-
Ezeken a helyeken hétszáz forint dugódíj várhat behajtásonként az autósokra
2016 július 11.
Blikk
-
Budapest — Tarlós István főpolgármester bejelentette, hogy ha a Parlament feloldja a dugódíj bevezetésének tilalmát, akkor a díj bevezethető lenne a fővárosban. A budapesti matrica évi ötezer forintba kerülne, és ez a közigazgatási határon belül közlekedő valamennyi gépkocsira vonatkozna.
-
Politikai okból nem lesz dugódíj?
2016 július 10.
Alternatív Energia
-
Választási győzelmét félti a Fidesz, ezért inkább kifizetné az uniós büntetést.
-
Nem megoldás a dugódíj Budapesten
2016 július 9.
ProfitLine
-
A Jobbik a budapesti dugódíj helyett többszintes P+R parkolók építését javasolja, ugyanakkor a párt szerint a tervezettnél sokkal kisebb díjfizetős zóna és behajtási díj is elég lenne ahhoz, hogy a szabályozás megfeleljen az uniós kötelezettségnek.
-
Évi tízmilliárdot hozna a dugódíj a fővárosnak
2016 július 8.
hirado.hu
-
A főváros biztosan nem fogja kezdeményezni a behajtási díj bevezetését kizáró jogszabály módosítását, háttérszámításokat azonban végzett arról - mondta a főpolgármester pénteki sajtótájékoztatóján.
-
Mennyiért járhatnánk be a belvárosba dolgozni vagy tárgyalni?
2016 július 8.
HR Portál
-
A főváros számításai szerint alkalmanként 700 forint lenne a dugódíj a pesti és budai belső zónákban, az éves matrica a város közigazgatási határán belül, pedig 5 ezer forint lenne, amennyiben bevezetnék.
-
Kihátrált a kormány: nem lesz dugódíj
2016 május 23.
Privátbankár
-
Legalábbis a 2018-as országgyűlési választások előtt szinte biztosan nem.
-
A választások előtt biztosan nem lesz dugódíj
2016 május 23.
Alternatív Energia
-
Az emberek biztosan nem fogadnák örömmel, és nagy valószínűséggel a kormányt hibáztatnák.
-
Elmarad a dugódíj: az összes magyar fizetheti az EU-s bírságot
2016 május 23.
Portfolio
-
A 2018-as országgyűlési választások előtt, politikai kockázatok miatt szinte biztosan nem vezetik be Budapesten a dugódíjat - tudta meg az Origo. Ahelyett, hogy bevezetnék a fővárosba behajtó...
-
Bedőlt a dugódíj! 2018-ig biztosan nem vezetik be
2016 május 23.
Blikk
-
Budapest - Szinte biztos, hogy 2018 végéig nem vezetik be a dugódíjat Budapesten.
-
Tarlós: A dugódíj bevezetése elkerülhetetlen
2016 május 19.
ATV
-
A Lánchidat és a Blaha Lujza teret is tervezik felújítani - közölte Tarlós István főpolgármester csütörtökön Budapesten, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) rendezvényén.
-
Tarlós István: Jövőre jöhet a dugódíj!
2016 február 27.
Blikk
-
Budapest – Tarlós István (67) szerint a város 2016-os költségvetése alapján főváros működése, valamint a szolgáltatások egyike sem kerülhet veszélybe.
-
Tarlós: már 2017-től jöhet a dugódíj
2016 február 27.
Portfolio
-
A közszolgáltató cégek 2019-ig a főváros tulajdonában maradnak, az agglomerációs közlekedést pedig a kormány januárig visszamenőlegesen finanszírozza - mondta el Tarlós István a Magyar Nemzetnek. A...
-
Kevesebb élelem a kosárban
2016 február 10.
Spa Trend Online
-
Még nincs budapesti dugódíj, de számolnak vele.
-
Jön a fővárosi dugódíj
2016 február 6.
Adózóna
-
Már a budapesti dugódíj bevezetésére készül a Központi Statisztikai Hivatal – tudta meg a Napi.hu.
-
Újabb környezetvédelmi intézkedéseket helyeztek kilátásba Kínában
2015 december 4.
Infostart
-
Peking dugódíj bevezetésére készül, a központi kormány pedig a jövőben kártérítések megfizetésére fogja kötelezni a környezetet szennyező vállalkozásokat és magánszemélyeket - jelentették be a kínai fővárosban.
-
Megvan, mennyi lesz a dugódíj: ki fogja ezt beadni az embereknek?
2015 december 3.
Privátbankár
-
Szívesen kihúztuk volna magunkat a korábban vállalt kötelezettségünk alól, de úgy tűnik, muszáj lesz bevezetni a dugódíjat
-
Kiderült, mikor jön a dugódíj
2015 december 3.
Pénzcentrum
-
A Budapest közigazgatási határát és a belső zónát átlépők számára évi 10-12 ezer forint lehet a dugódíj összege....
-
Jövő év végéig be kell vezetni a dugódíjat
2015 december 3.
Portfolio
-
A Budapest közigazgatási határát és a belső zónát átlépők számára évi 10-12 ezer forint lehet a dugódíj összege- írja a Figyelő. Egyelőre a főváros és a kormány még nem állapodott meg abban, hogy ki...
-
Nem várható el a dugódíj a budapesti körgyűrű megépítéséig
2015 november 19.
ProfitLine
-
A Magyar Autóklub (MAK) szerint nem várható el, hogy dugódíjat fizessenek a főváros vonzáskörzetében élők és a kényszerű átutazók mindaddig, amíg nem állnak rendelkezésre a teljes budapesti körgyűrű és az annak mentén tervezett P+R-parkolók, valamint az elővárosi vasútvonalak.
-
Nehezen találsz parkolóhelyet? Gondolj bele, mi lenne ezután!
2015 november 19.
Privátbankár
-
Nem reális, hogy rendes parkolók nélkül dugódíj legyen Budapest utcáin.