Hanem azért, mert Spira Eszter egy olyan podcastot vezetett, ami a törvényszék szerint megingathatja a bíróságokba vetett közbizalmat. Csakhogy a podcast létezéséről a törvényszék júniusban megválasztott elnöke is tudott.
Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész és lánya, Eperjes Borbála közös interjút adott, amelyben többek között előbbi az "Isten, haza, család" szlogenről is kifejtette véleményét. A beszélgetés során Eperjes elárulta, hogy családja kérésére igyekszik kerülni a róluk szóló nyilvános megnyilvánulásokat, ami számára olykor nehézséget jelent. Ennek ell
Ismét várja a háziorvosok és gyógyszerészek betegellátást fejlesztő kezdeményezéseit a Richter Érdemérem pályázata. A szakemberek három kategóriában jelentkezhetnek, a legjobb pályaművek készítői pedig bruttó kétmillió forintos díjazásban részesülnek – mondta el az InfoRádiónak Kozma Róbert, a Richter Gedeon Nyrt. értékesítési és marketingigazgatój
Körülbelül negyven napirendi pont lesz a szerdai kormányülésen, köztük az önálló Országos Környezetvédelmi Főhatóság létrehozása, a korábban beharangozott szigorítások a környezetvédelmi szankcióknál, illetve egy eddig nem látott mértékű országos fásítási program is – közölte a miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videójában, tette közzé az
Brad Pitt 2022 óta alkot egy párt Ines de Ramon ékszertervezővel, és a hírek szerint már együtt is élnek Los Angeles-ben. Legutóbbi nyilatkozata alapján pedig egyes rajongók szerint újabb szintet lépett a kapcsolatuk: úgy vélik, titokban már ki is mondták egymásnak a boldogító igent.
A választásokat követően az euró bevezetése, a költségvetési transzparencia és az uniós forrásokhoz való hozzáférés ígéretére a piaci szereplők jelentősen átárazták a hazai piacokat, aminek hatására markánsan csökkentek a hazai hozamok és kamatok, valamint érdemben süllyedt az infláció, lehetővé téve a kamatcsökkentés folytatását. Mindezt a hozamfe
Az Európai Unió szeptember 3-tól felfüggeszti a brazil húsimportot, miután a dél-amerikai ország nem tudta garantálni, hogy megfelel az EU antimikrobiális szerek használatára vonatkozó szabályainak – közölte az Európai Bizottság egyik szóvivője.
Szeptember elsején újra becsengettek az iskolákban, a diákokra pedig továbbra is vonatkozik a 2024-ben bevezetett mobiltelefon-korlátozás. Az általános és középiskolások bevihetik készülékeiket az intézményekbe, de a tanítási nap elején le kell adniuk azokat, és csak a tanítás végén kaphatják vissza. A gyakorlat ugyanakkor iskolánként, sőt osztályo
A tartós kapcsolatokban ugyanúgy előkerülnek a sértődések, a fáradtságból fakadó éles szavak és a félreértések, mint bárhol máshol. A különbség nem a veszekedés hiányában rejlik, hanem abban, ahogyan a felek egymással szemben viselkednek a vita hevében.
Versenyautók és motorkerékpárok a még alig beépített Svábhegyen, magyar–osztrák focimeccs, falusi sportverseny és mai szemmel egészen hajmeresztő növényvédelmi módszerek is megelevenednek száz évvel ezelőttről. Megjelent a Nemzeti Filmintézet Ma 100 éve – Régi idők híradói című dokumentumsorozatának 1926 szeptemberét bemutató epizódja.
A nyári adócsomag módosította a bizalmi vagyonkezelés adózási szabályait – az adóhatósági kontroll erősödik, de a konstrukció továbbra is versenyképes marad a Crystal Worldwide vezetője szerint.
Ha egy növény levelének széléről feltűnően szabályos, félkör vagy majdnem kör alakú darabok hiányoznak, nem feltétlenül egy klasszikus értelemben vett kártevő dolgozik rajta. A szabóméhek nőstényei ugyanis levéldarabokból építik meg azokat a sejteket, amelyekben utódaik fejlődnek.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint ugyan Tanács Zoltán az adatvédelmi hatósághoz fordult, nem tudott törvénysértést megjelölni, és nem tett feljelentést az ügyben.
Az ingatlan.com adatai szerint augusztusban több mint 40 százalékkal csökkent az eladó ingatlanok iránti érdeklődés az egy évvel korábbihoz képest, miközben a kínálat 12 százalékkal bővült.
Stephen Curry pályafutása során mindig különleges figyelmet fordított fizikai állapotára, a következő szezonban azonban egy számára szokatlan kihívással is meg kell birkóznia. A Golden State Warriors 38 éves sztárjának jobb térde továbbra is fokozott figyelmet igényel, ezért Curry és stábja már a felkészülését is ehhez igazította. Monte Poole, az N
Bettina Orlopp, a Commerzbank vezérigazgatója szerdán megerősítette, hogy a pénzintézet közvetlen tárgyalásokat folytat a felvásárlására törekvő UniCredittel. Jelezte ugyanakkor, hogy csak abban az esetben van értelme kitöltenie a 2029-ig szóló vezérigazgatói mandátumát, ha a felügyelőbizottsággal teljes lesz az egyetértés a jövőbeli stratégiát ill
Kaló Zoltán szerint a Batthyány-Strattmann László Alapítvány létrehozása hibás döntés volt. Úgy látja, az NEAK-ot az elmúlt években olyan mértékben gyengítették, hogy az tudatos döntés lehetett. A szervezet átvétele után rendszerszintű változásokat ígér. Ő is nagyon várja már, hogy újra OEP-nek hívják őket.
