-
Ford B-Max: 5 csillag
2012 augusztus 30.
ATV
-
A vadonatúj Ford B-MAX 5 csillagos értékelést és a legmagasabb besorolást kapta az Euro NCAP Töréstesztjén, miután 83 százalékos teljesítményt nyújtott az általános védelem területén, és 93 százalékot szerzett a felnőtt utasok védelmének vizsgálatán. A B-MAX a harmadik Ford-modell, amely maximális, ötcsillagos értékelést kap a szigorúbb 2012-es Euro NCAP szabályozások alapján; idén hasonlóan…
-
Leszerepeltek a német luxusautók egy amerikai törésteszten
2012 augusztus 17.
ProfitLine
-
Gyengén szerepeltek a német luxusmárkák azon az új amerikai törésteszten, amelyen az autó homloklemezének a megszokott 50 százalék helyett csak 25 százaléka ütközik szilárd akadállyal.
-
Az élet napos oldala – Renault Mégane CC Floride 1.9 dCi teszt
2012 augusztus 16.
Auto Pult
-
Első ízben a tavalyi Genfi Autószalonon botlottunk bele a Renault Mégane keménytetős kabrióváltozatának különös köntösbe bújtatott, speciális kiadásába, amelyből a franciák az év végén bejelentettek egy 1600 darabos szériát. Bár a "Floride" névre keresztelt kiadás időközben elfogyott, így az árlistán hiába is keressük, de azért hazánkba is eljutott néhány darab, nekünk pedig az utolsó pillanatban…
-
Az élet napos oldala – Renault Mégane CC Floride 1.9 dCi teszt
2012 augusztus 15.
Auto Pult
-
Első ízben a tavalyi Genfi Autószalonon botlottunk bele a Renault Mégane keménytetős kabrióváltozatának különös köntösbe bújtatott, speciális kiadásába, amelyből a franciák az év végén bejelentettek egy 1600 darabos szériát. Bár a "Floride" névre keresztelt kiadás időközben elfogyott, így az árlistán hiába is keressük, de azért hazánkba is eljutott néhány darab, nekünk pedig az utolsó pillanatban…
-
Még egy lapáttal - Opel Insignia 2.0 CDTI BiTurbo teszt
2012 július 25.
Auto Pult
-
Az Év Autója díjat is bezsebelt Opelt már szinte az utolsó csavarig ismerjük, hiszen a tesztünkben szereplő példány a nyolcadik Insignia, amit vendégül láthattunk, azonban a tesztautó ettől függetlenül nem veszített jelentőségéből, hiszen motorházteteje alá az Opel kínálatában újdonságnak számító dízelmotor költözött, ami úgy hiányzott a palettáról, mint egy falat kenyér.
-
Még egy lapáttal - Opel Insignia 2.0 CDTI BiTurbo teszt
2012 július 24.
Auto Pult
-
Az Év Autója díjat is bezsebelt Opelt már szinte az utolsó csavarig ismerjük, hiszen a tesztünkben szereplő példány a nyolcadik Insignia, amit vendégül láthattunk, azonban a tesztautó ettől függetlenül nem veszített jelentőségéből, hiszen motorházteteje alá az Opel kínálatában újdonságnak számító dízelmotor költözött, ami úgy hiányzott a palettáról, mint egy falat kenyér.
-
Nem csalás, ámítás - az új Hyundai Genesis Coupé a nyílvesszőnél is gyorsabb
2012 június 21.
Auto Pult
-
A Hyundai Genesis Coupé hazai piaci bevezetésének talán az volt a különlegessége, hogy midőn mi módfelett boldogok voltunk a tesztautók átvételekor, örömünket csak az aznap bemutatott újabb generáció árnyékolta be, ami az ígéretek szerint kiküszöböl majd minden hibát, amit felfedezhettünk.

Érzed a 6 milliós különbséget?
2012 május 25.
