Az Exek csatája legújabb epizódjában ismét forrtak az indulatok, amikor két páros küzdött meg a mindent eldöntő fináléba jutásért. Varga Miklós Joe és Hrovatin Csenge között a játék során kirobbant feszültség nem csillapodott a kihívás végeztével sem, sőt, a vita csak tovább mélyült. Újból ordítozva ugrottak egymásnak.
Ruff Bálint kancelláriaminiszter a Telexnek adott interjújában az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról beszélt. A beszélgetés során szóba kerültek Lázár János miniszteri megbízatása alatti titkos találkozói, valamint a kormány által tett, több ezer milliárd forintot érintő feljelentések is.
Az öntözővíz hőmérséklete komolyan befolyásolja a növények fejlődését. A túl hideg vagy túl meleg víz akár stresszhatást is okozhat, ronthatja a tápanyagfelvételt, vagy súlyosabb problémákat idézhet elő. Járjuk körbe, mire érdemes figyelni, és mit tehetsz a növényeid védelmében!
Hónapokkal ezelőtt bejelentette a Mitsubishi a Pajero visszatérését, azonban a tényleges bemutatóra egészen mostanáig kellett várni. Íme a legfontosabb részletek az új terepjáróról, amelyről többek között az is kiderült, pontosan hol lesz kapható!
Martin Scorsese Rómának adományozná több évtizedes pályafutásának filmes archívumát, melyben eredeti forgatókönyvek, jelmezek, díszletelemek és személyes levelezések is helyet kaptak.
A magyarok 85 százaléka erősebb immunrendszert szeretne, de a többség elbukik a napi rutinon. Mutatjuk a szakértő megoldását a tartós életmódváltáshoz! 85% ugyanazt akarja: Miért bukunk el mégis az immunerősítésen? Immunerősítésre törekszünk, mégis elbukunk a rutinon Hirdetés A válaszok alapján az egészségtudatosság egyik legnagyobb akadálya nem fe
Szeptember végén jelenik meg Nádas Péter Most az egyszer című utolsó könyve. A kiadó leírása szerint a kötetben „Nádas Péter felsorolja azokat a témákat, melyekről nem akar beszélni. „A közös hallgatásnak nagyobb súlya van”. S így aztán mégis beszél.
Ha ezen a 8 kérdéses műveltségi kvízen mindössze egy-két hibával célba érsz, az már igazán remek teljesítmény. A 6/8 vagy 7/8 megszerzéséhez azonban végig észnél kell lenned, hiszen kevés hibázási lehetőséged marad. Néhány perc is elég ahhoz, hogy kiderüljön, mennyire fürgén dolgozik ma az elméd. A Kvízguru újabb kvízében előhívhatod a tudásod legm
Jámbor András szerint a Fővárosi Törvényszék retorzióval sújtotta Spira Esztert, aki a Lehel téren lépett közbe egy bántalmazási ügyben. A bíróság vezetése a nő nyilvános bejegyzését "hangulatkeltőnek" és az intézményhez "méltatlannak" minősítette.
A Porsche Hungaria Kft. piaci részesedése ezzel 21,3 százalékra nőtt, az egy évvel korábbi 20,1 százalékról - mondta Wachtler Tamás. Kiemelte, arra törekednek, hogy továbbra is a Porsche Hungaria Kft. legyen az első számú gépjárműimportőr Magyarországon a változó piaci környezet, többek között az új, főként kínai versenytársak megjelenése ellenére
Augusztusban a bitcoin megtörte négyéves mintáját azzal, hogy 2021 után ismét emelkedést produkált – nem is akármilyet. A vezető kripotvaluta közel 25%-ot erősödött a nyár utolsó hónapjában, ezzel teret hagyva a találgatásoknak, miszerint a medvepiac véget ért és ősszel megkezdődhet akár a következő ciklus is. A pénzügyi piacok ugyanakkor nem így m
A korábbi cafeteria-rendszerben külön kedvezményes adózású elemként szerepelt az iskolakezdési támogatás, de ebben a formában ma már nem létezik ez a lehetőség. Mit tehet a munkáltató, ha azokat a munkavállalóit – is támogatni szeretné, akik esetleg kiesnek az állami iskolakezdési támogatásra jogosultak köréből?
