tapasztalataik vannak a rendszert már jól ismerőknek, illetve melyik szegmens, hol tart a felkészülésben. A kérdőívek a NAV honlapján érhetőek el, a válaszokat o
A búza sikeres termesztéséhez elengedhetetlen az őszi alaptrágyázás megtervezése. Bemutatjuk, mikor és mennyi foszforra, káliumra van szükség a talajvizsgálatok és termésszintek alapján.