Blikk
-
Kétszáz lóerős a Ford csúcskombija. A luxus Mondeo alapára 10,4 millió forint, de a tesztautóra mégis ráfért néhány milliónyi extra. Ez több, mint hat milliós különbség a "fapados" verzióhoz képest. Látszik rajta?
-
Túllőtt a célon - Hyundai i30 1.6 CRDi aut. teszt
2012 április 26.
Auto Pult
-
Legtöbbször egy-egy tesztautót hosszabb etapokon is kipróbálunk, hiszen a legapróbb részletekig érdemes ilyen mélységekbe merülni, így pedig jelen tesztünk tárgyával különösen közeli barátságba kerülhettünk. A Hyundai i30 legerősebb dízelmotorral szerelt változata ugyanis vállalta, hogy elvisz minket Brnóba, hogy az egyik legközvetlenebb közúti sportautót próbálhassuk ki.
-
Túllőtt a célon - Hyundai i30 1.6 CRDi aut. teszt
2012 április 25.
Auto Pult
-
Legtöbbször egy-egy tesztautót hosszabb etapokon is kipróbálunk, hiszen a legapróbb részletekig érdemes ilyen mélységekbe merülni, így pedig jelen tesztünk tárgyával különösen közeli barátságba kerülhettünk. A Hyundai i30 legerősebb dízelmotorral szerelt változata ugyanis vállalta, hogy elvisz minket Brnóba, hogy az egyik legközvetlenebb közúti sportautót próbálhassuk ki.
-
Csúcstechnológia segíti az idős sofőröket
2012 április 25.
Infostart
-
Az idős emberek vezetését segíti az a személyre szabott navigációs rendszer, amelyet brit mérnökök fejlesztettek ki csúcstechnológiás tesztautóval folytatott méréseik alapján.
-
Már jövőre bemutatkozhat a Peugeot 208 SUV, a kis városi Crossover
2012 április 23.
Auto Pult
-
A Peugeot 208-as nagy izgalmakat okozva hazánkba is megérkezett, így aztán a héten már a tesztautók képviselte értékrenddel is megismerkedhetünk, ám arra nem számíthattunk, hogy mindezzel párhuzamosan a Pekingi Autószalonon a típus hobbiterepjárós leszármazottja is debütál.

Az Év Tesztautójának választották...
2012 március 27.
ATV
-
Az a5.hu után az ’Az Autó’ magazin is ’Az Év Tesztautójának’ választotta az új Ford Focus-t. A napokban az atv.hu autós rovatának olvasói egyszerre 3 Focus modell verzió tesztfilmjét is láthatják majd, melyek alapján kiderül, hogy mi milyen véleményt formáltunk a német közép kategóriás siker autóról, amely Magyarországon is az értékesítési listák élén áll.
-
Jól tört a Marussia, kezdheti a szezont
2012 március 9.
Sport365
-
Átment a törésteszten a hét elején a Marussia F1-es versenygépe, így már biztosan ott lesz az alig több mint egy hét múlva rajtoló szezonnyitón. A csapat egy hónap csúszással, de végül elkészült idei autójával.
-
Utolsóként a Marussia is átment a törésteszten
2012 március 6.
Agroinform
-
Utolsóként a Marussia istálló új versenyautója, az MR01-es jelzésű modell is sikeresen átment a kötelező törésteszten.
-
Silverstone-ban mutatták be az új Marussiát
2012 március 5.
Agroinform
-
A Marussiának már a múlt heti barcelonai tesztelésen is részt kellett volna vennie, de nem ment át a törésteszten.
-
Kihagyja a Marussia az utolsó tesztet – vajon elkészül az első orosz F1-es versenygép?
2012 február 29.
Agroinform
-
Könnyen lehet, hogy lemarad az idénynyitóról a Marussia, a csapat új versenygépe ugyanis megbukott a törésteszten.
-
Az új szabályok miatt nem tesztelhet a Marussia
2012 február 28.
Agroinform
-
Az idén bevezetett törésteszt-szabály miatt nem próbálhatja ki egyelőre új autóit a Forma-1-es Marussia csapat.