Az ADP felmérése szerint augusztusban mindössze 38 ezer fővel bővült az amerikai foglalkoztatottság, elmaradva a várt 47 ezertől és az előző havi 44 ezertől is. A gyenge adat tovább erősíti az amerikai fogyasztó helyzetével kapcsolatos aggodalmakat, miközben a reálfogyasztás stagnál. Az előretekintő indikátorok ugyanakkor továbbra is biztatóak, így
Novák Katalin volt köztársasági elnök, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter és Balog Zoltán, a volt államfő tanácsadójának meghallgatását is javasolja az Országgyűlés kegyelmi botrány felelőseit feltáró bizottságának tiszás elnöke.
Aki már rendelt weboldalt vagy szoftvert kisvállalkozóként, ismeri a menetrendet: ajánlatkérő űrlap, várakozás, egyeztető hívás, majd napokkal vagy hetekkel később megérkezik három, egymással összehasonlíthatatlan árajánlat. A magyar webfejlesztő-piac egyik legrégebbi beidegződése, hogy az árak titkosak, és minden projekt árazása hosszú egyeztetés
Modern technológiákkal, automatizált gyártórendszerekkel és energiahatékony megoldásokkal fejleszti székesfehérvári és debreceni üzemét az Alföldi Tej Kft.
Közel 3300 munkahely megszüntetését jelentette be az Uber, ami a társaság teljes létszámának közel 10 százalékát érinti, írja a Reuters. A vállalat egyszerűbb szervezeti felépítést, gyorsabb döntéshozatalt és alacsonyabb költségeket szeretne elérni, miközben a teljes távmunkában dolgozók arányát is minimálisra csökkenti.
Az arany 2026-ban is a befektetői figyelem középpontjában van, leginkább a geopolitikai bizonytalanság, az inflációs kockázatok és a devizapiaci mozgások miatt. A nemesfém azonban így sem számít kockázatmentes "menedéknek". Közel sem: az árfolyama jelentősen változhat, a befektetés pénzügyi veszteséggel járhat, ezért vásárlás előtt érdemes tisztázn
Orbán Anita aggasztónak tartotta, hogy egyre intenzívebb az oroszok hibrid tevékenysége, Kaja Kallas szerint a lipcsei támadáskísérlet az államilag szponzorált terrorizmus jegyeit viseli magán.
Nagyszerű első féléven vannak túl a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak. A tőzsdei rekordok és a magyar állampapírpiac emelkedése miatt a portfólióikon rekordnyereséget értek el, a tagdíjbevételek is nőttek, és csodák csodájára elkezdtek belépni a huszonévesek az intézményekbe.
Egy éve - a vasárnapi mellett - már csütörtökön is lehet fogadni a Hatoslottón. Az első év tapasztalatai alapján a vasárnapi Hatoslottó népszerűsége töretlen, de szépen zárkózik fel a csütörtöki sorsolási nap is, és nem utolsósorban a heti kétszeri sorsolás miatt nőtt az egy évre eső átlagos telitalálatok száma is a játékon.
Sebestyén Balázs az RTL Most Wanted című reality-műsorában kért segítséget Vitézy Dávid közlekedési minisztertől egy jeladó eltüntetéséhez. A tárcavezető nem sokkal később visszahívta a műsorvezetőt a kért információkkal, a jelenetet pedig később meg is osztotta.
Pihenésre, sportra és kultúrára, valamint oktatásra költenek többet az uniós állampolgárok az egy évvel ezelőtti szinthez képest - mutatják az Eurostat friss adatai. Ugyanakkor információra és kommunikációra a bevételeik arányában kevesebbet fordítanak a háztartások Európa-szerte.
Tomáš Jiříkovský, a cseh „Bitcoin-botrány” egyik központi alakja úgy döntött, hogy visszavonja a Cseh Igazságügyi Minisztériumnak tett adományát. Erről augusztus 14-én tájékoztatta a tárcát, döntését a hálátlansággal indokolva. A minisztérium szeptember elsején közzétett közleményében maga is nyilvánosságra hozta a visszavonás szándékát, és az ügy
A szén-dioxid-kvóta-adó és a kiegészítő bányajáradék után az exportkorlátozásokat is kivezetik. Összesen egy cég került külföldi helyett hazai tulajdonba, számos cég van szörnyű éveken túl.
Hazánkban a leggyakoribb allergén a parlagfű, minden évben egyre több embernek okoz panaszokat. Az allergológus elmondja, mire kell figyelnünk a kezelés során.
Budapest főpolgármestere szeptembertől létszámstopot és általános kifizetési korlátozást rendelt el a Fővárosi Önkormányzatnál. A lépést a zökkenőmentes bérkifizetések biztosításával indokolták, ami havonta több mint hárommilliárd forintot tesz ki.