Konvergencia program

A kormány reformintézkedéseinek köszönhető a beruházások bővülése
2017 szeptember 1.   Híradó
A kormány korábbi reformintézkedéseinek köszönhető a beruházások bővülése, ezt támasztja alá, hogy a 2017 elején bemutatott konvergencia-programban az év egészét tekintve 10 százalékos beruházás növekedéssel kalkuláltak, ehhez képest már az első fél évben 25 százalékos volt a növekedés - mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pé
Elkészült az ÁSZ költségvetési véleménye - Megalapozott a 2018-as költségvetési törvényjavaslat
2017 május 12.   Jogi Fórum
Megalapozott a 2018-as központi költségvetésről szóló törvényjavaslat, a költségvetés tervezésénél figyelembe vett makrogazdasági előrejelzés megvalósulása esetén a bevételi előirányzatok teljesíthetőek – ezt állapította meg az Állami Számvevőszék. A törvényjavaslat megfelel az Alaptörvényben meghatározott államadósság-szabálynak, valamint – egy előírás kivételével – a költségvetésre vonatkozó…
Derűlátó konvergencia-programot nyújtott be Brüsszelnek a kormány
2017 május 3.   VG
A magyar gazdaság 4 százalék felett fog nőni a következő években, ami egyben azt is jelenti, hogy a hazai GDP bővülése érdemben lesz magasabb az Európai Unió átlagos növekedési üteménél – szerepel Magyarország 2017-2021-re vonatkozó Konvergencia Programjában. A következő négy évben várható makrogazdasági folyamatokat átfogó módon bemutató dokumentumot a kormány kedden küldte el az Európai…
Tettekkel a börtönviseltek visszailleszkedéséért
2017 március 28.   Híradó
A Belügyminisztérium és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága közösen indította el a 3,5 milliárd forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatásból megvalósuló, 2020 nyaráig tartó projektet a konvergencia régiókban. A büntetés-végrehajtási intézetekben megvalósuló program célja az elítéltek és az előzetesen fogvatartottak társadalmi és munkaerőpiaci reintegrációjának erősítése, ezen…
Támogatás hajléktalan emberek és segítőik részére (Konvergencia-régió)
2016 október 27.   Pályázatfigyelő
A Van Esély Alapítvány célja, hogy anyagi forrásokkal és egyéni segítő munkával támogasson hajléktalan / megoldatlan lakhatási helyzetű embereket a hajléktalanságból való kikerülés elérésében. Programunk arra törekszik, hogy a kiútkeresésben azokat a mozzanatokat támogassa, melyek mérhető lépést, illetve a későbbiekben minőségi változást jelenthetnek a hajléktalanság elhagyásában. Pályázati…
Projektzáró sajtóközlemény
2016 július 14.   sajtokozlemeny.com
2015 | 08 | 26 SAJTÓKÖZLEMÉNY A SZÉCHENYI 2020 PROGRAM KERETÉBEN, UNIÓS TÁMOGATÁSBÓL VALÓSULT MEG A BODY MAX KFT. MEGALAPÍTÁSA, FEJLESZTÉSE A BODY MAX KFT. 2015 januárjában 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a „Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban” című pályázati kiíráson. A 3,33 millió forint összköltségvetésű beruházásból a Kft. megalapítása…
Jelentős lazítást mutat a 2017-es költségvetési javaslat
2016 június 6.   ProfitLine
A tavalyi konvergencia programban és az MNB márciusi Inflációs jelentésben is várt csökkenő hiánypályához képest jelentős lazítást tervez a kormány a jövő évi költségvetésben - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett költségvetési jelentésében.
MNB-elemzés: jelentős lazítást mutat a 2017-es költségvetési javaslat
2016 június 6.   GazdaságPortál
A tavalyi konvergencia programban és az MNB márciusi Inflációs jelentésben is várt csökkenő hiánypályához képest jelentős lazítást tervez a kormány a jövő évi költségvetésben – állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett költségvetési jelentésében. Az uniós módszertannak megfelelő ESA-szemléletű költségvetési hiány a GDP 2,4 százaléka lehet 2017-ben, aminek magyarázata három…
Jegybanki kritika a költségvetéshez: túl lazára engedte a kormány a gyeplőt
2016 június 6.   FigyelőNet
A tavalyi konvergencia-programban és az MNB márciusi Inflációs jelentésben várt csökkenő hiánypályától is eltért a kormány az MNB szerint.