Az amerikai állampapírpiacon a hozamok tovább emelkedtek. A 2 éves Treasury hozama 5 bp-tal 4,40%-ra, míg a 10 éves referenciahozam 4 bp-tal 4,80%-ra nőtt, ami a legmagasabb záróár 2023 októbere óta. A hosszú oldali emelkedés a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat tükrözte, miközben a befektetők a pénteki munkaerőpiaci, illetve a jövő heti
Miközben az Nvidia neve szinte összeforrt a mesterséges intelligencia felfutásával, az AI-boomnak egy kevésbé látványos, ám egyre fontosabb nyertesi köre is van: azok a vállalatok, amelyek az adatközpontok energiaellátásához és hűtéséhez szükséges berendezéseket gyártják. Az AI-infrastruktúra iránti robbanásszerű kereslet ugyanis már nemcsak a nagy
A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Szerencsejáték Zrt. volt csúcsvezetője sem cáfolni, sem megerősíteni nem akarta az információt. Helyette kiakadt, hogy megkeresték őt.
Krausz Gábor elképesztő kulisszatitkot osztott meg a Séfek Séfe indulásáról: kiderült, hogy eredetileg nem őt választották ki a Tv2 népszerű gasztro-realityjének harmadik zsűritagjaként.
Horvát Lili, Mundruczó Kornél és Reisz Gábor legújabb alkotásainak világpremierje, továbbá Lydia Cornett magyar filmesekkel készített koprodukciója gazdagítja a héten kezdődő 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál programját. A velencei filmfesztivál karakteres szerzői alkotásokat bemutató Giornate degli Autori (Venice Days) versenyprogramjának nyit
Régen volt egy büntetőügye, amiben egyedül vitte el a balhét, pedig árthatott volna a Fidesz felső vezetésének. Várhegyi Attila lojalitása miatt akkor sem került ki a pikszisből, amikor a nyilvánosság előtt kicsekkolt. Mi több, idővel az MTVA legbefolyásosabb figurájává nőtte ki magát.
A tejpiac már nem tompítja az aszály hatását, az erős forint az exportbevételeket nyomja, az öntözésnél pedig sokszor nem a szándék, hanem a víz, az engedélyezés és a hosszú távú földhasználat hiánya a korlát. Makai Szabolcs, a Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója szerint a magyar agráriumban már nem lehet visszavárni a régi kiszámíthatóságot. A váll
Különleges és rendkívül megható pillanatnak lehettek tanúi az RTL A legjobb ajánlat című műtárgykereskedő show-jának nézői. A műsorban Polgár Árpádot annyira megérintette egy 16 éves kisfiú sorsa és elszántsága, hogy egy szokatlan és nagyvonalú döntést hozott: kifizette a felajánlott alkotásért a 120 ezer forintos vételárat, ám a tárgyat nem tartot
A nyári szezon örökös kérdése megosztja a magyar kirándulókat: vajon a "magyar tenger" megszokott hangulata vagy az adriai tengerpart kristálytiszta vize nyújtja a tökéletes pihenést? A Balaton évtizedek óta a hazai nyaralások alapköve, ahová a nosztalgia, a közelség és a folyamatosan megújuló gasztronómiai kínálat vonzza a pihenni vágyókat. Ugyana
A DJ-k samplerei miért nyújtanak szemléletes példát az AI-betanításának szerzői jogi problémáihoz? Hogyan követi a szerzői jog a technológiai változásokat? Vajon lehet-e egy gép a szerző? Miért veszélyezteti az AI az emberi alkotók megélhetését, sőt a kulturális sokszínűséget is? Felléphetünk-e az ellen, ha engedélyünk nélkül használják műveinket a
A Visa továbbfejlesztette az átutalásos csalások megakadályozására szolgáló rendszerét. A mesterséges intelligenciára és a Featurespace technológiájára épülő megoldás valós idejű adatokkal segíti a bankokat a visszaélések kiszűrésében még a pénzmozgások lebonyolítása előtt, miközben jelentősen csökkenti a téves riasztások számát - közölte a Visa.
A repülés kiadásait megfejelték még ötmillió forint szállásköltséggel is, a három ország közül Chile volt a legdrágább. Közel ötbillió forintot ér a top 40 családi cég, több mint a negyedét egyetlen szereplő hozta össze – megjelent a Forbes 2026-os családi listája, ide kattintva tudod böngészni! Mi történt? Megkésve bár, de kiadta az Átlátszónak a
A numerológia szerint nemcsak a születési dátumunk, hanem a nevünk is hordozhat egyfajta szimbolikus jelentést. De mit árul el rólad a nevedhez tartozó szám?
A Szombathelyről Budapestre tartó utasok vonatpótló busszal érkeztek Csornára, ám a csatlakozó InterCity-szerelvény az orruk előtt indult el - írja a Nyugat. A vasúttársaságok összehangolatlan működése miatt a peronon rekedt utazók jegyét végül érvényesítették a következő járatra.
Azonnali hatállyal visszahívta a patikákból és a kórházakból a Tavneos nevű gyógyszert a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, miután az Európai Bizottság visszavonta a készítmény forgalomba hozatali engedélyét. A ritka autoimmun betegség, a kisérgyulladás kezelésére alkalmazott gyógyszer klinikai vizsgálatai során súlyos szabálytalan
Az indiai miniszterelnök egy kirgizisztáni csúcstalálkozón szólította fel Putyint a háború lezárására. Az orosz elnök szűkszavúan reagált, miközben a lábát rázta a beszélgetés alatt.
A One Magyarország és a SkyShowtime bejelentette új stratégiai együttműködését, amelynek keretében a One jogosult ügyfelei már a gigabit sebességű vezetékes internet díjcsomag részeként is elérhetik a SkyShowtime-ot. Továbbá a One internet- és TV-előfizetői számára a SkyShowtime kiegészítő szolgáltatásként külön is igényelhető. Az együttműködés rév
Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci igazán sikeres napot zárhattak a Most Wantedben, ugyanis két celebpárosra is lecsaptak. A második elkapás ráadásul egy igazi kommandó hadműveletté alakult. Egy bejelentésnek köszönhetően ráálltak a célpontra, amikor pedig a közelükbe értek, Balázs és Fecó kipattantak az autóból, hogy lopakodva kerítsék b
A mozi mindenkié címmel indít országos kezdeményezést a Mozinet. Szeptember 20-án több mint 25 gyermekotthon közel ezer lakója nézheti meg premier előtt a Shaun, a bárány és Moszatvég szörnye című animációs filmet, közelebb hozva számukra a közösségi mozizás élményét.
A városi hősziget hatás komoly kihívást jelent a kertekben és a balkonokon is. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan csökkentheted a növények hőterhelését árnyékolással, mulcsozással, megfelelő növényválasztékkal és egyéb körültekintő elhelyezéssel, hogy zölded egészségesebben vészelje át a meleg napokat.
Történelmi konfliktus küszöbére került a Volkswagen, miután kudarcba fulladtak a konszern radikális takarékossági programjáról folytatott egyeztetések, írja a Handelsblatt. Oliver Blume vezérigazgató menedzsmentje arra készül, hogy a pénteki felügyelőbizottsági ülésen sem születik megállapodás. Ebben az esetben rendkívüli közgyűlés elé vihetik a cs
Huszonegy nagy pénzintézet – köztük a Goldman Sachs, a Bank of America, a Citi és a Deutsche Bank – bejelentette, hogy közös vállalatot alapít egy dollárhoz kötött stablecoin 2027 első felében történő kibocsátására. A kezdeményezés a hagyományos bankrendszer eddigi legnagyobb léptékű belépését jelentheti a kriptovaluták piacára.
Saigon 1976-os eleste óta nem érkezett ennyi amerikai katona Pattayába egyenesen a frontról. A város eredetileg álmos halászfalu volt, de a vietnámi háború alatt ide küldték lazulós szabadságra az amerikai katonákat, ami megteremtette a világ egyik legismertebb szexturisztikai központját.