Így nézhet ki a kormány készpénzkivégző csodafegyvere
2016 május 7.   Portfolio
A kormány 2016-2020-as konvergencia programjában már szerepel egy bankkártyás terminálok telepítését ösztönző lépés, amelynek a jövő évi költségvetésben az ígéret ellenére még híre-hamva sincs. Az...
Elfogadta a nemzeti reformprogramot a horvát kormány
2016 április 28.   gondola.hu
A horvát kormány csütörtökön elfogadta a nemzeti reformprogramot és a konvergencia programot, amelyet a hónap végéig Brüsszelnek is elküld
Elfogadta a nemzeti reformprogramot a horvát kormány
2016 április 28.   Híradó
A horvát kormány csütörtökön elfogadta a nemzeti reformprogramot és a konvergencia programot, amelyet a hónap végéig Brüsszelnek is elküld. A dokumentum hatvan reformintézkedést tartalmaz és négy fő területet céloz meg: a makroökonómiai egyensúly megteremtését, a költségvetési fenntarthatóságot, a befektetői környezet javítását, valamint az állami szektor átláthatóságát és hatékonyságát.
Hivatalos: Leállt az uniós források kifizetése
2016 március 27.   Napi
Felfüggesztették a TIOP program időközi kifizetéseit, a határozat felkerült az Európai Bizottság (EB) honlapjára - olvasható 444.hu-n. A határozat szerint a konvergencia-célkitűzés keretében az Európai ... ...
Itthonjo.hu - Megjelenési lehetőségi az Észak-magyarországi turisztikai régióban
2016 március 3.   sajtokozlemeny.com
Az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében a „Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban” pályázati kiíráson 6 000 000 Ft támogatásban részesült a TÁMOP-2.3.6.B-12-1/8-2014-0038 azonosító jelű pályázaton az ÉMO Viscom Group Kft. (3000 Hatvan Horváth M u 36.) tovább
Projektzáró sajtóközlemény
2016 március 3.   sajtokozlemeny.com
2015 | 08 | 26 SAJTÓKÖZLEMÉNY A SZÉCHENYI 2020 PROGRAM KERETÉBEN, UNIÓS TÁMOGATÁSBÓL VALÓSULT MEG A VITAL SZOLI KFT. MEGALAPÍTÁSA, FEJLESZTÉSE A VITAL SZOLI KFT. 2015 januárjában 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a „Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban” című pályázati kiíráson. A 3,33 millió forint összköltségvetésű beruházásból a Kft.…
Ez HAT! Program - Forrásteremtés rugalmasan / LH/2016
2016 február 18.   Pályázatfigyelő
A program célja a Magyarország konvergencia régióiban (Budapesten és Pest megyén kívül) működő kis- és középvállalkozások (kkv-k) működésének támogatása.
Sajtóközlemény
2015 december 20.   sajtokozlemeny.com
GYAKORNOKI PROGRAM A TANULÓSZERZŐDÉS KERETÉBEN TANULT PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg a ,,Gyakornoki program a tanulószerződés keretében tanult pályakezdők támogatására a konvergencia régiókban” című könnyített elbírálású pályázati kiírás keretében. Fejlesztésünk célja a profil bővítés és a fiatal pályakezdő korai…
Masszázs Mindenkinek
2015 november 21.   sajtokozlemeny.com
Az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében a „Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban” pályázati kiíráson 3 000 000 Ft támogatásban részesült a TÁMOP-2.3.6.B-12-1/1-2014-0205 azonosító jelű pályázaton Szalai Emese Egyéni Vállalkozó (9024 Győr Lajta út 3.) tovább
Befejeződött az Alprosys Kft. képzési projekje
2015 november 21.   sajtokozlemeny.com
A „Képzések az Alprosys Kft-nél” c. projekt a TÁMOP-2.1.3-B-12/1 számú konstrukció keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg, cégünk 32.532.139 Ft támogatást nyert az Új Széchenyi Terv „Munkahelyi képzések támogatása középvállalkozások számára a Konvergencia Régiókban” meghirdetett pályázaton. A program keretében az alábbi képzések valósultak meg: Kommunikációs képzés (4 csoport)…
Re:Generáció 2.0 – Közösségi fejlesztések a közösségi média világában
2015 november 11.   sajtokozlemeny.com
Sajtóközlemény Re:Generáció 2.0 – Közösségi fejlesztések a közösségi média világában TÁMOP-2.4.3.D.2-13/1-2013-0214 A Barnabee’s Szociális Szövetkezet a Társadalmi Megújulás Operatív Program – Szociális gazdaság fejlesztése a Konvergencia régiókban – pályázati felhívás keretében 27,12 millió Ft támogatást nyert. tovább